Jisung a füzete sarkába firkált, miközben a tanár holmi rendkívül fontos, a múlt században történt eseményekről beszélt. A fiú a legjobban a történelmet utálta, mert nem látta értelmét a tantárgynak. Hiszen miért is kéne a múlttal foglalkozni, amikor szinte mindenki egyetért avval hogy a múltat hagyni kell, mert nem lehet megváltoztatni. Akkor kit érdekel hogy mikor szállták meg a japánok Koreát, és miért? Valószínűleg az osztályban ülők közül senkit, mert mindenki nagy erőfeszítéseket tett az ellen, hogy ne aludjon el, de első óra lévén ez nem mindenkinek sikerült.

Ahogy körülnézett a teremben, és meglátta a félálomban lévő Seungmint, eltűnődött. Az egy héttel fiatalabb fiú mindig figyelt az órákon, most azonban köszönés nélkül lépett be a terembe, és nem kezdett el a barátaival beszélgetni, ahogy mindig teszi, hanem csak ült és a gondolataiba merülve nézett ki az ablakon. Valami egyértelműen nincs rendben vele, de Jisung nem állt olyan közel hozzá, hogy megkérdezze, miért olyan szomorú."Végülis vannak barátai „ -gondolta magában.

- Jisung szedd már elő a könyvedet! A tanár már kétszer is ide nézett, harmadjára meg fog szólítani. - szólt rá Felix szigorúan, mire az idősebb csak a szemeit forgatva elővette a végtelenül unalmas történelem könyvet, és kinyitotta a közepén. Viszont a táskájában keresgélve a kezébe akadt az előző nap talált napló, így hát izgatottan vette kézbe és nyitotta ki, sokkal lelkesebben, mint korábban a tankönyvet.

szeptember 32

Ma észrevett a folyosón, és úgy nézett rám, mint egy zsák szemétre. Bár azt nem tudom hogy hogy néz az ember a szemétre, de az biztos hogy nem volt valami kedves a pillantása. Meg kellene kérdeznem a szőkeséget vagy a kis rókát, hogy mi a baja velem, de félek hogy elmondanák neki és az nagyon kínos lenne! Gondolkoztam azon, hogy esetleg ráküldöm a padtársam, de akkor ő is kérdezősködne, és nagyon pletykás, úgyhogy le merem fogadni, hogy tíz percen belül az egész épület tudna róla.

szeptember 86

Ma összevesztem Minnel, még reggel, úgyhogy semmi kedvem nem volt iskolába menni, de muszáj volt. Egész nap mindenki azt kérdezgette, hogy mi a bajom, de nem mondhattam el. Viszont emiatt semmire nem emlékszem a mai napból, az egész összefolyik egy nagy homályos felhővé. Mostanában minden harmadik nap veszekedünk Minnel, és tudom hogy idegesíti a hülye viselkedésem, de nem tudom kiverni a fejemből azt a csillogást a szemében, amit akkor láttam, amikor Lee-vel beszélt. Aztán pedig amikor megláttam azt a rengeteg levelet amit neki címzett. Hogyan maradjak mellette ha tudom hogy Lee az akit szeret, és nem én? És az érzései még viszonozva is vannak...

október 6

Minden egyre rosszabb. Azt hiszem, kijelenthetem hogy örökké megromlott a kapcsolatom vele. Min ezúttal a szemem láttára flörtölt Lee-vel, pedig még nem is mondtuk ki hogy vége. Azt hiszem nem akar elengedni, ahogy én se őt, de ez így nem mehet tovább. De miért nekem kell véget vetnem egy, az egész gyerekkoromat végigölelő barátságnak? Akkor is ha a barátság idő közben más lett. Nem akarom elveszíteni őt, de elengedni sem tudom.

