L É N A

Két teljes hét telt el azóta, hogy elmondtam Szalainak, miszerint van egy fiam és eddig titkoltam előtte is. Nem úgy reagált, ahogyan én azt hittem és ennek örültem. Nagyon kedves és sokkal figyelmesebb velem azóta. Mindennap felhív, hogy beszéljünk és annak ellenére, hogy én azt mondtam neki, hogy jobb lenne, ha nem folytatnánk ezt az egészet, ő ezt figyelmen kívül hagyva továbbra is törődött velem és kezdtünk egyre közelebb kerülni egymáshoz. Már nem az a két ember voltunk, akik csipkedték egymást.

Ádám ma érkezett meg Németországból és megbeszéltük, hogy átjön hozzánk vacsorázni. Krisz egyébként is nagyon megkedvelte és totál be volt zsongva miatta. Krisztiánt betessékeltem a szobába öltözni, amíg én megterítettem az asztalt. Izgultam. Pedig tudtam, hogy Ádám miatt igazán nem kellene. A csengő hangjára összerezzentem és tudtam, hogy ez ő lesz. Nagy mosollyal az arcomon indultam ajtót nyitni, és még egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben. Tetszeni akartam neki.

-Szia! - köszön mosolyogva, amint elém tárul teljes életnagyságban a magas focista.

-Szia! - elmosolyodok látványán és elállok az ajtóból, hogy bejöhessen.

Mosolyogva fordulok felé, miután becsuktam az ajtót. Egy virágcsokrot tart kezében és egyértelműen felém nyújtja. Elképedve nézek fel szemeibe, hiszen soha senki nem volt velem ennyire kedves.

-Ezt neked hoztam. - adja át és mielőtt bármit mondhatnék finom csókot lehel ajkaimra. Érzem, ahogy a libabőr végigfut hátamon és jóleső melegség hatja át egész testemet.

-Igazán kedves tőled. Nagyon szép - szagolom meg a sárga rózsákat, amik gyönyörűen festenek.

-Ádám! - Krisztián olyan sebességgel szalad a focista felé, hogy csak pár másodperce van neki megfordulni és felkapni a kisfiút.

-Szia öcsi! Mi a helyzet? - erős kezeit kisfiam köré kulcsolja, aki vállaiba kapaszkodva kezd mesélni a focistának. Azt is elmeséli, hogy a legutóbbi edzésén gólt is lőtt, Ádám pedig teljes koncentrációval hallgatja őt.

Vacsora alatt Krisztián szája be nem állt, mosolyogva figyeltem a csacsogó fiamat, aki folyton szóval tartotta Szalait. De látszólag ő ezt nem bánta, szívesen foglalkozott a kisgyerekkel, aki odáig volt érte. Olyan érzésem volt, mintha mindig is együtt éltünk volna mi hárman és egy igazi családot alkottunk. Tudtam, hogy ez nem igaz és Szalai tovább fog állni, ha megunja a dolgot. Nem akartam, hogy a fiam kötődjön hozzá és fájdalmat okozzon neki, amikor lelép. Mert ő ilyen volt.

-Szerintem elaludt - Ádám lépett be a konyhában, miközben én mosogattam. Megkértem, hogy maradjon Krisztiánnal a szobájában, amíg el nem alszik.

-Köszönöm - küldök felé egy hálás pillantást, majd megtörölve kezeimet hagyom, hogy szoros ölelésébe vonjon.

Megnyugodva szippantok mélyet parfümének illatából és kicsit eltolom magamtól. Némán nézünk egymásra és szerintem ugyanazon jár az eszünk. Szeretném, ha most megcsókolna és azt mondaná örökre velem marad.

-Beszélni szeretnék veled. - nézek szemeibe kissé elkomorodva.

-Miről? - kérdezi kíváncsian.

-Krisztiánról. - nyelek nagyot és kínosan pásztázni kezdem a konyhakövet.

-Valami baj van vele? - kérdezi aggodalmasan és kezemért nyúl.

