2•8

Egyenesen a nagypapámhoz mentünk.

Meglepődött mikor meglátott minket.

- Mi járatban? - kérdezte nagyapa.

- Megöltem Louis-t - vágtam rá.

- Oké és akkor miért csapatostul állítotok be hozzám?

- Beszélni akartam veled, azért.

- Halljam, Junie.

- Ki akarok szállni ebből, Calum-al együtt - jelentettem ki határozottan.

A többiek csodálkozva bámultak rám.

- Nem. Megmondtam neked, June.

- Te jó ég! Hagyj már! Elegem van, nyugalomra vágyom. Megbékéltem már mindennel. Apáék halálával. Megöltem Louis-t is. Fel szeretnék hagyni ezzel. Mert van kiért - mondtam s Calum-ra néztem.

Nagyapa sóhajtott egyet.

- Egy feltétellel.

- Mi az?

- Ha valami olyan meló van, amit nem tudnak a többiek megoldani vagy elrontják, ti KETTEN teszitek helyre.

- Ketten? - kérdeztem hitetlenkedve.

- Igen. Nos?

Megfogtam Calum kezét. Egymás szemébe néztünk, majd nagyapára. Bólintottunk egyszerre, ezzel jelezve, hogy beleegyezünk.

- Rendben. Helyes - mondta s átnyújtott nekem egy hitelkártyát - ezen elég pénz lesz nektek, hogy elmehessetek. És tudni akarom, hol lesztek.

- Oké - mondtam s kivettem a kezéből a kártyát.

Elindultunk vissza a búvóhelyünkre összeszedni pár dolgot, ami fontos nekem.

- June ezt mikor akartad nekem elmondani? - fakadt ki Zoe.

- Vagy nekem - folytatta Matt.

- Vagy nekünk - csatlakozott Ashton.

- Gyerekek. Sajnálom. Viszont mindent megtettem, amit szerettem volna. Megöltem a szüleim gyilkosát. Csak ezért kezdtem bele ebbe az egészbe. Elvégeztem a feladatom.

- Azt gondolod, van esélyed egy normális életre? Basszus June! Te egy kibaszott pszichopata vagy! - vágta hozzám goromba szavait Zoe.

- Nem gondolom. Remélem.

- Itt hagysz minket, komolyan? - csuklott el Zoe hangja s Matt-nek is bekönnyesedtek szemei.

- Nem titeket. Csak ezt az életet - sóhajtottam egy nagyot s megöleltem Zoe-t.

- Szeretlek, June - szipogta.

- Én is Zozy - mosolyogtam rá.

Megöleltem a többieket is. Calum is elbúcsúzott, de mielőtt indulhattunk volna Zoe megállított.

- Kérlek..

- Mire?

- Menjünk vissza az időbe, mielőtt elmész. Látnom kell a szüleimet.

Bólogattam s megfogtam Luke kezét.

2002. augusztus. 7

Hihetetlen, de látom anyát. Zoe is itt volt. De akkor miért nem emlékszem rá?! Ohh, ott vagyok! Mennyire aranyos voltam öt évesen.

- Ez így nem mehet tovább, Tim - mondta anya apának miközben félrehívta.

- Mégis micsoda?

- Ők még csak nem is a mi gyerekeink! Nem kellett volna..

Micsoda?!?!?!?

- Te akartál gyerekeket August. Én pedig tettem a dolgom.

- A dolgod? Elraboltál két testvért!

- Mert folyamatosan hisztiztél, hogy nem lehet gyerekünk! Én pedig csak boldoggá akartalak tenni!

- De ők nem a mieink! Főleg Zoe.. Fura dolgokat csinál! Este mintha.. Mintha megemelkedett volna alatta az ágy.

- Miket beszélsz összevissza?

- Mintha.. Ő irányította volna.

- Teljességgel lehetetlenség, amit állítasz.

- Ha igaz..

- De nem igaz! - kiáltotta apa s otthagyta anyát.

Olyanok voltunk mintha szellemek lennénk, úgy láthattuk az eseményeket. Rángatni kezdtem Luke kezét, hogy menjünk vissza.

- Ez mégis mi a fene volt? - csattant fel Zoe.

- Honnan tudjam? Ez teljességgel lehetetlen! - kiáltottam szinte.

- Nem lehetetlen! Ők nem a mi szüleink, June! - vágott vissza Zoe s közben odajött hozzám Calum.

- De igen! Ez csak.. Ez csak.. - habogtam szinte.

- Mi történt? - kérdezte Calum.

- Visszamentünk abba az időbe, amikor June öt éves volt! Láttunk egy beszélgetést miszerint minket-kettőnket elraboltak azok, akikről June azt hiszi a szülei - magyarázta Zoe.

- Fogd be! Ők a szüleink voltak és kész!

- Mondogasd csak magadnak!

Megfogtam Calum kezét és kirángattam onnan.

- Menjünk!

- Menekülj csak June az igazság elől! - kiáltott utánunk Zoe.

Calum elhajtott onnét egyenesen a reptér felé, ahol a nagypapám magángépével tovább mehetünk.

- Hova menjünk?

- Tokió-ba akarok menni.

- Én is.

- Be fogsz illeszkedni - kuncogtam.

- Nagyon vicces. Mi volt ez az előbb?

- Hagyjuk. Nem akarok róla beszélni.

- Rendben - mondta s megállt - nézz rám!

Egyenesen a szemeibe néztem.

- Akármi volt, felejtsük el. Csak az számít mi lesz most. A jövőnk. Nem a múltunk.

- Rendben.

- Szeretlek, Junie - mosolygott rám.

- Szeretlek Hood - viszonoztam a mosolyt s szenvedélyes csókba húztam.


Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top