𝓛𝓲𝓵𝔂 𝓝𝓪𝓿𝓪𝓻𝓻𝓸

- Nem hiszem el, hogy pont most kell indulnunk arra a butyuta fesztiválra! - kezdtem el panaszkodni és a bőröndömre ráültem. Úgy nézhettem ki, mint egy durcázó 5 éves, de hát a menstruáció már csak ilyen, nem igaz? Egész nap az ágyadban fetrengenél, tömnéd magad mindenféle egészségtelen kajával és nasival és sorozatmaratont tartanál. Én csak erre vágyom, ahelyett egy reptéren vagyok és nem tudom hány szem gyógyszer gurult már le a torkomon csak azért, hogy ne összegörnyedve kuporogjak egy széken.

- Mégis mikor akartál volna indulni, ha nem ma? - tette fel a kérdést Riana.

- Mondjuk 3 nap múlva? - mosolyodtam el, de kivűlről inkább egy vicsorításhoz hasonlíthatott.

- De akkor már vége lenne az egész banzájnak! - csatlakozott be a beszélgetésbe Sofia is, aki tűkön ülve várja már a fesztivált, hogy tudjon villogni a saját kezűleg készített ruháival, amiket kizárólag eme hatalmas bulira készített.

- Mi arról nem tehetünk, hogy az indulás előtt 2 nappal váratlan vendéged érkezett. - rántotta meg a vállait Zoe, amit csak egy szemforgatással díjaztam.

- Egyébként Carm hova tünt? Lassan fél órája elment.

- Szerintem sorban áll még mindig. Annyian vannak a mai nap itt, mintha csak ezen az egy napon lehetne elutazni. Tiszta bolondokháza ami itt megy jelenleg. - kezdett el Sofia panaszkodni.
A reptér tényleg tele volt és valószínű az a járat is, amire éppen mi várunk, ugyanis elcsíptem egy-két beszélgetést, amiből az derült ki, hogy ők is a csoda fesztivál miatt utaznak.

- Vagy csak lelépett, mert rájött, hogy hülyeség ez az egész "kapcsolódjunk ki egyetem előtt, mert utánna ritkán fogjuk látni egymást" ötlet. - ahogy a lányokra néztem szúrós pillantásokkal találtam szembe magamat.

- Drága Lily nem léptem le, csak bitang hosszú sor volt a Starbucksban és abban a kisboltban is ahol külön szereztem neked egy jó fájdalomcsillapítót. - nyújtotta át mindenkinek a koffeinnel teli forró italát, én pedig türelmetlenül vettem volna ki a kezéből a megmentő pirulákat, de felhúzott szemöldökkel nézett rám.

- Köszönöm szépen Carm, te vagy a legjobb. - néztem a legjobb barátnőmre kiskutya szemekkel, aki oda is adta nekem a bolti teámat és azonnal be is vettem egy rózsaszín pirulát. A lány csak megforgatta a szemeit, majd egy mosoly terült ki az arcára.

- Komolyan Carm te vagy a megmentőnk! - döltek hátra a székeken a lányok és egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a szájukat.

- Miért?

- Lily kezdett olyan lenni, mint egy házi sárkány! Semmi sem volt már jó neki.

- Ez nem igaz! Csak az itteni emberekkel és az utazással van bajom!

- Röviden minden bajod van.

- Ez a ti hibátok! Ha engedtétek volna, hogy ezután csatlakozzak hozzátok, akkor nem lenne semmi bajom.

- De, akkor is minden bajod lenne! - mondták kórusba, én pedig sértetten hátatfordítottam nekik, amit egy nevetéssel díjaztak.

- Lily csak pozitívan! Hidd el, hogy jó buli lesz! - ölelt át Carm és a bőröndömmel együtt visszafordított. - Örökre szóló emlékekkel fogunk hazatérni.

°°°

- Megérkeztünk! - kiáltotta el magát Sofia ahogy elhagytuk a repülőgép fedélzetét.

- Tényleg? Ha nem mondod nem is veszem észre. - fordultam a lány felé, aki unottan pillantott felém.

- Carmen kérem a gyógyszert, kezd kimenni a hatása. - vágott vissza Fia, én pedig kinyújtottam a nyelvemet.

Értementünk a csomagjainkért, ami bevallom nem volt egyszerű folyamat, ugyanis az én bőröndöm valahova elkallódott, így a reptéren belül rengeteg helyre küldtek minket, hogy az elveszett csomag az ő feladatunk, de mindenki ezt mondta, így nem egyről a kettőre, inkább egyről a nulla felé jutottunk.
A lábaim, a derekam, a hasam és a hátam majd leszakadtak, ugyanis Fia jól mondta, a fájdalomcsillapítónak kezdett elmúlni a hatása.
Nagyjából 3 óra szerencsétlenkedés után meghallgatták az imáinkat és az információs pultnál -ahonnan csak a mai nap folyamán négyszer küldtek el, mert ez már nem az ő reszortjuk - átadták a nagy, szürke bőröndömet.

