13 év múlva...

Éppen a konyhában főztem a vacsorát, mikor mellettem, jobban mondva a falon csattant egy váza.

- June mi a fasz ez itt? - ordított Calum.

Oda se figyeltem rá, csak is arra a kurva csirkére figyeltem.

- Válaszolj, bazdmeg!

- Mi lenne? Kiadás, Hood.

- Na de ennyi? Mi a szart vettél te ennyi pénzen?

- Neked nem mindegy?

- Nem, elegem van már ebből! Elegem van abból, hogy egy unalmas hétköznapi ember vagyok. Aki hazajön, dolgozik és még csak...

- Igen?

- Baby, mikor feküdtünk le utoljára?

- Bazdmeg, Calum! - fakadtam ki - Dolgozok, és a gyerekekkel vagyok elfoglalva. Bocs, hogy mikor hazajössz nem az az első, hogy beleüljek a farkadba!

- Cicának a farkáról beszélsz anyuci? - kérdezte Emily.

Csodás.

- A mama nem tudja, miről beszél szerelmem - mondta Calum, felemelte, adott arcára egy puszit majd távozott a konyhából.

Igazából úgy érzem, kicsit elhidegültünk egymástól. Olyan mások lettünk. Inkább én. Calum ugyan olyan maradt. Na és hát a kicsi Calum-al se jobb a helyzet. Tegnap töltötte be a tizenhármat. És aggódom érte, mert furcsa dolgok érdeklik. Túl sok horrort néz. Vonzzák ezek a betegesebb vonalak. A múltkor pszichopatákról olvasott. Egyenesen bálványozza őket.

Calum szerint ez nem baj.

Szerintem meg elég nagy probléma.

Nem akarom, hogy a fiamból olyan legyen, amilyen én voltam.

Vagy mint Calum.

- Hazajöttem! - ordította az emlegetett szamár.

A konyha pult elé ült velem szembe.

- Milyen volt a suli? - kérdeztem.

- Amilyen szokott, anya - felelte unottan - apa megint Emily-vel játszik?

- Csak nem féltékeny vagy?

- Én? Dehogy!

- Látom - nevettem el magam.

- Képzeld! - kezdett bele izgatottan - A múltkor Dave felgyújtott egy macskát!

- Mi? Minek?

- Csak úgy. Vicces volt.

Értetlenül bámultam rá.

- Ezt most komolyan mondtad?

- Persze. Miért baj ez?

- CALUM THOMAS HOOD - ordítottam neki.

Calum odajött hozzánk.

- Beszélgess el szépen a fiaddal - megveregettem a vállát s felmentem Emily-vel az emeletre.

//

Később elvittem megfürdetni.

- Hány éves vagy kicsim?

- Hat!

- Nem! Meg tanultunk számolni ugye? Négy éves vagy. Na, számold szépen az ujjaiddal ahogy tanítottam.

- Egy, kettő...

Abban a pillanatban azt hittem elvisz a mentő.

Megint.

- Mi a baj anyuci?

- Se.. Semmi - nyeltem egy nagyot.

Eltűnt Emily füle.

Már a múltkor is produkált ilyeneket.

Calum-nak nincs ereje. Legalábbis, nem tudok róla. De Emily-nek lenne?

- Kicsim. Mi lenne, ha a héten nem mennél oviba?

- De én szeretem az ovit, mami!

- De itt leszek én és apuci!

- Na jó. De kapok fagyit reggelire?

- Mit mondtam a fagyiról?

Lebiggyesztette ajkait és fröcskölni kezdett.

-Na jó. Elég a pancsiból. Gyere!

Betekertem a törölközővel és a szobába vittem. Addigra a füle is újra látható volt.

Felöltöztettem pizsamára s lefektettem.

- Mami!

- Igen?

- Apuci mond nekem esti mesét?

- Szólok neki.

Beküldtem Emily-hez, én pedig bementem Calum-hoz.

- Alszol? - suttogtam halkan.

- Nem.

- Kicsim, beszéltél apával?

- Ja. Köszi. Lebaszott rendesen.

- Calum Edward Hood, hogy beszélsz te? Kimosom a szádat. Tudod, hogy képes vagyok rá.

- Miért baj, ha más vagyok?

- Miért gondolod magad másnak?

- Nem érdekel az a sok ostoba az iskolában. Azt se hagytad, hogy tanuljak valami küzdő sportot anya. Olyan gáz vagyok.

- Komolyan vicces volt szerinted, hogy felgyújtották azt a macskát?

- Utálom a macskákat.

Felsóhajtottam.

- Nézd. Nem lehet mindig minden úgy, ahogyan azt te akarod. El kell fogadnod a tényt. Nem kellene annyi baromságot nézned, fiam.

- Már ezt is meg akarod nekem szabni?

- Erre visszatérünk máskor.

- Aha. Fura vagy anya. Mit csináltatok apával amíg mi nem voltunk?

Megállt bennem az ütő is.

- Miért kérdezel ilyeneket?

