Jisung nem tudta hogy hirtelen hová tűnt a másik, de mivel Felix elárulta hogy többször is látta a szőkét a könyvtárban eltűnni, a könyvek otthona felé indult. Mielőtt kilépett az ebédlőből, látta Minhot egy másik fiúval, de nem nagyon figyelt oda, teljesen lekötötte a figyelmét, hogy megtalálja az utat a könyvtár felé. Egyébként sem tudta ki a fiú akivel Minho beszélget.

A könyvek között aztán úgy eltévedt mint egy labirintusban, így talán több mint tíz percig keresgélte Hyunjint, mire a legunalmasabb helyen, a verseskötetek mellett találta meg, amint megsemmisülten kuporog a könyves szekrény mellett. Annyira sebezhetőnek és szomorúnak tűnt, hogy Jisung azt sem tudta hogy szólítsa meg, úgy, hogy ne okozzon neki fájdalmat, még így is, hogy nem tudta mi a baj.

A fiú észrevette hogy valaki áll előtte, így lassan végig vezette rajta a tekintetét, és csodálkozva pislogott rá, mintha egy űrleny állna előtte, Jisung pedig úgy döntött, megszólítja végre.

- Hyunjin. Minden rendben? Olyan hirtelen tűntél el.
- Persze. - hajtotta le újra a fejét, mire Jisung leült mellé.
- Ezt nem veszem be. Na, ki vele, mi a gond?
- Tényleg érdekel? - nézett rá, mintha maga sem hinné el amit kérdezett tőle a fiatalabb.
- Hát persze. - mosolygott rá kedvesen, Hyunjin pedig biztos volt benne hogy a szíve feladja a szolgálatot. Számára nem volt varázslatosabb dolog a világon Jisung mosolyánál. Ezért úgy döntött, megosztja vele a problémáját. Legalábbis részben.

- Mikor eljöttél onnan, láttad hogy kivel beszélget Minho?
- Nem. Miért?
- Mert az Seungmin volt. - sóhajtott fel Hyunjin.
- Tényleg? Nekem fel se tűnt. Mondjuk nem is néztem őket annyira...
- Hát pedig ő volt. És annyira boldog volt. Mind a ketten azok voltak. És ez annyira fájt. Szerintem még soha nem éreztem ennyire jelentéktelennek magam. Seungmin sose nézett rám így. Ezért pedig elvesztettem a fejem. Szóval jobb ha nem fogsz Seungmin szekrénye mellett elmenni.
- Te jó ég, mit csináltál? - Jisung félve nézett rá.
- Mindegy.
- Nem nem, megyek és megnézem. Inkább a saját szememmel lássam.
- Jisung!
- Maradj csendben Hyunjin, ez egy könyvtár. - szólt vissza neki, és az idősebb felháborodott tekintetét nyugtázva elindult a folyosón az említett szekrény irányába.

Ami valóban lesokkolta.

Jisung semmi extrém dologra nem gondolt, de a femlap előtt megállva rájött hogy lebecsülte a helyzetet. Ugyanis az egész fekete szórófestékkel tele volt irkálva csupa olyan bűntudatot keltő szöveggel mint pl " Mindent elrontottál " , " Nézd meg mit tettél velem " , " Egy üres váz maradt belőlem, minden mást elvettél tőlem " és hasonlók. Ezen kívül meg - valószínűleg - a szőke végre volt az ami beborította a szekrényt.

Jisung nem is időzött túl sokáig, azonnal vissza indult a kötetek tára felé, mielőtt valaki meglátja ott, és megkérdezi hogy mi történt. Viszont képtelen volt kivetni a fejéből a feliratokat. Mi történhetett a két fiú között, ami ennyire banthatta az idősebbet? Mi az ami ennyire tönkretette? Hiszen való igaz, korábban Hyunjin sokkal vidámabb volt, mindig emberek vették körül és nem fordult elő olyan, hogy ne találkozzon össze az ember vele az udvaron vagy a folyosón. Most meg egyáltalán nem mosolyog, és nem is nagyon látni az épületben, ha pedig mégis, az orrát lógatva, árnyékként vonszolja magát.

- Szörnyen néz ki, ugye? - kérdezte szóban forgó fiú, amikor Jisung visszaült mellé.
- Csak egy kicsit. - próbált finomítani a helyzeten, de nem volt mit; a szekrény úgy ahogy volt, horrorisztikusan festett.
- Tudom. Szerintem én se fogok arra járni. - Hyunjin undorodó arcát látva a másik majdnem felnevetett.
- Nem gondolod hogy bajba fogsz kerülni miatta?
- De. Lehet. De csak akkor ha megtudják hogy én voltam. - kacsintott, és nagyon igyekezett lazának tűnni, de Jisung tudta hogy nem az.
- És honnan veszed hogy nem tudják meg, ki tette?
- Nem megy arra a kamera. A folyosó végén van egy ami működik de az nem arra néz. Az egyetlen aki talán tudja vagy tudni fogja hogy ki volt az maga Seungmin, de ő nem fog beárulni. - magyarázta az idősebb.
- Biztos vagy benne? - kérdezte Jisung kételkedve.
- Ezer százalék.

Hosszú percek teltek el, de ők néma csendben ültek egymás mellett. Hyunjin nem akart órára menni, hiszen amúgy is földrajz lenne, amiből majd Heejin-től elkéri a leckét. Jisung ezzel ellentétben nem akarta egyedül hagyni a másikat, meg az osztálya fizikából írt felmérőt, és nem igazán fűlött a foga ahhoz hogy egy újabb rossz jegyet beszerezzen, ezért nem is bánta hogy nem lehet ott. Viszont nem tudta hogy mit is mondhatna a szőkének, pedig megannyi kérdése lett volna, azonban félt, hogy túl fájdalmas sebet szakítana fel velük, így inkább csendben maradt.

A csengő megszólalt, de ez nem hozott változást a könyvtárba - ugyanolyan csend volt mint szünetben - és az ott ülőknek sem, hiszen a könyvtáros tovább gépelt a számítógépen, a két fiú pedig változatlanul csendben ült egymás mellett. Ez azonban nem kínos volt, hanem inkább kellemes, hiszen egyikőjüknek sem volt kedve beszélgetni. Jisungnak ugyan lett volna pár kérdése, de nem érezte úgy hogy feltétlenül szükséges megtudnia a választ rájuk azon percben, így csak az előtte lévő könyvespolcon olvasgatta a címeket, míg Hyunjin az ablakon nézett ki.

Egyikőjük sem számított viszont arra, hogy a csend alig egy órán belül meg fog szakadni, és utána sokkal rosszabb dolgok következnek.

;; Ti láttátok az új stray kids trailert? És ha igen, éltek még? Nekem akkor lett végem mikor megláttam Hyunjin haját... ;;