𝓛𝓲𝓵𝔂 𝓝𝓪𝓿𝓪𝓻𝓻𝓸

Magam sem gondoltam volna, hogy megteszem.
De megtettem. Viselnem kell a tetteim következményét, ugyanis azzal, hogy megcsókoltam a brit fiút. Olyan lavinát indítottam el, amit mostmár nem lehet megállítani. Bevallom, nem is szeretném. Már nem küzdök az érzéseim ellen. Lando mellett tényleg önmagam tudok lenni, nem szorongok, nem görcsölök azon, hogy mit mondjak és hogyan. Annak ellenére, hogy nem is olyan régen találkoztunk, úgy érzem, mintha mindigis ismertük volna egymást, ez az érzés pedig magabiztossá tesz.

Közelebb húzott magához, így szinte alig volt köztünk távolság. Kezeit a derekamon pihentette én pedig a nyaka köré fontam a kezeimet. Minél többet és többet szerettem volna a fiúból, viszont tisztába voltam azzal, hogy most nem mehetünk tovább. Érzem azt a megmagyarázhatatlan kémiát, ami jelen van köztünk, de tisztába vagyok azzal, hogy egyelőre csak ennyi juthat nekünk, miattam.

Lassan húzodtam el a fiú ajkaitól - annak ellenére, hogy nem igazán volt ínyemre a dolog. A fiú csillogó szemekkel nézett a barna szemeimbe. Én sem tettem máshogy, a fiú gyönyörű kékes-zöldjeivel tartottam a szemkontaktust.

Mikor teljesen tudatosult bennem mi is történt, zavartan hajtom le a fejem és a cipőinket kezdem el bámulni, mintha azok olyan érdekesek lennének. Sosem voltak azok, viszont a fiú lábbelije egy kisebb vagyon lehetett. Biztosan nem csak egy átlagos srác, aki túl hamar repült ki a családifészekből és dolgozni kezdett. Ennél többről van szó - ebben biztos vagyok, mégsem tudom összerakni a dolgokat.

- Hé! - lágy hangon szólal meg, majd az állam alá nyúlva éri el azt, hogy újra a szemébe nézzek. Zavarba érzem magam, de semmiért sem hagynám hátra ezt a pillanatunkat. - Nincs semmi baj. - húzza végig a hüvelykujjával az arcvonalam mentén, ami miatt a fiú tenyerébe simulok.

Teljesen elveszi az eszemet, ami elsőnek zavart, viszont eljutottam addig a pontig, hogy már inkább sodródom az árral. Mégha ennek később meg is lesz a böjtje.

- Nem akarok még elmenni aludni.. - a fiú lágy cirógatása hatására teljesen ellágyultam és őszintén nem is gondolkoztam miket mondok, csak úgy spontán jöttek a szavak.

- Látszik rajtad, hogy fáradt vagy. - türt a fülem mögé egy tincset. - Pihenj inkább. Majd ma együtt töltjük a napot, ha neked az jó.

- Egy közeli kis szigetre hajóznánk át és ott töltenénk az egész napot, de nem tudom hogy lesznek a lányok így a fesztivál utolsó napján. - érezni lehetett a hangomból a csalódottságot. Tudom, hogy a lányokkal jöttem és velük kéne lennem többet, nem az engem ölelő fiúval. Viszont ahogy láttam mindenki megtalálta azt amit - vagy akit keresett, mégha ez azzal is jár, hogy kevesebb időt töltünk egyett.

- Reggeli után írj akkor, hogy mi van a lányokkal. Ha nincsenek toppon, akkor csodás személyemmel tölthetsz egy napot, ha pedig nem ütötték ki magukat, akkor értelemszerűen velük töltöd a napot és ha nem leszel fáradt, akkor az este is találkozhatunk, de ha nem lesz annyi energiád, akkor áttehetjük holnapra.

- Akkor majd írok reggel! - adtam egy apró puszit a szájára, aminek a hatására elmosolyodott.

- Jó éjszakát! - simított végig a hajamon, majd elengedett.

- Jó éjszakát! - én is elköszöntem tőle, majd becsuktam magam után az ajtót.

Reggel sorba kopogtam be a lányokhoz teljes készenlétben, ugyanis még hajnalban érdeklődtem a csoportunkba, hogy érdeklődjek mennyire is ittak sokat miután otthagytam őket. Választ azonban nem vártam tőlük, de szinte azonnal kaptam és akkor azt, hogy nem ittak olyan sokat, reggel simán fel tudnak kelni. Viszont mikor sorba kopogtam be hozzájuk, akkor megnyúzott, álmos fejjel álltak előttem pizsamában. A lányok közül Carmen volt az egyetlen, aki nem volt nyúzott, de ő sem tud a mai programunkra jönni, ugyanis a titkos lovaga valami meglepi helyre szeretné elvinni.

