Nincs átolvasva!

- Biztos vagy benne? Tényleg ezt szeretnéd? - láttam rajta a bizonytalanságot és az aggodalmat. De úgy éreztem akkor, s abban a pillanatban, hogy nekem más nem kell, csak a jelenléte.

- Nem kételkedem benned Hyun... - vezettem le kezeimet arca két oldalára. Szemeimet szigorúan a fiú lélektükrein pihentettem, eszem ágában sem volt megszakítani.

- Köszönöm - zárt védő karjai közé, én pedig nem voltam rest beleolvadni ölelésébe. Ha valami tud regenerálni úgy igazán, akkor az bizony egy hatalmas ölelés attól akit szeretsz.
Úgy, mint korábban, homlokomra nyomott egy lágy puszit és végig simított arcomon ezzel elhúzódva tőlem.
- Jobban vagy? - törte meg a csendet.

- Segítesz elterelni a figyelmemet, szóval mondhatjuk úgy is - rántottam meg vállaimat és kedves mosolyt intéztem Hyunjinnak, viszont Ő nem igazán adta vissza a hangulatot.

- Nem szeretnélek kellemetlen helyzetbe hozni bármi miatt - hangjának tónusa eddig is aggodalmasan csengett, arckifejezése pedig nyomatékosította azt.
A bennem tátongó sötétség bár friss, érzem, hogy sok idő a gyógyuláshoz nem kell, míg mellettem van.
Szeretném, ha ő sem érezné feszélyezve magát, így szóval és tettel igyekeztem feloldani.

- Bízok benne, hogy nem lesz olyan alkalom - hiszen napom egyetlen fénypontja a jelenléted.
- Amúgy miért tűntél el hirtelen? - vetettem fel a kérdést, ami már oly régóta megfogalmazódott bennem.

- Gondolkoznom kellett valami miatt és ekkor sokban számíthatok nagybátyám tanácsára - ahogy említést tett családtagjáról, halvány mosoly kúszott ajkaira. Biztosan fontos lehet számára a támogatása.

- És sikerült átgondolod azt a valamit? - rajzoltam macskakörmöket a levegőben, ugyanis sejtelmesen hangsúlyozta mondatában.

- Azt hiszem igen. De majd egyszer úgyis megtudod - bökte meg pisze orromat.

- De ez nem fair, így kérdőjelet hagysz bennem. Szó nélkül léptél le, azt se tudtam mi van veled mert a fiúk nem sokat tudósítottak - tettem mellkasára kezemet, így eltolva Őt és picit emeltem hangomon, hogy éreztessem vele, mennyire komolynak gondolom a helyzetet.

- Sajnálom, többször nem fordul elő ha tudom, hogy ennyire magadba fordulsz a hiányom miatt - kezeit hasznosítva húzott magához újra közelebb, ezzel egy meglepett sikolyt kicsalva belőlem.

- Felix elmondta? - eszméltem rá az előbb tett kijelentésére.

- Nem lőttél sokban mellé csupán a személy kigyúrtabb - nézett el rólam játékosan, s ajkai szélén ott csücsült egy rakoncátlan mosoly.

- Elkapom egyszer Changbint... - szorítottam kezeimet ökölbe és bosszúsan magam elé képzeltem azt a kis szemetet.

- Ugyan, csak jót akart - rakta kezeit enyémre, helyette pedig összekulcsolta ujjainkat.

- Bezzeg rólad nem mondott semmit - dőltem háttal a pultnak, viszont ő ezt kihasználva ültetett fel rá.
A tettére zavartan, valószínűleg piros arccal kaptam szám elé kezemet, ugyanis nem kicsit meglepett.

- Értsd meg, hogy okkal történt, de már itt vagyok - támaszkodott meg kétoldalt, tisztes távolságot tartva, amely ebben a helyzetben nem igazán tetszett.
Meg kell tennem.

- Furán érzem magam Hyun - biggyesztettem le ajkaimat és lassan közelebb hajoltam hozzá.

- Mármint? Fáj valamid? - nézett végig rajtam, és ezt kihasználva összekulcsolt ujjainkat megbontva kaptam el mancsát.

- Itt - tettem kezét mellkasomra, hol szívem dobogott. Sejtelmesen emelte fel rám pilláit, rabul ejtve tekintetemet.
- Gyógyítsd be - suttogtam, mikor pár centiméter választott el minket egymástól. Én nem közeledtem, viszont Ő vette az adást és hezitálás nélkül cselekedett.
Mindketten ezt akartuk, hát megadtuk egymásnak amire vágytunk.

Finom, s lágy párnácskáit enyéimnek nyomta, miközben derekamra simított egyik kezével, míg másikkal hátamnál átkarolva húzott magához szorosabban.
Tétlenül én sem maradtam, nyakát öleltem körbe, meg nem szakítva a mennyei érzést nyújtó szerelmes csókot.
Pillanatok alatt nyelvére lettem figyelmes, ahogy bejutást kér, mit nem voltam rest megengedni, így több sem kellett, a nyálcserét jóval elnyújtotta az érzékszerveink tánca.
Mintha erre vártam volna már, képtelen voltam beérni telt ajkaival, viszont a levegőhiány gonosz módon megszakította a pillanatot.
Ami biztosra tudok már, valami eszeveszettül jól csókol.

Pihegve vált el tőlem és fejét enyémnek döntve mosolyodott el.

- Ha tudnád mennyire meg akartam ezt már tenni - suttogta kettőnk közé.

