A hosszú repülő út után hazatértünk este. Mindenki a nappaliban ült, Jack és Madison, Blue és Lily, valamint Liz. Óriásit sóhajtottam és odamentem hozzájuk. Miután köszöntöttük egymást szoros ölelésekben, leültünk Luke-al.

- Gondolom, tudjátok mi a helyzet – kezdett bele Luke.

- Apa. Ugye.. ez nem súlyos? Jobban leszel, ugye? – kérdezte kétségbeesetten Blue.

Odaültem hozzá és hátát simogatva próbáltam megnyugtatni. Blue annyira kiborult, hogy hozzám bújt, mint egy gyerek. Luke idegesen hajába túrt és próbált erősnek látszani.

- A héten tudom meg a pontos eredményeket erről – mondta.

- Hogy mondjuk el Hannah-nak? – kérdezte Jack.

- Nem kellene – mondta Luke, akit közben Lily és Liz vígasztalt. Lily vállára hajtotta fejét, könnyei pedig lefolytak meggyötört arcán.

- Tudom mennyire nehéz, de el kell mondani neki. Nem kislány már – folytatta Jack.

Luke vett egy mély levegőt.

- Megengeded, hogy megszabjam, ki tudhat a saját nyomoromról fiam? – kérdezte Luke dühösen.

- Nem kellene ennyire gyávának lenned! – vágta hozzá Jack ingerülten.

- Jack! – szóltam rá.

Luke felállt. Arca dühösbe ment át. Láttam, mennyire felhúzta őt ez a mondat.

- Szerinted nem szenvedtek miattam elegen, Jack? – üvöltötte a képébe.

Jack is felállt.

- Ilyenkor kellene még inkább összekapnod magad, nem gondolod? Nem hazudozok a húgomnak! Joga van tudni mi történik veled!

Blue elengedett és közéjük álltam.

- Elég legyen! – parancsoltam rájuk, mire szófogadóan visszaültek helyeikre – Akármi történik, mi itt leszünk apátoknak, mert szüksége van minden támogatásra. És igen Jack – fordultam felé – apád elég bátor, hogy elétek állt ezzel. Elég bátor volt ahhoz is, hogy felneveljen téged. Bátor volt, hogy szembenézett a kudarcaival és kitartott melletted, bármi rosszat tettél. Az apád igen is egy bátor ember!

Jack mondandóm hallatán lehajtotta fejét és felment a szobájába, ahová Madison követte. Luke hazavitte anyukáját, majd Lily-vel és Blue-val maradtam. Kimentünk a kertben lévő hintaágyra és mindketten vállamra hajtották fejüket.

- Most mi lesz anya?

- A legjobb arcunkat kell ehhez vágni. Borzasztóan nehéz lesz, de meg kell tennünk. Neki a legnehezebb. Támogatnunk kell őt. Csak szeressétek úgy, ahogyan eddig.

- Megoldottátok a dolgokat? – kérdezte Lily.

Elmosolyodtam.

- Igen.

- Hannah ennek nagyon örülni fog, ahogyan Jake is – mondta Blue.

- Remélem is. Viszont ideje pihenni mindenkinek. Szerintem túl sok volt ez így mára.

Mindketten felültek s egyetértően bólogattak.

L U K E

Ahogy hazaértem, bementem Hannah-hoz. Szobájában megláttam vásznán épp min dolgozott. Egy nagyon régi képről akart minket lefesteni Faith-el, de mint láttam, még nem volt teljesen kész. Leültem ágya szélére, megsimítottam arcát, mire magához tért. Megdörzsölte szemeit, majd rám nézett és megölelt.

- Shh. Vissza kellene aludnod, prücsök.

- Így is meg akartalak titeket várni. Minden oké?

- Úgy látszik a mamád hajlandó újra hozzám jönni – mondtam boldogan.

Hannah kibontakozott az ölelésből és tátott szájjal bámult rám.