Kicsit csalódott voltam, mivel végre a nyaralás azon része következett, amit én szerveztem és a lányokkal szerettem volna eljutni arra a helyre, viszont nem éppen volt logikus egy buli utánra szervezni egy ilyen programot. Nem számoltam azzal, hogy ennyire kirugnak a hámból. Ha tehettem volna, egy másik időpontba foglaltam volna le, de ez volt az egyetlen szabad, én pedig túlságosan bezsongtam - ez volt az egyetlen program, amit az elejétől vártam.

Mikor a lányok szinte rámcsukták az ajtót, a lépcső felé vettem az irányt és Lando szobája felé igyekeztem. Igaz, időm még volt bőven, de nem tudtam, hogy a fiú reggelizet vagy sem, ugyanis végül nem írtam neki üzenetet.

A 404-es ajtó előtt álltam és kettő kopogás után vártam, hogy ajtót nyisson a fiú.

Mikor elővettem a telefonom, hogy írjak a fiúnak az instáján, akkor az ajtó kinyílt és szembe találtam magam egy póló nélküli, álmos arcú Landóval, aki értetlenül meredt rám, majd megdörzsölte a szemeit.

- Szép jó reggelt csipkerózsika! - köszöntöttem a brit srácot, aki csak álmosan bólintott és arrébb állt az ajtóból, hogy be tudjak menni a szobájából.

- Nemrég keltem, de nem láttam hogy írtál volna. - huppant vissza az ágyra és a telefonját a kezébe vette.

- Most voltam pont a lányoknál és annyira kirugtak a hámból, hogy alig tudnak magukról, így mára megnyertél magadnak! - daráltam le neki mosolyogva.

- Csak mára? - kérdezte egy pimasz mosoly társaságában, amiért rácsaptam a csupasz vállára. - Ez fájt!

- Inkább kezdj el készülődni. Van egy óránk elérni a hajót, aki kivisz minket.

- Fürdőnadrágot kell vinni?

- Nem lenne hátrány. - válaszoltam, a fiú pedig nekiállt készülődni a fürdőszobájában. Még szerencse, hogy mostmár én is tudok fürdeni - fránya női bajok, amik általában a legrosszabb időpontokban tud megjönni.

Szerencsére nem kellett sokat várnom a fiúra, így még időben indultunk el a közeli kikötőbe, ahonnan indulunk.

- Ugye rajtad van fürdőruha? - kérdezte a fiú mikor már egy kis ideje a hajón ültünk. Furcsán néztem rá. Miért érdekli ennyire?

- Van, miért?

- Megnyugodtam, hogy nem kell egyedül fürödnöm.

- Ki mondta, hogy veled fogok fürdeni? - kezdtem el csípkelődni a fiúval, aki döbbenten fordult felém, én pedig egy ez van tekintettel letudtam.

- Sokkal szebb, mint a képeken! - álmultam és bámultam. Annyira varázslatos és hangulatos volt az egész. Életemben nem jártam még ehhez fogható helyen, ami ennyire nyugodtá tud tenni. Természetesen a szülővárosom is hasonló hatást váltott ki, de ez csak távoli ország volt Spanyolországtól és meglepő, hogy olyan érzéseket is kihoz belőlem, amit eddig csak otthon tapasztaltam. Valószínű a mellettem álló srácnak is sok köze van ahhoz, hogy az idegen környezet miatt nem feszengek.

- Mit fogunk csinálni? - zökkentett ki a gondolataimból a brit srác.

- Körbesétáljuk a környéket, ebédelünk és utána meg lemegyünk a partra fürdeni. - vázoltam fel nagy vonalakban a programokat.

A környék nagyon gyönyörű és különleges volt a régiesebb stílusú épületeivel és a szűk kis utcákkal, amikben macskaköves utak vezettek minket utcákról utcára. Imádtam a színes házakat, amiből errefele nem volt hiány. Sok cserepes virág volt kitéve a párkányokra, amik mégjobban feldobták a házak hangulatát. Odavagyok a cserepes virágokért, viszont én vagyok az a személy, aki nem tudja őket gondozni. Rendszeresen el tudok feledkezni róluk, így pedig könnyen elpusztulnak, így nem kockáztatom meg, hogy vegyek magamnak, inkább másokét csodálom.

A közel másfél órás sétánk közben rengeteget beszélgettünk és csípkelődésből sem volt hiány.
Egy kis közeli parkba a kockás plédemet leterítettem és ott fogyasztottuk el egy helyi Bistróból vásárol ételünket, amit elvitelre kértünk.