- Korábban megízlelhetted, ha csak egy pillanatra is - kuncogtam fel, visszagondolva a kissé kellemetlen szituációra mikor nála voltunk.

- Egy hatalmas nagy idióta voltam, és ezerszer is bocsánatot kérnék amiatt, mert akkor kiraktalak...

- Nem haragszom Hyun! - hintettem apró puszit szájára, mivel visszahoztam a bűntudat mélységéből.
- Viszont kényelmetlen a pult - paskoltam meg az említett bútort, és Hyunjin hátrébb lépve engedett le.
Magam után húzva őt egyenesen a nappaliba mentem, de óvatosan visszafogva, szembe fordított valójával.

- Mielőtt még bármilyen terveid is lennének, elmegyek pár cuccomért és sietek vissza - adott puszit homlokomra, én pedig bólintva vettem tudomásul.
Halvány mosolya levakarhatatlan volt, s mindent tetténél végig követhető volt.
Igyekezett hamar elindulni, hogy annál korábban térjen vissza, s becsukva az ajtót szinte iszonyat lassan kezdett telni az idő.

Levetődtem a kanapéra, ahonnan tökéletes kilátást nyertem a bejáratiajtóra, és eszem ágában sem akartam megmozdulni helyzetemből.
Szívem nagyokat dobbant, ahogy szemeimet képtelen voltam levenni a falapról.
Óráknak tűnő, mégis csak fél óra letelte után nyílt a bejárat és visszatért egy kisebb táskával.

- Azóta itt ülsz, mióta elmentem? - fordult a nappali irányába, ezt követően pedig persze, hogy szemet szúrtam neki.

- Mit csinálhatnék egyedül - vontam fel vállaimat és törökülésbe vágtam magam a kanapén.

- Édes vagy - húzta fel orrát és lehajolt hozzám egy puszira.
- Kezd későre járni, kezdjünk el tevékenykedni - előszőr nem értettem miért mondja ezt, de aztán az időre pillantva megforgattam szemeimet.
Jócskán fél nyolcat ütött az óra, így elkezdtük a szokásos teendőket elvégezni.

Előbb elmentem én, aztán csak azt követően jutott el Ő is zuhanyozni. Minden zökkenőmentes volt, míg Hyun a saját dolgait intézte a fürdőben, addig vacsorát ügyeskedtem létrehozni. Nem vagyok egy konyha tündér, de az alapokat tudom!
Előrejelzés nélkül simult két kéz derekamra, míg a pultnál ügyködtem, és az érintésre megugrottam.
Hyunjin erre nevetve reagált, s állát vállamra tette.

- Nem gondoltam, hogy megijedsz - szólalt meg mély hangján fülembe, mire a hideg végigfutott hátamon.

- Haha, még nem vagyok hozzászokva a tetteidhez - fordultam meg ölelésében. Ismét ez a deja vu érzés...

- Jó mondjuk lopakodtam ez tény - mondta szórakozottan, láthatóan élvezte a helyzetet.

- Ülj le, mindjárt készen vagyok - hessegettem el, hogy mihamarabb befejezzem az ételt.
Drámaian felsóhajtott és elkérve a tányérokat és evőeszközöket segített s megterítésben.
Mikor elkészültem, nyugodtan fogyasztottuk el a felettébb jól sikerült  különleges omlettet, egy pár extra fogással.

Közös erővel elpakoltunk magunk után és a szobámba húzódtunk, miután Mollynak is sikeresen tálaltam a kajáját.
Számomra nem volt kérdés, hogy hol alszik Hyun, viszont Ő vonakodva adta be a derekát, hogy bemásszon mellém az ágyba.

Egy ideig feküdhettünk már egymás mellett szemezve, s a másik lélegzetét hallgatva, mikor Hyunjin a semmiből előállt a kérdéssel.

- Hol érintett meg? - először nem értettem honnan jött neki, de ennek a gondolatnak a bontogatását elhessegettem, helyette minden bátorságomat összeszedtem, hogy tisztán válaszolhassak. Bár ez egyáltalán nem volt egyszerű.

Kérdése óvatos volt, tudtam, hogy ezzel csak tudatosságát szeretné bővíteni, ugyanis dióhéjban van tisztába a történtekkel.
Mivel látta rajtam, hogy szégyellem és nehezen tudok megszólalni, így könnyített a helyzetemen.

- Megtette? - kereste mancsával kezeimet, amit megtalálva egyből összekulcsolta sajátjával. Hevesen rázni kezdtem a fejemet, mire egy mély levegőt vett. Szeme aggodalomtól csillogott, de több érzelmet is le lehetett szűrni arcáról.

Ha megtette volna, azzal az elsőmet vesztem el.

- N-nem...csak majdnem - csuklott el hangom a visszaemlékezésre. Akarva akaratlanul lepörgött előttem, mint egy filmtekercs. Ezt követően könnyeim utat törtek maguknak és mellkasába fúrva fejemet engedtem ki mindent.

- Semmi baj, nem kell beszélned róla... - suttogta fülembe és hátamat kezdte simogatni. - Itt vagyok Neked - húzott magához közelebb.
Nem tudatosan oldalra döntve fejemet markolásztam pólója anyagát, és heves szívverése olyannyira megnyugtatott, hogy szemhéjam nehezedni kezdett.
Hosszú ujjait hajamba vezette és cirógatni kezdte a területet, ezzel véglegesen utat nyitott annak, hogy pilláimat lehunyva elaludjak...

2023.06.19.