C A R L O S

Legszívesebben el sem engedtem volna Summert. Ahogy magamhoz öleltem a karcsú testet és beszívtam a haja édes illatát úgy éreztem, hogy soha többé nem akarom elengedni. De sajnos kezdőtött a szabadedzés, így el kellett válnom tőle.

Az öltözőben még beszéltem egy kicsit Onoro-val, a menedzseremmel, majd elkezdtem felvenni a piros színű overált.

Közben mindig Summer felé terelődtek a gondolataim. Felidéztem a közös limonádézást, amiről tudtam a napom legjobb fél órája lett, bár még csak dél volt.

Miközben a lányon gondolkodtam, eszembe jutott, hogy említett valami olyasmit, hogy az apja helyette szokott dönteni. Nem értettem, hisz Summer huszonegy éves, már minden államban felnőtt nőnek számít. Az édesapja nem uralkodhatna felette. Persze, nem tudhattam, hogy van-e valami a háttérben, de valahogy éreztem, hogy a lány nem érzi jól magát abban a puccos kastélyban, ahol élt. Eldöntöttem, hogy utánajárok ennek, ebben pedig Charles lesz a segítségemre, ugyanis ő mindent tud a lányról.

- Hahó, Carlos! - kopogott az egyik mérnök az ajtómon. - Siess, kezdés van!

Gyorsan felhúztam a lábamra a cipőt is, majd elindultam a kocsi felé, ahol a mérnökök és a szerelők körül vették a piros autót.

- Mi az, hogy én hol voltam? - hallottam meg Summer hangját valahonnan hátulról, mire egyből megfordultam.

A lány Charlotte mellett állt, a helyiség hátsó részében, az ajtó mellett. Épp felháborodva beszélt arról a barátnőjének, hogy már sokszor hívta őt és Charles-t is, de egyikük sem vette fel a telefont, ezért végül Landoval járta körbe a paddock-ot.

Summer, mintha csak megérezte volna, hogy figyelem, felém fordította a fejét és a szemembe nézett. Széles mosolyra húztam az ajkaimat, majd láttam, hogy ő is ugyanúgy tesz.

A pillanatot Charles tette tönkre, aki akkor lépett ki az öltözője ajtaján, és egyből a lányokhoz sietett.

- Remélem, mindketten nekem szurkoltok! - mondta a monacói.

- Hát, persze - mosolygott a barátnője, majd lábujjhegyre állva egy puszit nyomott a fiú arcára.

- Nem biztos - incselkedett huncut mosollyal Summer, mire a csapattársam tettetett felháborodással nézett rá.

- És akkor mégis kinek fogsz?

- Carlosnak - válaszolt a lány, miközben újra felém nézett.

- Summer csinálja jól - indultam feléük én is.

- Mindenki tudja, hogy a mai szabadedzést én nyerem - húzta ki magát Leclerc, mintha már a világbajnoki kupa is a kezében lenne.

- Az lehet, de vasárnap a futamot én fogom - vontam meg a vállam.

- Jó, ezt majd folytatjátok a pályán! - szólt közbe Summer, mielőtt én és Charles ténylegesen összevesztünk volna, pedig ez az egész csak viccnek indult. - Amúgy meg, nem csapaton belül kell rivalizálni!

Mivel Mattia már szólt, hogy ideje lenne kimenni a pályára, otthagytuk a lányokat, és mindketten a saját Ferrarinkhoz léptünk. Felvettem a sisakomat, majd a monacói pilótát követve én is kigurultam a garázsból.

Az edzés viszonylag jól telt, bár egész idő alatt arra vártam, hogy Summer hangját halljam meg a fülesen keresztül, bár én is tudtam, hogy erre elég kevés esély van. Végül harmadik lettem, Charles pedig a legjobb kört autózta.

- Nagyon ügyes voltál, Carlos - állt meg mellettem egyből a monacói hercegnő kedvesen mosolyogva, amikor kiszálltam a járműből.

- Köszönöm - mosolyogtam vissza rá, miközben kivettem a fülemből a fülest, és beletúrtam a hajamba.

A lány Charles-nak is gratulált, miközben én már az öltöző felé tartottam, hogy kényelmesebb ruhadarabokat vehessek magamra. Utána pedig felhívtam a szüleimet, akik erre a versenyhétvégére nem tartottak velem, de a televízión keresztül követték az eseményeket.

A szabadedzés után mindig szokott lenni egy rövid megbeszélés, ami alatt gyorsan kielemezzük az adatokat, és megbeszéljük, hogy a következő edzésen mit kell majd másképp csinálni.

Mikor ezzel végeztünk, Charles-lal a lányok keresésére indultunk, mert ők azt mondták, hogy amíg mi a megbeszélésen vagyunk, ők addig megisznak egy kávét.

- Charlotte nem veszi fel a telefont - mondta a monacói, miután elvette a fülétől a készüléket. - Megpróbálom Summert is.

- Szia, Charles - vette fel a lány, és én is jól hallottam, mert a férfi kihangosította a hívást.

- Bonjour Sum. Charlotte nem veszi fel a telefont.

- Le van merülve.

