Jisung pov.

A két alak távolodni kezdett én pedig jobbnak láttam azt az ötletet, miszerint induljak el haza, de lábaim mintha földbe gyökereztek volna, tartottak fogva az épület előtt.
Egy érzés suhant át rajtam... ami azt mondta forduljak vissza.

Idegesen kaptam elő a telefonomat és riasztottam egy személyt, aki perceken belül megérkezhet. Nem engedek belőle, sőt a tudat, hogy felszívódott ilyen rövid idő alatt Haneul kételyeket ébreszt bennem.
Hyunjin mikor a társaságába keveredett, akkor már láttuk milyen ember valójában és nem egyszerű a befolyását semmissé tenni.
Bizonyíték nélkül végzi a dolgát, nincs mit felmutatni, a szemtanúk értéktelennek látszanak.

Hajamba túrtam és élesen szívtam be a levegőt. Úgy éreztem, ha nem találunk semmit azzal cserben hagyom egy szerettemet.
Senki másnak nem szóltam, csak a most leg megbízhatóbbnak.

Hirtelen ugrott nyakamba, mire felkiáltottam és reflex szerűen ellöktem magamtól.

- A jó Isten áldjon meg Hyung! - fordultam felé hisztérikusan.

- Csillapodj Jis, nem direkt volt - tette fel védekezően kezét Chan.
Amolyan "ezt te sem gondoltad komolyan" fejjel pislogtam rá, majd vissza térve a tárgyra indultam meg a tánctermek felé.
- Miért is hívtál pontosan? Azt mondtad vészhelyzet van.

Bár Hyunjinnal váltottam már pár sort, így természetesen zöld utat adott, viszont mégis hezitáltam, ugyanis nem tudtam pontosan mennyit mondjak el neki és hogyan. De Chan tipikusan az a személy, akiben kétszáz százalékosan megbízhatsz, emiatt pedig nem tököltem a válasz adással.

- Mint tudod Hyunjin haza jött, én pedig terv szerint elhívtam Minseot táncolni. Viszont arra nem számított senki sem, hogy a lapulás után Haneul hamarabb megtalálja.
Erőszaknak lett kitéve, ezt pedig nem engedhetjük ki kezeink közül. Felelősnek érzem magam... - itt szünetet tartottam hadarásomban, majd egy mély levegőt véve folytattam.
- Én találtam rá... és ha hamarabb érkezek talán megelőzhettem volna... - engedtem ki szememből egy kósza könnycseppet.
Fogalmam sincs, milyen lehet, talán a felelősség érzet csalta elő, mivel tudom, hogy lehetett volna másképp is.
Chan megállított, s magával szembe fordítva két kezét vállamra tette.

- Jis erről te nem tehetsz! Nem láthatta egyikőnk se előre a történéseket!
Ami most fontos, hogy bizonyítékot találjunk odabent - mutatott az ajtó felé. - Azzal pedig lezárjuk ezt az ördögi kört. A legnagyobbat segítünk ezzel Minseonak, de már az is elég volt neki, hogy mellette voltál - nyugtatta meg lelkemet szavaival.

Most már biztonságban van, közös barátunk karjai között. Hyunjin mellett abszolút nincs mitől félteni, már a kezdetek kezdetekor is leesett nekünk, hogy alakulni kezd benne valami. Jó ideig magában sem sikerült ezt tisztáznia, mi pedig ráhagytuk, hiszen bízunk benne, nagyfiú már, csak megoldja.
Ha valaki Hyunjin társaságába keveredik és közel áll hozzá, az illetőt foggal körömmel védelmezi.
Ez mindenkire vonatkozik, szíve választottjára pedig főleg.

- Akkor menjünk - mosolyogtam rá halványan a fiúra, aki ezt viszonozva engedett el.
Mikor beléptünk Chan egyből a gondnok felé fordult, viszont válla után kapva lemondóan megráztam fejemet. Nem érünk el vele semmit, világát sem tudja ez az ember.
A telefonomra pillantva néztem az időre, mi szerint nem sokkal múlt 6 óra. Hirtelen realizáltam milyen gyorsan is telik az idő, bár amennyi tanórám van ilyenkor hamar eltelik.
Előny, hogy reggel nem kell hamar kelni, mert csak később kezdődnek, viszont hátrány, mivel sokára szabadulok ki.

Az emlékek visszatértek minden egyes lépésnél, így gyülemlett fel bennem újra a düh.
Az ausztrál fiú végig szorosan mellettem volt, mégis most az egész hely rossz közérzetet nyújtott számomra.
Milyen lehetett Minseonak... ezek után nem, hogy az termet elkerüli, inkább az egész körzetét.
Több mint fél órája értek véget a cselekmények ebben a térségben, s ugyan olyan rideg környezet fogadott minket.

