Nos megint csak hosszú időket kellet ràm várni amit sajnálok. Nem éreztem magam jól sőt még most sem eléggé. Szeretek írni és olvasni is viszont sosem úgy jönnek össze a dolgok, hogy ez kivitelezhető legyen. Ha van időm ihletem nincs, ha pedig nincs időm sem energiám akkor dőlnek belőlem a szavak. Az elmúlt hetek amúgy is nehezek voltak számomra, de azért igyekeztem visszatérni ide Wattpadra és írogatni.

Igyekszek visszatérni és folytatni ott ahol abbahagytam hiszen ez az életem. Szeretlek titeket! ❤️

Nem mellesleg már majdnem 180k megtekintésnél járunk..el sem hiszem. Amikor elkezdtem nem gondoltam volna, hogy majd ekkorát megy ez a "könyv"! Köszönöm!

***

Jisung a bár közepén lévő színpadon énekelt és minden érzelmét beleadta a dalba. Szemei csukva voltak szíve pedig hevesen vert. Mellkasában lévő szorító erő arra késztette őt, hogy sírjon, de az agya azt hajtogatta, hogy nem teheti. Minden erejével azon volt, hogy ne hallatszódjon hangját, hogy mennyire sírni akar. A mikrofont a kezében erősen szorította annyira, hogy ujjai elfehéredtek. A közönség csendben hallgatta őt és néhányan sírva itták a kihozott italokat.

Ez egy ilyen nap volt. A bárban kifejezetten vannak olyan napok amikor szomorú és érzelmes dalokat adnak elő. Elvégre sokan nem bulizni mennek hanem a sárgaföldig inni magukat, mert stresszesek vagy bánatosak. Ezeken a napokon pedig Jisung lépett fel. A hét minden napján részeg vagy beállt kivéve ezen az egy napon. Segít neki, hogy kiadhatja magából a fájdalmait és ezt nem szerette volna eldobni magától azzal, hogy bedrogozva lép fel.

Fiatal..de nincs senkije. Se családja, se barátai. Az iskolában se volt senkije..egyetlen fiú volt kedves hozzá és bármennyire is hihetetlen, de a gazdag menő srác volt az. Amikor leérettségizett nem maradt oka, hogy várja a holnapot. Nem maradt oka arra, hogy felébredjen. Nem akart élni egyedül egy sötét lyukban. A szégyenben..

Rossz emberek közé keveredett a saját akaratából. Azt remélte, hogy a tőlük kapott drogot majd annyira rosszul viseli, hogy belehal, de nem így lett. Ráfüggött és nem bírt ki nélküle egy napot sem. Mellette ivott és lopott is, hogy legyen pénze a szerekre amik elfeledették vele, hogy mégis mekkora roncs. Többször is úgy ült lakásában, hogy több cucc volt a tűben mint amennyit fel tud dolgozni a szervezete, de soha nem adagolta túl magát. Gyenge volt ahhoz, hogy kioltsa a saját életét. Arra várt, hogy más megtegye. A drogdílerek akiknek nem fizetett vagy néhány nagyobb fickó a veszélyes sikátorokban, de minden verést túlélt. Többször is állt a hídon tervezve a leugrást, de földbe gyökereztek a lábai. Nem tudta megtenni..gyáva volt.

Megakarta, de félt. Azt mondják, hogy ha igazán kiakarod oltani az életed akkor megteszed. Jisung valóban meg akart halni hisz nem volt miért élnie, de egyszerűen csak gyáva volt. Nem mert vízbe fullni, nem merte felvágni az ereit, nem merte túl adagolni magát..Félt a haláltól mégis vágyott rá.

A bár zárása után szinte beszélni sem tudott annyira megerőltette hangszálait, de nem számított. Nem beszélt senkivel egyedül csak akkor lehetett hallani a hangját amikor énekelt. Nem volt hajlandó beszélni. Megtanult jelelni, de azt is csak akkor használta amikor drogot vásárolt. A leggyakrabban használt szavai a kokain, az lsd és a heroin volt. Főleg a heroin..azt használta a leggyakrabban és az okozott neki a legtöbb fájdalmat. Úgy gondolta, hogy megérdemli a fájdalmat így sokszor megvárta az elvonási tüneteket hisz csak akkor érezte, hogy ember amikor szenvedett.

Nem szerette szimplán csak azt érezte megérdemli. Megérdemli a fájdalmat, a kínt és a vérének látványát is. A főnök kifizette majd távozott a bárból egyenesen haza ahol belőtte magát. Nem sokkal később megindult a közeli híd felé. Arcán folytak a könnyek és nem érzett mást csak erős fájdalmat és szorítást a mellkasában. A korláton megkapaszkodva mászott át a híd külső felére és csak állt. Erősen kapaszkodott a korlátokba mintha nem akarna leesni, de minden erejével azon volt, hogy elengedje. Végre elengedje és vége legyen mindennek. Nem érette miért nem lép egyet és zuhan bele a jéghideg vízbe ahol majd a halál éri őt. Ami majd napokra elnyeli őt és végül kimossa a partra a holttestét.

