Sírásra lettem figyelmes, mikor kinyitottam a szemeim.

- Anya, ugye jól lesz?

- Bevarrtam a sebeit kicsim. Remélem.

Luke arcát láttam, láttam ahogy hullnak a könnyei. Észrevette, hogy felébredtem s az ágya mellé guggolt, így a szemembe tudott nézni.

- Faith, szeretlek. Szeretlek - mondta remegő hangon, könnyeivel küszködve.

- Adj neki egy pólót inkább Luke! Aztán gyertek le a nappaliba.

Nem láttam, de biztos voltam benne, hogy a hang tulajdonosa Liz volt. Pedig én arra emlékszem, hogy suli után otthon elaludtam. Most meg itt keltem fel. Nem is értem. Felültem csupasz felsőtesttel Luke adott egy fekete pólót, nagyokat nyelve nézte végig, ahogy felveszem. Felálltam, meg akarta fogni a kezem, de elhúztam. A nappaliba érve Rose és Liz várt, na meg a srácok, Calum, Michael és Ashton. Nem értettem. Leültem egy fotelbe külön. Kínos csönd lett úrrá a nappaliban, mindenki azt várta, hogy mondjak valamit.

- Akkor én mennék - próbáltam felállni, de Luke visszanyomott a fotelbe.

- Most szépen el fogod nekem mondani, miért kellett bevarrni a hátadon meg a combodon vágásnyomokat. - jelentette ki Liz.

- Vagdosom magam, nem mindegy?

- Ne hazudj Faith! - parancsolt rám Rose.

- Nos, köszönöm. De nem tartozom magyarázattal. Hisz Luke-al sem vagyok együtt már - mondtam ridegen.

- Mi? Miért? - nézett szúrós pillantással Luke felé Liz.

- Figyelj Faith. El kell mondanod. Apám rendőr tud segíteni - vágott közbe Calum.

Gyorsabban vert a szívem. Talán segíthet valaki mégis? A számat harapdáltam belülről.

- Mondd el, Faith - bíztatott Ashton.

Meglepődtem azon, hogy tud ilyen lágy hangon is hozzám szólni.

Lehajtottam a fejem s rázogattam rosszallóan. Luke elém térdelt mindkét kezem megfogta, és könyörgött. Faith! Nem mondhatod el. Nem, és nem. Hirtelen felálltam.

- Mennem kell.

Rose az ajtó elé állt.

- Kérlek! Nem.. Nem beszélhetek erről!

- Muszáj leszel.

Rose elállt az ajtótól én pedig kirohantam rajta gyorsan, hazáig futottam. Nem mondhatom el. Ha elmondom, őket is veszélybe sodorhatom. Amit soha nem akarnék. Mikor a házba léptem anya vidáman fogadott.

- Kicsim, menj le a pincébe segíteni Sam-nek!

- Nem segíthet neki Dylan?

- Ő kérte.

Félmosolyra húztam a szám s rettegve indultam lefelé. Puszival üdvözölt.

- Szia, kicsi Faith!

- Szia. Miben kell segítenem?

- Semmiben, csupán szeretnék tisztázni egy-két dolgot. Tudom, hogy Calum apja rendőr. Ha eljár a szád, meghalsz. Ugye tudod?

Nyeltem egy nagyot, s bólogattam.

- Amúgy sem foglak bántani, ha jó kislányom leszel. Szeretlek! - magához húzott és megölelt.

Undorító.

Büdös.

Patkány.

- Mondd, hogy te is! - parancsolt rám.

Nem.

Tudtam.

Kimondani.

- Ugye nem akarsz újabb vágást, mondjuk a kis arcodon? Vagy vágjam le a hajadat?

- Erre miért van szükség?

- Te feleselsz velem?

- Én..

- Ha?

Láttam, ahogy megint a késéhez nyúl.

- Szeretlek! - ki tudtam mondani végül, mert Luke-ot képzeltem magam elé.

- Ügyes vagy, kicsi Faith! Jó éjt! - mondta s felküldött.

Anya persze megállított.

- Nem eszel drágám?

- Nem vagyok éhes.

- Ha éhes leszel, találsz kaját. Ez Luke pólója?

- Igen, az.

- De nem.. Szakítottatok?

- De igen. Szeretem ezt a pólót. Nem fogja visszakapni.

Anya elnevette magát, én pedig felsiettem a szobámba. Dylan ült az ágyamon.

