Másnap ugyan azon a helyen gyülekeztünk ahova tegnap mentünk.

Zoe megtalálta a rejtekhelyüket az elrablóknak. Minden kocsi alá nyomkövetőt tett, valamint az is kiderült, hogy délután akarják kivinni a kislányt az országból. Így cselekednünk kellett. Tudtuk hány emberrel fognak menni. Igaz kevesebben voltunk, de felosztottuk a csapatunkat.

- Mi garantálja azt, hogy a lányomat ma végre látni fogom épségben? - kérdezte tőlünk Han, miközben mindenki elpakolt magának fegyvereket.

- Az hogy mi vagyunk a legjobbak. Nagyapa megmondta hiszen - válaszoltam egyszerűen.

- Ajánlom is hogy így legyen.

- Vagy? - kérdezte Ashton s felemelte kezét amiben egy fegyver díszelgett.

Han frusztráltan fújta ki a levegőt.

- Kérem, csak tegyék meg - hangja szinte könyörgőbe esett.

- Megtesszük, amit tudunk - mondta Calum.

- Menjünk! - szólt közbe Matt majd felült a motorjára.

Mindenki kocsiba szállt s elindultunk. Egyedül mi mentünk együtt Calum-al.

Elindultunk az autópálya felé, majd Ashton egyszer csak szólt az adóvevőn keresztül.

- Nem az autópályán akarják kivinni a lányt, hanem vonattal. Forduljatok vissza azonnal! A legközelebbi kereszteződésnél forduljatok balra és ott lesz egy sorompó. Ha minden igaz öt perc múlva megy el egy vonat, azon kell lenniük! Szóltam a többieknek és ők is elindultak a vonat felé! Igyekezzetek!

- Rendben - válaszolta Calum.

Én vezettem, így egyből megfordultam, ahogy azt Ashton mondta.

Minden úgy történt. A vonat elindult mi pedig lázasan követni kezdtük azt. A visszapillantóból láttam mögöttem Zoe-t meg a többiek kocsiját. Na meg Matt-et motoron és Michael-t.

- Felmegyek! - mondta Calum - Menj közelebb!

Próbáltam rátapadni a vonat oldalára ahol egy kapaszkodó volt, hogy Calum feltudjon rá akaszkodni, de sehogy sem ment. Az ablakban ült mögöttem. Rettegtem, hogy a vonat alá esik.

- Közelebb June! - kiáltotta mire kinyílt az ajtó és vállba lőtték.

Lövöldözni kezdtek ránk.

- Calum jól leszel? - kérdeztem zavarodottan s próbáltam vezetni közben pedig betölteni egy fegyvert.

- Már gyógyul is - mondta.

Megkönnyebbültem.

Lehúztam az ablakom, Calum előre ült, hogy vezethessen. Beültem az ablakba és leszedtem őket. Messziről láttam, hogy az egyik motor megpördül a levegőben. Ugye nem?!

- June! Menj már! - kiáltott rám Calum én pedig felugrottam a vonatra.

Nem tudtam hova megyek pontosan, csak mentem egyik kocsiról a másikba. Mikor megláttam egy kislányt. Tuti ő lesz az. Száján volt egy szalag, na meg testét beterítette a dinamit. Lehúztam, mire leköpött. Bejött egy kopasz ember s fejbe lőttem.

- Gondolom, látod, hogy én nem a rossz vagyok - mondtam s letöröltem arcomról a nyálát.

Kis köcsög.

- Nem kell megmentened!

- Meg akarsz halni?

- Simán! Most bezzeg fontos lettem apámnak! - nyafogott.

Megforgattam a szemeim.

- Ez nem egy spanyol sorozat, hogy a káosz közepén drámázz. Gyerünk! - mondtam s megfogtam pólóját majd húzni kezdtem. Összevissza kapálózott és ellenkezett, na meg toporzékolt. Megfordultam és pofon vágtam.

- Kislány, nem vagyok jó kedvembe! Hazajössz velem apádhoz, ha tetszik ha nem!

- Fel fogunk robbanni!

- Egy frászt!

- Öt perced van.

