S U M M E R

A hétvégém csodálatosan telt. Szombaton, az időmérő után megint a srácokkal tartottam, és elképesztően jól éreztem. Vasárnap pedig teljesen be voltam zsongva, de őszintén nem tudom, hogy miért. Talán izgultam a srácok miatt. A futam napját az sem tudta elrontani, hogy az apám is ott volt. Szerencsére ő fentről nézte, míg én a boxból. A futamgyőztes végül Pérez lett, Carlos második lett, Charles pedig a negyedik helyen végzett. Én nagyon büszke voltam rájuk, és ezt el is mondtam nekik egy nagy ölelés kíséretében.

Az versenyhétvége alatt sok időt töltöttem a legjobb barátom spanyol csapattársával, és azt hiszem, beleszerettem. De ezt már az első találkozásunk alkalmával tudtam. Hisz Carlos pont olyan férfi, amelyről minden lány álmodik. Udvarias, kedves, vicces és nem mellesleg jóképű is.

Vasárnap a futam utána bulin is részt vettem, másnap pedig Charles átjött hozzánk filmezni. Ekkor vetette fel az ötletet, már nem elsőre, hogy tartsak vele a következő nagydíjra, Azerbajdzsánba. Minden vágyam volt menni, de tudtam, hogy apa úgysem engedne el.

Mégis elmondtam neki, és hatalmas vita kerekedett belőle. Csak úgy repkedtek a különféle sertések a levegőben. És azt hiszem, hogy az egyetlen ok, , amiért tárgyak nem repkedtek a levegőben, az az volt, hogy a kertben hoztam fel a témát, ott pedig nem volt semmi, amit a másiknak dobhattunk volna.

Végül a vitát én nyertem, én nem csak Azerbajdzsánba mehettem, hanem az összes nyári versenyhétvége helyszínére. Bár valójában ez anya érdeme volt, én pedig elképesztően halad voltam neki. Viszont apa nem is az én apám lenne, ha nem szabott volna feltételeket: a futamok között haza kell jönnöm, mindenféle hiszti és panaszkodás nélkül kell részt vennem a partikon és a vacsorákon. Ez elég csekély áldozatnak tűnt, azért, hogy végre megismerhessek néhány országot, így rábólintottam.

Hiába győztem az apámmal szemben, életemben először, mégis kedvetlen voltam. Elég elkeserítő, hogy huszonegy évesen azon vitázok vele, hogy elmehetek-e valahova.

Charles és Charlotte viszont hamar elfeledtették velem az apámat, és miközben velük hívásoztam, az ágyamon ugrálva örültem.

Így történt az, hogy a következő hét szerdáján éjszaka fáradtan szálltam le az azerbajdzsáni repülőtéren a gépről, majd a másnap reggelig történt dolgokra már nem is emlékeztem, mert mély álomba merültem.

◆♡◆

Másnap reggel egy idegen szobában ébredtem. Beletelt egy kis időbe, mire eszembe jutott, hogy Azerbajdzsánban vagyok és Charles-ék valószínűleg felhoztak tegnap a hotelszobába, miután elaludtam a taxiban.

Felültem az ágyban, hogy megszemlélhessem a szobát. A falak halványszürkére voltak festve, az ágy jobb oldalán egy hatalmas ablak volt, amin most nem láthattam ki, mert be volt húzva a sötétítő. Velem szemben egy fehér szekrény kapott helyett, aminek az ajtaján egy beépített tükör is volt. Mellette pedig egy ugyanilyen színű téve-álvány, rajta egy nagy televízióval. A bal oldalon egy ajtó is volt, ami valószínűleg a konyhával egybenyitott nappaliba vezetett.

Hirtelen az is feltűnt, hogy a telefonom folyamatosan rezeg, azt hittem, hogy fel is fog robbanni. Kezembe vettem a készüléket, és láttam, hogy Charles és Charlotte már hívott egy párszor, ahogy anya is. Carlos pedig egy csomó üzenetet küldött nekem, de Lando és Max is zaklattak instán.

