L É N A

Unottan néztem az órára, ami emlékeztetett, vészes közeledik munkaidőm kezdete és ideje elindulnom.

Nem öltöztem túl, a szokásos fekete farmemet és fehér pólómat vettem fel, ami kiemelte adottságaimat. Irataimat és telefonomat táskámba süllyesztettem, majd sietősen bezárkóztam és lesétáltam a földszintre, mivel a lift épp lefelé tart, így nem vártam meg, mire újra felér hozzám.

A városban kezdett visszatérni az élet, egyre több fiatal mászkált az utcákon, én pedig szerencsére időben estem be munkahelyemre. Vivi és Máté a pult mögött állva készítették ki az italokat, míg a Zoli a székeket pakolta le az asztalok tetejéről. Fanni a kis noteszével a kezében írt valamit szorgosan. Csak a szokásos péntek esti kinézete a csapatnak.

A kis öltözőnkben lepakolom táskámat és farmer kabátomat, majd kimegyek segíteni a többieknek.

-Mi a helyzet Léna? - dobta felém Máté a fekete kötényt, amit sikerült elkapnom a levegőben.

-Várom a hétvégét - sóhajtok lemondóan, hiszen még előttünk áll egy húzós 8 órás műszak, amit most úgy érzek, kevésbé könnyen fogom tudni végig csinálni, mivel az egyetemen nagyon elfáradtam. Ki az a szerencsétlen, aki egyetem után péntek este dolgozni megy csak, hogy el tudja tartani magát? Ja meg van, én . . .

-Ha együtt várjuk, talán hamarabb eljön - csatlakozik be a diskurzusba Vivi, aki a poharakat törölgeti.

-Nyitásra kész vagytok? - halljuk Zoli hangját a bejáratból, aki lészül kitenni a nyitva táblát.

-Igen! - kap egységes választ.

Azt nem mondanám, hogy özönlöttek az emberek a nyitást követő két órában, de kilenc óra felé már szinte telt ház volt. Fanni és Zoli az ételeket készítették, Vivi és Máté nem gyõzték kihordani őket és felvenni az újabb rendeléseket. Én kivételesen a pulban szolgáltam ki, de volt, hogy besegítettem nekik.

A ma esti lemezlovasunk kivételesen jó zenéket játszott, kicsit retro volt, de látszólag sokak tetszését elnyerte, mert rengetegen mentek táncolni.

Ez abár tényleg nagyon jól lett kitalálva. Betérhet az ember egy gyors vacsorára vagy épp csak egy italra, de még ténylegesen szórakozhat is.

Még nem voltam fáradt, kivételesen a toppon voltam tíz óra elmúltával is. A felém igyekvő emberhez azonban nem volt energiám.

-Szia! - könyököl a pultra, fülig érő vigyorával vizslatva engem. Csak felhúzom szemöldökömet.

-Adhatok valamit? - kérdezem viszoylag illedelmesen.

-Gin tonikot - bólint, mire előveszek egy poharat - Nem írtál vissza - jegyzi meg, mire csak vállat vonok.

-Nem értem rá - teszem elé italát, amit megköszön.

-Mikor érnél rá egy kicsit velem foglalkozni? - húzza le a pohár tartalmát, majd rám pillant kék íriszeivel.

-Szerintem ennek a kérdésnek fuss neki mégegyszer - hangom enyhe élccel teli.

-Randiznál velem? - kérdését meghallva szinte ledermedtem. Ez tényleg ennyire értetlen?

-Hogy mondod? - pislogok rá nagy szemekkel, mintha nem értettem volna előző mondatát.

-Talán nem érezted jól magad kedden? - pimasz mosolyra húzódnak ajkai, amivel nem csak, hogy feldühít, de kíváncsivá is tesz.

-Ennek semmi köze ahhoz. Két különböző világ vagyunk Szalai. Most pedig, mint látod, dolgozom - hagyom ott, hogy ki tudjam szolgálni a többi vendéget, akik várnak, hogy valaki felvegye a rendelésüket.

Mit képzel magáról? Idejön, hogy mindenki szeme láttára flörtöljön velem és még randizni is hívjon? Ennek az embernek teljesen elment az esze. Éppen elég volt kibírnom vele az estét, ami hazudnék, ha azt mondanám rosszul sikerült. Furcsa volt, mégis jól esett, hogy valaki törődik velem és keresi a társaságomat. Azonban tisztában voltam azzal is, hogy kicsoda Szalai Ádám, hiszen Zsófi barátnőm sűrűn mesélt focista barátja haverjairól érdekes történeteket, ami hozzárjárult ahhoz, hogy sikeresen kiábrándulhassak a legtöbbükből, többek között Szalaiból is. Nincs szökségem egy nőfaló, egyéjszakás kalandokra utazó férfire.