- Szerintem ha egyszer be fogok sokalni, akkor biztosan ide szeretnék költözni. - az ebédünket csendben fogyasztottuk addig, amíg én meg nem törtem. Ez a hely egyszerűen tökéletes. Itt az ember tényleg békésen élhet, nem zavarja senki sem, annak ellenére, hogy egy elég népszerű turisztikai látványosságnak számít.

- Miért sokalnál be ilyen fiatalon? - kérdezte. A kezén támaszkodva nézett rám. Árnyékos helyen terítettem le a plédet egy fa alá, viszont egy-két rés között ígyis ért minket egy kicsit a nap, ami a fiú világos szemeit sokkal jobban kiemelte. A fiú elsőnek hunyorgot, majd a kezével eltakarta a napot, így már annyira nem kellett hunyorítania.

- Kiskorom óta ez ilyen hatalmas félelmen, hogy egyszercsak megunom a munkámat bármi is legyen az, mert monotonná válik az egész, ezért pedig besokalok. Tisztába vagyok mi is szeretnék lenni, nem véletlen megyek egy teljesen idegen országba egyetemre egy szak miatt, viszont ígyis félek, hogy belefáradok az álmaiban. Szorgalmasan végig tanultam az iskolás éveim, nincsen B opcióm, se C, se D, mindenr feltettem egy lapra. Ha csődöt mondanék, akkor szeretnél egy ilyen békés helyre költözni, ahol semmilyen nyomást nem gyakorolnak az emberre. Mindenki éli a saját életét és kedves a másikkal. - magam sem tudom miért számoltam be erről a fiúnak, ugyanis a lányoknak sem sűrűn meséltem erről a félelmemről.

- Én is feltettem mindent egy lapra. Nehéz, de kockáztatni kell. Ha nem teszed, akkor pedig azon rágódnál, hogy mi lett volna ha... Az én munkámban ilyen nincs.

- Nem félsz, hogy bármit elveszíthetsz?

- Ha félnék, akkor nem lenne semmi értelme sem az egésznek. - komoly tekintettel meredt mostmár maga elé és közben valamin nagyon agyalhatott. Ahogy a vonásain végignézek látom, hogy nem éppen szeret a munkájáról beszélni, így inkább valami vidámabb témára tereltem a szót.

- Megyünk fürdeni?

- Most? - a hangom kissé rémülten csenghetett, ugyanis most tudatosult bennem, hogy nekem most a fiú előtt le kell öltöznöm.

- Igen, de nem azért jöttünk? - húzta fel az egyik szemöldökét. Elsőnek értetlenség tükröződött az arcán, viszont utána rámnézett és mintha hirtelen átsuhant volna rajra a felismerés. - Te nem szeretnél leöltözni.

𝓛𝓪𝓷𝓭𝓸 𝓝𝓸𝓻𝓻𝓲𝓼

- Erről szó sincs! - kezdett el egyből mentegetőzni miután rájöttem, hogy mitől kérdezett vissza olyan rémülten.

- Nem tudom rémlik-e, de a parton találkoztunk, ahol egy bikini felső volt rajtad egy rövidnadrággal, ergo félig láttalak már fürdőruhában.

- Nehéz elfelejteni a találkozásunkat. Az a szöveg még mindig borzalmas. - nevette el magát mikor beugrott neki az a hableányos szöveg. Nem vallottam be, de tényleg nem volt valami zseniális a szöveg, viszont elértem azt, hogy most itt lehessek a lánnyal.

- Hatásos volt, kár tagadnod! - mosolyodtam el miközben levettem magamról a pólómat, így már a fürdőnadrágomban álltam a lány előtt. Zavartan megforgatta a szemeit, majd lehúzta magáról a nadrágját és a pólóját. Én pedig tetőtől talpig végigmértem az előttem álló lányt. Eddig is tudtam, hogy szép, viszont ezekután nem csak szépnek, hanem gyönyörűnek is találom.

A táskájába belepakolja a cuccait és kivesz egy sárga flakont és a kezét, karját, hasát és az orrát is bekente, viszont mikor valamin nagyon elkezdett gondolkozni - egyértelműen nem tudja a hátát bekenni, így kikaptam a kezéből a naptejet és bekentem Lily hátát. Ahogy a hideg krémet a lány hátán elkezdtem eldolgozni, libabőrös lett és teljesen ellazította magát.

