S U M M E R

Az ébresztőm a szokásos időpontban, nyolc óra előtt húsz perccel szólalt meg. Kedvetlenül fordultam a másik oldalamra, miután elhalkult az idegesítő csörgés. De amint rájöttem, hogy milyen nap van ma, egyből megjött az életkedvem és gyorsan kipattantam az ágyból.

Egy gyors zuhanyzás után felvettem a tegnap már kikészített fekete farmersortomat egy piros ujjatlan crop toppal, majd megfésülködtem, és egy minimális smiket is feltettem.

Mielőtt kiléptem volna szobámból, rápillantottam az órára, és elégedetten vettem tudomásul, hogy még hat perc van nyolcig, tehát már nem kell egyből apa szentbeszédét hallgatnom a késésről.

Jókedvűen lépkedtem a konyhába, ahol még csak anya tartózkodott. A tűzhely előtt állt, és éppen amerikai palacsintát sütött, de az érkezésemre felkapta a fejét.

A reggeli volt az egyetlen étkezés, amire az ételt nem a felbérelt szakácsnő, Mrs. Roberts készítette el. Általában anya volt az, aki a reggelit csinálta, de gyakran volt, hogy én hoztam össze valami finomságot. A reggeli volt a kedvenc étkezésem, hisz ilyenkor kicsit úgy érztem, hogy mi is csak egy átlagos család vagyunk.

- Jó reggelt, szívem! - mosolygott rám.

- Jó reggelt! - mondtam, és mellé lépve egy puszit nyomtam az arcára, majd elvettem egy palacsintát a tányérról.

- Summer, mit csinálsz? - anya nevetve emelte fel a palacsintaforgató spatulát, azzal a szándékkal, hogy ráüssön vele a kezemre. De gyorsabb voltam, így győztesen vigyorogtam nőre, miközben beleharaptam a kezemben lévő édességbe.

A következő percekben megérkeztek a bátyáim is, akik szintén akartak venni a palacsintából, de anya elküldte őket, mondván, hogy úgyis mindjárt eszünk. Teli szájjal vigyorogtam a fiúkra, akik sértődötten kérdezték, hogy én miért kaptam belőle. Egy pillanatra arra gondoltam, hogy milyen jó, hogy apa nincs itt, hisz ha látná, hogy konyhapulton ülve tömöm a számba a reggelit, biztos, hogy nagyon kiakadt volna. Ekkor viszont az említett férfi is belépett a helyiségbe, mire én gyorsan leugrottam a pultról és lenyeltem az számban lévő utolsó falatot.

- Jó reggelt! - köszönt, majd leült az asztalfőre.

Segítettem anyának az asztalra helyezni a reggelinket, majd én is helyet foglaltam. Beszélgetni kezdtünk, a téma pedig a szokásos volt: időjárás és aznapi tervek.

- Summer, te ma mész a szabadedzésekre, ugye? - érdeklődött Jake, bár ez egy elég hülye kérdés volt. Évek óta mindig kijárok a monacói nagydíjra.

- Igen - bólogattam lelkesen. - Charlotte-tal kilenckor találkozunk, és úgy megyünk ki a pályára.

- És mikor fogsz hazaérni? - nézett rám apa szigorúan. Miért viselkedik folyton úgy, mintha tizenhat éves lennék, és nem huszonegy?

- Nem tudom. Kilenc fele -vontam meg a vállam, és tudtam, hogy nem tetszik neki a válasz. De csodák csodájára csak összepréselt szájjal bólinott egy aprót.

Bár sokkal hamarabb befejeztem az evést, mégis meg kellett várnom, míg a többiek is végeznek, így csendben ülve hallgattam a szüleim beszélgetését, hogy a hónap végén újabb összejövetelt terveznek.

Miután apa felállt, ezzel jelezve, hogy az étkezésnek vége, gyors tempóban indultam a szobám felé. Felkaptam a fekete bőr oldaltáskámat, aztán a fejemre tettem a Ferrari-s baseball sapkát is, amit még Charles hozott nekem. Majd ugyanilyen villám tempóban robogtam le a lépcsőn, és egy "Elmentem, sziasztok" elkiabálása után, kiléptem a házból. Tisztában voltam vele, hogy apám a viselkedésemen fel fog háborodni, este vagy holnap reggel pedig ki is fog oktatni , de egyáltalán nem érdekelt.

