A testi kontaktus..

Számomra mindig is fontos volt az, hogy testi kontaktusban legyek azokkal az emberekkel akiket szeretek. Egy ölelés, egy apró puszi feltudja villanyozni a napomat. Nem is számolom már a napokat, hogy pontosan mióta is szűnt meg a testi kontaktus Minho hyunggal aki eddig 1 héttel ezelőtt még a párom volt.

A sok közös emlékét egyszerűen nem tudom csak a kukába dobni ahogyan azt ő is tette. Egyszerűen nem megy ugyanis én még mindig ugyan azt érzem iránta mint eddig és bármikor megbocsátanék neki csak jöjjön vissza hozzám. Minden egyes nap látom őt hiszen bandatársak vagyunk és ez az egészet csak még nehezebbé teszi számomra.

A többiek próbáltak segíteni rajtam és átvészelni ezt az egészet, de ők is nagyon jól tudták, hogy 1 hét alatt nem képesek megváltani a világot. JYP papa adott nekem kerek 1 hónapot arra, hogy rendbe szedjem magam és ne úgy álljak a stayek elé mint egy hulla. Jelenleg úgy tudják, hogy egy kisebb műtétet kell végezni rajtam így ezért nem tudok ott lenni a koncerteken.

Bánnom kellene, de egyszerűen nem megy. A fájdalom ami felemészt engem belülről sokkalta erősebb mint a megbánás.

A legrosszabb, hogy még csak az okát sem tudom annak, hogy miért hidegült el tőlem ennyire. Talán beleszeretet valaki másba? Talán megcsalt engem? Nem voltam neki elég jó? Az agyára mentem? Nem feleltem meg neki eléggé?

Millió kérdés cikázott és cikázik a fejemben, de választ egyikre se kapok.

Mi változott meg?

Sóhajtva takaróztam be ismét ma már sokadjára hiszen csak mosdóba megyek el. 3 napja annyira megvisel minden, hogy se erőm se energiám nem volt arra, hogy le is tusoljak. Összetörten, koszosan és büdösen fekszem az ágyamban, a sötétben hiszen mi mást is tudnék csinálni? 1 hete alig ettem és ittam hiszen egyszerűen nincs semmi étvágyam. Talán elég rendesen le is fogytam, de egyszerűen semmi nem tudott és tud érdekelni. Néha beengedem Chan hyungot addig ameddig hoz nekem kaját, de nem többre. 1 hete nem szóltam hozzájuk érdemlegesen. Pár szón vagy hümmögésen kívül nem társalogtam velük.

Rettentően megviselt a szakításunk és az, hogy az idősebbet ez az egész egyáltalán nem rázta meg. Még csak egy kicsit sem. Ugyanúgy hallom nevetni a többiekkel sőt talán hangosabban mint amikor együtt voltunk.

-Ennyire rossz barát lettem volna?-suttogtam a plafont bámulva.

1 hét után a hangszálaim teljesen feladták a szolgálatot  pár szó után. Alig bírok beszélni még a suttogás is nehezemre esik, de valahogyan ez sem tud érdekelni. Szemeimet lehunyva öleltem magamhoz hyungom egyik pulóverét min még  mindig érezhető az illata. Csak fájdítom a szívemet, de nélküle ennyit sem aludnék mint most. Hiába a magamba fordultság akkor sem lennék képes 10 órákat aludni hiszen az agyamban forognak a fogaskerekek.

-Jisung!- kopogott Chan hyung az ajtón. -Hoztam neked ételt és vizet!- mondta és hallottam a hangjában azt a mérhetetlen nagy aggodalmat.

Nagy nehezen kimásztam az ágyból majd kinyitottam az ajtót. Elvettem tőle a tálcát majd ránéztem.

-Köszönöm!- tátogtam hiszen egyszerűen nem tudom beszélni.

Chan aggódva nézett rám és pont kérdezni akart vagy talán mondani valamit amikor becsuktam az ajtót és bezártam azt. Hallottam ahogyan hangosat sóhajt majd távozik az ajtóm elől.

Leülve az ágyamra falatozni kezdtem. Nem sikerült sok mindent leerőltetni a torkomon, de bő 1 óra alatt sikerült megennem az egészet. A víznek csak a felét ittam meg hiszen úgy éreztem többre nincs is szükségem. A fejem már pár napja hasogat a folyadékhiánytól, de az összeszűkült gyomrom miatt inni sem tudok.