- Jó, hogy jössz - mondta s bezárta az ajtómat mögöttem.

- Mi van?

- Látom jobban vagy. Figyelj, gondoltál arra, hogy Louis-nak szólj? - szinte a fülembe suttogta.

- Nem - súgtam vissza.

- Ne is! A telefonod is lehallgatja. A kocsidban is van nyomkövetője.

Elhallgattam. Erre végképp nem számítottam. Dylan megpuszilta a homlokom, ránéztem. Megint úgy bámult rám. Közelebb hajolt hozzám, szánk súrlódott szinte, de megálljt parancsoltam s ellöktem magamtól.

- Menj ki - mondtam halkan.

- Faith..

- Dylan, én tényleg testvérként tekintek rád.

- Én már nem - mondta szomorúan, s kiment.

Besiettem a fürdőszobámba. A tükörbe néztem. Undorodva. Megfogtam egy pengét. Akkor itt vége. A bőrömhöz érintettem. Kirázott a hideg. Kihullott a kezem közül. Nem tudom megtenni. Nem megy. Gyáva vagyok! Gyáva! Gyáva! Faith! Nem adhatod meg neki azt az örömöt, hogy ő öljön meg. Nem és nem! Gyerünk!

Vagy egy óráig bíztattam magam, de sehogy sem tudtam magamnak fájdalmat okozni. Így visszafeküdtem az ágyamba. Levettem a másik karomról a sok karkötőt, amivel elrejtettem a tetoválást. Az ujjaimmal körbe rajzolgattam a vonalait. Így aludtam el.

Reggel a tükörhöz siettem. Levettem Luke pólóját, hogy megnézhessem a hátam. Nem tudom Liz mit csinált vele a varráson kívül, de úgy láttam kezd gyógyulni. Ettől picit jobb kedvem lett. A combom is határozottan jobban nézett ki. Befásliztam s felvettem a hosszú fekete nadrágom. Eléggé melegem volt benne. De muszáj voltam. Visszavettem Luke pólóját. Abban mentem suliba. Nekem már csak ennyi maradt belőle.

Direkt gyalog mentem. Szeretett kocsimtól is elment a kedvem, miután megtudtam, hogy nyomkövető volt benne. Mikor beértem Michael megragadta a karom, s berángatott a fiú mosdóba. Próbáltam ellenkezni, de nem igazán ment, így feladtam. Bezárta az ajtót. A falnak támaszkodtam, de felszisszentem, amikor nekimentem a falnak. Odalépett s vadul neki esett a számnak. Ellöktem magamtól.

- Mi a faszt akarsz? Hagyjál! Van elég bajom!

- Szeretlek, Faith. Szeretlek. Kérlek, kezdjük újra!

- Mégis mit?

- A randizgatást! Kérlek!

- Bazdki, hagyjál! Én Luke-ot szeretem. Fogom is, bár nem tudok neki megbocsájtani.

- Megcsalt! Nem gondolod, hogy megérdemlek egy esélyt?

- Tudod, te is ugyan ezt tetted velem. Most pedig engedj ki.

- Elmondod legalább nekem mi történt veled?

- Engedj ki! - ordítottam rá, mire megszeppent, s kiengedett.

Ebédszünetben Britt leült mellém. Ott akartam hagyni, de megfogta a karom és visszarántott.

- Beszélnünk kell.

- Ezzel a kanállal akár megölnélek jelenpillanatban. Hagyjál.

- Faith, ülj le.

- Mondjad.

- Michael lefizetett, hogy másszak rá Luke-ra. Kitervelte az egészet előre. Nekem nem tetszik Luke. Nekem Dylan tetszik. Ne haragudj, kérlek.

Habozás nélkül felálltam, Luke asztaláékhoz siettem s belemarkoltam Michael hajába, úgy húztam ki az udvarig. Hanyatt esett ráültem és ütni-vágni kezdtem.

- Mit ártottam én neked, hogy ezt csináltad? Mit? - ordítottam a képébe mire átfordított, felsikítottam a hátam miatt.

Luke lecibálta rólam.

- Mi a bajod Faith?

- Lefizette Britt-et, hogy lesmároljon! - fakadtam ki. Calum és Candy felsegítettek. Luke rám nézett, majd Michael-re. Neki rontott, és verekedni kezdtek. Elfordítottam a fejem, nem akartam látni. Calum szétszedte őket.

