Figyelem, figyelem! A rész végén lesz egy kérdés, amire nagyon-nagyon kérlek válaszoljatok majd! 💖 Köszönöm! (feltéve persze, ha addig nem felejtem el)

Remus lett időközben az egyik legjobb barátom. Ezt büszkén állíthatom, ugyanis nagyon jól kijöttünk a kis incidens óta. De attól bennem még mindig élt a kétely, miszerint ez is csak egy álom, amiből mindjárt felkelek. De ezt a gondolatot azon nyomban kiűztem a fejemből. Nem. Nem gondolhatok most ilyen felhőtlenül boldog pillanatokban, ilyen nagyon lehangoló dolgokra.

- Figyelj, Ava. Majd beszélhetnénk? - hajolt közelebb Lupin, mire automatikusan hátrébb húzódtam.

- Persze. - válaszoltam.

Nem akarok vele beszélni, miért? Miért kellett beleegyeznem? Mindegy. A múltat már nem lehet megváltoztatni, szokták mondani.

Csónakokba ültünk és elindultunk négyen egyben (Remus, James, Sirius és én, szegény Peter már nem fért be) a kastély felé. Ott kiszálltunk és bementünk a Roxfortba. El sem hittem! Hát tényleg megtörténik! Jövök a Roxfortba!

Az óriás Hagrid átadott minket egy bizonyos McGalagony professzornak. Kicsit várnunk kellett, amíg minden előkészítésre kerül, addig próbáltam kiszedni Remusból, hogy miről akart kérdezni, reménytelenül, majd megindultunk egy emberként a terembe.

- Az, akinek a nevét mondom, kijön és a Süveg megmondja, melyik házba kerül.- monda McGalagony. Az első névre nem figyeltem. A másodikra viszont felkaptam a fejem.- Black, Sirius!

Várni kellett egy picit, majd…

- GRIFFENDÉL! - ekkor mindenki meglepődött. Mi olyan meglepő ezen?

Majd…

- Burkeman, Ava!- kiáltott McGalagony. Miért kell Bvel kezdődnie a nevemnek? Miért nem lehet P, mint Jamesnek, vagy L, mint Remusnak? Ők persze kerülhettek a lista végére! A kis mázlisták!

Kimentem a háromlábú székhez, a Süveg a fejemre került és… azt hittem, begolyóztam… megszólalt egy hang a fejemben;

- Hm… Burkeman. Nem is kell annyit gondolkodni ezen, mint az apádnál, vagy az anyádnál… A Hollóháthoz nem elég… szorgalmas, a Mardekárhoz nem elég agyafúrt, a Griffendélhez nem elég bátor…

- Hé! Már kikérem magamnak! - gondoltam.

- Hm. - nem is vette figyelembe azt, amit 'mondtam'. - Viszont nagyon-nagyon könnyen fel lehet téged bosszantani. Hm… akkor a döntésem a… HUGRABUG! - az utolsó szót már mindenki hallotta. Megzavaradova, és a kiabálástól csengő füllel ültem le a sárga-feketébe öltözött diákokhoz.

James a Griffendélhez került, Peter szintúgy - de nála vagy tíz percet kellett várni- Remus… is. Itt kicsit csalódott voltam, mert jobb lett volna, ha ide kerül, de már mindegy. Jobb lesz neki ott a fiúk közt, így is találkozhatunk majd. Nem, nem vagyok szerelmes, még csak 11 éves vagyok, de nagyon fog hiányozni… most úgy beszélek, mintha meghalt volna. Mindegy. Talán túlreagálom.

- Szia. Én… Ava? - kérdezte egy furcsa hang. Megfordultam, így tökéletesen szembekerültem Lolával?!

- Neked is szia. Nem is láttalak.

Egy percig szinte csak tátogni tudott. Hát igen, az én szépségem kábító hatású. {xd, ez most jutott eszembe- szerk.} Na mindegy. Még Lola próbált beszélgetést kezdeményezni, de látta valószínűleg, hogy a gondolataim máshol járnak, ezért békén hagyott. Igen, valóban máshol jártam gondolatban. Például az igazságtalan beosztáson. Meg azért, hogy miért? Miért van az, hogy egy fiút látok az álmaimban kilenc éves korom óta, megtalálom nagy nehezen, erre még egy tök másik házba oszt be az a kalap! De mindegy mostmár, nem tudom megváltoztatni a múltat, csak valami kalandregényben. Az én életem viszont minden, csak nem kalandregény, mivel olyan unalmas, mintha egy kenyér életéről szólna, kaland sem lenne a regényben, hatvanszor be is aludna rajta az illető, akinek egyáltalán a kezébe akadt; két szó után. De nem akarok panaszkodni, mert nálam sokkal rosszabb sorsú emberek is vannak, csak… rosszul esik ez az egész, de mindegy, mint már említettem korábban. Szóval igen, a gondolataim mindenfelé jártak, csak nem az igazgatóra, és a beosztásra. De akkor az tűnt a jó megoldásnak. Még énekelni is elfelejtettem, valami indulót. Csak ültem és bámultam ki a fejemből. Egészen addig, amíg…

- Ms. Burkeman. Maga mégis mit csinál? - rángatott vissza a valóságba egy szigorú hang. McGalagony professzor. Ajjaj. Hirtelen mindenki elhalgatott a teremben, és várták az esetleges konfliktust. Hah, hát azt várhatják, mint a piros havat!