°°°°

Írói szemszög:

-Ez így nagyon nem lesz okés!- szólalt meg Hyunjin amikor csak könnyezve túrt hajába.

-Elment a hangja, teljesen!- ült le a legidősebb.

-Ez így nem mehet tovább! Nem jön ki a szobájából, nem eszik, nem iszik eleget és beszélni sem beszél egyikünkkel sem.- szorította ökölbe kezét Changbin kinek egy villa volt a kezében. - Lefoglak ezzel szúrni!- kiáltott rá Minhora aki szemeibe nézett majd újra csendben falatozott tovább.

-Changbin! Ha Minhonak nem ment tovább a kapcsolat akkor nem tehetünk semmit!- mondta idegesen Chan, de Bin nem hallgatott rá.

-Hogy és miért tetted ennyire tönkre? Tudod mennyire szeret téged? Az életét is feláldozná érted te pedig csak így eldobod? Tudod te mennyire készült az évfordulótokra ami ezen a baszott nyomorult napon lett volna?- állt fel a fekete hajú miközben ordibált.

A szék a földön csattant ami miatt egyből csend keletkezett. Minho nem nézett Changbinra csak a villáját markolászta a kezében. Mély levegőt vett, de végülis ő is teljesen kibukott.

-Ne mondj semmit úgy, hogy nem tudsz semmiről! Ha nem szakítok vele még többet ártottam volna neki! Szerinted nekem ez jó? Szerinted engem nem öl meg a hiánya? Szerinted nekem nem rossz a tudat, hogy a szobában fekszik napok óta?- ordibált torka szakadtából.

-Akkor miért hagytad el őt? Miért?- ütött az asztalra idegesen.

-Mert kényszerítve voltam rá!- vágta bele a villát az asztalba.

Mindenki ijedten ugrott hátra egyedül Changbin nem, de ő is rémült szemekkel nézte a villát.

-Kibaszottul kényszerítve voltam rá, érted? Nem tehettem mást! Védenem kellett őt, érted?- sírta el magát keservesen miközben a székre zuhant.

-Hogy érted, hogy kényszerítve?- kérdezte Hyunjin és Seungmin egyszerre.

-Egy gyakornok látta ahogyan a szájára adtam egy csókot és levideózta az egészet. Azt mondta, hogy ha nem szakítok vele akkor kiteszi az internetre. Nem tehettem mást hyung? Nem akartam ennek az egésznek kitenni őt! Eleinte nem tudtam miért akarja ezt, de aztán láttam ahogyan vígasztalja Jisungot. Megakarta őt kapni..- magyarázta el majd idegesen a hajába túrt.

-De miért nem szóltál nekünk erről egy szót sem? Főleg Jisungnak! Ha tud róla akkor talán nem itt tartanátok!- szólalt meg Changbin továbbra is idegesen.

-Azt mondta, hogy ha szólok erről bárkinek is akkor végképp kiteszi és nem fogja érdekelni őt semmi sem, de már édes mindegy. Elérte amit akart és véget vetettem a kapcsolatunknak!- törölte meg szemeit remegő kezeivel.

°°°°°

Jisung szemszög:

-Azt mondta, hogy ha szólok bárkinek is akkor végképp ki teszi és nem fogja érdekelni semmi sem, de már édes mindegy. Elérte amit akart és véget vetettem a kapcsolatunknak!

Nagy szemekkel bámultam Minho hyungot és a többieket is. Szemeim a földön lévő székre majd végül az asztalba vágott villára terelődtek. Hallottam a kiabálást és féltem, hogy baj van így úgy döntöttem lejövök. Pár nap után végre lezuhanyoztam, de még azt is megzavarták a kiabálásukkal.

-Jisung hyung..- mondta Jeongin miközben kibújt Hyunjin öleléséből.

-Jisung?- fordult mindenki felé még Minho is őt nézte.

-Én volnék!- suttogtam nagy nehezen. -Hallottam, hogy kiabáltok és aggódtam!- mondtam ugyanolyan halkan.

A fiúk csak bámultak engem majd felémrohanva öleltek magukhoz. Halványan elmoslyodva öleltem őket vissza majd amikor eleresztettek láttam ahogy Minho kiszedi az asztalba vágott villát.