-Nem tudom, mennyire helyes ez, hogy ennyire megszeretett téged és... - nem tudom folytatni. Fogalmam sincs hogyan mondjam el neki aggodalmamat vele kapcsolatban.

-Félsz, hogy megbántom - bólint mindentudóan.

-Tulajdonképpen igen - nyögöm ki végül és egy fájdalmas sóhajt is elengedek.

-Léna, tudom, hogy hogy érzel és teljesen érthető, a helyedben valószínűleg én is így gondolkodnék, de kérlek engedd meg, hogy veletek legyek. Az utóbbi időben ráeszméltem, hogy olyan családot szeretnék magamnak, mint amit ti ketten alkottok Krisztiánnal. - kézfejemet apró mozdulatokkal simogatja, amivel sikerült megnyugtatnia.

-Mire célzol ezzel? - nézek fel rá érdeklődően, hiszen nem tudom értelmezni szavait.

-Szeretném, ha több időt tudnánk együtt tölteni - néz szemeimbe őszinte mosollyal, de mivel nem kap reakciót, folytatja - Szeretnék veled együtt lenni. És nem úgy, mint eddig. Költözzetek hozzám - mondatát időm sem volt emészteni, annyira meglepett. Fogalmam sem volt, mit kellenes most mondanom, mert igen nagy volumenű döntés elé állított.

-Ádám... Ez olyan döntés, ami kihatással lenne mindkettőnk életére - nem tudtam rendesen megfogalmazni válaszomat, mert a szívem azt mondta ugorjunk fejet ebbe az egészbe, de az eszem mást diktált.

-Veled képzelem el - néz mélyen szemeimbe, én pedig azt hiszem most fogom elsírni magamat. - És a fiadat is nagyon kedvelem. Remek srác. Engedd kérlek, hogy részese legyek az életeteknek - néz rám könyörgő szemekkel, én pedig csak bólintani tudok. Soha életemben nem volt velem ilyen jó senki, mint az engem ölelő férfi.

-Biztos vagy benne, hogy engem akarsz egy hat éves gyerekkel? - fogom két kezem közé borostás arcát, s válaszára várok.

-Sose voltam még semmiben ennyire biztos - leheli ajkaimra, amiket lassan birtokba vesz.

Úgy érzem, Szalai és köztem megmagyarázhatatlan kötődés alakult ki, ami napról napra csak szorosabb. Így jutottunk el addig a pillanatig is, hogy elmondtam neki, Pintér Ádám, Krisztián vérszerinti apja. Amikor megtudta, olyan harag fogta el, hogy azt hittem addig megy míg meg nem találja a focistát és be nem húz neki egyet. Ő nem tudott az egészről semmit, nem szerettem volna, ha bárki köze lenne a fiam életéhez. Nem volt szükségem semmire, ami tőle jött volna.

Ádámmal megpróbálkoztunk az összeköltözés gondolatával még ha én ezt korainak tartottam, de meggyőzött róla, hogy bízhatok benne és gondoskodni szeretne rólunk. Én persze azonnal tisztáztam vele, hogy soha nem szerettem volna eltartott barátnő lenni és ezen ezek után sem szeretnék változtatni.

Kezdésnek úgy határoztunk egy hetet nálam, egy hetet nála töltünk és meglátjuk, mivé alakul a helyzet. Krisztián teljesen hozzászokott, hogy Ádám velünk van és hihetetlen kötődés alakult ki közöttük is, aminek nagyon örültem. Ádám sokat segített, hogy a fiam megfelelő gondoskodásban részesüljön. A nyár végén viszont újabb döntés elé kényszerültünk. A focistát várja a csapata Németországban és szerette volna, ha vele megyünk. Ez viszont már még nagyobb horderejű döntés volt, amit én rengeteg tanakodás után hoztam meg. Így esett meg, hogy épp Heidelberg városában ülök Ádám mellett a kocsiban és Krisztián fociedzésére tartunk. Szalai elintézte, hogy a kisfiú a város korosztályos csapatába bekerülhessen és focistát neveljenek belőle. Mérhetetlen hálás voltam neki.

