+[ IV. Világ Háború ]+
Felix láthatóan pánikolni kezdett és megtapasztalta az intenzív deja vu érzést.
- É-én nagyon sajnálom, uhm, nekem barátom van.
A férfi a barista előtt állva össze ráncolta homlokát.
- Gyerünk, csak adj egy esélyt.
- N-nem, tényleg - nyel egyet enyhén Felix és távolabb lép a pulttól.
Az ismeretlen fiú felvonja a szemöldökét, nem igazán hisz neki, de ugyanakkor nem is kérdez ellenségesen.
- Mi a neve? - mielőtt a megrémült fiú felszólalhatott volna, egy hang mögülük válaszolt helyette.
- Szia, Christopher vagyok. Tudok valamit tenni érted?
Felix oldalra pillantott, hogy lássa a barátját, viszont mondhatni nem teljesen őt látta.
A vonásai szilárdak és ridegek voltak... eléggé ilyesztő.
A szeplős határozottan megrémülne tőle, ha nem tudná róla, valójában milyen lágy és édes személy.
A másik férfi észre vette a célzást, majd mozgolódni kezdett, hogy elhagyja a kávézót.
- Hacsak nem tudod nekem adni a barátodat... - motyogja.
- Tessék?
- Semmi semmi - válaszolt gyorsan majd kisietett az épületből.
Chan zsebre tett kezekkel Felixre emeli tekintetét, aki a történéseken nem tud nem nevetni.
- Sziaa~ megkerüli a pultot és átöleli az idősebbet kuncogva, majd az ujjával bökdösni kezdni a mellkasát.
- Úgy nézel ki, mint aki a negyedik világháborút akarja kirobbantani~
Chan szemet forgat és félre pillant, ezzel nonverbálisan tagadva a vádakat. Bár mindketten tudják, hogy ez így igaz, Felix úgy dönt nem bonyolodik bele a témába.
Enyhén megrázza az idősebbet, jelezve, hogy ölelje meg.
Az említett a kezeivel - sóhajjal kísérve - zárja körbe a szeplős fiút.
- Sziaa~
- Ki volt ez a srác?
Felix lágyan felnevetett.
- Nem tudom. Csak bejött és a telefonszámom felől érdeklődött.
- Hihetetlen - ejtette ki a szavakat gúnyolódva Chan.
A barista ismét felnevet, viszont most eréjesebben az előzőnél.
- Ez nem az amit te is csináltál?
- Hát, nem, az más.
- Uhm, nem? Te egyenesen rákérdeztél a telefonszámomra. Nagyon butának tűnt.
- És tessék, végül szépen belém estél - egy kacsintással spékelte meg mondandóját.
Felix hirtelen nagyon kicsinek érezte magát Chan karjai között.
- Én...én nem is..
- Higyj nekem, de.
- Beszéljünk arról, hogy mennyire mérges lettél.
- Nem vagyok ideges. Nem "lettem" az - mutatott idézőjeleket a levegőben az idősebb, ahogy Felix az ajkait egy vonalba formálja, így feldolgozva Chan hülyeségét.
- Pedig eléggé úgy néztél ki, mint aki kiabálni kezd-
- Nem is.
Hirtelen a szeplős még jobban kapaszkodni kezd a másik fiúba, közben az ajtóra szegezi tekintetét.
- Ch-Chan.. az a srác az előbb... vissza jött - suttogta.
Amint ez kimondta az idősebb azonnal hátra fordult és készen állt volna neki ugrani.
De mikor nem volt ott senki, felhúzta a szemöldökét és vissza fordult a fiatalabbhoz, aki levegőért kapkodva nevetett.
- Nem vagyok IDEGES - gúnyolódott.
Chan beharapta ajkait és barátjához kezdett közeledni.
- Gyere ide te kis- Felix felsíkított, ahogy az idősebb elkapta, így csapdába szorítva őt és csiklandozni kezdte.
- Nagyon mérges voltál! - nyögte ki a nevetés közepette.
Mikor úgy döntött, hogy megkegyelmez Felixnek, abbahagyta cselekedetét, mire az említett majdnem elesett.
- Most mit csináljak - sóhajtott az idősebb. - Mindenki beléd esik.
Felix a kijelentésére elpirult.
- Akkor jó, hogy én csak beléd estem -
Mondeni sem kell, Chan agya kikapcsolt, mikor rápillantott a kis koalára, aki szinte belé csimpaszkodik.
- Te most flörtölsz?
A szeplős pírja ismét felkúszik arcára.
- Hát nem nevezném annak... - motyogta.
Mikor megindult volna vissza a pult mögé, Chan a kezénél fogva vissza húzta.
- Lix.
- Igen?
- Mit mondott pontosan?
- ...m-mi?
- Amikor az a... srác ide jött, mit mondott neked? És ne mond azt ho-
- Uhm, semmit..
-...hogy nem mondott semmit.
- Ne aggódj emiatt Channie - nyújtotta el a barista mondandója végét.
- Mond el. Kérlek - rakta hozzá.
- Ő-ő, megkérdezte az én t-telefonszámomat és uhm...ᵃʳᵃⁿʸᵒˢⁿᵃᵏ ⁿᵉᵛᵉᶻᵉᵗᵗ...-
- Egy kicsit hangosabban.
- A-aranyosnak nevezett engem..
- Aranyosnak?
Felix bólintott, elkerülve a szemkontaktust az idősebbel.
- Aranyosnak.
- Igen..
Chan közelebb húzza magához a szeplős fiút, majd apró puszikkal kezdi elhalmozni orcájától egészen az álláig.
- Nem tévedett, nagyon aranyos vagy - nem számít már mennyiszer nevezte így, Felix minden alkalommal elpirul.
- De az enyém vagy - motyogta a fiatalabb nyakába.
-...még mindig féltékenynek hangzol.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top