𝓛𝓪𝓷𝓭𝓸 𝓝𝓸𝓻𝓻𝓲𝓼

Közelebb akartam húzni magamhoz a lányt, viszont mikor átnyújtottam a karomat az ágy másik oldalára, nem volt ott senki - csak a lány hűlt helye. Szemeim azonnal kipattantak és az ágyból kikelve benéztem a fürdőszobába, majd az erkélyemre, ahol szintén nem volt. Próbáltam optimista lenni és csak arra gondolni, hogy esetleg a lányokkal van - sokkal jobb volt ebben a tudatban elkészülődni és lemenni a srácokhoz reggelizni.

Az eszem folyamatosan a lányon járt és azon, hogy vajon merre lehet. Nem sétálhatok oda az egyik barátnőjéhez azzal a szöveggel, hogy "szia, Lando vagyok, Lilyt nem láttátok?", hisz azt sem tudom kiket kéne keresnem, hiába láttam őket fél szemmel a parton, nem őket figyeltem éppenséggel, hanem a barátnőjüket, aki hirtelen felszívódott.

- Mi történt veled, hősszerelmes? - bökte meg a vállamat a mellettem ülő spanyol csapattársam és mind összenevettek. Ehhez pedig nem volt hangulatom, így csak faarccal néztem rájuk, mire vették a lapot és abbahagyták a hiéna nevetésüket. Biztos bolondnak gondolnának, ha közölnem velük a letörtségem okát. Nem kéne azért így éreznem magam, mert egyedül ébredtem, mégis rosszul esik és kétségeket ébreszt bennem. Szeretném azt gondolni, hogy nem én tettem valamit, de mindenféle teóriákat kezdek magamba kreálni és mikor eleget kattogtam ezen hirtelen felpattantam és sietős léptekkel hagytam magam mögött az éttermet és indultam a lány szobája felé, megtudni a korai lelépésének okát. Egyszerűbbnek tűnt szembenézni az egésszel, de amikor odaértem, akkor egy szobalánnyal találkoztam, aki szorgalmasan takarította Lily szobáját.

- Elnézést! - hajoltam be és szólítottam meg az éppen porszívózó nőt, aki elsőnek nem hallott meg engem, így másodjára hangosabban szóltam és azt egyből meghallotta.

- Tudok valamiben segíteni? - mosolyogva nézett rám, én pedig azonnal bele is kezdtem

- Ez a szoba egy Lily nevű lányé, ha jól vagyok informálva. Nem tudja esetleg merre lehet?

- Pontosabban volt. Én úgy tudom, hogy hajnalban kicsekkolt és elhagyta a szállodát. - hideg zuhanyként értek a szálloda alkalmazottjának szavai. Meglepetten néztem a nőre, aki még mindig kedvesen mosolygott rám. Mellkasom hirtelen szorítani kezdte valami, így egy gyors köszönés után a szobámba siettem - ahol egyedül lehetek és széteshetek úgy, hogy senki sem látja. Nem értem miért tette ezt a lány, mi oka lehetett rá. Azt hittem minden olyan jól megy közöttünk, a kémia megvolt, jól éreztük egymás társaságában magunkat és önfeledten tudtunk bármiről beszélgetni - aztán ez mind rombadőlt bennem azzal, hogy Lily csak úgy itthagyott.

Vagy csak én kergettem magamat hamis illúziókba, amiket bebeszéltem magamnak, ha a spanyol lánnyal voltam? Ő nem érezte azt, amit én?

Az ajtó elé kuporodva temettem arcomat tenyereim közé és próbáltam elűzni a negatív gondolataimat, nehogy valami rosszba torkolljon az egész - mindhiába, hisz már minden összeomlott, amit eddig ezen a nyaraláson felépítettem. Remegő kezekkel hívtam fel a spanyol csapattársam, aki vidáman szólt bele a telefonba, de ahogy meghallotta a rekedtes hangom kinyomott és nagy valószínűséggel tart a szobámba a fiúkkal, így az ajtóban elfordítottam a kulcsom és inkább az ágyamra dőltem rá.

Minden darabokra hullott, a szívemmel kezdve. Sosem éreztem még ehhez fogható érzést és rájöttem nem is szeretnék soha többet - ez viszont sajnos nem így megy, hogy egy szóval elmúlnak a szomorú gondolatok és érzelmek.

Miután a fiúk felértek, az ágyam minden szegletét elfoglalták és csendben támogattak, mégha nem is tudták miért. Ezzel pedig nem akartam adós maradni és beavattam őket abba, hogy a lány itt hagyott, minden szó nélkül sétált ki a szobámból - ezzel együtt az életemből is.

