-Minnie.. én félek..- motyogta Jisung telefonját nézve.

-Jisung, komolyan ezért hívtál fel ilyenkor? Miért nem alszol? Most nagyon rosszkor hívtál!- morogta az idősebb majd egy apró sóhaj hagytam el ajkait.

-É-én...s-sajnálom....-nyögte ki nagy nehezen hiszen szemeibe könnyek gyűltek és remegni kezdett. -H-hyung... é-én...n-nem..é-érzem jól m-magam!- mondta majd teljesen elöntötte őt a pánik.

Hosszú ideje nem volt pánikrohama, senki sem tudott róla, hogy havonta egyszer- kétszer megküzd egy durvább rohammal. Mivel nem akarta zavarni az idősebbet így zokogva nyomta ki a telefont sokadik próbálkozására. A hangok tompábbak lettek míg látása teljesen elhomályosult. Karjaiba marva próbálta leküzdeni, de egyszerűen nem ment neki. Nagyokat dörgött és villámlott így szemeit összeszorította kezeit pedig fülére tapasztotta. Gyáva dolog félni valamitől ami csak kevés esélyel tud bántani, de sok mindenki retteg a viharoktól. Jisung is így van vele, gyerekkora óta fél egyedül a sötétben leginkább akkor amikor vihar van. Az ajtó bő 5 perc után kicsapódott és Minho kétségbeesett hangját lehetett hallani. Cipőit lerúgta magáról kabátját eldobta valahová majd azonnal a még mindig síró fiúhoz szaladt.

-Semmi baj, minden rendben lesz!- ölelte magához a fiú törékeny testét majd ölébe húzta.

Jisungot nem érdekelte, hogy az idősebb csurom víz. Magához ölelte és hozzábújva nyugodott meg szép lassan.

-Itt vagyok, semmi baj!- puszilt az idősebb fejére. -Sajnálom!- szorította magához Sungiet.

-Most már jól vagyok!- mondta megkönnyebülve hiszen sokat segített neki az idősebb közelsége.

-Mióta vannak pánikrohamaid?- kérdezte eltolva magától.

-Fél évig volt havonta egyszer-kétszer. Manapság egyáltalán nem szokott lenni, éppen ezért nem mondtam el!- hajtotta le a fejét.

-Legközelebb bármi van, szólj nekem! Rendben?- emelte fel fejét majd megsimogatta a bólogató fiú arcát.

-Szeretlek Pici!- ölelte magához újra, de a fiatalabb eltolta magától.

-Menj fürödj le mielőtt megfázol!- mondta majd letörölte a könnyeit.

-Fürödj velem!- válaszolt hirtelen mire Jisung szemei kikerekedtek.

-Nem hiszem, hogy jó ötlet!- nézett el róla zavarában.

-Naa, már több mint fél éve könyörgök. Nem csinálok veled semmi rosszat! Kérlek!- nyafogott majd alsó ajkát is lebiggyesztette. -Láttalak már boxerbe, sok millió alkalommal elképzeltelek ruha nélkül is szóval ne szégyenlősködj! Előbb utóbb úgyis látnálak meztelenül!- fordította maga felé a fiú piros arcát aki szavai hallatán mégvörösebb lett.

-Hyung, fejezd be!- takarta el arcát apró kezeivel.

-Most miért? Ne legyél ennyire szégyenlős! A múltkor előtted vertem ki ráadásul amikor felhívtál akkor is hallhattad!- vette el a fiú kezeit arca elől majd ajkaira puszilt.

-Inkább menjünk fürdeni!- mondta zavartan majd kiakart szállni az idősebb öléből, de ő nem engedte.

-Ez az!- nyúlt combjai alá majd karjaiba véve indult el a fürdőszoba felé.

A fürdőben letette a kisebbet majd azonnal el is kezdett vetkőzni. Jisung végignézte ahogyan az idősebb boxerre vetkőzik, de utána már nem volt túl sok ideje bámulni hiszen Minho őt kezdte el vetkőztetni. Lassan nyúlt a fiú boxeréhez akinek lángra lobbant az arca.

-Ne legyél ennyire szégyenlős főleg ne előttem!- mosolyodott el az idősebb majd levette róla az alsó nadrágot. -Gyönyörű vagy!- puszilt a kisebb arcára majd magáról is lekapta a boxert.

Egyértelműen tetszett Jisungnak amit látott és sokszor eljátszott a gondolattal, hogy esetleg ők ketten, de mindig a nemre szavazott hiszen félt és még csak együtt sincsenek. Barátság extrákkal van köztük mivel az idősebb egyenlőre még nem mondta el a szüleinek másságát. Nem akarja addig odaadni magát Minhonak amíg nincsenek együtt.

-Gyere baba!- mosolyodott el majd megfogta a kisebb kezét és maga után húzta a zuhanyzóba.

Minho ahogyan azt ígérte nem csinált semmi rosszat csupán egy csókot nyomott a fiú ajkaira és elkezdett fürdeni. Jisung is hasonlóan tett miközben feje egyre jobban kapott lángra.

-Édes, hogy ilyen szégyenlős vagy! Szűzike a Sungie baba?- kérdezte fülébe súgva miközben hátulról ölelte magához.

-Te is tudod nagyon jól, hogy szűz vagyok!- nyelt egy nagyot majd megfordult az az idősebb karjaiban..

-Teljesen magamnak akarlak tudni!- suttogta vágyakozva immáron a fiatalabb ajkaira.

-Nem leszek a tiéd addig ameddig együtt nem vagyunk, de ezt tisztáztuk az elején!- nézett fel a szemeibe.

