Han Jisung ezen a gyönyörű napon töltötte be a 17. születésnapját. Úgy mint minden egyes délután, most is a főtéren ül a fa alatti padon és énekel. Az emberek ámulva hallgatják a gyönyörű hangját miközben a fiatal fiút fotózzák és videózzák. Eleinte csak unatkozásból jött ide aztán végül ez rendszeressé vált hiszen a pénz jól jön neki illetve imádja, hogy jobb kedvre deríti az embereket. Legjobb barátja Felix is a közönség között álldogál és mosolyogva hallgatja a fiú hangját. Minden álma olyan jó énekessé és táncossá válni mint a híres Lee Know akivel amúgy egy iskolába jár. Valójában Minho kedves és egyáltalán nem arrogáns mint néhány énekes az iskolában viszont elég nehezen lehet a közelébe kerülni baráti szinten. Sokan próbálkoztak vele többször, de ő csak egyszer azt is teljesen megbánta. 

Ez az egész akkor történt amikor kilencedik osztályba lépett. Akkor még szemüveget viselt és egyáltalán nem volt se bátorsága se önbizalma. És Lee Minho mindezen csak rontott.

Felix és Seungmin unszolására Jisung elég bátorságot gyűjtött arra, hogy legalább egy autógrammot kérjen az idősebbtől. Amint odament szinte azonnal elé állt a két jó barátja mondván elegük van abból, hogy mindenki kiakarja használni a barátjukat és azért akarnak vele beszélni, mert híres. Ez még semmi volt hiszen tudta, hogy mi is az igazság, de aztán jött Minho aki ahelyett, hogy szépen elmondta volna, hogy nem akarja, hogy bárki is a közelébe menjen, meggyalázta az egész iskola előtt és olyanokat mondott rá ami teljesen összetörte a fiút. Leginkább a külsőjével jött és azzal, hogy egy ilyen nyomorékkal nem barátkozna senki se a földön. 

Így lett célpont az egész iskola előtt! Folyton azt kérdezgette, hogy miért utálja őt az idősebb ha valójában nem tett semmit sem illetve, hogy mivel érdemelte ezt ki. Bár Minho bocsánatot kért tőle személyesen és neten keresztül is ami miatt abba maradt minden fajta piszkálódás, de Jisung tudta, hogy ezt csak muszájból tette. Nem azért, mert tényleg sajnálja ami történt hanem, mert féltette a karrierjét.

Most azt gondolhatod, hogy mégis miért ilyen hülye, hogy még mindig olyan tehetséges akar lenni mint ő?! Tudjátok a szerelem nem múlik el olyan könnyen és van amikor az ember csalódik  egy híres emberben, de akkor is ő marad a példaképe. 

Már nem az a fiú aki kilencedikben hiszen teljesen megváltozott. A piszkálódás idején sok zúzódást kellett takarnia a testén illetve a vékonyságát sem akarta felfedni így a fekete bő ruhák maradtak nála a nyertesek. Annyira vékony volt, hogy egy nap teljesen véletlen neki ment Minho egyik haverja és amikor elesett eltört a karja. A kérdés az volt, hogy vagy műtik vagy nem. Az egyik orvos azt mondta, hogy szükség van rá míg a másik azt mondta, hogy nem. Elmentek egy harmadikhoz aki el volt havazva szóval fogadni sem tudta így a fiú begipszelt kézzel ment iskolába úgy, hogy a karját még csak helyre sem tették rendesen. 

Egyik nap viszont Chan elvitte az orvoshoz aki megműtötte a karját. Jisung ellenkezett hiszen gyerekkori legjobb barátnőjével élt aki akkor még nem kapta meg az első fizetését az akkori eléggé megfizető munkahelyén. Chan azt mondta, hogy nem kell foglalkoznia a pénzzel azt majd ő megoldja, de Jisung ezt nem akarta hagyni így vissza szerette volna fizetni valahogyan. 

Így jött össze a 20 éves Chan a 17 éves Seungminnal. 

-Gyönyörű volt mint mindig!- mosolyodott el Felix majd amikor elmentek az emberek leült a barátja mellé. 