Nem is tudom hány óra pátyolgatás és lelkizés után hagytak magamra - nem gondoltam volna, hogy a fiúk ilyen jók ebben, így a végén próbáltam hozni a szokásos formámat azzal, hogy elvicceltem az egészet - mind átláttak rajtam, így mit sem ért azt mutatni, hogy helyretették a millió darabokban lévő szívemet - mert nem ragasztották vissza a darabokat, amiket csak a lány tudott volna azzal, hogy megmagyarázza mi is történt az éjszaka, ami miatt lelépett - lehet mégjobban csak összetört volna az egész, mégis korrektebb lett volna tisztába lenni a dolgokkal és ha tényleg én csesztem el valamit, azt helyrehozni - mert hiszek abba, hogy mindent meg lehet oldani, ha a felek ugyanannyira akarják - de ezek szerint ő nem akarta.

Vajon miattam?

Az éjszaka közepén a mennyezetett bámultam és folyton a lányon járt az eszem. Az öleléseken, a csókokon és az apróbb gesztusokon. Nem igazán volt zökkenőmentes a dolog - bizonyos részei kifejezetten nehezen indultak be, mégis imádtam őket. Vicces volt és rengeteg szeretettel volt tele - legfőképp mikor a barátairól és a családjáról mesélt. Öröm volt nézni, ahogyan áradozott olyan dolgokról, amiket szeretett.

Lily - az első lány, aki iránt tényleg valós érzelmek kezdtek bennem kialakulni és ez olyan boldogsággal töltött el, ha belegondoltam. Szerencsésnek tartottam magam, amiért egyből egy ilyen nagyszerű lánnyal sodort össze a sors - viszont nem volt sok időnk, hisz valamit nagyon elronthattunk. Titkolóztam előtte és lehet ez okozta a vesztem - belebuktam az egészbe.

Vajon rájött arra, hogy ki vagyok vagy csak egyszerűen megunt? - jelenleg annyira mindeggyé vált számomra, hogy miért is tette ezt velem - velünk.

- Lando, miért hívsz ilyenkor? - hallottam meg Jon álmos hangját a telefonba. Sokáig agyaltam azon, hogy felhívjam-e az edzőmet, hisz elég késő volt, de a családom már nem szerettem volna felkelteni - sőt igazából senkit sem, de valakitől csak kell segítséget kérnem.

- Nemsokára indulok a reptérre, mert 5-kor indul a gépem, ami körülbelül 8-kor száll le a londoni reptéren. Értem tudnál majd jönni? - mivel nem tudtam elaludni, hisz mindenről Lil jutott eszembe, azt gondoltam, hogy az lesz a legegyszerűbb módja az egész elfelejtésében, ha lelépek innen - ahogy ő tette.

- Mi történt?

- Hosszú, majd mesélek! - azonnal kinyomtam a hívást. Magamat ismerve miután a fiúknak nagyvonalakban elmeséltem az elmúlt egy nap történéseit, nem leszek képes rá mégegyszer - vagyis még nem. Időre van szükségem, hogy rendbe tegyem magam. Valljuk be, abból elég kevés van, hisz a szünetünknek nemsokára vége, így újra visszakerülünk a száguldó cirkusz világába, ahol nincs idő azzal foglalkozni, hogy milyen mély sebet okozott valaki. Küzdenünk kell, hátha az segít majd túllépni ezen.

Nem foglalkoztam azzal, hogy a ruháim gyűröttek lesznek-e, csak beledobáltam őket a bőröndömbe - valószínűleg olyan gyűrten fognak kinézni, mint ahogy én. A fürdőszobából kipakoltam a cuccaimat, majd az ajtóhoz siettem, de mielőtt magam mögött hagyhattam volna szobát, ahol kezdtem egyre jobban fulladozni a gondolataimnak köszönhetően, még utoljára hátrafordultam és akkor megakadt a tekintetem az éjjeliszekrényemen, ahova betettem a könyvet.
Gyorsan bedobtam a hátizsákomba, majd amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam a szobát.

A gép nemrég szállt fel - véglegesen tudatosítva bennem, hogy vége az egésznek. Nem bírtam tovább a gondolataimat, így a táskámat az ölembevéve kezdtem el az airpodsaimat keresni, amire sikeresen rátettem a könyvet, így azt kivéve vettem ki a fehér vezeték nélküli füleseimet.

Viszont a kezemben maradt a könyv - 𝐒𝐮𝐦𝐦𝐞𝐫 𝐁𝐫𝐞𝐚𝐤. A történetünk teljesen hasonló, annyi különbséggel, hogy nekünk nem jutott happy end, amiről mindenki ábrándozik.