Gyorsan felhívtam édesanyámat, és megnyugtattam, hogy jól vagyok, csak elaludtam, ezért nem hívtam fel.

Utána visszahívtam a legjobb barátomat is, aki már ez étkezőben volt a többiekkel, és csak engem vártak a reggelivel.

Negyed óra múlva, zuhanyzás, öltözködés és egyéb készülődés után, már vidáman lépkedtem a hotel földszintjén található étkező felé. A helyiségbe belépve egyből megláttam a barátaimat. Az ablak mellett ültek, összetoltak néhány asztalt, hogy mindenki kényelmesen elférjen. Beszélgettek és hangosan nevezték. Tányér viszont egyikük előtt sem volt, mert engem vártak a reggelivel.

- Jó reggelt! - léptem a Carlos mellett lévő üres székhez.

Egyből rámkapták a tekintetüket, majd hangosan köszönve álltak fel, hogy meg is ölelhessenek. Carlos volt a leggyorsabb, először ő fonta körém a karjait. Lehunytam a szemem, és úgy öleltem vissza, mire az orromat átjárta a jellegzetes mentás illata. Azonban sajnos kénytelen voltam elengedni, mert mögötte már ott sorakozott Lando Norris és Daniel Ricciardo is.

Mindenkit megölelgettem, majd leültünk reggelizni. A hangulat a szokásos volt: végig nevettünk, a jókedv egy pillanatra sem hagyott el minket. Eszembe jutottak az étkezések a családommal, és rájöttem, hogy mennyire más minden a pilótakkal. Mennyivel vidámabb, és én mennyivel jobban érzem magam velük.

- Mi a program mára? - érdeklődtem, miközben bekaptam egy falat epret.

- Nekünk lesz még néhány megbeszélés, de ennyi - csámcsogott Pierre.

- Arra gondoltam - szólt közbe Heidi. - , hogy amíg a fiúk megbeszélésen vannak, addig mi, lányok elmehetnénk valahova.

- Benne vagyok - mondta Luisha.

- Én is mehetek? - kérdezte hirtelen Penelope, Max barátnőjének a kislánya, akivel én csak most találkoztam először.

- Persze - mosolygott rá az ausztrál barátnője.

A reggeli végén a fiúk elmentek, mi pedig, ahogy megbeszéltük, elindultunk körbenézni a városban.

A városnézés alatt nagyon jól éreztem magam, a lányok nagyon kedvesek, de ezt már a monacói nagydíj során is megállapítottam. Ma viszont megismertem Max barátnőjét, Kelly-t és a kislányát is, akiket szintén megkedveltem.

Együtt ebédeltünk, majd visszaindultunk a hotelhoz, mert a fiúk már hívtak, hogy vége a megbeszéléseknek.

- És most mit csináljunk? - kérdezte Daniel, amikor megálltunk a parkolóban.

- Kinti programban ne gondolkodjatok - pillanottam fel az égre, ahol hatalmas, szürke felhők gyülekeztek.

- Társas? - vetette fel az ötletet George, mire mindenki lelkesen bólogatott.

Bevonultunk Lando szobájába, mert ő volt az egyetlen, aki hozott magával valami játékot: UNO-t. Kör alakban leültünk a szőnyegre, majd a brit fiú osztott.

- Rohadj meg, Russell! - csattant fel néhány perccel később Charlotte, amikor a Mercedes pilóta lerakta a kártyát, ami miatt az utána következő lánynak négy újabb kártyát kellett húznia.

- Carlos, ugye nem akarsz pluszosat rakni? - érdeklődtem a mellettem ülő spanyoltól, amikor ő következett. Hisz tudtam, hogy van legalább egy olyan kártyája, amivel meg tudta szívatni engem.

- Mit adsz cserébe, hogy ne tegyem le? - kérdezett vissza, mire a társaság többi tagja szélesen elvigyorodott, és én nem akartam tudni, hogy mi járt a fejükben.