Fellélegezve indultunk el a reptérről a Hotelbe, ahol remélem nyugodt körülmények között tudok majd pihenni, bár barátnőimet ismerve ez lehetetlennek bizonyul. Ők pörögni, bulizni jöttek velem ellentétben, aki jelenleg most csak arra vágyik, hogy be tudjon feküdni a puha, szállodai ágyába és durmoljon egészen a fesztivál kezdetéig vagy a végéig, amit a 4 lány biztos nem nézné jó szemmel.
Az út nagyjából fél óra volt, szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ugyanis egyáltalán nem volt semmiféle dugó, így nem kaptam, kaptunk egy újabb agyvérzést.
A recepción mindenki átvette a kulcsait, ami szintén gördülényeken ment, ugyanis mindenkinek külön szobája lesz, tekintettel arra, hogyha valamelyikőnk találna magának egy srácot és a dolgok jól alakulnának, ne alakuljon ki kellemetlen szituáció, bár ez a veszély engem aztán nem fenyeget, ugyanis eszem ágában nincs összejönni senkivel, én nem azért jöttem.

- Csajszik figyelem! - állt meg a lift előtt Carm -mint valami idegenvezető -, mi pedig érdeklődve néztünk a barna hajú lányra. - Hisztis Lilyre tekintettel 4-kor találkozunk és lemegyünk a partra.

- Ez miért lenne rám tekintettel? Ti bent fogtok szórakozni a vízbe, én pedig egyedül fogok kint lenni.

- 2 órád van kiszenvedni magad, fogsz egy könyvet, azt lehozod és ott fogod olvasni. Ez szerintem eléggé tekintettel van rád, ugyanis pihenni akarsz, pihenhetsz is majd akkor. Különben is tamponnal vagy kehellyel simán betudnál jönni a vízbe. - mondjuk az utolsó elég jogos, de az, hogy én egy olyan szilikon kelyhet használjak, a gondolatától is kiráz a hideg. Beleegyezve bólintottam és meghúzva magam léptem be a lányok mellé a liftbe. Hiába Carmen legédesebb és legkedvesebb lány, akit valaha is ismertem, ha kihozták a sodrából -ami ritka csoda - akkor volt aztán ne mulass, azt pedig nem szeretném megtapasztalni megint.

𝓛𝓪𝓷𝓭𝓸 𝓝𝓸𝓻𝓻𝓲𝓼

- Te akkora vadbarom vagy Norris! - Carlos hangján érződőtt, hogy mérges, természetesen rám. Ki másra, ha nem én húztam volna ki nála a gyufát?
A Horvátországba tartó járatunkat majdnem lekéstük miattam, ugyanis szokás szerint az utolsó pillanatba pakoltak be a 3 hetes kis nyaralásunkra, amin nem csak ketten leszünk. Ott lesz Carloson és rajtam kívűl még George Russell, Alex Albon és Charles Leclerc. Akik valószínűleg már a parton süttetik magukat, de nekünk még a gyárba el kellett intéznünk egy-két dolgot, így 2 nappal később tudunk csatlakozunk hozzájuk.

- Elértük, nem? - fordulok a spanyol felé, akitől egy szúros pillantást kapok, ami miatt egyre csak nő a mosoly az arcomon.

- Ne vigyorogj! Majdnem lekéstük, akkor pedig lehet csak keresztapa lehetnél a jövőben. Az egész egy hajszálon múlt.

- Jól mondod, majdnem! - hangsúlyoztam ki az utolsó szót. - De ilyen nem történt.

- Mostmár csend legyen kölyök! Leszállásig nem szeretném hallani a hangod. - nézett rám komor arccal, de nem tudta sokáig ezt a szerepet játszani, ugyanis elnevette magát, ami után pedig az következett, hogy én is elkezdtem nevetni, a repülőgép pedig a mi hangos nevetésünktől zengett. Kaptunk rosszalló tekinteteket, de nem érdekelt minket, ugyanúgy könnyekig röhögtük magunkat.

°°°

Ahogy leszálltunk a gépről teljesen másfajta levegő csapta meg az orromat, nem olyan, mint ami otthon van.
Itt sokkal tisztább és frissebb az egész levegő, amit jó érzés beszívni.

Ahogy kiértünk a reptérről minden sokkal másabb volt, mint Angliában.
A hely egy nagy turista paradicsomnak számított, mégis minden olyan nyugodt volt. Az emberek egyáltalán nem tüntek idegesnek -aztán lehet csak én gondolom így- segítettek készségesen azoknak, akiknek kellett.

Ki gondolta volna, hogy 3 hét alatt valami, vagyis inkább valaki ennyire meg tudja változtatni valaki életét?

Mert én nem.

°°°

Sziasztok!
Itt is van az 1.rész, remélem tetszett mindenkinek, a véleményeket nyugodtan leírhatjátok kommentbe. 💗

Szimpatikusak eddig a szereplők? Kikkel szimpatizáltok így az első rész alapján? Szerintetek hogy fog Lily és Lando találkozni?