* kért valaki egy romcsisat is, ígérem, megcsinálom azt is, ez is az lesz, de kicsit másképp. a kérés úgy hangzott, hogy E/1 személyben íródjon (amit nem szoktam) és legyen szomorú, szóval emiatt kicsit.. nagyon én leszek.. szóval remélem nem bántódtok meg, hah, hih, huhh, bumm, reccs, DAB. *

* holnap valami vidámabbat fogok írni, vagyis.. "mi lenne, ha ők csinálnák a sminked.." címmel, de most nem bandákkal, hanem ki veszek belőlük egy-egy személyt és őket teszem bele.. szóval, kiket szeretnétek látni benne? lehet lány bandából is, blablabla...*

* * * * * * *

Tettetni. Ez ment nekem a legjobban mindig is. Mosolyogni, kuncogni, megnevettetni másokat a stílusommal... miközben legbelül alkalomadtán darabjaira hullottam, de leginkább akkor, amikor magamra maradtam. Furcsa ez, nem igaz? Szeretek egyedül lenni, olyankor sorozatot nézni vagy animét, de amikor feltörnek bennem emlékek, fájdalmak, jövőbeli elképzelések, egyszerűen szét hullok, és egy mély rossz érzés kezd lappangani bennem, ami által magamat okolom, bántom, hogy még rosszabb legyen. Például, hogy nem leszek képes semmire... hogy valójában nem is szeret senki, csak elvisel.. szeretem ilyenkor bemesélni magamnak, hogy nem érek semmit. Ekkor a barátaim rántanak vissza, és ez az egész ördögi kör kezdődik elölről.

Hé, várjunk! Ne sajnálj. 

Komolyan, ne. Próbálok változtatni ezen, legyőzni a démonaimat, de nem is tudom, talán sokszor csak elismerésre és szeretetre vágyom. A barátaimtól megkapom, de... szeretném megkapni egy olyan embertől, akit a társamnak mondhatok. Akivel össze bújhatok este, ha rosszul érzem magam, aki magamért szeret és aki annyi ölelést ad, hogy már rosszul leszek tőle.

Annyira nő vagyok, komolyan. Nagyon ellentmondásos. Nem szeretem a nyálas dolgokat, a nagy csöpögős szerelmi vallomásokat, sőt, azt se tudom könnyen elviselni, ha valaki egész nap a nyakamon akar lógni és nem hagy levegőt venni se..

.. viszont, ez hamar megváltozott. Szeretném ezt, de persze a jó ízlés keretein belül. Mindig kinevettem a szerelmes párokat, örömmel gúnyolódtam rajtuk, pedig legbelül én is vágytam erre.. csak hogy mi a vicc ebben az egészben?

Félek. Félek attól, hogy megbántanak, kihasználnak, elhagynak. Emiatt pedig minden egyes srácot csak lökök el magamtól. Nem érzem magam méltónak arra, hogy magam miatt szeressenek. 

Egy szóval?

Nevetséges, de nem vagyok kibékülve önmagammal. Az évek során már kezdtem hozzá szokni, és igyekeztem megszeretni azt, aki a tükörből néz vissza rám, minden egyes nap, de nehéz. Kurvára nehéz. 

Ohh, várj, várj, várj...

Ne gondold azt, hogy egy teljesen magamba fordult antiszociális ember vagyok. Néha igen, de szeretem a barátaimat, szeretek élni, szeretek sok dolgot csinálni, csak az önkép még nem az igazi. És igen, amiket itt fentebb említettem.. ha valaki tanácsért jön hozzám, olyan kurva jól megtudom mondani mit tegyen az illető, s mit nem, de ha már a saját életemről van szó, csak bámulok magam elé és fogalmam sincs, mitévő is legyek.

Most sem tudom, mit kéne tennem. Hyungwonnal kapcsolatban.. egy éve kezdett ki velem a suliban, mindig egy igazi bunkó volt, de ahogy az szokott lenni, olyan klisések voltunk, mint bármelyik másik barátság extrákkal való pár. Napokkal ezelőtt benyögte nekem, hogy többet szeretne ennél. 

