2 hónap telt el. 2 hónap alatt, egyszer sem keresett. Hogy szomorú voltam e? Igen, hisz bele szerettem. És ezalatt az idő alatt mire jöttem rá? Arra, hogy terhes vagyok. Egy gyereket hordozok a szívem alatt. Liam és Zayn sokat segít. Sosem volt olyan, hogy ne vigasztaltak volna meg.

Zayn már 6-ik hónapban van. Hihetetlen, apró dudorodó hasa van, ami még aranyosabbá teszi őt. A háta fáj mint az állat, a lábai be vannak dagadva. Hál'istennek Liam mindenben segít neki. Még mindig nagyon hiányzik Louis, bárcsak itt lenne mellettem. De nincs itt, elhagyott. Már eldöntöttem, hogy nem mondom el neki a babát, nem érdemli meg.

Lementem kis konyhámba, majd elkészítettem reggelim. Miután megettem, felmentem szobámba, és felöltöztem. Megmostam fogam, majd elindultam az iskolába. Mivel Zayn nem akarja, hogy terhessége kitudódjon, ezért az igazgatóval megbeszélte, hogy magántanuló lesz ez idő alatt. Liam nem akarta egyedül hagyni, ezért Ő is otthon tanul. Magyarán, egyedül vagyok.

Az osztályban néha néha hozzám szólnak, de csak akkor, ha kell valami nekik. Lehet, hogy miden nap átmegyek barátomhoz, de az akkor sem olyan.

Mikor az iskolához értem, két fekete ruhás, kigyúrt, maszkos férfi ragadott el. Gyorsan a kocsiba dobtak, majd elhajtottunk.

- Mi a fasz? - csúszott ki számon. - Hova visznek? - de válasz nem jött. Nem értettem az egészet, hova megyünk? Remélem, nem erőszakolnak meg. - Elnézést, tudom, úgysem fognak válaszolni, de azért megkérdezem. Megfognak erőszakolni? - pár percig nem érkezett válasz, aztán egy cetlit nyomott kezembe az egyik maszkos.

"Mi nem, az biztos, de más... nem garantálhatunk semmit."

- Nem akarom, hogy megerőszakoljanak. Terhes vagyok. - erre a vezető férfi satufékkel lefékezett.

- Kitől van a gyerek? - fordult hátra.

- Miért mondanám el? Semmi közük nincs hozzá.

- Miután elmondtad, elmondjuk hová viszünk. De úgy kell viselkedned, mintha nem tudnál semmit. - próbált meggyőzni az anyósülésen ülő el rablóm.

- Oké, de... - tartottam egy kis szünetet, majd folytattam. - Kicsit nehéz ez nekem, én tényleg szerettem Őt. A neve... Louis William Tomlinson. - mire még kétszer akkorára megnőttek szemeik, mint az előbb.

- Nézd, ne akadj ki. - kezdett neki az egyik. - Mi, ... Louisnak dolgozunk. Vigyázz vele, először kedvesnek tűnhet, de nem az. Gyilkol, erőszakol, amit csak eltudsz képzelni. Ha kiderül, hogy terhes vagy, ráadásul tőle, tuti, hogy nem éled túl.

- Vissza nem vihetünk, - vette át a szót a másik. - mivel nyomkövető van a kocsin. Ha bármiben tudunk segíteni majd, akkor csak szólj. - ajánlotta fel.

- Rendben, köszönöm. - majd ezzel csend telepedett a kocsira.

▪▪▪

Egy elhagyatott háznál álltunk meg, vagyis látszatra az volt. A kapu kinyílt, ahogy a kocsi eléállt. Behajtottunk rajt, majd egy garázs féleségbe mentünk. Ott kiszálltunk, majd bementünk egy ajtón, ami a garázsból nyílott. Amint beértünk, megpillantottam Louist. Csak mosolygott felém, megállt bennem az ütő, tudtam, hogy itt lesz, hogy Ő vezeti ezt az egészet. A két fickó mögöttem lépegetett. Ahogy közvetlen Lou-hoz értem, oldalra néztem, nem akartam szemébe nézni.

- Harry, nézz a szemembe. - nyúlt állam alá, majd fejem szembe fordította övével. Kékjeibe néztem, gyilkos tekintete megrémisztett. Féltem, hogy mit fog tenni velem. - Csak nem félsz? - kuncogta el magát. - Nem meg mondtam, hogy ne bízz meg bennem, hogy ne hallgass rám? - eszembe jutottak szavai, mikor csináltuk. Ugyanezt mondta. Akkor nem értettem, nem is voltam magamnál.

- M-mit akarsz? - kérdeztem félve, hangom megremegett.

- Szerinted? - ráncolta össze szemöldökét, egy halk kacaj keretébe.

- Louis, te voltál a példaképem, nem értem, mi a faszért csinálsz ilyen... ilyeneket, nem értelek. Undorító vagy, elvesztettem a hitem. Már nincs életem, lehet, ha te nem lépsz az életembe, akkor még mindig egy összetört szívű szűz kisfiú lennék. Zaynéken kívül nincs senkim, de már Ők sincsenek, amit megértek, nekik most a babára kell koncentrálniuk, nem rám. Jelen pillanat le se szarják mi van velem. - sírtam el gondolataim neki. Úgy sem fogja érdekelni, tudom. Muszáj volt kiadnom magamból.