-Jisung, ne kezd megint ezt az együttlét szarságot! Nem akarok kapcsolatot és amúgy is kurva nehéz elmondani a szüleimnek, hogy egy fiúval vagyok!- engedte el Jisungot aki inkább neki állt fürdeni.

Nem volt hajlandó hozzászólni az idősebbhez hiszen teljesen úgy érezte, hogy csak megakarja őt kapni aztán eldobni. Számtalanszor eszébe jutott már, hogy ő miben különbözik Minho exeitől, de sose talált rá választ.

-Ha nem akarsz tőlem semmit, ne mondd azt, hogy szeretsz! Ne érj hozzám és ne is szólj hozzám! Nem leszek a hülye kis játékszered akit bebeszélsz az ágyadba aztán eldobsz mint egy rongyot. Nekem ez nem kell szóval fürödj le, öltözz fel és tűnj el!- mondta ki a szavait meggondolatlanul majd könnyeinek utat engedve lépett ki a kabinból majd derekára csavarva a törölközőjét hagyta el a helyiséget. Szobájába sietve megtörölközött majd feltöltözött és bebújt az ágyába. Már az sem érdekelte, hogy senki nem lesz vele a viharban és talán többször is pánikrohamot fog kapni. Nem érdekelte már semmi hiszen a szívében nagyobb volt a fájdalom mint a félelem mértéke a testében.

Oldalára fordulva hullajtotta tovább könnyeit miközben magára húzta a takaróját. Hallotta, hogy Minho bejött a szobába viszont nem érdekelte. El kell, hogy felejtsék egymást! Minho felöltözött, de mielőtt felkaphatta volna magára a pólóját is odament a síró fiúhoz és befeküdt mellé.

-Baba, kérlek!- ölelte magához majd egy csókot nyomott a tarkójára.

-Hagyj békén és menj!- fogta be fülét, hogy még véletlenül se hallja a dörgéseket.

-Egyszer sem hazudtam neked amikor azt mondtam, hogy szeretlek! Szerelmes vagyok beléd, de mi van ha téged is megbántalak mint ahogyan most is. Tudnál velem úgy kapcsolatban lenni, hogy tudod mekkora egy farok tudok veled lenni? Mivan ha a szüleim rosszul reagálnak és mindenképpen elérik azt, hogy szakítsunk? Veled akarok lenni, de félek és sokkal jobb ez így. Lehet, hogy így sem könnyű barátként viselkedni egymással az iskolában, de ha együtt lennénk sokkal nehezebb lenne, nem?

Jisung megtörölte arcát majd szembefordult az idősebbel. Tudta, hogy szavai őszinték hiszen elég ritkán nyílik meg bárkinek is az érzéseiről.

-Sose lehet semmi sem könnyű! Ha nem szeretnéd nem kell közölnöd a szüleiddel és folytathatjuk tovább a titkolózást ami valójában csak szenvedés. Talán tényleg csak szimpla barátoknak kellene lennünk?- nézett fel a szemeibe miközben egyik kezét Minho mellkasára tette és hüvelykujjával elkezdte simogatni.

-Nem akarok csak egy szimpla barát lenni!-suttogta miközben megfogta Jisung kezét és arcára helyezte. -Sajnálom Jisungie!- csúszott hozzá közelebb majd egy apró csókot nyomott ajkaira.

-Túlságosan is szeretlek téged, Min!- hunyta le szemeit majd teljesen hozzásimult az idősebbhez.

-Én is szeretlek téged, Sungie!- kezdte el a szőkére festett tincseket piszkálni majd megcsókolta a kisebbet.

[...]

-Fejezzük be mielőtt olyat teszünk amit meg fogsz bánni!- vált el a fiú mézédes ajkaitól kinek eléggé megnőtt a bátorsága az utóbbi 10 percben.

Minho csípőjén ülve csókolta őt néha elválva ajkaitól és nyakára hajolva szívta meg vagy éppen csak harapdálta az adott területet. Az idősebb hosszú idő után lányos zavar helyett nyögéseket és sóhajokat kapott amikor megmarkolta a kisebb fenekét és egyre feljebb húzva őt éreztette vele merevedését. A nem rég történt kibékülés során elcsattanó érzelmes és kedves csók átment egy sokkal szenvedélyesebb és vad nyelv táncba.

-Ha ezt akarod akkor rendben!- szállt le róla majd mellé feküdt és alaposan betakarózott.

-Jisung?- szólította meg pár perccel később a fiatal fiút.

-Hm?- nézett rá álmosan majd egy apró puszit nyomott arcára.

-Akkor is velem maradnál, ha a szüleim rosszul fogadnak?- kérdezte teljesen felé fordulva.

-Hülye kérdés Minho! Veled maradok bármi is legyen! Amíg nem te bántasz meg addig szeretni foglak!- mosolyodott el halványan majd kérdőre vonta Minhot.

-Hogy miért kérdeztem?- ült fel majd a kisebbet is magával húzva ültette az ölébe.- Mert szeretném ha ezen a viharos napon lennél a barátom!- húzta magához közelebb a fiút miközben elvigyorodott. 

-Tessék?- kérdezte halkan mint aki nem értette jól.

-Szeretlek és azt szeretném ha a párom lennél szóval Han Jisung, megtisztelnél azzal, hogy a barátom leszel?- nézte a kisebb immáron könnyes szemeit.

Jisung nagyokat kezdett bólogatni majd egy hatalmas nagy igen után megcsókolta szerelmét akivel végre együtt vannak. 

-Ez miatt talán megszeretem a vihart!- kuncogott fel Jisung ezt követően pedig Minho is.

VÉGE!