- Én.. Én nem tudom Faith! Csak azt tudom, hogy azt szeretném, ha a barátom maradnál!

- Barátok nem emelgetik fel a másikat, és nem puszilgatják a másik nyakát.

- Igen?! És a barátok mióta féltékenyek más lányra? - kérdezte mérgesen.

- Azóta mióta azt mondtad, hogy csak velem beszélsz a suliban mivel a többiek olyan mások! Úgy éreztem velem kivételt tettél és emiatt különlegesnek éreztem magam a számodra?! Csak azért! - elindultam vissza, de megragadta a karom és visszarántott.

- Nem tudod mennyire fontos vagy nekem még így is hogy alig ismerjük egymást.

- Nem tudok rajtad kiigazodni.

Kerültem a tekintetét, aztán megemelte az állam és szemembe nézett.

- Mindig te leszel nekem a legfontosabb.

- Biztos? - csuklott el a hangom s közben elvesztem a gyönyörű kék szemeiben.

- Igen - felelte s megölelt.

De most ezt mire véljem? Szeret? Járni fogunk? Vagy barátok maradunk? Kibontakoztunk az ölelésből ő pedig visszatette a karkötőm. Majd leült a földre kinyújtott lábbal. Én meg mellé.

- Akkor.. - kezdtem bele.

- Barátok. - mosolygott rám s megfogta a kezem.

- Kérdezhetek valamit?

- Persze.

- Voltál már szerelmes, Luke?

- Nem. Te?

- Nem.. Volt már barátnőd?

- Faith miért kérdezel ilyeneket? - nevetett fel - Amúgy nem volt.

- Értem. Nem is.. Nem is akarnál? Mondjuk olyat mint.. Mint Britt.

Úristen Faith Hope Tomlinson, ekkora öngólt még soha nem látott senki! Ez szánalmas. Idiótaa!

- Nekem nem tetszik Britt. Idegesítő, csak nem szeretném megbántani.

- Értem. Mit utálsz? Mármint így mindenre értem.

- Hm.. Érdekes kérdés. Hát nem is tudom, nem szeretem, ha hazudnak nekem, vagy ha átvernek. Nem szeretem a marcipánt. Ne kérdezd miért, egyszerűen csak fújj. Nem szeretem a brokkolit sem, se a sárgarépát, sem ezeket a színes cukrokat. Na meg a hagymát sem.

- Mármint az M&M's-t?

- Aha.

- Hát milyen ember vagy te! - kacagtam - Hogy lehet nem szeretni?

- Színesek. Mintha nem is csoki lenne..

- Bolond vagy! - kuncogtam.

- Na és te?

- A gombát, ha hazudnak nekem, ha valaki nem mondja ki egyenesen mit szeretne csak találgatnom kell. Azt ki nem állhatom! A brokkolit én sem szeretem, igazából a zöldségeket nem bírom megenni. Maximum a paradicsomot. Talán azt. Nem szeretem, ha valaki bunkó, főleg az ilyen.. Hogy mondjam az ilyen rosszfiú féléket. Mint mondjuk a bátyám. Mielőtt ide jöttünk egy suttyó paraszt volt.

- Hm, ezeket nem fogom elfelejteni. Miért milyen volt? És te milyen voltál?

- Alig volt otthon, tudod.. Apa miatt. Mivel.. Mindenbe belekötött. Ha Louis-nak éppen fekete volt a gatyája és nem zöld, azért is. És hát az mindig veréssel végződött. Talán azért volt olyan, amilyen. Mindig bulizott, a suliban féltek tőle, mert tudták róla hogy szemét. Mindenkit bántott, vagy oltogatott. De amióta itt vagyunk, sokat változott. És jobb testvérem, mint valaha.

- Értem. Na és te? Te milyen voltál?

- Egy barátom sem volt. Nem mertem beszélni senkivel. Visszahúzódó és csendes voltam. Mint most, annyiban változtam, hogy picit könnyebben beszélgetek. Te?

- Ugyan ez. Melyik a kedvenc számod? Vagy bandád?

- Hmm... Sok van.

- Mondj egyet, amit mindennap meghallgatsz, vagy hallgatnál- nézett rám.

A tekintetével megbabonázott.

- Talán a blink-182- I Miss You. Az a kedvencem. Azt minden egyes nap meghallgatom. Ha bandát kell mondanom, akkor pedig a Green Day - mosolyodtam el.

- Te szórakozol? A kedvenc dalom és bandám! Na meg a Green Day is! - majd kiugrott a bőréből ennek hallatán.

- Király! - vágtam rá.

Egymásra mosolyogtunk, aztán Louis odajött és szólt, hogy menjek fel. Elköszöntem tőle, és boldog voltam, amiért több mindent megtudtam róla. Tényleg úgy érzem, én különleges vagyok számára.