Ahogy kiléptem az ajtón, egyből körbeugrált Felix, a corgi kiskutyám, aki egyébként egy kinti-benti kutya, de a nyári éjszakákat mindig kint tölti, hisz akkor nagyon kellemes az idő. Nem úgy, mint napközben, amikor meg lehet sülni, a tűző nap miatt. Lehajoltam hozzá, hogy még gyorsan megsimogathassam.

Charlotte a kapu előtt állt, és amikor meglátott szorosan megölelt.

- Be is jöhettél volna, nem kellett volna kint állnod - mondtam neki, miután elindultunk a pálya felé.

- Szívesen bementem volna, de... - a lány nem akarta folytatni a mondatot, mert nem akart megbántani, de tudtam, hogy mit akar mondani. Apukám miatt nem jött be. Ahogy Charles, úgy Charlotte sem kedvelte Monaco hercegét. Ők csak azt a férfit látták benne, aki elvárja, hogy minden úgy történjen, ahogy ő akarja. És az igazság szerint, egyre többször láttam benne én is ezt az önző férfit.

- Persze, tudom - bólogattam megértően, és egyáltalán nem haragudtam rá. Hogy is tehettem volna, amikor igazából egyet értettem vele?

- Na, és, tudsz róla, hogy Carlos is ott lesz? - terelte a témát vigyorogva, mire felnevettem.

- Tudom.

- Éés?

- Mi és? Remélem, megint olyan kedves lesz - vontam meg a vállam, mintha ez olyan egyszerű lenne. Pedig minden porcikám arra vágyott, hogy újra láthassam a spanyol férfit.

- Beszéltetek azóta?

- Nem - ráztam meg a fejem. - De bekövetett instán, én pedig visszakövettem.

- Summer, őszintén remélem, hogy lesz valami - nézett rám a lány csillogó szemekkel, ami engem széles mosolyra késztetett.

- Majd elválik- vontam vállat, mert nem akartam azt mondani, hogy én is.

Túl korainak éreztem. Igaz, hogy kedveltem Carlost, és simán el tudtam képzelni, hogy legyen köztünk valami, de azért mégis csak egy napja ismerjük egymást.

A pályára érve elővettük a kártyainkat, amiket Charles adott nekünk, majd miután bejutottunk, a Ferrari részelege felé vettük az irányt.

- Sziasztok, lányok! - köszönt Pierre, aki pont velünk szembe jött. Mosolyogva köszöntünk neki vissza, és sok sikert is kívántunk neki.

- Halihó! - integettem már messziről a monacói fiúnak, amikor a ferrarisokhoz értünk.

- Hello! - lépett közlebb hozzánk a fiú, és először megcsókolta a mellettem álló barátnőjét, majd engem is szoros ölelésbe vont.

- Hola! - hallottam meg egy mély hangot a hátam mögül, mire a pillangók egyből felébredtek a hasamban.

Mosolyogva fordultam meg, és szembetaláltam magam a szintén vigyorgó Carlos Sainzzal. Gőzöm nincs, hogy mi ütött belém, de hirtelen ötlettől vezérelve megöleltem őt, majd néhány másodperc múlva rákvörös fejjel húzódtam el. Charles és Charlotte mindentudó vigyorral meredt rám, miközben én zavaromban a hajamat kezdtem el piszkálni. Megijedtem, hogy mit fog most rólam gondolni a spanyol, de széles mosolya alapján végül arra jutottam, hogy nem zavarta túlságosan az ölelés.

- Megyek hozok limonádét - szólalt meg a barátnőm, miközben rám vigyorgott, majd megfogta Charles kezét és őt is húzta maga után.

- Je ne veux pas encore être parrain! (Még nem akarok keresztapa lenni! ) - fordult hátra mosolyogva a fiú, és franciául beszélt hozzám, mert azt rajtunk kívül senki sem éretette, legalábbis Carlos biztos nem.

- Qui a dit que tu serais son parrain? (Ki mondta, hogy te lennél a keresztapja?) - kiabáltam utána nevetve, szintén az anyanyelvemen.

A monacói pilóta erre csak sértődést tettve felhúzta az orrát, majd hátat fordított nekünk, és követte a barátnőjét. Én nevetve fordultam újra Carlos felé, aki mosolyogva nézett, bár valószínűleg gőze nem volt, hogy miről beszéltünk a csapattársával, de jól szórakozott rajtunk.

- Egyébként azon gondolkodtam, hogy ha eddig is kijártál a monacói nagydíjra, akkor eddig miért nem találkoztunk? - kérdezte.

- Sosem néztem még innen, eddig mindig fentről néztem, ahonnan a családom szokta.