Chan először a plafon mentén nézett végig, de megadóan felsóhajtott, mikor rájött arra, hogy térfigyelők az öltözőbe nem lehetnek felszerelve.

A középen elhelyezkedő padok egyik oldalán én álltam fejemet fogva, míg a másikon Chan gondolkozott el.

- Valójában milyen bizonyítékot is akarunk találni? - tette fel a kérdést, ami idő közben bennem is megrekedt.

- Fogalmam sincs, csak van valami ami rávezethet a dologra! - kapkodtam tekintetemet az öltöző bútorain. Tudom, hogy kell valamit találnunk, nem megyek el innen üres kézzel.
- Te nézz itt még szét és a túloldalon, én bemegyek a mosdóba - lassan nyitottam be az ajtón, majd ahogy beléptem, mintha újra szemem előtt látnám a mocskos esetet.
Lélektükreimet lehunyva egy mély levegő vétel után álltam meg a kis helyiség közepén.
Figyelmesen néztem körbe, ahol történt az erőszak oda többször is pillantottam, hátha kiszúrok valamit.

Reménytelenül fordultam meg, de szemeim elkerekedtek, mikor eléjük került valami.
Egy kamera bújt meg a sötét kis sarokban, az ajtó takarásában.
Sok szabályszegés következtében az intézmény épületében vannak elhelyezve kamerák a mosdókban, persze elfogadható állásban, mivel ezzel tisztázhatóak a diákok tettei, viszont nem gondoltam volna, hogy a tánctermek öltözőjéhez tartozó mosdóhoz is szerelnek fel.
Nem villogott rajta semmi, így bár felcsillantak pilláim, lehet működésképtelen állapotban van.

- CHAN HYUNG! - kiáltottam ki a fiúnak, aki szinte át esve mindenen jutott el hozzám. Ujjammal megcélozva a kis készüléket, tettem számára világossá a helyzetet.

- Ez a mi szerencsénk basszameg - nevetett fel, mire nekem is mosolyt csalt az arcomra.
Talán ez sors döntő lehet. Ezúttal véget vethetünk a játszmádnak Haneul és nem is tudsz róla.

- De nem világít rajta semmi - jegyeztem meg észrevételemet, mielőtt még nagyon elbíznánk magunkat.

- Az lehet csak álca, nem feltétlen kötelező jeleznie, hogy haló működök - nyugtatott meg játékosan.

- Vajon a gondnok tud segíteni? - kérdeztem, viszont szigorúan a kamerán tartottam a szemem.

- Ha ez tartja kézben a kamera állapotát, kétlem, hogy bármi is kiderül - húzta el a száját.

- Egy próbát megér - paskoltam meg Chan hátát és ezzel a lendülettel szaladtam ki az öltözőből.
Végig rongyoltuk a folyosót, s a keresett személy a pult mögött nyomkodta a telefonját.

- Jó napot, elnézést a zavarásért, lenne egy kérdésem a mosdóban lévő kamerával kapcsolatban - csapkodtam izgatottságom miatt a bútort, mivel jobban magához térítettem a gondnokot.

- Ne rajtam keressék a kütyü memóriáját - lapozgatott tovább a telefonján, mire a mellettem álló fiú kiroppantva ujjait támaszkodott meg a pulton két kezével.

- Akkor elmondhatná kinél kellene érdeklődni - vett fel egy indulatosabb tónust Chan. Ezzel mindig nyerő tud lenni, őt nem éri meg várakoztatni egy fontos dolog kapcsán.

- Az intézmény bezárt már, holnap próbálják megkeresni Mr. Shin urat - hadarta el, majd összébb húzta magát.

- Köszönjük - mosolygott rá Chan, kicsit sem aranyosan, majd sarkon fordulva hagytuk el az épületet.

- Képes lettél volna neki ugrani? Nade Channie Hyung - szívtam a vérét, mire ő vállamat átkarolta, s így sétáltunk ki a parkolóig.

- Nem tettem volna meg, de akkora egy fasz - morgott az orra alatt, ezt pedig hamar felváltotta és visszatért a lágyabb hangulata.
- Tudasd Hyunjinnal a lehetséges jó híreket - öleltük meg egymást elköszönés gesztusaként.

- Úgy lesz, de először dobok egy üzit Minhonak, holnap velünk jön órák előtt a felvételért - vettem elő a telefonomat, majd kikerestem az említettet miután szétváltak útjaink.
Elnyomtam magamban minden hozzá kapcsolódó érzést, most egy dologra kell összpontosítanunk az pedig Minseo ügye.
A Minhoval való kapcsolatom kaphat egy kis időt...

2023.07.02.