Sziasztok! Mielőtt nekikezdenék a résznek, el szeretném nektek mondani, mennyire fontos nekem, hogy ennyi kedves kommentet kapok, Jo_March5 neked külön, mert még olvasod ezt a "könyvet". És csak miattad hoztam hamarabb a részt. :)

~ Jó olvasást! ~
____________________

- Ez… lehetetlen, mivel… mivel ez… - kezdte maga elé nézve Remus.

- Mert ez?! - kiabáltam, majd a következő mondat Örökké beleégett a fülembe és a fejembe.

- Mert ez Remus illata. - szólalt meg James a hosszú sokk után. Én kitapogattam hátrafelé hátrálva az ajtót, majd lenyomtam a kilincset, és kifutottam.

Ez… mit is jelent? Valakit kell keresnem… de kit?… hmm… A felismerés nyílként hatolt belém: LOLA! De már… elkezdődött az első óra. Basszus! Basszus, basszus! Sietnem kell!

- Bo… bocsánat a… a késésért. Itt… vagyok. - lihegek.

- Üljön le! - parancsolta McGali. (ezt egy másik könyvben láttam, remélem nem baj, hogy kölcsön vettem a nevet - szerk.) Basszuskulcs. Ez az én szerencsém!

- De tanárnő, kérem. Hadd magyarázzam meg. - tettem fel a kezem azzal a szándékkal, hogy elmondom, miért késtem. Hát, talán mondanom sem kell, hogy a tanárnő nem így gondolta.

- Nem, Ms. Burkeman. Most nem. Üljön le a helyére. - parancsolt rám.

- De tanárnő. Van magyarázatom arra, hogy miért késtem. Miért nem hallgatja meg? - pofátlankodtam. Éreztem, hogy lassan szakad a húr nála.

- Ms. Burkeman. - kezdte vészjóslóan nyugodt hangon. - Mr. Potter, Mr. Lupin és Mr. Black már megmagyarázták, hogy maga később fog jönni az órámra, ugyanis valami elhalaszthatatlan dolguk akadt. - amit mondott, attól szó szerint le esett az állam. - Most pedig üljön le a helyére.

- Igenis, tanárnő. - mondtam, majd eleget téve a kérésének (pontosabban parancsának), leültem. Az óra iszonyúan unalmas volt, ha valaki, én egyáltalán nem figyeltem. Végig azon töprengtem, ami szünetben és az órába nyúlóan történt. Egyszerűen nem tudtam rájönni, hogy mi történt az elmúlt egy órában.

- Ava! - kapta el valaki a karom a szünetben, és a kezdeti döbbenetem kihasználva berántott egy portré mögé. Amikor a nevemet mondta, nyomban rájöttem, hogy ki a rejtélyes "elrablóm".

- Mi a… Merlin? - néztem körül. - Hol vagyok? - néztem körbe. Feleslegesen, mivel mindenhol sötét volt.

- Ava. Ígérj meg valamit. Kérlek!

- Nem. Előbb te nekem, Lola. Kérlek, nem is, könyörgöm, mondd el nekem, mi az az Amor… akármi, ami az a bájital, és megszagoltatták most velem a fiúk, és mikor elmondtam, mit érzek, akkor lefagytak! Mindannyian! Mi ez?

- Te jó ég! Veled kipróbáltatták az Amorteniát? - mikor látta, hogy türelmetlenül bólintottam, egy mosoly kúszott az ajkaira. - És te elmondtad, hogy milyet érzel?!

- Igen. Miért? Kérlek, mondj már valamit! Akármit! Lola, hé! Lolaaa! - integettem az arca előtt. Ő csak hisztérikusan nevetett. - Lola. Mi. Az?

És elmesélte. Amikor végigmondta, lefagytam. Nem… nem is lehet igaz, mivel… mivel én nem is ismerem Remust annyira, hogy… vagy igen? Nem tudooom!

Elszaladtam. Csak futottam és futottam. A klubhelyiségbe mentem. Úgy éreztem, hogy most… most összeomlott a világ. A világOM.

- Ava… - kezdte valaki. Megfordítottam lassan a fejem, nehogy egyszerre túl sokat lássak. De csak Lola volt az. - Sajnálom. Őszintén sajnálom.

~~~~~~~~~~~~~~~

NAGYON-NAGYON-NAGYON-NAGYON sajnálom. Most az új sztorimba több energiát fektetek. Sajnálom. A következő rész kárpótlásképp sokkal hosszabb lesz. Sőt, jön egy csavar is. ;)