- Nézd, Harry. Te biztos belém szerettél, de én nem érzek így irántad, és sosem éreztem így. Sajnálom, hogyha reményt láttál az egészbe. - ezekre a szavakra mégjobban sírni kezdtem. Mi értelme volt az egésznek. Mégis mi?

- És, én most mit keresek itt? - kérdeztem azt, amit már tudtam, de mégsem adtam tudtára.

- Hát drága Hazza, most egy szűrésen fogsz először is átesni, aztán utána pedig ha minden oké veled, akkor megduglak. - szűrésen? Mi van ha kiderül, hogy terhes vagyok. Jézusom, megfogok halni. - Fiúk, ti kísérjétek a dokihoz, aztán, áh bazdmeg minek mondom el mégegyszer, már szinte napi rutin nektek. - aztán elment. A fiúk bevittek egy kis helységbe, majd leültem egy székre.

Az orvos szinte azonnal jött.

- Szia Harry. Jackson vagyok, az itteni orvos. Louisnak dolgozom, már 4 éve. - kis szünetet tartott, majd folytatta. - Először vért fogok venni tőled. - majd erre belém szúrta a tűt. Nem mondom, de kibaszottul fájt. - Terhességi tesztet is csinálok. - hogy mit? Ez most komolyan beszél. - Persze nem vizelet mintával, hanem vérből. Nem akarom, hogy például a víz alá tartsd, volt már rá példa. - majd rám mosolygott.

- Nem kell a teszt. Tudom, hogy terhes vagyok. Méghozzá 8 hetes terhes. Louis a gyerek apja. Még esetleg kell valami információ a dologról? - néztem az orvos szemébe.

- Öhm... ezt majd Louval megvitatjátok. - majd tovább folytatta dolgát.

▪▪▪

Miután elvégeztek minden szükségtelen vizsgálatot, egy kis szobába vittek. Egy navy franciaágy volt benne, saját fürdőszoba.

- Hazz, ez a tiéd. - jelent meg hirtelen az ajtóba Louis. - Tudok a gyerekről. Az eredmények is megvannak már.

- Nem fogom elvetetni, ha te nem szeretnéd, engedj el, és éld tovább a kis életed, nélkülem. - vágtan szavába. Erre felnevetett, majd tovább mondta mondandóját.

- Azt hiszed, hogy majd nem foglalkozom vele. Harry, tényleg ennyire rossz ember vagyok a szemedbe?

- Lou, tudom hogy nem szeretsz.

- Attól még, hogy téged nem szeretlek a gyermekem szerethetem. Vagy nem? - nézett rám átatlanul.

- És mi van, ha nem engedem meg? - húztam fel egyik szemöldököm.

- Nem tilthatsz el tőle.

- Oh, dehogyisnem. - rivalltam rá.

- Nézd, megértem, hogy te szeretsz, de neked is meg kell értened, hogy nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk.

- Nem értesz semmit. Engedj el, még megbeszéljük a dolgokat telefonon, vagy valahol.

- Harry, miért kéne elengedjelek? Itt is szülhetsz, Jackson nagyon jó orvos.

- Louis nem akarok itt szülni, fogd már fel! Haza akarok menni végre. Otthon lenni, tanulni és- és hát, ... minden egyéb dolgot, jó apa akarok lenni, nélküled! - ordítottam rá.

- Miért? Egyáltalán van pénzed? - na ez egy jó kérdés.

- Majd... keresek egy részmunkaidős állást.

- Abból aztán meglehet élni Harold. - kulcsolta át maga előtt kezeit. - Nem engedlek el így. Aggódnék értetek.

- Aggódni? Te? - hahotáztam ezen kijelentésén. Mikor szemeibe néztem egyből abbahagytam. Megrémített tekintete.

- Hazza, itt mindent megkaphatsz, amit csak akarsz, fogadhatok magántanárt is. - ajánlotta fel. Végül is nem olyan rossz az indítványa.

- Lou, én nem, nem tudom. Zaynnék is furcsának fogját tartani. - vakartam meg tarkóm.

- Majd beszélsz velük.

- Ez nem így működik. - járkáltam fel-alá.

- Nyugodj meg. - ölelt meg.

- Ne ölelgess. - sírtam el újra magam.

- Te pedig ne taszíts el magadtól. - simított arcomra. Kezeivel letörölte könnyeim. Szemeibe néztem, láttam az aggódást. Tényleg aggódna? Közelebb hajolt, és ajkaimra tapadt. Lágyan csókolt, nem volt benne semmi durvaság, viszont érzelem se.

Sziasztok! Tudom, nagyon sokat kellett várni erre a részre. Remélem tetszett ez a rész is nektek. Ígérem, a következő részekkel igyekezni fogok. Túl sok ötletem van máshoz... Na, de nem is húzom tovább a szót. Puszii❤❤