Belementem.

Egy randit töltöttünk el úgy, mint egy "pár" és már is furcsa volt számomra az egész. Nem tudtam vele úgy viselkedni, ahogyan szoktam. Vitát generáltam a legkisebb dologgal is, és felhúztam, csak hogy kimondassam vele azt, hogy nem akar velem lenni, vagy hogy már most szakít velem, de csak kinevetett.. nem vette fel ezt a dolgot, pedig próbálom el lökni magamtól, de úgy tűnik maradna, ami megrémít.

Szóval a hétvégére otthon maradtam, és ignoráltam mindenkit. A kis világomban mélyedtem el, de nem dobott fel ezúttal, csak lehúzott. Csalódottan feküdtem a sötét szobámba, aminek a fali fényeim adtak parányi világítást és sírni kezdtem, miközben zenét hallgattam. A mellkasomon pihent a telefonom, ami rezgésbe kezdett.

Egy sms jött Hyungwontól.

'Engedj be. Tudom, hogy itthon vagy."

Na basszameg! Azonnal letöröltem könnyeim, rendbe szedtem a hajamat, leellenőriztem, hogy emberi vagyok-e, majd a bejárati ajtóhoz mentem és beengedtem.

"Miért.. jöttél, hm?" firtattam egy megjátszott vigyor keretében, de rám se bagózott. A szobámba vette az irányt és leült az ágyamra.

Becsuktam magam mögött az ajtót.

"Hagyjuk ezt a szarságot, oké? Nem kell ez a jó pofizás. Miért ignorálsz napok óta? Mi a fene bajod van?" kérdezett rá kissé ingerlékenyen.

Tisztes távolságban foglaltam mellette helyet, mire elnevette magát cinikusan.

"Most csak szórakozol?"

"NEM TUDOM MI BAJOM VAN!" szólaltam fel dühösen, majd kezeimbe temettem az arcomat és sírva fakadtam. Hyungwon megsimította a vállamat, mire ölébe hajtottam a fejem és keserves zokogásom közepette a hajammal játszott és a könnyeimet törölgette le gondosan. 

"Shh. Oké, kicsit nyugodj meg. Látom, hogy nagyon zaklatott vagy... ha sikerült, akkor elmondhatod. Nekem elmondhatod.."

Hogy még inkább célt érjen a terve dúdolásba kezdett, amitől sikerült kicsit lehiggadnom. 

"Nem akarok.. veled lenni.." nyögtem ki.

"Gondolom. Mi lenne, ha nem gyerekeskednél és azt mondanád el, mi fáj ennyire? Tettem valamit? Bántott valaki? Ki volt az? Ne aggódj, nem ölöm meg... előtted persze. A hátad mögött már meg is ástam a sírját."

"Annyira félek.. hogy nem lesz jövőm.. a sulitól is ki vagyok sokszor. Mi van, ha nem érem el az álmaimat? Mi van, ha csak többet akarok gondolni magamról, mint aki vagyok?"

"Néha tényleg többet hiszel" nevetett ki, s megpöckölte arcomat. "Minden rajtad múlik. Azon, mennyire akarod. Az már csak egy plusz, ha valaki lökdös előre.. és te nem szűkölködsz ilyen emberekben. Vannak barátaid akik szeretnek, nem igaz?"

"Mi van, ha csak látszat? Olyan béna vagyok sokszor! Úgy érzem legtöbbször, hogy nem vagyok képes semmire, egyszerű dolgokra! És hányingerem van a mentalitástól az ostoba osztálytársaimtól, az emberektől, akik elítélnek csak abból, hogyan nézek ki.. hogy miket szeretek.. néha annyira azt kívánom bárcsak újra kezdhetném.. az egész életemet! Az egészet! Ha van egy célom, csak azt tudom mondogatni magamnak, hogy nem fog menni!" fakadtam ki újra.