- Hallottam Zoe nénit ahogyan veszekedett Luke bácsival.

- És mit hallottál?

- Azt, hogy nem fognak úgy élni, mint régen. Vagy ahogyan ti régen.

Megölöm Zoe-t.

- Még valami? - kérdeztem ridegen.

- Pandora mindig hirtelen megjelenik a semmiből és annyira gyorsan is távozik. Mit titkolsz el előttünk?

- Semmit nem titkolok el, Calum. Jobb, ha alszol. Jó éjt.

Rám nézett dühösen barna szemeivel, majd elfordult.

Bementem a hálószobánkba ahol Calum az ágyban feküdt. Még csak rám se nézett.

- Mi volt Calum-al?

- Semmi - vonta meg a vállát s elindult a fürdőbe.

Vártam egy kicsit, majd utána mentem meztelenül és beszálltam mellé a kabinba.

Felém fordult hirtelen, mire megcsókoltam. Kezeit a derekamra kulcsolta közben.

- Ugorj! - búgta csókunkba s meg tettem amit kért.

Falhoz nyomott és belém hatolt, mire egy nagy nyögés hagyta el a számat.

- Ahh, de rég hallottam már ezt - morogta a fülembe, miközben begyorsított.

Az élvezettől a hátát karmolásztam, miközben döfködte magát belém.

Én hamarabb elélveztem. Ő lökött rajtam még párat, majd kihúzódott belőlem.

Homlokát az enyémnek nyomta s lehelt rá egy apró csókot.

- Szeretlek.

- Szeretlek - mondtam s szorosan megöleltem.

Lefeküdtünk majd szorosan magához húzott.

- Mi van Calum-al? Nem akarom, hogy olyan legyen, mint mi.

- Miért baj, ha olyan lesz?

- Még kérdezed?

- Jó, oké. Ne veszekedjünk. Nem lesz olyan, ígérem.

- Van itt más is.

- Hm?

- Emily-nek folyton eltűnik valamilyen testrésze, de utána újra látható lesz.

- Neki van ereje?

- Nem tudom, de úgy tűnik. Calum-on nem vettél észre semmi furcsát?

- Nem.

- Aggódom értük.

- Tudom, de nem lesz baj. Jó szülők vagyunk - mondta s hajamba csókolt.

//

Másnap családiasan reggeliztünk, mikor megcsörrent a telefon. Egyből felkaptam.

- Haló! - szóltam bele.

- June te vagy az? Hála az égnek! - szólt bele, Ashton.

- Van valami baj?

- Meghalt Matt.

Hirtelen azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány.

- Mi?

- Megölték, June! Átvették a helyét!

Amikor kiléptünk, Matt lépett a helyembe.

- Ki?

- Nem tudom. De ez semmi jót nem jelent. Most jövök a házamtól. Felrobbant. Csoda hogy élek még!

- Ezzel mit akarsz mondani?

- Nem vagytok biztonságban. Zoe és Luke sem, de őket nem értem el. Ahogy Summer-t sem.

- Michael?

- Ő jól van, ne aggódj miatta. Azonnal menjetek el onnan ahol vagytok!

Félre vonultam telefonnal a kezemben.

- Ashton nincs pénzünk rá!

- Mi?

- Titkárnő vagyok, Calum pedig fekete munkákból él.

- Szórakozol velem?

- Ne idegesíts még jobban!

- Jó oké. Vagy odamegyek..

- Dehogy jössz!

- Jó. De akkor nem lesz más megoldás, mint visszakerülni a régi kerékvágásba, June!

Nyeltem egy óriásit.

- Kösz, hogy szóltál. Vigyázz magadra kérlek! És jelentkezz!

- Rendben. Ígérem - mondta, azzal pedig kinyomtam.

Visszamentem a nappaliba és arra lettem figyelmes, hogy a fiam és a férjem késsel játszanak célbadobósdit.

- Ez mi a szar itt? - fakadtam ki.

- Baby, ne kezd el.

- Calum, indulj iskolába!

- Nem akarok menni!

- Calum! - ordítottam rá, mire felvette a táskáját és kiviharzott onnét.

*C A L U M (ifjabb Calum szemszögét csak néha teszem bele, de ha mégis egy csillaggal jelölöm, de úgyis rájöttök. Remélem. Lol.) ;

Anya akkora idióta.

Azt hiszi, nem tudok semmit a múltjukról?

Tudok mindent.

Csak azt nem értem, miért nem avat be?

Emily-nek is van ereje.

Nekem is van.

Kiváncsi lennék, anyának milyen van. Vagy apának.

Úgy döntöttem ellógom az első órát a suliból.

Leültem egy parkba s lázasan gondolkozni kezdtem.

Miért hagyták abba?

Hiszen.. Én a helyükben életem végéig csináltam volna a bérgyilkososdit.

- Szabad ez a hely? - kérdezte egy férfi.

- Ja, persze.

Kinyújtotta a kezét és kezet fogtam vele.

- A nevem Tom.