Egyelõre inkább azt mondanám senkire nincs szükségem, tökéletesen meg vagyok egyedül. Szeretem az életemet. Na jó, ez erős túlzás . . .

Utálom az életemet, ezért próbálok változtatni rajta, így esett meg, hogy egyszerre tanulok és dolgozok, hogy ne jussak én is arra a szintre, min családom.

Szalai távozását illetően reményeim szertefoszlottak, mivel még mindig a pultnál ült és kereste tekintetemet, ami viszont csak megvetést tükrözött. Megvetem, mert úgy bánik a nőkkel, mint a rongybabákkal.

-Azt hittem nem jössz vissza hozzám - mosolyodik el érkezésemre, amit egy szemforgatással és egy nagy sóhajjal díjazok.

-Bár megtehetném - motyogom lemondóan.

-Mondd Léna, miért vagy velem ilyen? -hajol közelebb a pult felett, amire csak pislogok - Valami rosszat tettem?

-Csupán létezel - arcomról látszólag próbál valamit leolvasni, ám semmit nem fog tudni, mivel nagyon ügyelek erre.

Túl nagy hiba volt legutóbb felengednem magamhoz és megnézni vele azt a filmet. Tudtam, mire megy ki a játék és nekem ehhez semmi kedvem nem volt.

Noteszemet elvettem a pultról, majd megkerülve azt mentem volna el a focista mellett, azonban ő ezt nem hagyta, mivel erõs kezei karom köré fonódva húztak vissza, ám gyengéden. Felment bennem a pumpa. Ne érjen hozzám úgy, mintha puszi pajtások lennénk.

-Nem szeretem, amikor valaki így viselkedik velem - fagyaszt le szigorú tekintetével, azonban mégsem leszidásnak szánja.

-Szokj hozzá - állom tekintetét, majd ott hagyom és felveszem néhány új vendég rendelését.

Fogalmam sincs, miért vagyok ennyire utálatos vele. Csak úgy maguktól jönnek a szavak ajkaimra, amiket nem tudok kontrollálni.

-Hé Léna - érkezik mellém Vivi, amint a pult felé igyekszem vissza. Munkatársam látszólag sokkal jobban bírja az éjszakázást velem ellentétben. Már alig állok a lábamon. - Jössz holnap a buliba?

-Milyen buliba? - kérdezek vissza fáradtan, hiszen nem tudtam gondolkozni, miről is beszél éppen.

-Tudod, még múlthéten megbeszéltük, hogy elmegyünk a többiekkel az Akwáriumba - kezd bele izgatottan.

-Nem is tudom Vivi - szenvedő hangomhoz arcom is igazodott - Meglátom, mennyire leszek fáradt, rendben?

-Legutóbb is kihagytad és tudom, hogy szükséged lenne egy kis kikapcsolódásra - győzköd tovább, én pedig végül beadom a derekamat.

-Jó legyen - teszem magam elé kezeimet védekezően - Elmegyek.

-Király - rajzolódik ki arcára egy hatalmas mosoly, majd hátra megy leadni a rendeléseket. Szalai még mindig engem vizslatott, ami kezdett idegesítővé válni számomra. Zavarba ejtő volt tekintete, ami elől menekülni szerettem volna.

-Hallom holnap estére már van programod - jegyzi meg, mikor egy pillanatra felnézek rá.

-Te hallgatózol?! - támaszkodok a pultra mérgesen, de ő csak elneveti magát.

-Ha nem szeretnéd, hogy más is hallja, amit mondasz, beszélj halkabban - annyira szívesen letörölném arcáról azt a hatalmas vigyort, de mégsem tehetem, mivel ő itt vendég - Még mindig haragszol rám?

-A harag és a távolságtartás két különböző fogalom - vetem oda mellékesen.

-Szóval miért akarsz távolságot tartani tőlem? - érdeklődik kíváncsian, én pedig megrázom a fejem.

-Szállj le rólam, oké? Nekem nem fognak bejönni a megjegyzéseid, mint másoknál. Ha keresel valakit az ágyadba éjszakára, akkor rossz helyen jársz!

-Miből gondolod, hogy ez lenne a szándékom? - júzza fel egyik szemöldökét.

-Csak rád kell nézni - nevetem el magam - Nem úgy nézel ki, mint aki épp feleséget keres magának. Pedig az életkorodat tekintve már igazán azt kellene. Lassan kifutsz az időből Szalai és magányosan fogsz megöregedni - mosolyom olyan ördögi volt, mint amilyennek szántam.
A férfi teljesen le volt döbbenve, megszólalni se mert, csak nagyokat pislogott.