- Értem. Örülök, hogy idén nem onnan nézett - mondta, miközben kedvesen rám mosolygott, én pedig éreztem, hogy elpirulok.

- Carlos, fél órád van - állt meg mellettünk egy férfi, aki gondolom valami asszisztens szerű lehetett a spanyolnak.

- Rendben - bólintott, majd felém fordult. - Nincs kedved addig meginni valamit?

Boldogan egyeztem bele, mire elindultunk a büfék felé. Vigyorogva követtem a férfit, miközben a szívem heves dobogását próbáltam lassítani, elég kevés sikerrel.

- A szüleid is itt vannak? - kezdeményezett beszélgetést sétálás alatt.

- Nem. Ők csak vasárnap jönnek, a futamra. Őket ez nem érdekli, csak a kötelesség miatt jönnek. De őszintén én örülök, hogy most nincsenek, így legalább vehetek úgy levegőt, hogy az apám ne szóljon bele - nevettem fel minden humor nélkül.

Carlos nem kérdezete meg, hogy ezt miért mondtam, de lehet, hogy csak azért, mert időközben odaértünk az egyik italoshoz.

- Mit kérsz? - kérdezte továbbra is kedvesen mosolygva, ami miatt egyből elfelejtettem az apámat és az általa okozott problémáimat.

- Egy limonádét - vizsgáltam a kínálatot.

- Áfonyásat vagy sima citromosat? - fordult felém, én pedig meglepve konstráltam, hogy a görögdinnyéset meg sem kérdezte.

- Simát.

Amíg Carlos kikérte a két limonádét, addig én kerestem egy asztalt, amihez leülhetünk. Helyet foglaltam, majd figyeltem ahogy spanyol kifizeti az italokat, és elindult felém velük.

- Köszönöm - mosolyogtam rá, amikor letette elém az innivalót.

Ő is fejét foglalt, majd egyik kezével beletúrt a hajába, mire én beharaptam az alsó ajkam. Első gondolatom az volt, hogy én is szívesen beletúrtnék a hajába.

- Mesélj magadról, Summer! Charles mesélt már rólad, de szeretnélek még jobban megismerni.

- Charlestól tudtad, hogy nem szeretem a görögdinnyét? - kérdeztem, és próbáltam nem vigyorogni, de nem igazán sikerült. Hisz most jelentette ki, hogy meg akar ismerni, mikor vigyorogjak, ha nem most?

- Igen - bólogatott.

- Hát... - szerettem volna neki mesélni valamit magamról, de csak olyan dolgok jutottak az eszembe, amikor hangozhatnak panaszkodásként az életemre, azt pedig nem akartam, hogy egy panaszkodó libának tartson. - Bölcsészetet tanultam az egyetemen, nemrég kaptam meg a diplomát. Úgyhogy most céltalan vagyok, mert dolgozni nem állhatok be. Apa ki is nyírna...

- Mi szeretnél lenni, ha apukád engedni? - érdeklődött, és úgy tűnt tényleg érdekli, ez pedig nagyon jól esett. Charleson és Charlotte-on kívül senkit sem érdekeltek még az álmaim.

- Író. Kicsi korom óta az álmom, hogy a világ különböző országait járom, közben pedig könyvet írok.

- Ezek szép álmok - mosolygott rám.

- Kár, hogy sosem valósulhatnak meg - csúszott ki a számon, pedig ezt nem akartam kimondani.

- De hisz fiatal vagy, előtted az egész élet. Az csinálsz, amit akarsz - nézett rám összeráncolt szemöldökkel. Tehát Charles nem mesélt neki arról, hogy az én életemben nincs olyan, hogy én hozom a döntéseket.

- Nem szeretnék erről beszélni - húztam el a számát, mire ő megértően bólintott. Mégis úgy éreztem, hogy azért tartozok valami magyarázattal. - Maradjunk annyiban, hogy az apám szeret helyettem dönteni.

- Egyébként - kezdte el terelni a témát, amiért nagyon hálás voltam. - Huszonegy éves vagy, ugye?

- Igen, idén decemberben leszek huszonkettő.

Nem értettem a kérdését, de nem volt időm rákérdezni, mert maximum hangerőn megszólalt a telefonom. Nagy nehezen előhalásztam a táskám mélyéről, majd megláttam, hogy a képernyőn a drága barátnőm neve díszeleg.

- Szia, Charlotte - vettem fel, majd a spanyol férfi felé tátogtam egy "Bocsi"-t, mire ő megrázta a fejét, jelezve, hogy semmi baj.

