4 hét múlva..

A konyhában ettem a szokásos reggelimet. Lekváros nutellás uborkás szendvicset. Igen, azt. Terhesnek lenni nem egy leányálom. Állandóan elfáradok, néha túl hamar is és minden reggelem egy csodás hányással kezdődik. Utána zabálással, akárcsak most.

- Luke gyere már le! - kiabáltam, mint egy őrült. Késésben vagyunk így is az ultrahangról.

- Mi a... Baby öt perce jöttél le. Épp borotválkoztam basszus! Azt hittem valami baj van!

- Ohhohoo! Azt hiszed nincs baj, Hemmings? Ezzel a villával felnyársallak mindjárt! Menjünk már!

Luke rémült arccal meredt rám.

- Izé..

- Ne izézz itt nekem! Most, azonnal induljunk! - parancsoltam rá, mire ő gyorsan felhúzta a cipőjét és kocsiba szálltunk.

- Sajnálom Luke. Meg vagyok bolondulva - mentegetőztem a kocsiban.

- Ijesztő voltál a villával a kezedben! Esküszöm. Ilyen elvetemült képet.. - nevetett ki.

- Ne packázz velem, te majom.

- Igen is istennőm - mondta majd leparkolt.

Gyorsan besiettünk az ultrahangra. Mikor elindult a vizsgálat Luke fogta a kezem.

- Ohh lenne itt valami.. - kezdett bele az orvos.

- Mi? - kérdeztem kétségbeesetten.

- Nos, önök ikreket várnak!

Hogy mi? Luke arca kifehéredett, majd elájult.

- Ennyit az erős férjemről. Ikreket? Ó te jóságos isten.. - csaptam a homlokomra.

- Az kicsit később derül ki majd, hogy egypetéjűek vagy kétpetéjűek.

Luke hirtelen feltápászkodott.

- Nem ettél ma még? - néztem rá.

- Képzeld, nem! - vágta rá. - Ikrek? Ikrek?!

- Igen, Luke azok.

- De..

- Majd otthon.

- Na jó, mára ennyi volt. Mehetnek fiatalok - mondta az orvos majd kimentünk.

- Gyere menjünk együnk a lenti büfében pitét! - mondta Luke.

- Menjünk!

Én epres pitét ettem vanília sodóval, Luke pedig barackos pitét meg rebarbarás málnás pitét. A malac. Annyit eszik folyton, na most ezt én mondom?! Gyorsan belapátoltam az enyémet majd Luke málnás pitéjére fájt a fogam.

- Kéred? Haha, nem kapod meg. Ez volt az utolsó - nyújtogatta a nyelvét.

- Add csak ide!

- Faith, ne nézz már rám így - mondta rémülten.

- A te ikreidet várom! Adod ide! - húztam ki a kezéből.

- Chh ezt nem kapod meg a málnás a kedvencem!

- Az az én pitém! - néztem rá a legcsúnyább nézésemmel mire megszeppent és megadta magát.

- Chh, tessék.

- Köszi, szívem. Szeretlek - mosolyogtam rá mintha mi sem történt volna.

- Na, persze! Elvetted a pitémet!

- Túléled nagyfiú vagy már.

- Rémisztő vagy terhesen.

- Ez a cél - kacsintottam rá.

- Ehw, ne akard, hogy otthon megbüntesselek.

- Na igen, képzelem. Bár, most használd ki. Amíg nem vagyok egy bálna. Tuti nem fogsz szeretni úgy sem - fakadtam sírva.

Kurva terhesség. Hülye hormonok.

- Te leszel a legszebb kismama a világon, baby. Bár isten segélje azt, aki közéd meg a málnás pite közé áll - mondta teljes komolysággal.

Elnevettem magam.

- Annyira szeretlek!

- Én is. Na gyere, menjünk szépen haza. Van egy kis elfenekelnivalóm - kacsintott rám.

Beharaptam az alsó ajkam, felemelt menyasszonyi stílusban és úgy vitt a kocsiig.

- Ennyire nem lehettem rossz! - nevettem miközben Luke mellém feküdt zihálva.

- Ohh dehogynem - mormolta a fülembe és magához húzott.

- Nagy pocakkal ezt elfelejtheted. Addig hogy fogod bírni?

- Hát, van neked egy szép kis szád..

- Hé! - szóltam rá.

- Jól van, na. Nem tudom, majd meglátjuk. De most komolyra fordítva a szót. Kicsim szeretnéd, hogy kilépjek? Szívesen vagyok veled, nem nagy gond.

- Luke azt akarom, hogy még turnézz. Mondjuk nyár végéig. Akkor leszek majdnem a nyolcadik hónapban. Addig szeretném, ha kiélveznéd. És csak utána lépj ki.

- De biztos?

- Persze, ha csak meg nem csalsz. Hidd el, hogy egy életre elfelejthetsz akkor.

- Eddig sem csaltalak meg, most sem foglak és nem azért fogok turnézni hogy, csajozzak.

- Ajánlom is.

Álltam fel pucéron és magamra mutogattam

- Mert akkor ezt, elfelejtheted szépen! - kacsintottam rá s felvettem a köntösöm.

- Na gyere csak ide! - parancsolt rám.

- Na nem apuci, kiélted magad egész nap rajtam voltál. Este van. Türtőztesd magad. Inkább gyere, és fürödjünk együtt!

Szót fogadott és elindult velem a fürdőbe. Megengedtem a kádba a vizet ő beült, utána pedig én is. Háttal a mellkasának dőltem ő pedig átkarolt.

- Mi legyen a nevük, hm? - duruzsolta a fülembe és adott egy puszit.

- Nos tegyük fel ha két fiút várunk akkor?

- Akkor egyértelmű, hogy az egyik Luke lesz, a másiknak adj te nevet.

- Hm mit szólsz mondjuk a Jack-hez?

- Tetszik.

- Na és ha két lányt?

- Az egyik legyen Faith.

- Jaj Luke nem muszáj ugyan azt a nevet adni nekik.

- Akkor mondjuk.. Hannah?

- Ez nem is rossz. Nekem a Ronnie is tetszik.

- Hm azt hiszem ezt megbeszéltük - mosolyodott el.

- Na azért még nem!

- Jó. És ha fiú és lány lesz?

- Gondolom az egyik Luke lesz.

- Még szép!

- A Ronnie név annyira tetszik.

- Nekem meg a Hannah.

- Ohhh Luke, én fogom eldönteni - mondtam s kiszálltam a kádból, egyenesen a szobámba.

- Hát nem, azért van egy kis beleszólásom.

- Chh - nevettem fel - Nincs! - vágtam rá, majd elkezdtem öltözni.

Ő felvett egy bokszert miután megtörölközött és lefeküdt. Besiettem hozzá és mellé feküdtem.

- Sajnálom. Majd eldöntjük ketten.

- Nem baj.

- Ajj Luke komolyan!

Felém fordult és magához húzott.

- Nem baj. De mindennap, ha felhívlak, szeretném, ha a fülesed a pocakodra tennéd majd, hogy énekelhessek nekik.

- Rendben. Szeretlek.

- Én is te pitezabáló.

- Ennyire megsértődtél?

- Hát nem is kicsit.

- Majd kiengesztellek.

- Mikor akarunk összeköltözni?

- Amint kiléptél. Addig miért legyek egyedül egy nagy házban?

- Igaz. El sem hiszem, hogy egy család leszünk.

- Nekem is ijesztő még hisz nem tudom, mit hoz a jövő, de azt tudom, hogy melletted boldog leszek. Leszünk.

- Mindent meg fogok tenni ennek érdekében. Örökké, Faith.

- Örökké.