3. Nap

C A L U M

Az hogy úgy érzem magam, mint egy mosott szar, nem kifejezés. Éhes vagyok és szomjas. Nem tudom meddig fogom ezt bírni. Az életenergiám kezdett elhagyni. Ebből következtettem le, hogy semmiképp sem tért vissza az igazi erőm. Belénk fecskendeztek olyan anyagot, de három nap telt el. Már megkellett volna történnie.

Ráadásul az sem könnyít rajtam, hogy June nem szól hozzám. Felvettem a pisztolyt a földről. Talán meg kellene tenni, nem?

Hangos csattanásra lettem figyelmes és megint Michael-t láttam odafent.

- Milyen az élet odalent, haver?

Nem válaszoltam.

- Ohh pedig hoztam neked egy kis vizet! Nézd! – rázta meg kezében az üveget, majd ledobta nekem mint egy kutyának.

Nem nyúltam rögtön a víz után, hiszen van bennem egy kis tartás.

- Na most megnézem a csajodat! – mosolygott rám.

Pár perc múlva pedig hallottam ahogyan távozik. Megittam a vizet majd megpróbáltam June-al beszélni.

- June! – kiáltottam – June szólalj meg!

- Nem tért vissza az erőm! – válaszolt dühösen.

- Nekem sem.

- Mi lesz Calum? Én már nem bírom!

- Kitalálok valamit!

Hangos nevetésbe kezdett.

- És mit? Ha? Innen nincs menekvés!

Homlokomat a hideg csempének döntöttem, könnyeim pedig megindultak.

- Itt haljunk meg? Ez méltó hozzánk? – ordítottam torkom szakadtából.

Kikészültem.

- Nem tehetünk semmit, hiszen látod!

- Akkor?

- Tegyük meg, Cal.

Ezzel felhúzott egyből. Nem érdekelt a kezem mennyire fáj, akkor is dühömben újra verni kezdtem azt a tetves falat.

- Neeem! Neeeem! – üvöltöztem mint egy eszelős.

June csak zokogott ahogyan hallotta a vívódásomat.

Később miután lehiggadtam a földön kucorogtam. A fájdalom ami átjárta a testem semmi volt ahhoz képest, amit legbelül éreztem. Hogy így halljak meg, én? Mint egy kivert kutya aki szánalmas módon feladta?

Soha.

- June! – szóltam megint, de valamivel kedvesebb hangnemben.

- Szeretlek, Calum!

- Én is June! Sajnálok mindent amit tettem! Esküszöm. Bármit megadnék most egy csókodért! – csuklott el a hangom – Úgy érzem kezdek megőrülni teljesen! Nem bírom!

- Már megbocsájtottam neked Cal – mondta – és mindig őrült voltál - tette hozzá.

Picit elmosolyodtam ezen. Erre is csak ő képes.

- Csak miattad. Érted őrülök meg!

Megint sírni kezdett.

- Ez a baj! Ez mind miattam van, ugye? – fakadt ki – Ha nem lennék, nem lenne ilyen szar az életed! Csak fájdalommal jár ha velem vagy! – kiáltotta.

- Baby, shhhh! Te hoztál fényt az életembe. Nélküled talán még ennél is rosszabb ember lennék. Tudom, hogy elbasztam mindig. De igyekeztem megfelelni neked. Nem azért mert rám kényszerítetted, hanem mert akartam. Akartam egy családot, ami nekem nem adatott meg – sírtam el magam újra – és nézd meg! Elbasztam. Annyira sajnálom! Bárcsak visszahozhatnám őket!

- Nem gondolod éppen ezért, hogy jobb lenne ezt abbahagynunk? A halál megnyugvást hozna mindkettőnknek.

- June nem akarok meghalni. Én veled akarok élni.

- Nincs rá lehetőség Calum.

- Ezt nem fogadom el!

- Mit nem fogasz el? – nevetett fentről megint Michael – Nagyon meghatóak voltak ezek a vallomások! – tette szívére a kezét.

- Gyere le és rendezzük le! – néztem fel rá.

Éppen hogy akart volna szólni, akkor valaki hátulról berúgta őt hozzám. Fájdalmában felkiáltott mikor földet ért.

Felkaptam az ingénél fogva.

- Ohh ezt most nagyon fogom élvezni!