Heyy gyerkőceim.

So.

A Marvel-es ff-et sipirc olvasni, mejt ha nem érdekel titeket tényleg nem folytatom.

Másik, hogy atya gatya, 310 vote van az első részen......

Bakker, köszönöm. Szerelmem határtalan irántatok.

Ja és, ez lesz a 91. rész, és nos bizony már csak maximum 9 rész lesz a BTD-ból, utána könnyes búcsút veszünk tőle. Ja és... elnézést, ha ez rövid lett.:c

C A L U M

- Na, most szépen – tekertem kezemre szőke haját – megmutatod hova vitted June-t!

Húzni kezdtem a házból kifelé és a kocsimba vonszoltam.

- Nem félsz, hogy megöllek? – kérdezte zihálva, ahogy beültem mellé.

- Nem tudsz meg ölni, és ha akarnál, sem tudnál – fordultam felé.

- Ohh, dehogyisnem!

- Ha a szándékod valódi lenne, már nem élnék. És azért valljuk be baby, nem lenne valami könnyű dolgod. Hol van June?

- A közeli erdőben – mondta.

- Erdőben? Mit csináltál te vele? – néztem rá kérdőn.

- Én..Izé...

Elővettem a bicskám és szépen kinyitottam. Az arca felé közelítettem vele.

- Mit csináltál?

- Bezártam a föld alá egy koporsóba – nyögte ki.

Elhúztam nyakától a kést, mire láttam rajta, hogy megkönnyebbül.

Öreg hiba.

A fejét a műszerfalba vágtam és beindítottam végül a kocsit. A fájdalomtól sipítozásba kezdett.

- Az nem számit, hogy ki akart képezni arra, hogy megöljelek? – kérdezte zokogva véres arccal.

- Csak azért, mert elhagytam – feleltem egyszerűen.

- És az nem számit, ami kettőnk közt volt?

- Ahogy mondod - zártam le ezt a picsogós nyálas kis vitát.

Az erdőhöz érve, kiszálltunk a kocsiból. Becca menekülni akart, de nem jött neki össze végül. Oda vezetett, ahova eltemette June-t.

- Te fogod kiszedni onnét!

- Nincs is itt ásó!

- Akkor kaparsz majd, mint a kiscicák. Rajta! És siess, mert ezen a szánalmas életed múlik!

Elkezdte kaparni a vizes földet.

Fél óra elteltével készen lett az egésszel. Viszont az a tetves fakoporsó levolt szögezve.

- June! Hallasz? June!

Semmi válasz.

- Hozd ide a feszítővasat a kocsiból! – parancsoltam Beccára.

Oda hozta és nagy nehezen szétfeszítettem a tetején lévő deszkákat. June véresen és koszosan feküdt benne. Magamhoz húztam és megöleltem.

- Hé! June! Kelj fel! Itt vagyok, minden oké! – suttogtam fülébe.

Nagy nehezen ébredezni kezdett karjaimban.

- Ez az! Ügyes vagy.

Szemei kinyíltak, sebe hirtelen eltűnt s mikor meglátta Beccát egyből felállt.

- Szóval megtudom, kivel baszakodok? – közelített felé.

- Ju-June én.. Sajnálom, oké? Fátylat rá!

- Fátylat arra, hogy bezártál órákra egy dobozba a föld alá? Komolyan?

Becca ajkai megremegtek és keserves sírásban tört ki. June kezébe repített egy kést, jobban mondva az én zsebemből és oldalába vágta azt. Utána pedig a hátába, majd közelített a gödörhöz, amiben a koporsó volt és berúgta oda. Sikolya szinte beterítette a környéket.  A levágott deszka darabjait visszarepítette rá, erejével pedig leszögelte a koporsó tetejét, majd kezdte elásni. Megvártam, míg befejezi a kis akcióját. Amint ez bekövetkezett felnézett rám.

- Mi van? Mit bámulsz?

- Esetleg egy köszönöm?

- Anyádat. Hagytál volna meghalni inkább!

- Miért hagytam volna? Már megint játszod a depressziós primadonnát? Ez annyira nem vall rád.

- Inkább fogd be, ne szarozz velem!

- Mert mi lesz? – kérdeztem ölbe tett kezekkel.

Egy kézmozdulattal az egyik fának repített.  Oda jött hozzám és behúzott egyet. Mivel a földön feküdtem és fölém hajolva ütött, óriásit rúgtam a hasába, mire egy másik fának ütközött háttal.

- Ajj, miért van az, hogy mi mindig így találkozunk Hardy?

Nem válaszolt, csak dühösen nekem rontott újra, amit persze nem hagytam neki. Karjaimba zártam s erősen szorítottam, amiből nem tudott szabadulni.

- Ne akard, hogy sokkoljalak.

- Miért nem volt erőd a föld alatt? – néztem rá értetlenkedve.

- Fogalmam sincs – felelte látszólag őszintén.

- Itt vagyok, most pedig van. Ez nem fura egy kicsit? – néztem igéző szemeibe.

- Hogyne lenne az – vágott közbe a fekete hajú boszorkány, aki Chloe halála után jelent meg.

June arca ijedtbe váltott át, ami meglepett, viszont semmi jót nem jelentett.