- Hol vagy?

- Carlos-szal limonádézok - fojtottam el egy mosolyt, miközben kiélveztem a szavaim okozta döbbent csendet a vonal másik végén. Közben pedig imádkoztam, hogy a lány nem kezdjen el sikítozni, mert azt biztos, hogy mindenki hallaná, aki a közelemben van.

-Akkor nem is zavarlak - mondta, majd egyszerűen kinyomta a hívást.

- Persze, majd beszélünk Charlotte - motyogtam, mert a lány még egy sziával sem illetett.

- Nagyon szívesen beszélgetnék még veled, de mennem kell - állt fel Carlos bűnbánó arckifejezéssel. - Majd az edzés után folytatjuk. Persze, csak ha te is szeretnéd.

- Visszamegyek veled - álltam fel én is, majd rámosolyogtam. - És én szívesen folytatnám később.

Csendben lépkedtünk egymás mellett, egyszerűen csak élveztük egymás társaságát. Közben én azon gondolkodtam, hogy vajon komolyan gondolta-e, hogy később folytatjuk? Tényleg szeretne velem újra kettesben találkozni?

- Köszönöm, hogy eljöttél velem - mosolygott rám, amikor megálltunk az öltözője ajtaja előtt.

- Köszönöm, hogy meghívtál - vágtam rá kapásból.

Carlos bizonytalanul mozdult felém, nekem pedig egyből leesett, hogy mit szeretne. Közelebb léptem hozzá, és hagytam, hogy izmos karjaival átkaroljon, én pedig lábujjhegyre állva öleltem vissza. Lehunytam a szemem és mélyen beszívtam a férfi kellemes illatát, a pillangók pedig tomboltak a hasamban.

Amikor a spanyol elhúzódott tőlem, egyből éreztem a hiányát, legszívesebben újra hozzábújtam volna.

- Sok sikert, Carlos - mosolyogtam rá.

- Köszönöm, princesa - mosolygott vissza rám, nekem pedig elkerekedtek a szemeim a becenév hallatán, és egy nagyon kellett nyelnem, hogy eltűntjön a keserű gombóc, ami a torkomat szorította.

Tisztában voltam vele, hogy Carlos azzal, hogy így hívott, valószínűleg csak kedveskedni akartam. És ő sem gondolt bele, hogy mennyire beletrafált ezzel. Egy mosolyt varázsoltam az arcomra, hogy nehogy észrevegye, hogy ez a becenév cseppet sem tetszik nekem, hisz nem akartam bunkó lenni.

Carlos bement az öltözőbe, de az ajtóból még visszafordult és rám mosolyogott. Miután egyedül maradtam, elővettem a telefonomat és a barátnőmet kezdtem el tárcsázni, de néhány perccel később sem vette fel. Megcsörgettem Charles-t is, de ő sem reagált semmit.

- Hát, ez kurva jó - motyogtam, majd elindultam felfedezni a paddock-ot.

Útközben még egyszer megpróbáltam felhívni Charlotte-ot, aztán a barátját is, de továbbra sem történt semmi.

- Szia, Summer! - hallottam meg egy férfi hangot a hátam mögül, mire hátrafordultam.

- Szia, Lando! - köszöntem felvidulva a McLaren-es srácnak.

- Hogyhogy itt vagy?

- Jöttem megnézni a szabadedzés - vontam meg a vállam, bár nem értettem a kérdést, hisz tegnap is beszéltük, hogy ma kijövök.

- Nem úgy értettem. Hanem, hogy miért vagy egyedül? - korrigálta a kérdését.

- Carlos-szal voltam, de neki menni kellett, viszont se Charlotte-ot, se Charles-t nem tudom elérni. Úgyhogy most felfedezem a paddock-ot.

- Gyere, megmutatok neked minden lényeges dolgot - indult el valamerre a srác, én pedig követtem, hisz amúgyis érdekel a hely.

Lando az egész helyet megmutatta nekem, mindegyik csapat helyét láttam, így biztos voltam benne, hogy soha nem fogok eltévedni. Nem sokkal később viszont a brit fiúnak is mennie kellett, ezért újra egyedül maradtam. Úgy gondoltam visszamegyek a Ferrari részlegére, úgyis kezdődik nemsokára a szabadedzés, a fiúk már biztosan ott vannak és valószínűleg a barátnőm is.

_____________________

Remélem, hogy ez a rész is elnyerte a tetszéseteket.
Ha igen, akkor vote-oljatok, és a véleményeteket is szívesen olvasnám.
❤❤