Később este nyolc előtt kicsoszogtam a konyhába, hogy igyak valamit mielőtt elvonulok aludni. Hülye anyaotthonos szabályok! Indultam a szobánk felé vissza, hirtelen megragadott valaki és magához húzott.

- Csináljunk valamit! - súgta a fülembe, Luke.

- De hát este van és nem szabad kint lennünk! - súgtam oda.

- Nem baj, észre se veszik. Lily nekem falaz. Menj, öltözz át és szólj Louis-nak!

Isten tudja miért, de belementem ebbe az őrült ötletbe. Egyből fel is rohantam átöltözni. Visszavettem a hosszú fekete nadrágom, egy fehér pulcsival és fehér tornacipővel. Reméltem ki tudok úgy slisszolni, hogy Louis ne lásson. Hát nem így történt, mert mikor kiléptem volna akkor jött be.

- Hova hova?

- Légyszi hadd menjek el Luke-al! - néztem rá könyörgő kiskutya szemekkel.

- Menj, de jobb, ha vigyáz rád. Ha bajod esik, én megölöm!

Egyből toporzékolni kezdtem meg tapsolni örömömben, aztán megöleltem.

- Szeretleeek!

- Én is! - mosolygott rám.

Luke a hátsó kertben várt. Kimásztunk a kerítésen. Pajkosan a vállába bokszoltam és futni kezdtem, miközben azt kiabáltam neki, hogy úgy sem kap el. Utánam szaladt, de még mindig nem kapott el. Megálltam egy pillanatra és felnevettem. Annyira szabadnak éreztem magam abban a pillanatban. Amíg Luke el nem kapott és hátulról megölelt, zihálva.

- Megvagy te rossz, rossz kislány!

- Chh, béna vagy Hemmings!

- Nem hiszem – mosolygott önelégülten.

Megfogta a kezem és megint Rose nénikéje felé vettük az irányt. Aki kedves volt mivel soha sem köpött be minket. Inkább örült nekünk. Luke mondta, hogy menjek a kertbe és várjam meg ott. Kijött egy gitárral a kezében.

- Csak nem?

- De.

- Bemutatod, mit tudsz Hemmings? - vigyorogtam rá.

- Be ám! Mit szeretnél, mit játsszak neked?

- Hát, találd ki mit szeretnék! - incselkedtem vele, mire elmosolyodott.

Kíváncsian vártam, mit fog játszani. Nekem. Úristen, nekem..

Belekezdett és csak azt néztem, ahogyan játszik. Majd hirtelen felkaptam a fejem, és hallottam, ahogy énekel. Nekem. Énekel. Úristen. Mentőt.. Ráadásul ez az egyik kedvenc dalom..

„And when you smile,

The whole world stops and stares for awhile

Cause girl you're amazing

Just the way you are"

Ezzel be is fejezte, nekem meg rák vörössé vált az arcom. Nem láttam, de éreztem. Ez a dal egy vallomás. Vajon most ezt csak úgy eljátszotta, vagy rám gondolt? Vagy így érez irántam? Istenem, a szívem kiugrik a helyéről rögtön.. Csak nézett engem, nem szólt semmit.

- Milyen szép volt! - jött oda Rose.

- Köszönöm - mondta büszkén Luke.

- Gyertek, inkább menjünk be! - beinvitált minket egy szobába ahol egy zongora pihent. Beült elé. - Azt szeretném, ha együtt is énekelnénk!

- Ohh én.. Én nem tudok.

- Majd kiderül - mosolygott rám Rose, mintha tudná, hogy hazudok.

Végül játszani kezdett egy dalt először ő énekelt, és várta, hogy becsatlakozzunk. Először zavarban voltam, nem is kicsit. Aztán telt múlt az idő kicsit felszabadultabbnak éreztem magam. Elég sokáig elénekelgettünk. Úgy kb este 11 óráig.

- Ez jó volt! Hazavigyelek titeket, vagy itt alszotok?

- Itt alszunk! - vágta rá Luke.

Rose felkísért minket a vendégszobába majd elköszönt tőlünk. Luke nem zavartatta magát levetkőzött bokszerre. Amibe belepirultam.

- Nem alszol velem?

- Nem kéne visszamennünk?

- Nem jönnek rá! Remélem.. Gyere ide - kérlelt.

- Fordulj el! - parancsoltam rá.

- Ch, hát jó!

Levettem a pulcsim, volt alatta egy top, meg a nadrágom végül a cipőm. Besurrantam mellé gyorsan. A mellkasára hajtottam a fejem.

- Luke..

- Csshh! Csak... Ki akarom élvezni minden egyes pillanatát, hogy veled vagyok! - mondta.

Barátok nem alszanak együtt. Vagy igen? Most.. Istenem.. Nem értem ezt komolyan, bár nem mondom, hogy nem élvezem.

- Jó éjt Faith - mondta s adott egy puszit a fejem búbjára.