𝓛𝓪𝓷𝓭𝓸 𝓝𝓸𝓻𝓻𝓲𝓼

Megvártam, hogy a lány magára csukja az ajtót és csak utána indultam el a lift felé. Magam sem tudom miért álltam még azután is ott, mert biztos voltam abba, hogy tud magára vigyázni, mégis megnyugvással töltött el a tudat.

A liftnek a gombját megnyomtam és kis várakozás után az ajtó előttem nyílt és és egyből megnyomtam azt a gombot, ami a negyedik emeletre visz.

A felvonóból kiszállva az ajtóm előtt megpillantottam a spanyol csapattársam, aki türelmetlenül pillantott felém. A telefonom előkaptam és a kijelzőt nézve rájöttem miért is néz rám úgy, ahogy.

5 nem fogadott hívás: Carlos

- Azt hittem ide rohadok, annyit vártam rád! - szólalt meg mikor elé kerültem. A kulcsommal kinyitottam az ajtót, amin a csapattársam minden szó nélkül lépett be előttem és egyből levágódott az ágyamra.

- Fáradj be nyugodtan és érezd magad otthon. - a szememet forgatva ültem le a szobához tartozó kanapéra és próbáltam kerülni a férfi tekintetét. Megszeppenve éreztem magam, mert tudtam mi következik. Nem akartam senkinek sem mesélni a lányról, mert olyan jó érzés volt, hogy csak ketten voltunk. Ki tudtam mindent zárni és csak a lányra fókuszáltam.

Hazudtam neki.

A bűntudat mardos amiatt, hogy önző módon csak magamra gondolok és nem avatom be. Nem tudja ki is vagyok valójában, ami miatt teljesen felszabadultnak érzem magam és nem feszengek azon, hogy őt az a Lando Norris érdekli, aki kockára teszi az életét egy olyan kocsiban, ami képes akár 300-zal is menni. Ő azt a Lando Norrist látja a kezdetektől, aki csak egy egyszerű 19 - majdnem 20 - éves srác. A szüleim is ugyanígy látnak, semmi előítélet bennük és akárhányszor a lányra nézek olyan ártatlanul pillant felém, ami miatt mindig eszembe jut, hogy titkolok előle valamit. Valamit ami véleményem szerint mindent megváltoztatna a lányban.

Menne vagy maradna?

Nem ismerem régóta, mégis azt érzem, mintha mindig is közöm lett volna hozzá és ezért is érzem jól magam mellette annak ellenére, hogy nem mondom el neki az igazságot magammal kapcsolatosan.

- Merengsz még magad elé vagy ki is bököd, hogy miért vagy ilyen ilyen fura. - a spanyol felé fordultam, aki időközben már nem az ágyamban fetrenget, hanem az ágy szélén árgus tekintettel figyelt.

- Nem lehetne megbeszélni ezt reggel? - két dolog miatt szerettem volna az elkerülhetetlen eltolni. Egy, mert nagyon elfáradtam ebben a rögtönzött túrában és kettő, hogy minél később derüljön ki, hogy van egy lány az életemben.

- Nem, nem lehet! - kezemmel tartottam a fejem a karfán és kissé lemondóan néztem Carlosra, aki nagyon elszántan érkezhetett ide, hogy nem bír várni reggelig. - Olyan más lettél amióta megérkeztünk. Akkor szoktan így kinézni, fülig vigyorogva mikor Isával vagyok.. - itt elhallkult egy pillanatra, én pedig elkaptam róla a tekintetemet. Eddig is sejthette - túlságosan jól ismer a sok együtt töltött idő miatt - , hogy van valaki az egész mögött, de tőlem szerette volna hallani. Ez pedig nem igazán mondható el, de legalább a jelenlétemben tette össze a dolgokat.

- Szerelmes vagy! - pattant fel hirtelen az ágyról és egyből letelepedett mellém a kanapéra - mint valami kíváncsi vénasszony - és a pilóta szemeiből kíváncsíság tükröződött ki.

- Nem vagyok szerelmes.. - még mindig nem fordultam felé, mert őszintén én sem tudtam mit is érzek azok kívűl, hogy folyamatosan rá gondolok és ha rámnéz azokkal a gyönyörű barna szemeivel, akkor a pulzosom az egekbe szökik. Sosem voltam szerelmes, így nem voltam biztos abba, hogy az lennék. Teljesen új és ismeretlen ez az egész kialakuló érzés - már ha tényleg alakul, nem csak én képzelem be - ami egyben ijesztő is. Nem szeretnék semmit sem elrontani.

- Akkor fordulj felém Lando! - kicsit félve, de tettem amit a spanyol mondott és a fejem felé fordítottam és szemügyre is vettem az arcát. Fülig érő, pimasz, én megmondtam mosoly jelent meg arcán. - Mondtam! - ugrott fel nagy örömök közt, mintha egy futamot megnyert volna. Ennek az örömnek különösebb okát nem értem.

