𝘍𝘢𝘭𝘭𝘪𝘯𝘨 𝘭𝘦𝘢𝘷𝘦𝘴 𝘢𝘳𝘦 𝘣𝘦𝘢𝘶𝘵𝘪𝘧𝘶𝘭
𝐇𝐞𝐢𝐳𝐞

00:00 ───────────── 𑑏 ── 03:27

◃◃ 𝄁 ▹▹
↻⇄

- Hyunjin! - kiáltott fel Jisung amint meglátta a fekete tincsekkel keretezett szép arcot, és olyan erővel csapódott neki, hogy majdnem feldöntötte.
- Igen, te is hiányoztál Ji. - szorította össze a szemét, egyrészt hogy ne mutassa ki a könnyeit, másrészt hogy ne mutassa ki hogy egyébként fájt, amikor Jisung szó szerint neki ugrott.
- Nem sokáig örülhetsz neki. - jegyezte meg Seungmin, miközben a bőröndjét ráncigálta maga után.
- Miért nem? - fordult felé egy pillanatra a fiatalabb.
- Mert megfojtod.
- Ugyan dehogy. Ugye hogy nem? - tolta el magától magas barátját.

- Persze hogy nem. - bizonygatta könnyes szemmel.
- Te sírsz? Még sose láttalak sírni. - döbbent le Jeongin, mire Minho meglökte.
- Mégis miről beszélsz? Ez állandóan sír? Még akkor is ha meglát egy kiskutyát. - forgatta a szemét.
- Jól vagyok, jól vagyok! Csak Jisung éppen nekem esett, és összenyomta a belső szerveimet. Meg egyébként hiányzott is. - tette hozzá, csak úgy mellékesen, miközben a szemeit töröltette.
- De persze az csak másodlagos, ugye Jin? - vigyorgott szélesen Changbin.

- Csak nem akarja kimutatni hogy valaki számít neki saját magán kívül. - heccelte Felix, aki mosolyogva nézte a vidám társaságot, akik a parkban gyűltek össze, hogy egy pár hétre megismételjék a nyári kirándulást, csak ezúttal Ausztráliában.
- Nyugi Lix, meghagyom neked. - kacsintott rá Hyunjin, mire a szőke azonnal elvörösödött.
- Na, gyerünk, megmutatom hogy hol lakom, hátha megjegyzitek. - ragadt meg egy csomagot Chan, és elindult a park kijárata felé.
- Hű, nézd, itt van szökőkút! Jeongin fotózz le! - rohant oda Minho, és azonnal pózolni kezdett.
- Minho, lassan több képem van rólad a telefonomban, mint minden másról. - értetlenkedett Jeongin, de azért végrehajtotta a parancsot.
- Talán zavar? - kérdezte egy mosoly kíséretében Minho, pontosan tudva a választ.
- Ugyan dehogy. - mosolyodott el, és egy gyors csók után el is kezdte a felhőket fotózni.

- Mi volt ez? - Chan döbbenten nézett hol a zavartan a földet pásztázó Minhora, hol a somolygó Jeonginra; Felix is hasonló tekintettel méregette őket, Jisung viszont felettébb boldognak tűnt.
- Szóval összejöttetek! Végre! Ennyi szenvedés után. - pislogott meghatottan az ég felé, a többiek pedig csak nevettek.
- Mi is így voltunk vele. - felelt Chan kérdésére Seungmin. - Aztán egy nap Jeongin felhívott és azt mondta azonnal találkoznunk kell. Nem értettem hogy mi van, de azért beleegyeztem. Amikor találkoztunk, feltűnt hogy Innie nagyon vidám, és le se lehet törölni a vigyort az arcáról, pedig akkor esett az eső, és azt nem szereti. - mesélte a történteket.

- Azóta szeretem az esőt. Még a gusztustalan, őszi időjást is megszerettetted velem! Micsoda gazember vagy te! - hibáztatta Minhot a legfiatalabb, de ő még mindig nem nézett rájuk, csak a cipőjét nézte.
- Mi van, csak nem zavarban vagy? - Jisung viccnek szánta, de ő is meglepődött a következő percek eseményein.

Jeongin ugyanis mellé állt, és valamit a fülébe sugott, ami miatt döbbenten felnézett; ekkor mindenki láthatta vörös arcát. Aztán gyorsan elkapta a tekintetét, de addigra mindegy volt, mert mindenki láthatta.
- Komolyan? Jeongin zavarba hozza Minhot? - tátotta el a száját Felix.
- A fenébe már! - a szóban forgó direkt előre sietett, hogy ne szórakozzon rajta az egész társaság.
- Mi se hittük el. - ingatta a fejét Changbin. - De mégis. Hogy csinálod? - fordult a legfiatalabb felé.
- Minhot mindig is zavarba hoztam. Csak eddig el tudta rejteni. Na de ennyi elég rólunk! Úgy hallom nem csak mi jöttünk össze. - vigyorgott rá Jisungra és Felixre, akik mindketten zavarba jöttek a kijelentésre.

