𝘍𝘢𝘪𝘳𝘺 𝘰𝘧 𝘴𝘩𝘢𝘮𝘱𝘰𝘰
𝐓𝐗𝐓

00:00 ──────────── 𑑏 ─── 04:33

◃◃  𝄁  ▹▹
↻⇄

“ Miért szürke minden? ” – tűnődött Jisung, miközben elindult, arra a helyre ahová Chan küldte, és ami történetesen a város másik végében van. És mivel Sydney nem épp egy kicsi város, a fiú igen csak morogván indult el, tudván hogy legalább egy órát fog tartani az út. Az utcára érve azonban egészen másfajta érzés keltette hatalmába. A nap töretlenül sütött, az emberek nyüzsögtek, de valahogy minden homályos volt, mintha egy párás üvegen keresztül nézte volna a várost.

Szöulban sose látott hasonlót, ezért még gondolta is, hogy ez biztos azért van, mert Sydney közvetlenül vízpart mellett van. Viszont úgy tűnt, a többi ember ezt nem látja, ekkor kezdett gyanakodni hogy vele van a baj, nem a várossal. Talán hiba, hogy Sydney-ben Szöult keresi, mert a két város, de főként a két nép között óriási különbségek vannak, ezért értelmetlen hasonlóságokat keresni. Mégis, Jisung megpróbálta abba a hitbe ringatni magát, hogy nem árt, ha megnézi a várost, és biztosan szép lesz. De nem talált benne semmi különlegeset. Hiába kereste, nem találta azt, amit Felix annyira szeret benne.

Mi lehet az? Mi lehet az, ami a szőkét mindig vissza hívja a városba? Talán a tengerpart? A sok, egyforma épület? Az ismerősei? A munkája? Mit szeret annyira benne? Jisung kissé rosszul érezte magát, amiért egyszer sem kérdezte meg tőle, hogy miért szereti annyira a szülővárosát. Mert az, hogy ott született és nőtt fel, nem feltétlenül indok, elvégre Jeongin is jobb szeret a fővárosban sétálni, mint Busan-ban.

Ami azt illeti, semmit nem tud Felix múltjáról. Hogy milyen volt Ausztráliában élni. Hogy kik voltak a barátai, mi volt a kedvenc helye, hogy sokat sétált e a tengerparton, vagy inkább a városban töltötte az idejét. Hogy tényleg soha nem látott havazást, mert az apró kontinensen nem havazik, és hogy mindig nagyon meleg van e. Hogy miben különbözik egy ausztrál egy koreaitól, és miben hasonlít.

Jisung rémülten döbbent rá, hogy rengeteg dolgot nem tud Felixről. Ugyan csak három hónapig jártak, de ennyi idő alatt megkérdezette volna, hogy milyen Ausztráliában élni. Mégsem tette meg. Talán mert nem akart benne honvágyat érezni. Seungmin állt Felixhez a legközelebb, tőle tudta Jisung, hogy a szeplős nem szereti a koreai fővárost, és nem érti hogy hogyan képesek emberek milliói ott élni. Jisungnak kissé rosszul esett a kijelentés, de nem tett szemrehányást a szőkének, elvégre érthető hogy a szülővárosát jobban szereti. Ugyanakkor egy idő után teljesen megfeledkezett arról, hogy bármit is kérdezzen Felix múltjáról, megszokta hogy nem említheti meg Ausztráliát. Ennek azonban az lett az eredménye, hogy szinte semmit nem tudott meg róla.

A város még mindig szürke volt, pedig a nap változatlanul ragyogott. A gondolatok azonban szürke felhőkként takarták el a napot Jisung feje fölött. Minden olyan tompa volt. Lassan kezdte elfelejteni hogy merre kell mennie. Sydney nem olyan kicsi város, bár Szöul se olyan apró. Megpróbálta felidézni, mit mondott göndör hajú barátja az útról, de nem igazán jutott eszébe. A forgalmas úton egyre kerülgette az embereket, gondolatai szédítő sebességgel száguldoztak a fejében: Felix, Ausztrália, a szürke köd, az útvonal, az utca neve ahová érkeznie kell, Miért őt küldte Chan, ő nem tudta volna elintézni? Felix múltja, vajon mit csinálhat épp, Hyunjin, a szöuli otthona, Changbin aki egy fontos vizsgát készült letenni; az utca neve, azt nem szabad elfelejteni, Valaminek a vége mindig valaminek a kezdete, vajon hogyan kell útbaigazítást kérni angolul? Felix haragszik rá? Chan miért kérte meg egyáltalán hogy elmenjen oda? Mit kell ott csinálnia?

Jisung iszonyatos erővel ütközött neki valakinek; a gondolatai egy csapásra megszűntek, csak tompa üresség maradt helyette, annyira megdöbbent, ahogy az előtte lévő lányt nézte. Aztán elszégyellte magát, és motyogott egy bocsánatot, és sietősen távozott a helyszínről. Pár perc múlva aztán nyöszörögve sóhajtott fel; rájött hogy koreaiul kért bocsánatot.

A gondolattal, hogy rosszabb már nem lehet, egy szimpatikusnak tűnő férfit megszólított, és zavarát jelző, vörös arccal megérdeklődte, hogy merre van az utca, amit keres. Zárkózott személyiségéből adódóan nem szeretett idegeneket megszólítani, de nem volt más választása. Miután a férfi útba igazította, Jisung megköszönte, és még gyorsabban igyekezett elhagyni a helyszínt. Eszébe jutottak szőke barátja szavai, mi szerint az utcában találni fog valamit, aminek örülni fog. Mi lehet az? Talán egy sajttorta-bolt? Jisung ezen morfondírozott, miközben az utca neveket nézte. Már nem lehet messze, Chan szerint egy park közelében van.

A nap alkonyodni készült, így különösen szépen világította meg a környező épületeket. Jisungnak most először tetszett Ausztrália, de lehet hogy azért - is - mert arrafelé kevesebb ember volt.
Hamarosan megérkezett az utcába, amit Chan mondott. Hamarabb odaért mint tervezte volna, de nem bánta, addig is felfedezheti a városnak ezt a részét. Mivel az úton nem látott semmi örömet okozó helyet, a park felé fordult, ami hasonlított ahhoz amelyik Chan lakása mellett van, mégis annál rejtélyesebb volt.

Jisung már kezdett aggódni - mégis miért küldte oda Chan? - amikor meglátott valamit, és hirtelen úgy érezte minden erő kifut a lábából, minden bátorság kifut a szívéből, és minden gondolat kifut a fejéből; egyenesen vele szemben, a fűzfa alatt ott volt Ő. Mosolyogva nézett rá, mintha semmi nem történt volna legutóbbi találkozásuk óta; amióta elénekelte neki a Yellow című dalt. Mintha évek teltek volna el azóta, pedig csak egy hónap volt. A fiút annyi érzelem rohamozta meg, hogy nem tudta mit tegyen; el akart futni, sírni akart, oda akart rohanni Felixhez és soha többé el nem engedni.

Mégis csak állt egy helyben, mint akit oda ragasztottak. Még szerencse hogy Felix felkészült erre a cselekedetre, és továbbra is  mosolyogva indult el a hőn szeretett fiú felé.