-Tehát ezt gondolod rólam? - szólal meg végül halkan, hogy alig hallom a zenétől.

-Miért, nem így van? - nézek rá lesajnálóan, hiszen eleget hallottam róla ahhoz, hogy kialakuljon fejemben egy vélemény.

-Egyáltalán - rázza fejét - És ha engednéd, be is bizonyítanám.

-Szalai - kezdek bele egy sóhaj kíséretében, de félbe szakít.

-Csak egy randira gyere el velem. Ha nem érzed jól magad, békén hagylak. Ígérem!

-Egyrandi. Semmi több! - megyek bele az ajánlatba, ami már most tudom, hogy rossz ötlet.

-Rendben - bólint határozottan, majd kedvesen elmosolyodik - Mikor végzel?

-Ugye nem azt akarod, hogy még ma ejtsük meg?

-Haza kísérnélek - rázza fejét nevetve.

-Semmi szükség erre. Eddig is egyedül jártam - tiltakoztam azonnal.

-Kérlek . . .

Sóhajtva bólintottam végül, majd folytattam munkámat és igyekeztem kerülni vele az este további részében a kommunikációt. Ma este szerencsére nem kellett maradnom zárni, így Mátéval előbb készültünk lelépni, szegény ahogy elnézem sokkal jobban ki van merülve, mint én.

-Szívás az életünk, nem igaz? - nyújtja felém cigarettás dobozát, amiből kiveszek egy szálat, majd előkotrom táskámból öngyújtómat.

-Nem tudom, miről beszélsz. Nekem életem sincs - vonom meg vállam, majd mindeketten kínosan elnevetjük magunkat szánalmas életünkre gondolva.

Máté két éve költözött ide Budapestre vidékről, hogy tanulhasson. Mivel a családja nem tartozik a jómódúak közé, ezért keményen kellett küzdenie neki is, hogy bekerülhessen egy államilag finanszírozott egyetemre, ami végül sikerült is neki, viszont ahhoz, hogy ne rakják ki az albérletéből, itt gürizik ő is majdnem minden este. Igaz, hogy keményen dolgozunk, de a hónap végén kapott fizetésünk kompenzálja ezt.

-Te is jössz holnap? - fújja ki a füstöt magából, ahogy én is.

-Megígértem Vivinek - bólintok kelletlenül, hiszen nem sok kedvem van most bulizni annak ellenére, hogy mindig kapható vagyok rá.

-Akkor holnap találkozunk - nyomja el cigarettáját - Jó éjt Léna!

-Szia! - intek utána, majd egy felém lépkedő alakra pillantok.

-Látom, még mindig meg van rossz szokásod - lép elém zsebre tett kezekkel.

Sokkal magasabb nálam. Pedig én sem vagyok alacsony, de ő mégis másfél fejjel fölém magasodik, így muszáj felemelnem fejem, hogy szemeibe tudjak nézni.

-Látom még mindig itt vagy - szívok egy újabb slukkot.

-Hívjak neked egy taxit? - kérdése kedvesen hangzik, figyelmen kívül hagyva az én megnyilvánulásomat.

-Nem utazok taxival. Nem bízok bennük - fújom ki a füstöt, ügyelve arra, hogy ne felé menjen.

-Még akkor sem, ha veled megyek? - pimasz mosolya újra megjelenik arcán, ami annyira idegesítõ.

-Benned se bízok - kontrázok rá rezzenéstelen arccal.

-Akkor sétálunk? - kérdezi érdeklődve. Csodálkozok, hogy nem autóval van, bár ivott és gondolom, tudatosan kérte az italát.

-Nagyon úgy néz ki - bólintok elindulva a járdán még mindig cigimmel a kezemben, Szalai pedig szorosan követ.

-Mik a terveid a nyárra? - szólal meg pár perc csendet követően. Már a csikket is eldobtam egy közeli kukába.

-Dolgozom - válaszolok egyszerűen, hiszen ez számomra az is volt.

-Nem tervezel utazni? - kérdezi meglepődötten, de nekem ez annyira nem meglepő, hiszen sosem volt annyi pénzem, hogy átléphessem az országhatárt. A megtakarított pénzemet a szüleimnek juttattam el minden hónapban egy borítékban, de beszélni egyszer sem beszéltem velük. Három éve nem tartom velük a kapcsolatot.

-Nem fordult meg a fejemben - válaszolom nagy nehezen és érzem, mintha tőrt forgatnának bennem, hiszen ez lenne minden vágyam. Utazni, érezni a szabadságot és a gondtalan életet, de nekem ez mindig csak álom fog maradni.