- Jaj ne is mondd. - nézett rájuk Chan, szenvedő arccal.
- Milyen volt? - érdeklődött együttérzően Hyunjin.
- Szörnyű! Azt hiszem, minden lehetséges hibát elkövettek, amit lehetett, mind a ketten saját magukat hibáztatták, és egyik se akart beszélni a másikkal. Az agyamra mentek. De azért aggódtam is értük. De végül elküldtem Jisungot, de nem mondtam meg neki hogy miért, és Felixnek is mondtam hogy menjen ki a lakása melletti parkba.
- Én pedig eltévedtem út közben! Ott szerencsétlenkedtem, az a férfi azt hitte, nem vagyok normális, ahogy ott próbáltam megkérdezni tőle hogy hol van a hely. - panaszkodott Jisung.

- Arra nem gondoltál hogy valószínűleg azért, mert nem vagy normális? - Seungmin kijelentése osztatlan sikert aratott a társaságban.
- Na, hagyd már, nem mindenki tud tájékozódni. - ölelte magához Felix a bosszankodó barátját.
- Az biztos. Az az idióta sem tud ott. - mutatott rá a rájuk váró Minhora.
- Hogyhogy?
- Múlt héten találkoztunk volna abban az új kávézóban, ami ott nyílt nem messze az egyetemtől, Minho még eltévedt, és fél órával később ért oda, úgy, hogy közben végig hívásban volt velem.
- Szörnyűek vagytok. - forgatta a szemét Seungmin.

- De a lényeg hogy sikerült! Tehát nem volt felesleges hogy úgy elrohantál Szöulból. - jegyezte meg Hyunjin.
- Hidd el, az első napokban nagyon bántam. Akkor még nem akartam csinálni semmit, csak megszokni a helyet, de nem volt könnyű. Három nappal azután, hogy odaértem, Chan elküldött vásárolni. Még jó, hogy látták rajtam hogy külföldi vagyok, és így megértőbbek voltak. - magyarázta Jisung.
- Te jó ég, nem tudtam hogy ennyire nem tudsz angolul! Ezen mindenképp segíteni fogunk. - szörnyülködött Felix.

- Hyung, mikor megyünk várost nézni? - támadta le a legidősebbet Minho, amint odaértek hozzá.
- Először fel kell osztanunk a csoportokat, mert nyolcan nem megyünk sehova, de mindenkivel kell legyen valaki aki tud angolul. Máskülönben káosz lesz. - jelentette ki Chan.
- Én megyek Felixel! - Jisung azonnal lefoglalta barátját.
- Én is! - így Hyunjin.
- Nem nem nem! Ti hárman biztos hogy nem! Changbin megy veletek. Seungminra marad Jeongin és Minho...
- Hé! Miért én kapom a szerelmes párt!? - háborgott, de nem igazán figyeltek rá.
- ... én pedig megyek Hyunjinnal! - fejezte be a mondatot a legidősebb.

Lassan megérkeztek a házához, ahol kezdetét vette a kupak tanács, hogy ki kivel lesz, a lakásban ugyanis két szoba volt, plusz egy nappali. Seungmin és Changbin vadul ellenezték, hogy bármelyik szerelmes párral legyenek, így a két pár a legnagyobb szobát kapta, a nappalit Seungmin és Hyunjin foglalta le, a másik szoba pedig maradt Changbinnak és Channak.

Alig pár órával azután, hogy megérkeztek, teljes volt a káosz. Chan éppen vacsorát készített, vagyis csak próbálkozott, mert Changbin mindenképp segíteni akart neki, de közben mindent felborított, és ugyancsak meggyűlt a baja a tojások megtörésével. Eközben a nappaliban Hyunjin, Seungmin, Minho és Jeongin úgy döntöttek, karaoke estét tartanak, úgyhogy mindenféle zene üvöltött a laptopból, miközben a négy fiú megállás nélkül veszekedett.

𝘐𝘯𝘯𝘦𝘳 𝘤𝘩𝘪𝘭𝘥
𝐛𝐭𝐬 - 𝐯

00:00 ─── 𑑏 ──────────── 03:54

◃◃ 𝄁 ▹▹
↻⇄

Jisung egy ideig rajtuk szórakozott, de aztán megelégelte a hangzavart, és azon tűnődött, hogy hová mehetne, ahol csend van. Végül az erkélyen állapodott meg, ahol ugyan nem volt teljes csend, de Felix igen, ez pedig bőven elég volt.

- Na mi az, eleged van a káoszból? - kérdezte mosolyogva a szőke, amint meghallotta hogy valaki kilépett az ajtón.
- Félreértés ne essék, nagyon hiányoztak, de elfelejtettem hogy ha mind egy helyen vagyunk, abból óriási hangzavar lesz. - ölelte át hátulról, miközben az előttük elterülő parkot nézte.
- Figyelj. Tudom hogy már megbeszéltük, de azért én még egyszer bocsánatot kérek. Nem tudtam hogy hogyan mondhatnám el, hogy nem jövök vissza pár hét múlva. Azt hittem haragudni fogsz, hogy túl sokat foglalkozok a munkámmal. És nem tudtam azt se hogy hogyan kéne viselkedni egy kapcsolatban.
- És eljöttél, hogy megszabadulj ettől a tehertől?
- Nem! Nem vagy teher! Hogy mondhatsz ilyet? - csattant fel a szőke, dühösen keresve a másik tekintetét.
- Pedig az jött le abból, amit mondtál. - nézett rá hirtelen, Felix pedig nem tudta hogy mit is mondhatna. Jisung szemei mindig tükrözték az érzéseit, de abban a pillanatban semmiféle érzelmet nem tükröztek, ez pedig szabályosan megrémisztette a fiatalabbat.

