Ohh, de nagyon rég írtam már ilyet, szóval az előző résszel kapcsolatban írnék, hiszen elég nehéz volt kitalálnom, miről is írjak ebben a témában, mivel kissé nehézkes ezt így megoldanom, kicsit béna lett, de próbálkoztam.

Szóval igazából a kommenteken akadtam fent, mármint, amiket írtatok. Kissé elszomorító, de valahol éreztem, hogy ez a szülők és válásuk téma valahogy lehet közös pont.

Az én szüleim sosem váltak el, így aztán nem tudhatom, hogy milyen érzés. Az anyukám évekkel ezelőtt ment el, szóval igazából ezt is nevezhetném annak. Elhiszem, hogy nagyon nehéz és fájdalmas, ha azok, akikre felnéztél és szerettél szét mennek. De ilyenkor érdemes tényleg arra gondolni, hogy vannak olyan szülők, akiknél kihűlt a szerelem, nem is a szerelem, inkább ennél az a legnagyobb baj, amikor már a szeretetük is elszáll egymás iránt. Akkor kezdik el utálni egymást és akkor kezdődik az, hogy minden idegesíti őket a másikban. Ha arrébb rakja a müzlis dobozt, már azon is tudnak veszekedni, tehát én úgy vélem nem feltétlenül a te hibád, sőt, soha nem is az adott gyermek hibája, ha a szüleik szét mennek, hiszen kurvára az ő dolguk az, hogy dolgozzanak a kapcsolatukon és nem a tiéd. Tehát, néha tényleg sokkal jobb, ha külön mennek, mert néha arra is kell gondolnod, hogy talán ők így kapnak újabb esélyt arra, hogy boldogak legyenek. És mindenkinek ki jár a boldogság. Én ezt bevallom kissé nehezen fogadtam el, hiszen lett egy új "anyukám" akit annyira nem szerettem, de láttam, hogy az apukám boldog így elfogadtam, mára pedig már szeretem is, hiszen kaptam egy kis öcsit, akit végtelenül szeretek és imádok.

És tudom, vannak a csúnyább változatok. Elválnak, de nem foglalkoznak veled. Elválnak, de csak az egyikőjük van jelen az életedben. Elválnak, de te még is várod, hogy találkozhass anyuval vagy apuval, de ő szarik rád. És akkor azt mondod nem érdekel, de belül pedig rossz. Amikor csak csalódást tudnak okozni..

Én nem védem a szülőket, de valószínűleg érettebb fejjel fogod megérteni ezeket. Nem, nincs mentség arra, hogy szarnak a fejedre, de a legtöbbnek nagyon nehéz átesni egy váláson, hiszen csak bele kell képzelned magad az ő helyzetükbe, hogy mennyire nehéz elveszíteni egy családot, vagy néha néha látni a gyereked akivel eddig együtt éltél.. talán nem veszed észre, de ezek az időszakok nehezek és ez is kihathat arra, hogyan viselkednek veled.

Aki pedig szimplán seggarcú és boldog egy új családdal és le sem szar.. én úgy vélem el kell engedni. Mármint, ilyenkor nem szabad hiú ábrándokba ringatni magad. Inkább csak legbelül elég annyit mondanod, hogy ha ő így boldog, akkor legyen így. És arra kell koncentrálni aki törődik veled, aki szeret téged. Legyen az a másik szülőd, testvéred, barátaid. 

Fájdalmas dolgok ezek, de én úgy vélem, hogy az örök harag rájuk nagyon nem segít az emberen. Ha bele ragadtam volna ebbe én is, akkor az kihatna az egész lényemre, mivoltomra. Csak koncentráljatok ilyenkor tényleg arra, akik törődnek veletek, mert lefogadom, hogy van ilyen. Ha nincs, keblemre, majd én.

És tudom, hogy sokatok nincs megelégedve magával, nem tartja magát elég okosnak, esetleg szépnek vagy csak szimplán azt véli, hogy béna mindenhez, esetleg nem érdemli meg, hogy szeressék.. féltek felvállalni azt amit szerettek, akik vagytok, mert féltek, hogy ki mit gondol.

De hé. Én úgy toltam le a sulis éveim (lol szeptemberbe is sulizok mivan) hogy egy idő után már csak nem érdekelt az egész. Én full fiús lány vagyok, gördeszkáztam reggeltől estig vagy bmxen lógtam a hülye bátyámmal, vagy graffitiztem és festettem. Jobban érdekelt mindig egy horror vagy egy Marvel/DC film, mint valami romantikus szar. Szerettem néha úgy belépni a terembe, hogy egy nagy fiús pulcsit húztam magamra és full kócosan beültem egy padba. Szerettem kimondani a véleményemet és rohadtul nem érdekelt, ha valakinek nem tetszett. A mai napig így van ez, mert nem szeretem másnak mutatni magam. Néha még a saját barátaim is ugratnak azzal, hogy otaku vagyok vagy hogy miket szeretek még, de ez engem sosem érdekelt, mert szeretem, hogy ilyen vagyok. Tűzről pattant, muhahha.

A lényeg drágáim, hogy mindig adjátok magatokat, mint mikor elviccelitek a nagyon romcsi részeimet itt. Azt szeretitek, tudom. (majmok <3) Mint írtam az előző részben, mindannyitok megérdemli azt, hogy szeressék, legyetek bármilyenek, szeressetek bármit is. Igen is értek annyit, mint a legmenőbb csaj a suliban, vagytok annyira szépek, mint instán az a sok magamutogató lány akire néha irigykedtek. Igen is vagytok annyira viccesek és érdekesek, értékesek ezt ne felejtsétek el. Lehet, hogy nem hiszed el magadról, de én tudom, mert RAESUS vagyok és mindent látok. (lol nem)

a lúzer chan írótok szeret mindenkit.