- Komolyan?

- Igen.

- Úristen! Ezt nem hiszem el! – pattant ki ágyából s kirohant a szobából.

Elmosolyodtam ezen. Utána mentem. Láttam a folyosóról, hogy Faith-hez ment és hogy szorosan ölelték egymást.

- Szeretlek anya – mondta Faith-nek.

Könnyes szemmel bámult rám, majd Hannah-ra.

- Én is kicsim – felelte Faith meghatódva.

Adott neki egy puszit, majd visszarohant boldogan a szobájába.

- Nem jössz lefeküdni? – kérdezte Faith.

- Még.. Nem.. – vakargattam meg a tarkómat.

- Rendben – mondta Faith.

Miután bementem Jake-hez is a folyosó végére indultam, Jack-hez. Bekopogtam, mire ajtót nyitott. Madison is ott volt.

- Beszélnünk kéne.

- Madison, átmész kicsit Blue-hoz?- fordult Jack Madison felé.

Madison bólintott egyet és elhagyta a szobát.

Ráültem a földön lévő babzsákjára ő pedig az ágyon ült fejét lehajtva.

- Nem akarom, hogy elmond ezt a kicsiknek. Ha valakinek el kell, akkor én leszek az.

- Sajnálom, amit mondtam. De nem akarom elhinni, ami történik.

- Senki sem akarja – feleltem.

- Leheletlen elképzelnem egy olyan életet, amiben nem vagy apa – nézett rám könnyes szemekkel.

- Fel kell készülnöd rá, Jack. Akármi lesz, nem szabad szétesned.

- Mintha az olyan könnyű lenne. Lesz egy gyerekem, az apám haldoklik a saját családom romokban..

- Tudod mit? – álltam fel hirtelen.

- Mit? – nézett fel rám.

- Megértél arra, hogy elmondjak neked valamit.

Furcsán nézett rám.

- Még is mit?

- Gyere. Ezt nem itthon fogom neked elmesélni.

Aprót bólintott és elindultunk lefelé a lépcsőn, de akkor kijött Faith.

- Hova mentek? – kérdezte az emeletről.

- Csak kajálni – mondtam.

- Vigyázzatok magatokra.

- Baby, hagyd már. Tudok magamra vigyázni.

- Ne legyetek el sokáig – mondta és letrappolt a lépcsőn.

- Te pedig zárd be az ajtókat – mosolyogtam rá.

Jack előre ment, adtam egy gyors csókot Faith-nek, aztán kocsiba szálltunk.

Egy nem messze lévő kis étterembe mentünk, ami – jobb szóval élve elég lepukkant volt, de már csak ez maradt nyitva.

- Mire értem meg apa? – nézett szemeimbe.

- A mi történetünk anyukáddal nem olyan volt sosem, ahogyan azt.. Előadtuk.

- Akkor milyen volt?

- Tényleg elég fiatalon ismertem meg őt.. Viszont, nem is akármilyen körülmények között. Mi ketten egy anyaotthonban ismertük meg egymást.

- Az meg micsoda?

- Oda olyan nők kerülnek a gyerekeikkel, akiket bántalmaztak fizikailag és lelkileg. Inkább fizikailag.

- És.. akkor.. a nagyapa..

- A nagyapád egyenesen a börtönből jött ide. A bent töltött idő alatt Faith egy bizonyos eset után megbocsájtott neki és meg is változott. Sok szörnyűséget tett, de tényleg megbánta, ne nézz rá rossz szemmel emiatt.

- És a te apád?

- Tudod, hogy meghalt..

- Nem az érdekel. Ő is olyan volt?

- Szerintem talán még rosszabb is – feleltem egyszerűen.

- Nem értem ezt. Akkor mi az a heg a hátadon meg a karjaidon?