- Öhm… ülök? - kérdeztem vissza.

- Ül? ÜL? - kiabált. Most mi van, miért kell ezen kiakadni? Még nem is számít feleselésnek. Úgy látszik, hogy szerinte meg igen, mert a fekete levest a nyakamba borítva a következő szót kiáltotta:- Büntetőmunka! - Mi? Én hiába voltam… hogy is hívják… ja, igen! Muglik. Na, szóval. Hiába voltam muglikkal körülvéve, attól még tudtam, hogy mit jelent a szó. És nem sok jót, azt elmondhatom.

- De tanárnő, én nem is csináltam semmit! - háborodtam fel. Szerintem tök jogosan. Hát, ő szerinte meg nem. Úgyhogy ő mérgesen eltrappolt mellőlem, miután bemutatott egy bámulatos megfordulást. Majd egy pillanatra megtorpant, amikor kimondtam azt, amit mondtam. Hogy én nem csináltam semmit. Hátrafordította a fejét, és az alábbiakat mondta:

- Hát éppen ez az!

Majd továbbindult. Aham. Oké? Viszont nem volt időm ilyeneken gondolkozni, (mint pl. ez gondolkodásnak számít egyáltalán?) mert hirtelen elémteleportált a semmiből egy random Remus Lupin.

- Mondd, te teljesen hülye vagy? Hogy mondhatod egyenesen a szemébe McGalagony professzornak, hogy ülsz? - hordta le a fejem.

- Hát… láttad, nem? Viszont ha kellőképpen lehordottad a fejem, akkor ha megbocsátasz…

- Nem, nem! Nem mész te sehova! Beszélnünk kell. - rázta meg a fejét, majd rápillantott a mögötte álló fiúkra. - Négyszemközt.

- Nem, bocs. Nem érek rá, szóval… - kezdtem volna a szokásos lekoptató dumát, de – mint azt már hamarabb is észrevehettem – Lupin nem az a fajta, aki beveszi az ilyen könnyű kifogásokat. Kár, pedig lehetne olyan bugyuta, mint Peter. Na, már bocsi, Peter.

- Nem, mert megígérted! - most erre mit mondjak? - És amúgy is… hova sietnél? Még csak 8 óra van.

Ah, hát persze! Remus Lupint nem lehet átverni, ahhoz túl okos.

- Ö, de… jó. Oké. - egyeztem bele. Én hülye! Ő csak diadalittasan elmosolyodott, majd kivonult egy utolsó mondat után.

- Akkor kint. Az előcsarnokban. Várlak.

Ó, te jó ég! Mibe egyeztem én bele? Te jó szent Merlin… segítség?! Oké, ő Remus. Nem James, vagy a kiscsillag. Szóval… de akkor is! Ez milyen dolog már?

Jólvan, a nyugalom mindig segít. Most is. Csak arra kell koncentrálnom. Ami nem megy… ez köztudott, de nem baj, próba, szerencse, mint szokták mondani. Hát… ha csak szépen fogalmazok, akkor is az jön ki, hogy nekem nagyon nem ment.

________________________

Helló, belló. Naaaggyooon kivagyok. Buli volt 15-tól 19:30ig. Huh. Háromnegyed nyolcra értünk haza a nővéremmel. Most 23:07 van. Holnapután suli. De… amikor ti ezt olvassátok, már suli van, de mindegy. Én most, 2020. 08. 30-án 1116 szóval elköszönök. Viszlát! 💖💞😘🤔😅😊😂

Éés igen, sikeresen elfelejtettem. De! Most itt van a kérdés; szóval van egy őrült ötletem! Na, jó nekem csak olyanok vannak. De! A lényeg a lényeg; mi lenne, ha………………… egyesítenék kettő sztorit? Ezt és a Ha lenne még egy esély… - t. Örülnétek neki? Vagy csak bekavaró lenne? Őszintén kérlek írjátok meg! (ezt a másik könyvemben is megírtam.) Egyik sem sértő, szóval mehet mindkettő! Viszlát! Most már tényleg. 😅😊💞🤔😘💖❤️😂