-Köszönöm!- pakolta el a gitárját a tokjába miután kivette belőle a pénzt amit kapott.

-Ma 8-kor megyünk Chan hyunghoz, szeretnél jönni? Csak azért kérdezem, mert....

-Tudom, mert ott lesz Minho hyung is! Nem megyek, érezzétek jól magatokat nélkülem ahogy eddig is!- mosolyodott el majd egy puszit nyomott Felix arcára.

-Nélküled mi hárman sose érezzük jól magunkat!- utalt Seungminra és Jeonginra. -Chan hyungnak is rosszul esik, hogy sosem mész át hozzá pedig mindig meghív!- ölelte magához a fiút aki egyre szomorúbb lett.

-Csak félek és mivel Minho hyung utál így nem akarom, hogy rossz kedvetek legyen ha sírva megyek haza vagy bármi ilyesmi! Nem akarom, hogy miattam veszekedjetek hiszen Minho szívébe nehéz belopózni és már nektek sikerült!- ölelt vissza miközben ellenkezett a könnyeivel.

-Legközelebb jönnöd kell!- szipogta Felix ellent mondást nem tűrően. -Nem érdekel Minho, engem csak te érdekelsz! Changbin hyung sem érdekel ha Minho mellett fog állni. Azon nyomban dobnám őt!- puszilta meg arcát majd felállt a padról.

-Szeretlek te hülye!- kuncogta Jisung majd ő is felállt és a hátára kapta a gitárt.

-Én is szeretlek!-törölte meg szemeit majd az integetés után elment. 

Jisung sóhajtva indult hazafelé szépen lassan hiszen semmi értelme nem lett volna sietni. Már az út felénél tarthatott amikor autó dudáját hallhatta. Azonnal felkapta a fejét majd maga mellé nézett és megpillantott egy vadonat új autót ami többe került mint a barátnője lakása. 

-Te megint nem jössz Chanhoz?- kérdezte Minho miután lehúzta az ablakot.

-Nem, csak rontanám a levegőt! Érezzétek jól magatokat, hyung!- hajolt meg majd könnyes szemekkel indult útnak újra. 

Jisung már attól képes sírni ha csak ránéz és szó sincs arról, hogy 1 évvel ezelőtt meggyalázta őt. Szimplán csak az fáj neki, hogy az idősebb  aki a példaképe utálja őt azóta is, hogy 15 évesen elé állt.

-Jisung! Ha nem jössz Banghoz akkor legalább ülj be és haza viszlek! Hideg van és nem soká esik is!- mondta mire Jisung megtorpant és megfordult.

Ekkor már sírt így Minho kipattant a járműből és talán kissé aggódva nézte a fiút.

-Minden rendben? Miért sírsz?- kérdezte egyre jobban kétségbeesve hiszen Han szinte már zokogott. 

Minho félt attól, hogy ez mind kikerül az internetre és valami orbitális baromságot találnak majd ki, de jelenleg jobban érdekelte az ok amiért az alacsony fiú sír. 

-Miért sírsz Han?- kérdezett rá újra Minho, de Jisung fejét rázva indult el újra. -Jisungie!- fogta meg a csuklóját majd maga felé fordította, hogy a szemébe tudjon nézni.

-Miért utálsz engem?- kérdezte suttogva miközben a magasabb szemeibe nézett. -Az még hagyján, hogy aznap mondtál nekem dolgokat ha komolyan ha nem, de én nem tettem ellened semmit sem! Semmit az égadta világon amiért utálnod kellene!- mondta most már sokkal hangosabban.

-Beszéljük meg ezt az autóban ha nem akarsz megint híres lenni az interneten!- fogta meg a fiú kezét majd elindult a kocsi felé. 

Kinyitotta Jisungnak az ajtót majd amikor a kisebb beült becsukta az ajtót. Ő maga is beült a volán mögé majd végül becsatolta az övét.

-Hagyd majd én!- nyúlt az övért Minho majd becsatolta a biztonsági övet.

Minden úgy történt mint a romantikus koreai drámákban, Minho túl közel volt Jisunghoz aki szinte azonnal el is pirult. 