- Nem, erről szó sincs. Én csak... - Felix félve nézett a szemeibe - azt hittem, ha elmegyek, rájössz hogy nincs szükséged rám, mert vannak nálam sokkal jobb emberek, akik nem aggódnak mindig minden miatt.
- Te nem vagy normális. - jelentette ki Jisung, olyan egyszerűen, mintha csak azt mondta volna, hogy süt a nap.
- Tudom. Haragszol? - pislogott rá, még mindig idegesen.
- Sose tudnék haragudni rád, Felix. És igen, lehet, hogy vannak olyanok akik nem aggodalmaskodnak mindig, de ez nem függ attól hogy mennyire szeretem az illetőt. Hyunjin is ilyen, sőt talán még rosszabb, de sose szóltam meg miatta, mert tudom hogy ő ilyen, és ez hozzá tartozik a személyiségéhez. Mindenkinek vannak jó, és kevésbé jó tulajdonságai. Ha valaki, hát én tudom ezt. - mosolygott rá lágyan.

- Ezt meg hogy érted? - kérdezte Felix, kevésbé idegesen, mint pár perce.
- Most komolyan, órákig tudnék beszélni, hogy mennyi rossz tulajdonságom, és hibám van. És te mégis tudtál szeretni. Ha valaki, akkor én kérdőjelezem meg, hogy hogyan csináltad ezt. - hajtotta le a fejét Jisung, és pillanatokon belül múlt el a magabiztossága.

- Most már értem hogy miről beszéltél az előbb. Jisung, engem nem zavar, hogy nehezen beszélsz számodra idegenekkel, vagy éppen nem szeretsz a házon kívül tartózkodni. Annál több van benned, hogy egy ilyesmi zavarjon. A legtöbbünknek vannak olyan szokásai amiről nehezen mond le, de ettől függetlenül mégse nyírjuk ki egymást. Ahogy téged nem zavar a szorongásom, úgy engem se zavar az hogy introvertált vagy. - ölelte meg, hogy ne kelljen a szemébe néznie; félő volt ugyanis hogy nem tudná állni.

- Akkor rendben vagyunk? Nem akarom minden nap felhozni hogy nélküled lelki roncs vagyok. - nevetett fel halkan Jisung.
- Ez nem vicces! - nézett rá vörös arccal Felix. - Igen, megbeszéltük. - bújtatta el az arcát újra.

Az idill pillanatot a bentről hallatszódó sikoly nyomta el, ami miatt rögtön szétváltak és riadtan néztek be a nappaliba. Jeongin - akitől a sikítás hallatszott - vigyorogva, Minho pedig szórakozottan nézte a nappali közepén szenvedélyesen csókolózó Seungmint és Hyunjint.
- Azt hiszem lemaradtunk valamiről. - pislogott Felix.

Jisung csak mosolygott, és visszanézett az utcára, az ablakon keresztül. A város már egyáltalán nem volt szürke, mint pár nappal korábban, amikor kint volt. Inkább sárgának tűnt. Csillogó, és fényes sárgának, és gyönyörűnek, olyan gyönyörűnek, ahogyan még sosem látta. Mert lehet hogy nem is volt Sydney olyan rossz város mint ahogy ő gondolta. Csak nem volt ami kiszínezze olyan gyönyörű sárgára, mint abban a pillanatban.

°-°-°-°-°-°-°-°-°-°-°-°-°-°-°-°

Nos, elérkeztünk a végéhez, - végre valahára; ahhoz képest hogy 12 részes a történet, majdnem 3 hónapig írtam - ezért szeretném megköszönni azoknak akik eddig olvasták. Ez a történet azért volt különleges, mert nem azért kezdtem el írni, hogy írjak valamit, és közel sem szenvedtem annyit, mint a többivel a másik fiókomon, mert ezt a történetet már előre kitaláltam - amit eddig még sosem tettem. Elég alulértékelt párosról van szó, viszont a Jilix az egyik kedvencem, függetlenül attól hogy képtelen vagyok eldönteni hogy melyikőjük lenne a domináns.

Jövőre vonatkozó terveim egyelőre nincsenek, viszont a következő történet egészen biztosan minsung lesz, viszont nem tudom, hogy azt mikor fogom kitenni, de remélem fogjátok páran olvasni azt is ^^

Még egyszer köszönök minden egyes csillagot és megtekintést, remélem tetszett nektek ez a rövid kis történet, és bocsánat ezért az összecsapott "utószóért" <3