-Annyira aggódtunk érted hyung!- szipogta In én pedig egyből megsajnáltam őt.

-Sajnálom!- suttogtam majd szorosan magamhoz öleltem a legfiatalabbat.

Amik elhagyták Minho száját megválaszolták az összes kérdést ami a fejemben fogalmazódott meg. Már nem fájt annyira hiszen tudtam, hogy mi az oka mindennek. Egyszerűen jó volt tudni, hogy nem azért hagyott el engem, mert annyira szörnyű ember lettem volna.

-Magyarázattal tartozol neki!- mondta Changbin Minhonak aki sóhajtva nézett rám..

Szemeiben láttam a fájdalmat és azt, hogy sírt. Alsó ajkamba harapva fogtam vissza a sírást majd Changbin hyungra néztem.

-Hallottam mindent, nem kell magyarázat!- mondtam egyre halkabban míg a mondat végére már hangom sem volt.

-Jisung..-szólt hozzám Minho hosszú idők óta először.

Szemeimből folytak a könnyek hiszen már nem tudtam visszatartani. Sírva siettem hozzá és jó szorosan öleltem magamhoz. Nyakába bújva sírtam tovább miközben éreztem ölelő karjait magam körül.

-Sajnálom!-suttogta fülembe ami mosolygásra késztetett.

Nem válaszoltam hiszen nem tudtam pedig annyira szerettem volna valamit mondani. Talán ha tudtam volna akkor sem ment volna kiböknöm egy szót sem hiszen ismerem magamat. Csak vele szeretnék lenni és bár eszméletlen rosszul esett ez az egész örülök annak, hogy védelmezett engem a rossztól.

-El kell mondanunk JYP-nak! Olyan nincs, hogy nem!- mondta Chan hirtelen. -Nem fenyegethet meg egyetlen egy gyakornok sem senkit főleg nem ilyennel!- lett ideges másodpercek töredéke alatt.

-És mit tud vele kezdeni? Mondta nekünk, hogy vigyázzunk!- szólalt meg Minho.

-Igen, de nem a JYP épületében ahol konkrétan mindenki tud rólatok és el is fogadja ezt sőt még örül is nektek. Erre jön egy senkiházi aki beleszeret Jisungba és képes ily' módon bántalmazni titeket!- vágta rá Hyunjin hiszen igazat adott a leadernek.

-Rendben! Akkor holnap beszélünk vele, de most mindenkinek pihenésre van szüksége. Nehéz hetek voltak ezek!- simogatta meg fejemet hyungom ami annyira jól esett az összetört szívemnek, hogy kitört belőlem a zokogás.

Persze elég furcsa hangokat adtam ki hangszálaim megterhelése miatt, de jelenleg nem volt erőm ezzel foglalkozni csak azzal, hogy Minho hyung ismét engem ölel és szeretet árad belőle.

-Ne sírj manó! Most már rendbe lesz minden. Sajnálom kincsem!- suttogta fülembe miközben több puszit is adott hallószervem mögé sőt fejem búbjára is.

-Mi megyünk aludni, de ti maradjatok! Jisungnak muszáj ennie, mert eléggé alultáplált lett!- mondta Chan majd elindult őt pedig követték a többiek.

Felix egy puszit nyomott Jisung fejére majd végül ő is távozott. Minho szedett Jisungnak ételt majd leült a székre és ölébe húzva a kisebbet kezdte el etetni.

-Sajnálom, hogy ezt kellett átélned miattam, de féltem. Féltem, hogy ha elmondom tényleg kiteszi azt a videót és tudom, hogy nem állsz erre készen. Tényleg őszintén sajnálom. Minden nap legszívesebben megöleltelek volna és téged ölelve aludtam volna el, de ha rólad van szó egyszerűen csak gyáva vagyok. Nem akartalak bántani, de azt sem akartam, hogy több millió ember bántson téged, minket. - mondta egyre halkabban amire válaszolni nem tudtam szavakkal, de tettekkel igen.

Fejemet ráztam majd lenyelve a falatot a számban és apró puszit leheltem arcára. Szemeiből már folytak a könnyek amiket szépen letöröltem majd eltátogtam neki azt a bizonyos szót.

-Szeretlek!

-Én is szeretlek Han-ah!- szipogta szorosan magához ölelve engem.

VÉGE!