- Mit kérsz?

- Vacsorázz ma velem - mondta mosolyogva, mire nekem elkerekedtek a szemeim, a pillangóim pedig újult erővel kezdtek tombolni.

- Rendben - suttogtam, és éreztem, hogy a boldogság szétárad bennem. Az arcom meg olyan vörös volt, mint egy rák.

Újra a játékra koncentráltunk, de nem tudtam nem észrevenni, hogy a többiek hogy néznek minket.

- Egyébként - hajoltam a spanyolhoz néhány körrel később, ismeretlen eredetű magabiztossággal.- Akkor is igent mondtam volna, ha nem zsarolsz azzal, hogy lerakod a pluszos kártyád.

◆♡◆

- Így jó leszek? - forgolódtam a tükör előtt.

Egy mentazöld, buggyos ujjú nyári ruha volt rajtam, amit apró, fehér virágok díszítettek. Hozzá pedig néhány centi magas sarkú szandált is felvettem.

- Tökéletes - válaszolt Charlotte, aki az ágyamon ült.

- Carlos teljesen odalesz érted - mondta Luisha is.

A kártyaparti után a lányok egyből közölték velem, hogy segítsenek elkészülni, úgyhogy Charlotte, Heidi és Luisha társaságában a szobámba vonultam.

Már a készülődést is nagyon élveztem, hisz sosem volt még olyan, hogy én a barátnőimmel randira készüljek. Egyik oka ennek az volt, hogy a gazdag ficsúrokkal való vacsorákra nem akartam túl sokat készülődni, úgysem érdekelt a véleményük. A másik pedig, hogy Charlotte-on kívül nem is voltak igazi barátnőim.

A kezembe vettem a fehér kistáskámat, majd szorosan megöleltem a lányokat, és hevesen dobogó szívvel indultam a hotel parkolója felé, ahol a spanyol férfi várt rám.

Carlos a fekete Ferrarinak dőlve álldogált, tekintét végigfutatta a parkolónparkolón, majd a szemei megakadtak rajtam. Ellökte magát a kocsitól, néhány lépést tett felém, majd megállt. Kinyitotta a száját, de aztán becsukta, anélkül, hogy bármit is mondott volna.

- Gyönyörű vagy - suttogta végül, legalább fél perc csend után.

- Köszönöm - pirultam el.

Udvariasan kinyitotta nekem az ajtót, segített beszállni, majd ő is úgy tett. Rám mosolygott, beindította motort és elindultunk az étterem felé, amit Carlos kinézett.

Az út alatt nem szóltunk egymáshoz, de a csend kellemes volt. Az étteremben a pincér egyből a spanyol által foglalt asztalhoz vezetett minket, ami a sarokban, az ablak mellett állt. Kissé messzebb volt a többi asztaltól, így Carlos és én magunk lehettünk.

- Őszintén örülök, hogy eljöttél velem - mondta, miután a pincér felvette a rendelésünket.

- Én pedig örülök, hogy elhívtál.

Carlos és én az elmúlt két hétben rengeteget beszéltünk instagramon és gyakran videóhívásoztunk is. A beszélgetéseink minden percét élveztem, úgy éreztem, végre van miért felkelnem reggel.

- Szóval egész nyáron velünk fogsz tartani? - érdeklődött vigyorogva.

- Igen - mosolyogtam vissza. - De, sajnos, a versenyek között haza kell majd mennem, hogy gazdag férjjelöltekkel vacsorázzak.

Carlos értetlen tekintét látva úgy döntöttem, hogy elmondok neki mindent, hisz ha már minden nap órákat beszélünk kettesben, akkor megérdemli, hogy tudjon az életemről. Elmondtam neki, hogy az apám irányításmániás és önző. Hogy gőzöm sincs, milyen valójában élni, és az egyetlen dolog ami eddig életében tartott, az Charles volt.

- Ha tudtam volna, hogy más férfiakkal is vacsorázni jársz, akkor én nem ide hoztalak volna - húzta el a száját. - Hanem valami sokkal jobb helyre.