"Annyira buta vagy, tudod? Miért a rossz dolgokra fókuszálsz? Miért nem próbálod meg magad úgy látni, ahogy például én?"

"NEM TUDOK HINNI NEKED, NEM TUDOM ELHINNI, HOGY SZERETSZ ENGEM!"

"Jesszus, miért?" nevetett fel zavarában. "Talán téged nem lehet szeretni? Nem érdemled meg, vagy mi van?" 

"Ahogy mondod" motyogtam orrom alatt.

"És? Akkor most mi lesz? Romantikusan felvágjuk az ereinket és meghalunk együtt? Már csak ennyi a jövő? Egy koporsót tartogat nekünk, vagy mi?"

"Ki tudja.."

"Jaj, ne már!"

"Mi lesz velem, ha elhagysz?"

"Miért hagynálak el? Egyre őrültebb dolgokat mondasz, Jagiya."

"Szeretsz annyira, hogy sose bánts meg?"

Hyungwon felsóhajtott.

"Tudod jól, hogy soha nem volt még barátnőm, élveztem, hogy szórakozhatok másokkal, tény. Viszont itt ülök, próbállak megnyugtatni és hallgatom az őrültebbnél őrültebb gondolataidat. Akkor hogy hagynálak el? Megbántani megfoglak. Erre nem készülhetünk fel.. tulajdonképpen semmire sem készülhetünk fel. Nem szabad így hozzá állni a dolgokhoz. Hamis ígéreteket pedig tudod, hogy nem szoktam megtartani.. és én honnan tudhatnám, hogy te nem fogsz elhagyni? Egyáltalán szeretsz engem, ha már folyton ellöksz magadtól?"

Most kellene talán hazudnom? Nem, neki nem tudok. Felültem, aztán ölébe ültem, ő pedig automatikusan össze kulcsolta kezeit derekam körül. Kérdőn nézett rám.

"Szeretlek, csak.. félek, hogy magamra maradok a buta szereteteddel, egyedül! Mert például egy másik lány jobban bejön.. "

"Nem, mert én félek!" gúnyolt ki egyből.

"HÉ!"

"Először és utoljára fogom ezt elmondani, oké? Általad tanultam meg szeretni, és te vagy az oka annak, hogy hiszek abban, ami köztünk van. Ne aggódj amiatt, hogy nem szereted magad. Minden nap megmutatom neked, mennyire csodálatos vagy, oké? Csak ne lökj el magadtól. Nem érdekel, ha a jövőd miatt aggódsz, mindent megteszek annak érdekében, hogy támogassalak és elérd minden vágyadat. Bármit, akármit. Amíg szeretsz engem, addig tudom, hogy képes vagyok bármire, ami boldoggá tesz. Szeretném, ha te is ezt éreznéd. Szeretném, ha hinnél bennünk annyira, mint én.. vigyázni fogok a te törékeny szívedre, oké? " vallt színt nagy nehezen, ami nagyon megérintett és újra sírásba kezdtem. "Aww, ne sírj már ennyit, még a végén én is elsírom magam.."

"Komolyan ezt látod bennem?" 

"Komolyan. Mit szólsz? Végre tényleg átadod magad nekem? Bizonyítottam, hogy tényleg számíthatsz rám?"

Lázasan bólogattam, mire elnevette magát.

"Jó, akkor kérem vissza azt a nagy szájú, oltogatós, gonosz, néha goromba, de nagyon aranyos Jagiyámat, akit annyira szeretek, hogy hagyom, hogy mémet csináljon belőlem.."

"Rendben" nevettem el magam.

"Most pedig. Mozgasd előre és hátra a csípődet.. nem gondoltad, hogy ezt a két napot elnézem így?"

"Na d-de..."

"Shh, gyerünk, tegyél boldoggá, Jagiya" suttogta ajkaimra.

"Mhmm, kihívás elfogadva."