A benne lévő drog nem okozott mást csak szenvedést. Minél többször használta annál kevésbé nyújtott neki mentsvárat. Eleinte még tetszett neki az érzés amit nyújtott. Boldog volt és nem érezte a súlyt a vállain..a szorítást mellkasában..Egyre kevesebb boldogságot nyújtott neki míg nem csak a szenvedés maradt és a függőség. Próbált újabb drogokat, de mind ugyan az volt. Boldog volt majd elvett tőle mindent. Mint egy ember aki kihasználja a másikat. Hamis érzelmekkel táplálja majd pofon vágja az igazsággal.. de kétszer jobban fáj mint az elutasítás.

Hangosan felordított amikor sokadjára se tudta elengedni a biztonságot nyújtó korlátot. Rángatta kezeit, de mintha nem tudta volna őket irányítani. Szíve ragaszkodott a korláthoz, de az agya nem. Ironikus, hogy fejben dől el minden, de az érzelmek akarata erősebb mint a racionális gondolkodás. A halál iránti vágyakozása nem volt erősebb az életben maradáshoz való ösztönénél. Ezt gyűlölte..Egy újabb ok volt arra, hogy gyűlölje önmagát.

***

-A fiú akit annyira szeretne a bárjába csak egyetlen egy napon lép fel..amikor a bánatos embereké a bár.- ült le a székbe Hyunjin.

-Azt mondják, hogy gyönyörű hangja van szóval hozd el! Ha kell akkor erőszakkal, de kell nekem!- mondta ellentmondást nem tűrően a vezér.

Hyunjin bólintott majd elhagyta a vezér irodáját. Nagyot sóhajtott és magában beszélt amikor összefutott Jeonginnal.

-Szia Hyung! Minden rendben?- kérdezte hiszen látta a férfin a feszültséget.

-Mondhatni el kell rabolnom egy ártatlan fiút csak, mert szép hangja van.- nézett a fiatal fiúra aki sóhajtott egyet.

-Tudod milyen a vezér! Egy állatkertből kellett ellopnunk egy fehér oroszlánt, mert neki az kellett!- nézett fel a magas szőkére.

-De az egy állat..ő pedig egy ember aki ha beteszi ide a lábát soha nem távozhat..

-Hát ha meghal akkor de.- válaszolt Jeongin mire Hyunjint elfogta egy nagyon rossz érzés.

-Mennem kell baby! Később találkozunk!- mondta majd már távozott is.

Uta egyenesen a bárba vezetett, de látta a zárva táblát és azt, hogy éppen zárja valaki az ajtót.

-Ismeri az énekest aki ma fellépett itt?- kérdezte meg tőle miután lehúzta az ablakot.

-Miért kérdi?- fordult fel egy idősebb férfi.

-Randink lesz és azt mondta itt várjam, de nem látom sehol.- hazudott hátha megkapja az információt amit szeretne tudni.

-Nézze meg a közeli hídnál. Szeret oda kimenni nézni a csillagokat. - válaszolt majd intett és távozott.

Hyunjin szét se nézve indult meg előre és olyan gyorsan hajtott ahogyan csak bírt. Valamiért érezte, hogy ha nem ér oda időben a főnöke kinyírja őt. Leparkolt majd gyalog indult meg a hídhoz ahol egy lélek se járt. Szinte azonnal kiszúrta Jisungot aki lábát megemelve próbált lelépni a hídról.

-Persze, hogy valami öngyilkos hajlamú kell neki!- motyogta majd megállt pár méterre Jisungtól.

Nem akart ráijeszteni hiszen nem akarta, hogy a fiú leessen. Készen állt arra, hogy bármelyik pillanatban el kell őt kapnia így csak apró lépéseket tett felé.

***

Jisung érezte, hogy valaki figyeli őt így fejét abba az irányba fordította ahol egy szőke magas férfi állt. Szinte azonnal tudta, hogy fegyver van nála holott el volt dugva hosszú kabátja alá.

-Nem akar lelőni véletlen?- mondta olyan hangosan amennyire csak tudta.

A maffia tag egy szót sem hallott, de letudta olvasni a szájáról amit kérdezett. Meglepődött azon, hogy a fiú tud a fegyveréről holott nem lehet azt látni.

Hyunjin elég jól megfigyelte a fiút és nem tudta levenni a szemeit Jisung szemeiről. Nem érdekelte, hogy vörösek és puffadtak a sírástól..hidegen hagyta..őt csak az érdekelte, hogy tágak a pupillái. Sejtette, hogy a fiú be van drogozva, de meglepte hiszen nem látszott rajta.

-Nem!- válaszolt kimérten miközben közelebb lépett hozzá.

Jisung lenézett a sötét mélybe és nagyot nyelt. Könnyei oda zuhantak le ahová ő is leakar..bele a jéghideg vízbe. Hyunjin talán egy kicsit megsajnálta a fiút így lassan felé nyújtotta a kezét.