-Nincs is olyan hely, ahová mindenképp el akarsz menni egyszer? - faggatózik tovább, nekem pedig valahogy hárítanom kell.

-Hosszú a lista, majd szólok, ha döntöttem - vonom meg vállamat, ő pedig leszáll a témáról.

________________________________

Hiába nem volt semmi kedvem a ma esti bulihoz a barátaimmal, kötelező volt megjelennem.
Igazából mindig szerettem ilyen helyekre járni, kicsit kiengedni a gőzt és valljuk be, tudtam is bulizni rendesen. Az egyetemi éveim alatt talán túl sokat is. Nagy volt rajtam a nyomás, az utóbbi időben inkább győzött a fáradtság és maradtam otthon pihenni.

A szórakozóhely bejárata felé sétálva farmerruhámban és barna bokacsizmámban egyre inkább megjött a hangulatom az estéhez. A biztonságiak kérdés nélkül engedtek át a bejáratnál, hiszen már törzsvendégnek számítottam, ahogy a barátaim is.

Egyre bentebb haladva kezdtem testemen is érezni a hangos zenét, amitől az egész hely dübörgött. Kell egy kis szórakozás nekem is. Alig mentem pár métert Vivi barátnőm hatalmas vigyorral jött felém és nyomott kezembe egy Cosmopolitan-t, amivel le tud kenyerezni.

-Wow Léna, nagyon dögös vagy! - hajol fülemhez, hogy halljam is, amit mond.

-Ahogy látom nem csak én csíptem ki magam - célzok arra, hogy fekete ruhája olyan elegánsan simul karcsú testéhez, hogy vonz vele minden tekintetet.

-Gyere, a többiek már fent vannak - int maga után, én pedig szó nélkül követem a lépcső felé. Az emeleten egyértelműen a VIP szekció van, mi pedig az évek alatt feltornásztuk magunkat oda és nem adunk azóta alább. Szeretünk elfogadható körülmények között bulizni.

Hajamat kivételesen begöndörítettem és hagytam vállamra omlani hosszú tincsimet. Füstös sminkemet csak vörös rúzsom dobta fel. Azért is szerettem ezt a farmer ruhámat, mert teli volt zsebekkel és belül is rejtettel, ahol telefonom, irataim és némi pénz lapult, így táska nélkül érkeztem.

Az emeleten átverekedtük magunkat az embereken, majd a bőr üléseknél nevetgélő társasághoz mentünk, akik érkezésünkre felfigyeltek. Őszintén szólva Vivi és én is kitettünk ma este magunkért rendesen. Fanni egy nagyon dögös piros ruhában itta szokásos italát. A fiúk pedig szokásukhoz híven söröztek.

-Úgy látom ti sem maradtok ma estére szinglik - nézett végig rajtunk Máté vigyorogva.

Társaságunk férfi tagjai hamar leléptek és indultak táncpartnerek keresésére, miután velünk lenyomtak jó pár számot. Félreértés ne essék szeretünk együtt bulizni, de néha kell egy kis magánakció mindenkinek. Fanni épp egy vicces randit mesélt nekünk, ami nemrég történt vele, mikor megláttam valakit, aki miatt kimeredtek szemeim és döbbenetemnek hangot is adtam.

-Rohadt életbe! - két barátnőm egyszerre fordult tekintetem irányába, amik követték a férfi minden lépését barátjával, majd nagyot nyeltem, mikor egy hölgy társasághoz érve szorosan megölelte az egyik lányt és egy gyors puszit nyomott arcára.
Vagyis, ha jól láttam, oda...

-Ez nem Szalai Ádám, aki mostanában sokat jár hozzánk? - fordul felém Fanni értetlenül, mire erőtlenül bólintok és lopva megint felé pillantok.

-Menj oda hozzá, te jóban vagy vele. Köszönj neki! - veti fel az ötletet Vivi, mire megrökönyödva nézek a szőkére.

-Dehogy megyek, mint látod, van társasága - biccentek feléjük, hiszen még mindig a barnahajú lány derekát fogja.
Férfias arcvonásai, kigombolt fehér ingje igazán vonzóvá teszi megjelenését.

Mi van velem?

Sziasztok Drágáim! 🥰

Megérkeztem ide is! Nagy öröm számomra, hogy már ennyi megtekintése van a könyvnek. Köszönöm az eddigi szavazatokat és kommenteket. Remélem ez a rész is elnyerte tetszéseteket.

Várom a kommenteket! Legyen szép hétvégétek!

Millió puszi & ölelés! ❤️