- Mától elfelejthetsz engem! Kurvára nem vagyunk barátok! Te büdös köcsög! - kiabált neki Luke, majd kézen fogott és kirohantunk a suliból faképnél hagyva mindenkit.

Egy parkba mentünk, ahol Luke leült neki dőlt egy fának én pedig az ölébe.

- Sajnálom, annyira sajnálom, nem hagytad, hogy elmondjam, Faith! Egész este itatott, mire észbe kaptam már lesmárolt. Annyira hülye vagyok! - mondta szomorúan.

Mélyen a gyönyörű kék szemeibe néztem, az arcát fogtam a kezeimben.

- Nem baj, felejtsük el. Jó? És ilyet többet ne. Mert nem fogom tudni megbocsájtani neked, Luke. Nem akarom, hogy olyan lány váljon belőlem, akiken évek óta nevetek. Akiknek folyton el kell nézni valamit. Ugye értesz engem?

- Nem fogok több csalódást okozni! - mondta már szinte remegő hangon s kibuggyantak a könnyei. Letöröltem őket az ujjammal.

- Hiszek neked.

- Szeretlek.

- Én is téged.

Épp hogy kimondtam már magához húzott és megcsókolt.

Mindenemet beleadtam a csókba, fájdalmat, szerelmet, örömöt. Elég hosszasra sikeredett, elváltunk egymás ajkaitól s lihegve pásztáztuk a másik arcát.

- Faith, el kell nekem mondanod mi történt. Belehalok, ha nem tudom meg.

Sírva fakadtam. De nekem csak ő maradt.

- Sam volt.. A nevelő apám.. - mondtam zaklatottan.

- Miért?

- Mert beteg. Pszichopata. És ismerte apát. Nem tudom mi a célja, de tudja, hogy.. Nos Louis-al beszéltem arról, hogy el akarnék költözni, mert nem bírom anyával. Louis felajánlotta nekem, hogy elintézi, mert ő sem bírja már anyát elviselni. Azt is mondta, hogy már csak én vagyok a családja. Tehát, ha elköltöznék, Louis egyáltalán nem adna anyának pénzt, legfőképp ezért. Na meg azért mert ez szerintem ilyen bosszúféle, mert apámmal tartja a kapcsolatot.

Luke nem tudott megálljt parancsolni érzelmeinek, s elsírta magát ezek hallatán.

- Ezt nem hiszem el, Faith! És akkor mi lesz?

- Azt mondta, ha megszökök, megöl.

- Úristen! Szólnunk kell Calum-nak - mondta szörnyülködve.

- És? Jelentsem fel? Oké, és addig ki vigyáz rám? Mellesleg tudja. Mi van ha a rendőrségen is van ismeretsége, hm? Hisz bérgyilkos volt apámmal együtt. A kocsimban is nyomkövető van, a telefonbeszélgetéseimet meg lehallgatja!

- Akkor mit akarsz, mit tegyek? Mondd és én megteszem! - mondta Luke miközben ráborultam a felsőtestére.

- Nem tudom. - mondtam s puszilgattam a kulcs csontját.

- Egy esélyünk van.

- Mégpedig?

- Ha elmegyünk innen.

- Luke..

- Faith, én belehalok, ha valami történik veled. Legjobb lenne, ha megkeresnéd a leveleket. Biztos leveleztek egymással. Mármint apád meg ő. Az is lehetne egyfajta bizonyíték.

- És utána?

- Utána megnézzük hol lép fel a One Direction és odarepülünk. Gondolom, Louis utalna pénzt a bankkártyádra.

- Luke, ha elmegyünk, keresni fognak. Amint használnám a kártyám rájönnének hol vagyunk. És nem akarnék itthon szólni még Louis-nak, mert ismerem.

- Akkor? - nézett rám, mikor felültem.

- Van az ágyam alatt valamennyi pénz, abból csak menni fog. Mindig tartogattam valamire.

- Én megnézem otthon hol lépnek fel. Te pedig keresd meg a leveleket, mindenféleképpen. Aztán gyere át. És kitaláljuk.

- Nem akarlak belerángatni.

- Faith, már benne vagyok hiszen. Bármit megtennék érted.

Visszadőltem a mellkasára. Megnyugodtam. A karjaiban végre biztonságban éreztem magam, s egy furcsa érzés kapott el. Talán úgy hívják, hogy remény..