- Nemrég ismertem meg. Nem lehetek szerelmes belé! - duzzogva süppedtem le a fekete bőrkanapén és minél jobban tagadtam, annál jobban éreztem azt, hogy talán igaza van a legjobb barátomnak.

Akkor ezt lehet egy szerelem első látásnak tekinteni? Érdemes hinni még ebben az egészben?

Más esetben teljes mértékben azt vallom, hogy badarság az egész duma, mert valjuk be az én életemben fenn áll az, hogy csak a hírnév miatt közelednek felém lányok. Viszont Lily ennek az ellentettjét mutatta be kizárólag akkor, ha ő is érzi azt, amit én.

- Ezzel semmi baj sincs. - ült vissza mellém miután kimajomkodta előttem magát. Sokkal komolyabban nézett rám és éreztette velem, hogy tényleg nincs semmi, hogy ez normális. Emberek vagyunk mi is, érző emberek, amiről valamiért sokan megfeledkeznek és azt hiszik mi mindent el tudunk viselni, mert nem érzünk fájdalmat. Akik benne vannak a száguldó cirkusz világában, ők tudják és át is tudják érezni, mert a saját bőrükön tapasztalták meg milyen kegyetlen is tud lenni ez az egész sport.

- De baj van az egésszel. Az egész egy nagy baj! - hirtelen tört ki belőlem, amin a mellettem ülő is meglepődött. - Nem tudja, hogy ki vagyok. Nekem pedig eszem ágában sincs elmondani neki. Azért lógott eddig velem, mert valójában akart és nem azért, mert az vagyok, aki. - fejemet teljen hátradöntöttem és a fehér plafont bámultam.

Most is a lányra terelődtek a gondolataim és folyton az járt a fejembe, hogy biztos jól döntöttem? Megéri hazudozni? Mi lesz, ha később derül tudja meg az egészet és ezért fog megharagudni, hogy eddig hazudoztam magammal kapcsolatosan? Nem pedig azért, mert ismert vagyok. Mennyi az esélye, hogy ne utáljon meg?

Bevallom egy kevés időre elgondolkoztam azon, hogy holnapután bevallok neki mindent magamról, amíg nem lesz késő, de hamar el is vetettem az ötletet, mikor a bal vállamon a képzeletbeli kisördög megjelent és elkezdte azt mantrázni, hogy ezekután nem fogok neki kelleni és messziről kerülni fog.
Őszintén teljesen megérteném. Ő egy teljesen hétköznapi lány, aki nem igazán vágyik arra a figyelemre, ami miattam felé irányulna. Idővel bele lehet szokni, de minél több időt töltöttem a lánnyal bizonyosodott meg róla, hogy ő ahogy teheti kerüli a rivaldafényt és sosem tudna beleszokni ebbe az életbe.

Most tökéletes volt minden. Talán túlságosan is, de egyáltalán nem bántam. Jó volt a lánnyal kettesbe lenni. Pozitív kisugárzása sokkal jobban életre keltette a humorosabb oldalam, amit eddig nem igazán villogtattam meg a lány előtt. Ahogy eszembe jutott egy frappáns poén és ahogy rápillantottam mindent elfelejtettem. Csak őt tudtam nézni - talán túlságosan is- sokszor mértem végig, főleg a gyönyörű arcát. Minden olyan tökéletes volt rajta. Az arca jobb oldalán, közel a fülcimpájánál volt egy anyajegy, amit valószínűleg csak azok szúrtak ki, akik nagyon szemügyre vették. Én így tettem és nagyon aranyosan mutatott egyedül az az anyajegy. A sötétbarna szemébe akárhányszor belenéztem, annyiszor elvesztem benne. Amikor a szájára pillantottam - ami szintén annyira passzolt az arcához - mindig arra gondoltam, hogy basszus milyen jó lenne megcsókolni és sosem elszakadani tőle.

- Látszik rajtad, hogyha rá gondolsz, kár tagadnod. Nem beszélsz róla, nem tudok róla semmit sem, de biztos különleges lehet, hogyha ilyen rövid idő alatt a közeledbe engedted, de vigyázz vele, nem akarom, hogy összetörjék a szíved. - megpaskolta a bal vállamat, majd intett egyet és elhagyta a szobámat.

Tényleg szerelmes lennék?

°°°

Sziasztok!
Nem lett valami eseménydús a rész, de úgy érzem, hogy kellett ez így most ide és remélem ennek ellenére elnyerte a tetszéseteket! <3

Ilyen beszélgetésre számítottatok Carlos és Lando között? Szerintetek a spanyolnak igaza van és a mi kis brit fiúnk tényleg szerelmes? Tényleg szerelem volt első látásra Lily és Lando között? Nektek mi a véleményetek Lando vívódásáról? Mit gondoltok, jól teszi, hogy nem árulja el a lánynak az igazságot? Ti mit tennétek a helyében?

(Kinek ismerős az a mondat, ami Carlos szájából hangzott el? Megsúgom a szereplők résznél olvashattátok💗. )

Legyen mindenkinek további csodás estéje! 💗

°°°
—V