-Min gondolkozol? - mosolyog rám miközben nagy tenyerét combomra vezeti. Elmosolyodok ezen a kis apróságon, amivel olyan csodálatos érzéseket vált ki belőlem.

-Hogy milyen jó, hogy vagy nekem - kulcsolom ujjaimat övére, mire szélesen elmosolyodik.

Megállva az edzőközpont előtt még sikerült elcsípnünk az edzés utolsó tíz percét, így Ádámnak volt lehetősége nevelt fiában "gyönyörködni".

-Ő egy nap még nálam is jobb lesz - jegyzi meg folyamatosan a kisfiút nézve. Én szerettem volna, ha tényleg igaza lesz, hiszen Krisznek a futball a mindene, főleg mióta velünk van Ádám.

-Nahát, ilyen is megtörténhet? - dőlök vállának támaszkodva és én is a focizó gyerekeket pásztázom a kispadok mellől. Krisz nagyon céltudatos és alázatos gyerek mindenhol, így valóban focista válhat belőle is. Bárhogy is lesz, én nagyon büszke leszek rá.

-Nincs mit tenni, öregszek - mosolyodik el halványan, s lepillant rám, így tekintetünk találkozik.

-Amíg ez a takaró alatt nem nyilvánul meg, addig engedem, hogy a pályán futkározz! - vigyoromat látva, halkan elneveti magát, majd egy gyengéd csókot hint ajkaimra.

-Nagyon szeretlek, ugye tudod? - simít végig arcélemen kedvesen, mire csak bólogatok, hisz tudom, hogy így van.

-Ahogy én is téged - csimpaszkodok vállaiba kapaszkodva, hogy most én kezdeményezzek csókot vele, aminek az edző sípja vet véget.

Megpillantom a fiamat felénk szaladni, akit a mellettem álló focista azonnal fel is kap a levegőbe, ezzel megnevettetve a fiút.

-Láttatok? - kérdezi izgatottan, mikor végre talajt ér mindkét lába.

-Naná, és épp arról beszélgettünk anyával, hogy már sokkal ügyesebb vagy, mint én voltam ennyi idősen! - Ádám hihetetlenül őszinte mosollyal fogja meg Krisz kezét és már hármasban sétálunk vissza az autóhoz.

Az életem hihetetlen fordulatot vett és ennél szebb nem is lehet. Egy csodálatos emberrel és a fiammal élet Németország egyik legszebb városában.

A szüleim lassan elfogadták Ádámot, főképp apának okozott ez nehézséget, de csodás módon egy idő után már nem ellenezte a kapcsolatunkat. Sikerült vele rendeznem némiképp a kapcsolatomat és ennek nagyon örültem. Anyát nagy öröm volt mosolyogni látni, ahogy az unokáját ölelte magához.

A médiát csak a Németországba való kiköltözésünk után avattuk be kapcsolatunkba, de ezek után is szeretnék megmaradni a háttérben és támogatni Ádámot, ahogy azt ő is teszi velem.

Visszagondolva, mennyire döcögősen indult kettőnk kapcsolata, csak mosolyogni tudok, mennyi hülyeséget csináltunk, de végül minden jól végződött és ennél jobb már nem is lehetne.

Sziasztok Mindenkinek! 🥰

Nos, ez lett volna az utolsó rész, remélem tetszett Nektek! Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki olvasta ezt a könyvemet, remélem méltóképp tudok ettől az írásomtól búcsúzni. Szeretném megköszönni a sok csillagot, kommentet, amit minden egyes rész után kaptam Tőletek!

Nem tudom, mit mondhatnék még nektek, nagyon köszönöm, hogy itt voltatok velem. Remélem a többi könyvemnél is találkozunk :D

Hamarosan érkezem egy nagy bejelentéssel, amit ide is posztolni fogok. :)

Addig is vigyázzatok magatokra!

Millió puszi & ölelés! 🥰