i luv this baby boy.. :') nem spoilerezek, chill

Nem volt valami okos pont ezen a napon bank kártyát igényelned. Valami őrült épp ekkor próbálta kirabolni azt, de valahogy nem lepődtél meg ezen, hiszen a szerencsétlenség mindig is vonzott. Megkötözték a legtöbb túszt, beleértve téged is.

"Na halljam!" kiáltotta el magát a maszkos rabló. "Ki akar elsőként meghalni?"

Körbe néztél és láttad, hogy a többiek mennyire pánikba estek és reszketnek. Téged nem érdekelt semmi és senki, főleg nem a saját épséged, így aztán felálltál. A rabló letépte szádról a szalagot.

"Szóval te vagy az a bátor?"

"Én ám" felelted vigyorogva, majd homlokod közepébe nyomta a pisztolyát. Mindenki kiakadt rajta, de te csak felnéztél rá. "Volt már egy ilyen álmom.."

"Ha?" zavarodott össze a rabló. 

"Volt egy nagyon valós álmom.. hogy egyszer fejbe lőnek.. tudod milyen érzés lehet az?"

Mialatt magyarázkodtál egy-két hősnek sikerült kivinnie a legtöbb embert, hiszen egyedül volt és csak rád figyelt.

"Mi a faszt motyogsz?"

"A vér.. amikor álmomba fejbe lőttek, pont így a homlokom közepébe... nem haltam meg rögtön, hanem éreztem, ahogy lefolyik a homlokomtól az orromig a vérem.. a meleg vérem, majd szép lassan távoztam az élők sorából. Még életem filmje is lepörgött. Akkor már halottnak kéne lennem, nem?" firtattad arcát hátha kicsikarsz belőle némi reakciót. 

"És ez meg ki a faszt érdekelt, te idióta liba?" kiáltott rád mérgesen.

"Ha már megölsz, annyival tisztelhetnél, hogy meghallgatod az utolsó szavaimat" vágtad rá sértődötten. "Különben is, mikor húzod már meg azt a ravaszt?"

Láttad, hogy készül rá, s megadóan hunytad le a szemed, de mikor kinyitottad egy másik helységen voltál, s szembe találtad magad egy igazán mosolygós arccal.

"Nagyon ügyes voltál, hogy elterelted a figyelmét!" dicsért meg boldogan, mire csak grimaszoltál.

"Minek mentettél meg?"

A srác kissé elképedt.

"T-tessék?"

"Felejtsd el. Elmehetek?"

"Hazaviszlek.." jelentette ki magabiztosan.

"Nem kell" vágtad rá flegmán. "Van két lábam, haza tudok menni.."

"De hisz az előbb egy pisztolyt nyomtak a-" habogta zavartan.

"Túlélem.." szóltál közbe, s azzal sarkon fordultál.

"Várj!" kiáltott utánad, de te válaszra sem méltattad.

Később, otthon hősként tartottak számon. A szüleid büszkék voltak rád. A hírekben is csak rólad beszéltek, meg a srácról, aki megmentett. A nagy hármas egyik tagja, Lemillion. Innen tudtad már, ki ő.

* * *

Másnap suliba mentél, de persze nem sokan dicsértek meg tettedért. Többen inkább azt firtatták, hogy miért hagyott életben az az őrült. Kaptál már az ilyen emberektől sok kedves üzenetet, amik leginkább arról szóltak, mennyivel jobb lenne a világ, ha felakasztanád magad, vagy felvágnád az ereidet. Milyen kedvesek, nem?

Szokásosan, magányosan mentél fel a suli tető terére ebédelni. Kora nyárias idő volt, még is szellős. Az ég gyönyörű kékben pompázott, és ez volt az egyedüli dolog, ami boldoggá tett téged.

"Ha megmentenek, azt nem illene megköszönni? Meg mondjuk bemutatkozni?" jelent meg előtted a srác, aki megmentett. 

"Ha azt akartam volna, akkor igen. De tessék. A nevem (T/N). Amúgy, felfedted magad előttem a múltkor is.. nem lesz ezért dádá?"

"Azt akartad volna?" illetődött meg, majd leült melléd és téged nézett.

"Nem voltam világos? Nem bátorságból tettem amit tettem, hanem azért, mert mindenkinek tettem volna egy szívességet. Főleg magamnak. Megakartam halni, érted?" közölted vele egyszerűen, amit nehezen emésztett meg.

"Miért mondod ezt?" váltott át kissé szomorkásba.

"Nem mindegy? Tedd túl magad ezen az egészen. Megmentettél. Köszi. Most már nyugodtan rá térhetsz másra. Biztos meg kell valahol menteni valakit. Tégy úgy!"

"Nem fogadom el így ezt a fajta köszönetet.." állt talpra hirtelen.

"Mit akarsz még is? Még a nevedet sem tudom.."

"Én, Mirio Togata, kérlek, hogy gyere el velem egy randira!" kérlelt, már szinte elkiáltotta magát, annyira zavarban volt.

"Heee?" pirultál el rögvest, majd feleszméltél. "A többiek kértek meg erre? Megakarsz szívatni? Viccet csinálni belőlem, hogy majd ezzel szekáljanak? Esetleg hiú ábrándokba ringatnál?"