- Merre vagytok?

- A kávézóban - válaszolt Summer, mire majdnem felnevettem. Ennél már csak akkor lett volna jobb, ha azt mondja, hogy Monacóban.

- Annyira sokat segítettél - forgatta meg a szemét Charles.

- Amellett a koktélos mellett van a kávézó, ahol Carlosszal limonádéztunk, ő tudni fogja - mondta, én pedig bólintottam, bár feleslegesen, hisz ő nem láthatta.

- Charles, kérdezni szeretnék valamit - szólaltam meg, miután a srác elköszönt a lánytól, és kinyomta a hívást.

- Hallgatlak! - fordította felém a tekintetét kíváncsian.

- Ma, amikor Summerrel voltam, valami olyasmit mondott, hogy örül, hogy az apja nincs itt, mert így nem irányítja őt, utána pedig, hogy az apja helyette szokott dönteni - kezdtem, és reméltem, hogy a monacói srác nem akar, majd megverni, amiért a legjobb barátja magánéletében vájkálok. - És én ezt nem igazán értettem.

Charles elhúzta a száját, majd sóhajtva beletúrt a hajába.

- Sum nem szeret erről beszélni, de mivel látom, hogy kedveled őt, ezért elmondom neked. De ne mondj neki semmit arról, hogy tudod - szólalt meg néhány másodpercnyi csend után, mire bólintottam, és kíváncsian vártam, hogy mit fog mondani. - Két bátyja van, de egyikük sem akarja az apjukat követni, így Summer lett a koronahercegnő, vagyis övé lesz a hercegség. Emiatt mindent úgy kell csinálnia, ahogy az apja mondja, de utál így élni. Szerintem olyan mintha egy katonai táborban lenne. Minden nap ugyanabban az időpontban van étkezés, néha Mr. Grimaldi még azt is megmondja neki, hogy mit vegyen fel, és vannak különféle programok, amin kötelező részt vennie. Pedig Sum egyáltalán nem akarja örökölni a hercegséget. Ő utazni szeretne, közben pedig regényeket írni, de amikor ezt elmondta az apjának, az csak kinevette őt.

Meglepődve hallgattam a csapattársamat. Sosem gondoltam volna, hogy a mosolygós, vidám Summer Grimaldinak valójában ilyen élete van. Persze, tudom, sokan gondolnák róla, hogy tökéletes élete van, hisz gazdag, ráadásul hercegnő is. De ahogy már én is megtanultam, a pénz nem boldogít. A lány pedig ezek alapján cseppet sem volt boldog, de ezt azok, akik nem ismerik közelről, sosem tudnák meg, hisz a hercegnő mindig mosolyog.

- Ne mondd el neki, hogy tudsz erről - szólalt meg újra a mellettem sétáló férfi. - Tudom, hogy kedveled őt és ő is kedvel téged, ezért magától is el fogja neked mondani. Úgyhogy várd meg, amíg ő maga meséli el neked!

Megértően bólogattam, de az agyam valójában csak négy szóra tudott koncentrálni. Ő is kedvel téged. Éreztem ahogy a boldogság szét árad a mellkasomban, a szám pedig széles vigyorra húzódott. Charles rám nézett, látta a mosolyomat, és ő szintén mosolyogva felhúzta a bal szemöldökét, de nem szólt egy szót sem.

- Nagyon jó barátom vagy, Carlos, és nagyon bírlak... - kezdett újra beszélni, én pedig nem értettem, hogy miért kezdi így. - , de ha megbántod Sumot, esküszöm, hogy kicsinállak.

Nem ijedtem meg túlságosan, hisz tudtam, hogy a monacói férfi úgy szereti a lányt, mintha a saját húga lenne, és bármit megtenne érte. Biztosítottam róla, hogy nem akarok fájdalmat okozni a lánynak, mert ezalatt a néhány óra alatt nagyon megkedveltem, és semmiképpen nem akartam szomorúnak látni.

Nem sokkal később már a lányok mellett ültünk, és mi is egy-egy kávét kortyolgattunk, közben pedig beszélgettünk. Vagyis inkább a többiek beszélgettek, én inkább csak csendben figyeltem, ahogy Summer a gyermekkori legjobb barátjával veszekszik azon, hogy Leonardo DiCaprionak melyik a legjobb filmje. Igazából gőzöm sincs, hogy hogyan jutottunk el ehhez a témához, de az én figyelmemet egyébként is Summer kötötte le. Hosszú szőke haja, amit a fejére tetejére tolt napszemüveg megakadályozott abban, hogy a szemébe hulljon. Figyeltem a gyönyörű barna szemeit, és hiányoltam az édes mosolyt az arcáról.

- Carlos! Carlos! - már mind a hárman szólongattak, mire sikerült visszatérnem a valóságba. Nagyon reméltem, hogy a lány nem vette észre, hogy őt bámultam.

- Igen?

- Titanic vagy The Revenant? - kérdezte Charles.

- The Revenant - vágtam rá egyből, mire a srác győztesen a lányokra mosolygott, Summer pedig sértődötten nézett rám.