- Veled élvezem a vacsorát - fogtam meg az asztalon pihenő kezét, miközben kedvesen mosolyogtam rá.

◆♡◆

Másnap reggel tizenegykor ébredtem. Tegnap este, a vacsora után Carlos-szal még Baku belvárosában is sétáltunk, majd amikor visszaértem a hotelba, a lányok részletes beszámolót kértek. Aztán pedig még vigyorogva forgolódtam az ágyban, emiatt már jócskán benne jártunk a pénteki napban, amikor végre sikerült elaludnom.

Tizenkettő óra előtt kicsivel értem a pályára, ekkor már minden barátom ott volt. Fáradtan lépdeltem a paddockban, de mielőtt a boxutcába értem volna, még gyorsan vettem egy kávét és egy croissant-t az egyik büfében, ugyanis a hotelban nem reggeliztem.

- Jó reggelt! - szólalt meg valaki a hátam mögül, amikor épp kifizettem a reggelimet.

- Jesszusom, George - kaptam a szívemhez, ugyanis egy kisebb szívroham jött rám a fiú hirtelen megjelenése miatt.

- Bocsi - derült jót rajtam. - Látom, hosszú volt az éjszaka.

- Haha - forgattam meg a szemem.

- Hola, Summer - hallottam meg Carlos hangját, néhány perccel később, amikor épp a monacói barátom öltözőjének az ajtaján akartam kopogni.

- Miért ijeszget ma mindeki? - fordultam felé.

- Sajnálom - mosolygott, majd megölelt.

- Na, Csipkerózsika is megérkezett - lépett ki az öltözőből Charles, majd őt követte Charlotte is.

- Jesszusom, nem akarom tudni, hogy mit csináltatok bent kettesben - fintorogtam.

- Én pedig nem akarom tudni, hogy mit csináltatok tegnap este Carlos-szal, amiért csak éjfélkor értél vissza - vágott vissza egyből a monacói fiú.

Az első szabadedzés hamarosan kezdődött, úgyhogy a fiúk nem mehettek semerre, de Charlotte és én elindultunk megkeresni Luishát és Heidit, hogy az edzésekig csináljunk valamit.

Az edzést aztán a boxból néztük végig, aztán közösen ebédeltünk a két ferraris pilótával és a legjobb barátnőmmel.

A második edzés után pedig, mint a versenyhétvégéken minden este, közösen vacsorázni mentünk. Helyszínül most Lando lakosztálya szolgált, ugyanis a brit fiú kitalálta, hogy elkápráztat minket a főzőtudásával.

- A picsába! - mordult fel, amikor hozzáért a forró serpenyőhöz.

- Norris, ha felgyújtod a konyhát, akkor kidobnak titeket a hotelből - mondta Max, aki nem zavartatta magát, és végigfeküdt kanapén.

Én az egyik fotel karfáján ültem, a fotelban pedig Carlos foglalt helyet. Szórakoztattan figyeltük Lando szerencsétlenkedését, de fél óra elteltével már kezdett kicsit unalmas lenni. Úgyhogy inkább felálltam, hogy segítsek neki.

- Mit akarsz csinálni, egyébként? - érdeklődtem, ugyanis az elmúlt fél órában erre sem sikerült rájönnünk.

- Bolognai spagettit.

Nekiálltunk a spagettinek, Lando pedig kitartóan csinált mindent úgy, ahogy mondtam.

- Még jó, hogy Summer segített, mert máskülönben csak moslékot ennénk - szólalt meg Daniel, miközben már a vacsorát ettük. - De ez valami isteni!

- Mostantól te főzöl ránk, Summer! - mondta George, mire Carmen, a barátnője kérdőre vonta, hogy az ő főztje miért nem jó neki.

Mosolyogva figyeltem a társaságot, majd hirtelen egy kezet éreztem a combomon. A mellettem ülő Carlosra néztem, aki rám mosolygott.