Jisung kezdte rosszul érezni magát, a naplót olvasva. Egyrészt mert úgy tűnt, szerencsétlen személyre tényleg rájár a rúd, másrészt viszont azért, mert valakinek a privát gondolatait és érzéseit olvassa, az adott személy engedélye nélkül.
Viszont eddig még egyetlen nevet sem talált ami a füzet tulajdonosára utalna. Mit jelentsen az hogy Min, Lee, a padtársam, a szőkeség vagy épp a kis róka? Az utóbbi három abszolút semmi jelet nem ad a tulajdonosról, de az első kettő sem. Nagyon sok embert hívnak az iskolában Lee-nek, vagy épp Minnek. Jisung személyesen is ismerte az iskola egyik nagy kedvencét, Ahn Seongmint, akit mindenki Minnek hívott, vagy ott volt a focista Minhyung, a stréber Minyang, a diák egyesület elnöke, Youngmin, a népszerű Changmin, illetve még sok mást, akinek a nevében szerepel a szótag.

- Honnan van az a füzet? - kérdezte Felix, amint elindultak az ebédlő felé.
- Milyen füzet? - termedt ott egy pillanat alatt Jeongin is.
- Tegnap találtam, mikor hazafelé mentem, a második emeleten az ablak alatt. De nagyon fura dolgok vannak benne, szóval nagyon szeretném tudni hogy kié, de semmi erre utaló információt nem találtam benne. Illetve de, de az nem sokat segít.
- Add csak ide. - vette ki a kezéből Felix, és egészen az ebédlőig olvasta.

- Na? Kiderítetted hogy kié lehet? - kérdezte reménykedve Jisung, ahogy szokás szerint elfoglalták a helyüket a terem közepén.
- Ötletem sincs kié lehet. - csóválta a fejét, miközben a füzet tetejét kezdte tanulmányozni.
Ekkor Jeongin rémisztette meg barátait azzal, hogy hirtelen az asztalra csapott.
- De hiszen ez Hyunjin! A borítón! Talán valami köze lehet hozzá? - töprengett, miközben a két fiú szemügyre vette a napló tetejét.

Az egy, az esőben sétáló alakot ábrázolt, akit félig eltakart az esernyője.
- Honnan veszed hogy ő az? Akárki lehet. - vetette fel Felix.
- Biztos hogy ő az! Először is, az egyetlen aki egész ősszel és télen szövetkabátban járkál. Van neki vagy ezer darab, legalábbis én sose láttam még kétszer ugyanabban. És a képen szereplő alaki is ugyanolyan kabátban van. Aztán az esernyőt nézd! Fekete, és az egyik sarkán van egy apró Eiffel torony. Hyunjin minden nyári vakációt Párizsban tölt a nagyszüleinél, és egyébként is, még senkinél se láttam ilyen esernyőt. Aztán nézd az arcát. A szőke haja látszik, az ajkait pedig ezer közül is felismerem!
- Elmehetnél detektívnek! Ez nagyon profi volt! Honnan tudsz ennyi mindent róla? - álmélkodott Felix.
- Néha meg szoktam figyelni az embereket. Meg egyébként is, Hyunjin egy nagyon érdekes személy. - vonta meg a vállát a fiatalabb.

- Ugyan mi olyan érdekes benne? - vetette oda Jisung majd újra a kezébe vette a füzetet. - Ez a füzet valószínűleg az egyik rajongójáé akkor. De honnan tudjuk meg hogy ki az?

Mintha csak varázsszóra, Hyunjin elindult az ő asztaluk felé, mivel máshol nem maradt helye, és nem akart számára ismeretlenekkel ülni, ezért idegesen állt meg a három fiú mellett. Miután azonban engedélyt kapott hogy leülhessen - Jeongin és Felix természetesnek vették hogy leülhet; Jisung csak megvonta a vállát - és meglátta a fiú kezében a füzetet, úgy érezte, megfordul vele az egész világ. Felixnek hamar feltűnt, hogy a fiú úgy viselkedik mint aki megfagyott, de udvarias kérdése után sem válaszolt, csak rémülten nézett Jisungra és végül erőt véve magán, alig hallható hangon feltette a kérdést.

- Hol szerezted azt a füzetet?

;; Már nagyon várom a vakációt, de semmi értelme, ha csak egy hétig fog tartani :[ Mindenesetre megpróbálok haladni addig a sztorival, mert egy rész megírása másfél óra, és ez fejfájással fűszerezve nem valami kellemes párosítás ;;