- Igazán foghattad volna az én pártomat - mondta nekem durcásan, én pedig csak mosolyogtam, mert kifejezetten aranyosnak találtam így.

- Igazából most kettő-kettő, úgyhogy kell még valaki, akit megkérdezünk - szólt közbe Charlotte is.

Végül George Russellt kérdeztük meg, aki épp arra járt, a lányok legnagyobb bánatár, ugyanis ő is a The Revenantot válaszotta. A két lány immáron teljesen megsértődve néztek ránk, majd ignorálva minket ruhákról és divatról kezdtek el beszélgetni.

◆♡◆

A második szabadedzés után fáradtan huppantam le az öltözőmben lévő kanapéra. Ez az edzés is elég jól sikerült, a második leggyorsabb kör lett az enyém, Charlesé pedig az első.

Átöltöztem, és elindultam a parkoló felé, ahol a megbeszéltek szerint, a srácok vártak. Odaérve az első akit megláttam az Lando volt, aki épp a telefonját mutogatta valakinek. Amikor közelebb értem arra is rájöttem, hogy az a valaki nem más, mint Summer. Nagyon megörültem annak, hogy ő is velünk tart.

- Na, végre a menyasszony is megérkezett - látott meg először Max. - Már csak rád vártunk.

- Bocs - vontam meg a vállam, de egyből a monacói lány tekintetét kerestem, majd amikor megtaláltam, rámosolygtam.

- Haladjunk, mert éhen halok - mondta Pierre, és a kocsik felé indult.

Majdnem mindenkinek itt volt az autója, kivéve Landonak, Danielnek meg a lányoknak. A lányok többsége a saját barátjával utazott, Daniel Max kocsijába ült, Lando pedig az enyémben. Ő a legjobb barátom, és olyan mintha az öcsém lenne, de most nem örültem túlságosan neki. Azt szerettem volna, hogy Summer mellém üljön az anyósülésre, és kettesben végigbeszélgessünk az utatat.

- Summer, kivel mész? - húzta lesz az ablakát Pierre, mivel már mindeki a járművekben ült, kivéve a lányt. Ő még mindig a betonon álldogált.

- Gyere velünk - húztam le én is az ablakot, a lány pedig mosolyogva, gondolkodás nélkül pattant be a hátsó ülésre, mivel a mellettem lévőt a brit foglalta el.

Az úticél egy pizzázó volt, amit Charles ajánlott. Szerinte még Olaszországban sem készítenek az ottaninál jobb pizzát.

Az épület nem volt nagy, de nagyon hangulatos. A teraszra ültünk, és összetoltunk három asztalt, hogy kényelmesen le tudjunk ülni. Én Summer mellé szerettem volna kerülni, de ő Luisha és Charlotte közé került, így be kellett érnek azzal, hogy majdnem szemben van velem.

Bár minden vágyunk volt egy isteni pizza, a diétánk miatt csak salátát rendeltünk. A lányok viszont nem. Voltak olyan szívtelenek, hogy képesek voltak pizzát rendelni.

- Tudod, Summer - szólalt meg Heidi, Daniel barátnője, miközben az vacsoránkat vártuk. - Kár, hogy Charles nem mutatott be téged nekünk hamarabb.

Hogy én mennyire egyet értek Heidi-vel.

- És is sajnálom - mosolygott a lány.

Az étkezés elég jó hangulatban telt, a különféle oltások és beszólások csak úgy rekedtek, én pedig reméltem, hogy Summer nem kedvel minket kevésbé azért, mert folyton oltogatjuk egymást. Ha ő is a baráti körünkbe fog tartozni, márpedig szerintem ide fog, hisz mindenki kedveli, akkor úgyis ő is lesz oltogatva.

- Basszus - hallottuk meg hirtelen a lány hangját, mire mindenki rá nézett. - Basszus, basszus!

- Mi a baj? - előzött meg a kérdéssel Daniel.

- Haza kell mennem - teljesen pánikba volt esve, idegesen túrt a hajába. - Tíz perc sincs kilencig, apa pedig kinyír, ha nem érek haza.

Láttam, ahogy a többiek szeme elkerekedik. Nem értették, hogy a lány huszonegy évesen miért függ az apjától. Azt is tudtam, hogy Summer ezt nem akarta kimondani, de a pánik miatt nem figyelt arra, hogy mit mondd.

- Elviszlek - állt fel egyből Charles, majd gyorsan letette az asztalra az ő és a lány vacsorájának az árát.

- Köszönöm - könnyebbült meg, majd ránk mosolygott, de látszott, hogy még mindig ideges. - Nagyon jól éreztem ma veletek, holnap találkozunk! Jó éjt, srácok!

Ezzel ki is léptek a pizzázó ajtaján, mire a többiek mind Charlotte felé fordultak.

- Nem értem - szólalt meg először Pierre. - Miért kell hazaérnie kilencre?

- Huszonegy éves, az apja miért nyírná ki? - kíváncsiskodott Max is.

Egy pillanatra azt hittem, hogy Charlotte el fogja mondani, ezért már rá akartam szólni. De a lány csak megrázta a fejét, és közölte, hogy majd Summer elmondja, ha akarja.