Öt? Úristen! Felrángattam a vonat tetejére. Magam sem tudtam miért, abban a pillanatban az volt a legjobb ötlet. Ashton is ott volt és fedezett. Odarohant hozzánk, mikor tisztává vált a terep és nem fenyegetett veszély. Azon kívül persze, hogy felrobbanhatunk.

- Le kell szednünk ezt a szart róla Ashton!

- Mi a.. Úristen.

- Három perc. Gyerünk Ashton!

Ashton nyelt egy nagyot, elővett egy kést és próbálta elvágni a megfelelő színű drótot, hogy hatástalanítsa. Elvágta a pirosat, viszont nem állt le a számláló.

- Vedd le róla! - utasított!

- Mi?

Helyettem lerángatta a lányról és eldobta.

Calum és Zoe közelebb jöttek a kocsihoz, amin voltunk. Ashton ráugrott Zoe kocsijára.

- Gyerünk! - szóltam a lányra miközben szorítottam a karját.

- Ne.. Nem!

- Vagy mész, vagy löklek!

Nem akart ugrani így seggbe rúgtam és rázuhant a motorháztetőre. Calum megfogta és behúzta maga mellé nagy nehezen. Mikor hallották a robbanást, hirtelen mindenki eltűnt én pedig még mindig a kurva vonat kocsi tetején száguldoztam. Míg nem megláttam Luke kocsiját.

- Gyere! - kiáltott.

Bólintottam s kocsijára zuhantam. Bevallom fájt. Feljebb kapálóztam, míg végül nagy nehezen betessékeltem magam az ablakon Luke mellé.

- Többiek? - kérdeztem nagy zihálás közepette.

- Megyünk utánuk.

- Miért léptek le?

- Mert sietnünk kell, mielőtt rájönnek arra mi történt itt.

- Van fegyvered, Lukey?

- Persze.

- Michael?

Rám nézett egy pillanatra könnyes szemekkel.

Arckifejezése nem sugallt semmi jót.

- Michael meghalt, June.

- Mi? - fakadtam ki.

- Lelőtték. Ráadásul valaki belement hátulról. Ashton leszedte őket, de nem időben.

Torkomban akkora gombóc nőtt, hogy megmagyarázni sem tudtam. Michael meghalt?! Könnyeim megindultak és az egyetlen, amit éreztem abban a pillanatban a düh és bosszúvágy.

Elértünk az autópályára ahol már láttam a többieket. Csak hogy az utópálya felett volt egy híd, ami felrobbant. Luke begyorsított és éppen hogy átcsusszantunk a romok alatt. Amint láttam mindenki bejátszotta ezt, kivéve Zoe-t és Ashton-t. Láttam, ahogy Calum-ra tapad egy furgon és próbálják kihúzni a lányt.

- Vigyél közelebb Luke! - mondtam s kinéztem az ablakon.

Először a kocsi kereküket lőttem meg, amitől ide-oda kanyargott a furgon, majd lelőttem nagy nehezen a benne lévő embereket.

Fellélegeztem. Sajnos túl korán.

Mögöttünk újabb kocsi jött. Csattanást hallottunk, ami arra utalt, hogy valamit a kocsinkra lőttek.

- Ez mi volt?

- Semmi jó, Hemmings - vágtam rá.

Egy pillanatba telt, mire a kocsi egyre gyorsabb lett.

- Fékezz, bazdmeg! - kiáltottam rá.

- Nem tudok! - mondta kétségbeesetten.

- Ki kell ugranunk, most - parancsoltam rá.

- De, de..

- Vegyél egy fegyvert és légy kurva férfi, Luke! - ordítottam szinte.

Szót fogadott és kiugrottunk. A bőrkabátom ujja meg sem volt, annyira felszedte az aszfalt. Láttam, hogy közeledik a furgon. Fájt mindenem ugyan, de kiegyenesedtem és felemeltem fegyverem. Lövöldözni kezdtem rájuk, de még messze voltak így nem találtam el őket. Remegő kezekkel kabátom belső zsebébe nyúltam, elővettem egy gránátot, kihúztam a kanócot s a kocsi felé hajítottam, ami felrobbant. A robbanás hozzám is elért, így arrébb is repített. Földön fekve, vért köhécselve szerencsétlenkedtem. Próbáltam felállni, de nem tudtam. Az utolsó, amire emlékszem, hogy valaki felkarol és elvisz onnét.