- A helyzet az, hogy miután Faith lelépett az otthonból, megbeszéltük, hogy tartjuk a kapcsolatot. Ez viszont nem sikerült, mint tudjátok. És akkor tért Sydney-be. És a helyzet az, hogy akkor az anyjának egy új barátja volt, aki hajlamos volt..

Jack felkapta fejét.

- Bántani őt? – kérdezte keserűen.

- Igen. Faith menekülni akart ezelől, és valami megoldást akart találni rá, hogy feljelenthesse és megszabaduljon tőle. Louis-hoz mentünk, mert akkoriban elég nagy sztárnak számított és abban bíztunk, hogy amíg vele vagyunk, nem érhet baj, hiszen voltak testőrei. De az egyik koncertjén magára hagytam Faith-et csak egy kis időre. Ahogy visszamentem a liftben hátba szúrt ez a bizonyos ember. És annak a nyomát láthattad.

Jack elképedt azon, amit meséltem neki. Rosszallóan megrázta fejét.

- De ugye elkapták?

- Persze. Ez nem is kérdés.

- Anyának nem lett semmi baja akkor?

- Úgy nagyobb baja nem, de sok időbe telt, míg helyre hoztuk egymást lelkileg. A mi gyerekkorunkban egyetlen jó van, mégpedig az, hogy egymásra találtunk. És nagyon szeretném, hogy majd a te családod is ilyen legyen, mint a miénk. Sosem akartuk ezt nektek elmondani, hisz ezek borzasztó emlékek s jobbnak találtuk ezt magunkban tartani, hogy olyan családot teremthessünk, ami nekünk nem adatott meg.

- Nem hiszem el – kezdett bele feldúltan – nem hiszem el, hogy ti vagytok az én szüleim.

- Ezt.. Most miért mondod?

- Lehet, hogy tettem sok rosszat. De mindig felnéztem rátok. És most még inkább, hogy ennyi minden után is így vagytok egymással – könnyesedett be újra a szeme – ha csak fele annyira jó leszek mint ti, az már jelent valamit!

Felálltunk és megöleltük egymást. Megveregettem a hátát, majd kibontakoztunk az ölelésből.

- Elég ebből a szarból – törölte le a könnyeit – ennyire nem lehetek puhány – nevette el magát.

- Hé, egy Hemmings vagy. Azok nem puhányok.

Rám mosolygott, majd kocsiba ültünk és elindultunk hazafelé.

- Apa, te meg fogsz gyógyulni.

- Honnan veszed ezt ilyen biztosra?

- Ezek után? Lehetnél Superman is.

- Ne túlozz – nevettem el magam.

- És anya?

- Minden rendben van velünk.

- Tutira meglesztek?

- Ne aggódj emiatt.

Leparkoltam a házunknál, majd leállítottam a kocsit.

- Köszönöm, hogy ezt elmondtad. Mármint, szar az egész szitu, de rávilágítottál pár dologra.

- Ezért tettem. És akármi legyen, ha tényleg úgy adódik, neked kell átvenned a szerepem.

- Nem lesz rá szükség, mert nem lesz baj - mondta.

Nem találtam a szavakat, így inkább nem is mondtam semmit.

Kiszálltunk a kocsiból, majd a szobánkba mentem Faith-hez, aki újságot olvasott.

- Csak nem aggódtál? Miért nem alszol?

- Nem én – vágta rá - nem vagyok álmos.

- Látom – nevettem el magam.

Rámásztam és eldobtam az újságját, hogy láthassam gyönyörű arcát.

- Ugye hogy aggódtál értem? – kérdeztem végig gyönyörű csillogó barna szemeibe nézve.

- Jó, jó bevallom. Egy picit - mosolygott rám.

- Kérek egy csókot anyuci.

Kuncogni kezdett, majd ajkaink összeértek és heves szenvedéllyel lecsaptam rá.

CRAWLING BACK TO YOU-t OLVASNI, OLVASNI. Luke-os és Styles-os és punkos és..... nézzetek be.