"SOSEM TENNÉK ILYET!" kérte ki magának lelkiismeretesen.

Annyira komoly volt az arckifejezése, hogy úgy döntöttél, hiszel neki.

"Háromkor. A suli előtt. Ha késel egy percet is, haza indulok" jelentetted ki magabiztosan.

"Komolyan? Komolyan?" csillantak fel szemei.

"Ennyire ne légy már izgatott" vágtad rá mogorván, majd te is kiegyenesedtél és magára hagytad. "Hiszen úgy is öt percbe fog telni, és kiábrándulsz belőlem" motyogtad magadnak orrod alatt.

Délután a suli előtt várt. Az órádra pillantottál. Háromig még öt perc volt. Mióta várhatott itt? 

"Nem késtem, látod!" mosolygott rád büszkén.

"Lehajolnál egy kicsit?"

Aprót biccentett te pedig össze kócoltad beállított szőke haját. 

"Mi a-" 

"Így jobb. Hova szeretnél menni?" 

"Szereted a ráment?" 

"Ja, jó lesz, miért is ne.." vontad meg a vállad unottan.

A sulitól nem messze volt egy kis kifőzde és oda mentetek. Egymással szembe ülve vártátok az ebédeteket, de te kifelé néztél az utcára, véletlenül sem rá.

"Azért kócoltál össze, hogy aztán rám se hederíts?" 

Baka, kócos hajjal még inkább, hogy vonzóbb vagy.

"Valami olyasmi" mondtad egyenesen a szemébe.

"Na várj, csak egy perc.." mondta, majd elkezdte haját igazítgatni.

"Csak vicceltem.." sóhajtottál fel. "Miért.. hívtál el engem?"

"Mert látni akarom a mosolyod."

"A mosolyom? Szóval, akiket megmentesz és nem mosolyognak rád, azokat randira hívod?"

"Nem igazán.." vágta rá. 

Te elnevetted magad kissé ironikusan.

"Ez egy rossz vicc volt, nem igaz? Mondtam én. Tudtam!" fakadtál ki, majd faképnél hagytad. 

Utánad rohant, de oda se figyeltél rá.

"Hé!"

Megtorpantál hirtelen.

"Nem kérek a szánakozásodból! Egy percre tényleg azt hittem, hogy.. azért hívsz el.."

"Mert tetszel? Igen, tetszel!"

"Tch. Túl sok ez így nekem, fagyira vágyom.." mondtad s elindultál kedvenc fagyizód felé, ő pedig követett. A séta alatt kissé lehiggadtál. Egy padra ültetek és úgy ettétek fagyitokat. "Sajnálom, hogy ilyen vagyok.."

Mirio elnevette magát.

"Milyen? Őszinte? Ezért ne kérj bocsánatot!"

"Amiatt, amilyen vagyok.."

"Miért, milyen vagy?"

"Olyan, akit mindenki utál, minden ok nélkül. Olyan, akit egy igazi vesztesnek gondolnak, mert nem tárja szét a lábát minden este másnak.. olyan, akinek mindenki más azt kívánja, hogy távozzon az élők sorából és ne rontsa itt a levegőt."

"Mhm, értem. És ezek az emberek, beszéltek veled akár pár másodpercet is?"

"Nem, d-"

"Akkor miért érdekel? Mármint, az emberek szeretik mindig a legrosszabbat feltételezni valakiről. Előbb hisznek a rosszmájú pletykáknak és valahogy azt jobban is akarják elfogadni, mert érzelmileg nem valami intelligensek.. emiatt miért magadat bántod? Miért a te gondod az, mit gondol más?"

"É-én.. ne-nem tudom.." képedtél el, hiszen.. valamilyen szinten beláttad, hogy igaza volt. "De te.. miért vagy itt? Miért akarsz velem randizni?"

"Mert én többet látok benned, annak ellenére, hogy nem is hallottam rólad még semmit. És lenyűgözött, amit tettél. Foghatod arra, amit mondtál, de szerintem te egy nagyon bátor lány vagy aki egyben gyönyörű is.. és amikor rád nézek, valami furcsa boldogság és izgatottság kap el. Úgy érzem elolvadok legbelül. Ha ennyitől is sikerül, mi történne, ha rám mosolyognál?" magyarázta boldogan, s vidám vigyorra húzta száját.

Annyira meghatott amit mondott, hogy bekönnyeztél.

"J-Jól vagy? Mondtam valami rosszat?" firtatta aggódva.

Könnyes szemekkel, boldogan, önfeledtem mosolyogtál rá. 

"Baka, hogy mondhatsz ilyet olyannak, akit még csak alig ismersz?" nevetted ki.

"Olyan, mintha ismernélek már egy ideje.. nem tudom miért, mindenesetre, (T/N).."

"Hm?"

"Nem engedem, hogy szomorú légy. Ha adsz egy esélyt, sosem hagyom, hogy mosoly nélkül ébredj fel. Én leszek a hősöd, ígérem!"

"BAKA, ne mondj ilyeneket.." szidtad le rögtön, majd elkuncogtad magad. "Soha?"

"Soha."

* * *

best hero, ever, ever, ever, ever