-Tudod miért utállak ennyire?- kérdezte suttogva mire Jisung szomorúan lesütötte a szemeit. -Mert túl gyönyörű vagy és egyszerűen nem tudlak kiverni a fejemből. Folyton rád gondolok már 1 éve. Túl aranyos az arcod és túlságosan imádom amikor eszel és olyan vagy mint egy mókus. Túlságosan édes ahogyan a lábaidat tartod mikor ülsz! Mindent imádok ami te vagy és pont ezért utállak. Pontosabban azt utálom benned, hogy ennyire beléd szerettem!- mondta miközben néha néha elmosolyodott.

-Te...most?- nézett az idősebb szemeibe miközben jó párat szipogott.

-Igen, szerelmet vallottam neked 1 teljes év után!- mosolyodott el majd letörölte Jisung könnyeit és elhúzódott VOLNA tőle.

-Ha ez igaz, csókolj meg, de úgy, hogy érezzem!- motyogta Jisung miközben Minho bőrdzsekiét fogta.

Minho meglepetten fogadta a parancsot, de esze ágában sem volt elhalasztani az alkalmat. Körbenézett majd végül mindent leszarva csatolta ki a biztonsági övét, hogy jobban hozzáférjen Jisunghoz. Amikor megérezte a kisebb ajkait mintha egy egész pillangó raj száguldott volna a hasában.

-Elég jól érezted?- kérdezte jó pár perc után amikor lihegve vált el tőle végleg.

Jisung csak bólogatott és mondta, hogy menjenek Chanhoz hiszen a fiú így is késésben van. az út közben megbeszéltek mindent. Kezdve az első találkozástól az első randevújukig. Nem fognak elsietni semmit sem szóval nem jönnek össze már ma. Jisung az a fajta aki először randira megy majd aztán dönti el, hogy szeretne-e kapcsolatot vagy sem! 

 -Mégis mi tartott eddig Minho, Már 20 perce itt kellett volna lenned! Te mindig időben érkezel, mégis mi történt most?- panaszkodott miközben az ajtó felé sétált.

Jisung boci szemekkel nézett Minhora aki egy kacsintás után visszafordította a fejét az ajtó felé.

-Jisung? Te jó isten, de örülök, hogy itt vagy!- ölelte magához azonnal a fiút jó szorosan.

Jisung mosolyogva ölelt vissza hisz nem gondolta volna, hogy ennyire örül majd annak, hogy itt van.

-Gyertek be! Felelsz vagy merszezünk!- mosolyodott el majd beengedte őket.

Jisung és Minho levetkőztek majd végül bementek a nappaliba ahol leültek a földre.

A játék unalmasan haladt egészen addig ameddig ki nem pörgették Jisungot újra aki mert.

-Csókold meg Minhot hyungot!- mondta vigyorogva Changbin hisz kiakart baszni Minhoval.

Jisungnak ez nem volt kihívás így a mellette lévő ölébe ült és ajkaira tapadt. Minho azonnal visszacsókolt és szorosan tartotta derekánál a fiút. Mindenki tátott szájjal nézte a jelenetet miközben nem tudták mire vélni Jisung bátorságát és Minho hevességét.

-Jó, elég mielőtt lenyelitek egymást!- fogta meg Chan Jisung vékony derekát és elrántotta Minhotól.

-Magyarázatot követelek!- mondta Hyunjin amikor a második legidősebb magához húzta Jisungot aki bár kissé félénken, de hozzábújt.

-Nem kötjük az orrotokra! Igaz, kincsem?- mosolyodott el Ho majd egy apró csókot nyomott Jisung ajkaira.

A mókus fiú lassan bólintott egyet majd az idősebbhez közel hajolva összedörgölte az orrukat. Minho felkuncogott majd a többiekről teljesen megfelejtkezve köszöntötte fel Jisungot.

-Ez a legjobb szülinapom!- mosolyodott el Jisung miközben Minho szemeibe nézett amik végre nem utálatot sugároztak hanem szerelmet.

 Mind ezek után az egész társaság felköszöntötte a boldog fiút és nyilván nem maradt el a kihallgatás sem.

VÉGE!