- Most te jössz. - Lily meglepetten nézett rám, majd elvette a naptejet és bekente a hátam. Miután visszaadta a kezembe a flakont, vágyakoztam az érintése után. Magam sem tudom hogy hogyan, de teljesen elvarázsolt a lány magával. Akartam, hogy velem legyen, de tekintettel arra, hogy nem egyedül jöttem - ahogy ő sem, így ez nem volt teljesen összeegyeztethető. Nem akartuk elhanyagolni őket. Másnak lehet nem sok az a pár óra, netalántán egy nap, de én kifejezetten soknak találtam. Három hetünk van egymásra, után meg nem tudjuk mit hoz a jövő.

- Ez nem is olyan jó, mint amilyennek gondoltam. - a lány csak a bokájáig sétált be, de onnan nem is jött tovább, ugyanis nem tartotta kellemesnek a vizet, pedig szerintem az volt.

- Csak meg kell szokni! - sétáltam ki hozzá és a tiszta víz hajamba előtte túrtam bele, így a lányra ment egy kevés, amit annyira nem díjjazott. Ezt kihasználva felkaptam a pehelysúlyú lányt és beljebb sétáltam. Csapkodott és lóbálta a lábát hátha leteszem, de naív volt, hogy ezt hitte.

- Lil, nyugi! - becéztem a lányt, amiért hirtelen megállt a csapkodásba. Éppen szólalt volna meg, de mielőtt megtehette volna, vele együtt - igaz akarata ellenére lebújtam a víz alá és mikor feljöttünk a lány mérgesen nézett rám, ami mosolygásra késztetett. Nem tudtam úgy tenni, mintha meghatna, mert nem volt rémisztő egyáltalán. Inkább mondanám aranyosnak.

- Lando, ezt meg ne csináld mégegyszer! - lábait a derekamra kulcsolta és a kezeit a vállamon pihentette, hogy meg tudjon kapaszkodni bennem, ugyanis nem éppen egy alacsony részen voltunk mostmár.

Nem válaszoltam neki. Elvesztem a mogyoró barna szemeiben, majd a dús ajkaira vándorolt a tekintetem. Ahogy megláttam, hogy a lány tekintete ugyanúgy cikázik a szemem és a szám közt, nem haboztam és megcsókoltam. Most rajtam volt a sor, ha már ő tette meg az elsőt, hogy elhallgattasson. Elsőnek csak finoman ízlelgettük a másik ajkait, viszont később már a nyelveink is játszottak egymással. Ha akartam se tudtam volna elszakadni a lány puha ajkaitól, viszont ismét ő volt az, aki megszakította.

Órákkal később már a nap is lemenőbe volt, mi pedig a homokban feküdtünk és mindenről beszélgettünk. Örültem annak, hogy végre találkoztam olyan lánnyal, akivel bármiről el lehet beszélgetni és közben nem jön fel a munkám, ami cseppet sem átlagos.

- Voltál már szerelmes? - egy ideje gondolkoztam azon, hogy feltegyem ezt a kérdést a lánynak, ugyanis egyértelmű volt, hogy a múltban történthetett vele valami, ami miatt ilyen távolságtartó volt az elején. Felém pillantott, majd elmosolyodott.

- Eddig azt hittem igen. De amióta ismerlek, rájöttem, hogy nem is voltam tisztában a szó valódi jelentésével. - a jobb kezével felém nyúlt és végigsimította az arcomat.

- Szeress vagy hagyj el. - miután a keze nem az arcomon pihent, mert elvette. akkor szólalt meg. Nem értettem mire gondolt, de látta az értetlen arcomat, így egy sóhaj után folytatta is. - Sok olyan emberrel hozott össze a sors, akik nem igazán pozitív személyek lettek volna. Legyen szó barátokról vagy párkapcsolatról. Ezért úgy vagyok vele, hogy akik a barátaim akarnak lenni, ők szeressenek és támogassanak mindenbe. Olyan személyeket, akik ki és be járkálnak az életembe, mert úgy tartja kedvük, ők pedig el is mehetnek.

- Én mindig ott leszek neked! - húztam magamhoz és egy apró csókolt adtam a szájára. Nagy szavak, de komolyan gondoltam mindegyiket. Szeretnék ott lenni bármi történik vele. Ott szeretnék lenni, mikor eléri az álmait és büszkén a szemébe nézni.

Úgy érzem, hogy megtaláltam azt a személyt, akivel kiegészítjük egymást, ezért nem is szeretném sohasem elveszíteni.

°°°

Sziasztok!

Ahogy ígértem az Alexes novellám után ide hozok részt, remélem elnyerte a tetszéseteket! <3

Ki szemszögéből szerettek jobban olvasni? Mit gondoltok arról, hogy a lány bevallotta a fiúnak - mégha nem is közvetlenül mondta ki - hogy szerelmes belé? Vajon tényleg mindig ott lesznek egymásnak?

Legyen mindenkinek csodaszép napja! <3

°°°

—V