Jisung lassan fordította fejét a segítséget nyujtó kéz felé. Könnyei úgy hullottak szemeiből mint a záporeső és melegség töltötte el szívét hosszú ideje először. Ujjai elgyengültek és már nem szorították a korlátot. Jobb keze magától mozdult a kéz felé amit megfogott. Átmászott a korláton és bizonytalanul tette le lábait a betonra. Azt gondolta, hogy újra elönti őt a düh maga felé amiért ismét képtelen volt leugrani.

Hyunjin megkönnyebbülten segítette le a fiút a híd korlátjáról és végig arcát figyelte. Félelem..Hyunjin nem tudta mitől fél, de azzal tisztában volt, hogy nem tőle. Tudta, hogy fegyvere van mégis megbízott benne.

Jisung egyre csak a földet nézte amire alig akarta letenni lábait és Hyunjin fejébe ekkor hasított bele a tudat..Volt pár ismerőse aki ugyanígy akart véget vetni az életének..és amikor nem bírták megtenni dühösek voltak magukra. Arra gondolt, hogy Jisung számtalanszor megpróbált véget vetni az életének, de soha nem tette meg.

Nem szólt egy szót sem csak megvárta amíg a fiú mellé áll. Jisung felnézett rá, de arcáról semmilyen érzelem nem volt olvasható..Hyunjin mégis tudta, hogy hálás neki. Nem tudta miért, de látta a szemeiben.

-Egy olyan helyre viszlek ahonnan csak úgy teheted ki a lábad ha meghalsz..a főnököm azt akarja, hogy a bárjában legyél énekes.- szólalt meg egy hosszas csend után Hyunjin.

Jisung nem szólt egy szót sem csak követte a szőkét aki autója irányába haladt. Nem félt attól, hogy a maffia tag megerőszakolja ahogy attól sem, hogy megöli. Az sem számított neki, hogy ha egy eldugott helyre viszi megkínozni.

Beült a fekete autóba hátra majd kinézett a sötétített ablakon. A várost ahol felnőtt sosem érezte a magáénak. Árvaházban nőtt fel majd egy retkes lukba került ahová csak aludni járt. Utálta a várost, az országot és a világot is. Szemeit lehunyta hiszen kezdte érezni, hogy kitisztul a szervezete a benne lévő drogoktól.

-Ahová megyünk..nincs droghasználat..-szólalt meg Hyunjin amikor bekanyarodott az erdőbe.

Jisung csak bólintott egyet mondván megértette. Ha nem tud hozzájutni bezárja magát a szobába és szenved ameddig bele nem hal. Ő úgyis ezt érdemli.

-Gondodat fogom viselni!- mondta a visszapillantó tükörbe nézve.

Nem volt feladatköre törődni Jisunggal. Neki csak el kell vinnie a főnökhöz, de úgy érezte törődnie kell a fiatal fiúval. Elveszett..szenved és drogfüggő aki öngyilkos akar lenni. Nem tudta, hogy a vezér mit fog szólni hozzá, de ha nem kell neki sem mehet el. Tud a maffiáról így ha cselédnek is, de maradnia kell.

-Nem fogsz megszólalni?- kérdezte miközben megnyomott egy gombot az autóban.

-Nem!- jelelte a fiú.

-Szóval nem akarsz!- bólintott egyet majd egy hatalmas kapuhoz értek.

Hyunjin konyított a jelnyelvhez siket exe miatt, de tudta jól, hogy Jisung hall és beszélni is tud. Hallotta róla a pletykát miszerint nem beszél, csak akkor lehet hallani a hangját amikor énekel.

-Hwang Hyunjin!- szólt bele a mikrofonba mire kinyílt előttük a kapu.

-Szép!- mutogatta el miközben a kidolgozott vaskaput figyelte ahogy kinyílik.

-Igen az!- válaszolt a maffia tag majd leparkolt.

Az autót leállítva szállt ki a járműből majd kinyitotta Jisungnak az ajtót.

Jisung furcsán érezte magát amiért ilyen illedelmes vele a férfi, de sejtette, hogy csak megsajnálta vagy előírás részükről. Egyszerű megszokás. Remélte, hogy udvariasság helyett megöli őt, de nem volt szerencséje. Egy hatalmas épület felé kezdtek sétálni ami mellett egy hatalmas ház volt. Nem gondolta volna, hogy egy erdőben maffia ügyes folynak. Az ajtót kinyitották Hyunjin előtt így gond nélkül bejutottak.

A barna hajú fiúra újra rátört a maga iránt érzett gyűlölet amikor megpillantotta a sok öltönyös . igényes férfiakat és nőket. Szégyellte magát hiszen ő egy koszos cipőben és régi rongyokba sétált. Sose törődött azzal, hogy új ruhákat vegyen magának. Hyunjin szinte rohant vezére irodája felé míg Jisung egyre kisebbnek érezte magát. Szinte csak vonszolta a testét Hyunjin után.

Hyun hátrafordult és észrevette, hogy Jisung belül magát marcangolja. Kezei ökölbe szorultak és szemei üresek voltak. Sóhajtva ment oda hozzá majd megfogta a kezét ezzel kizökkentve őt. Nem szólt semmit csak újra elindultak ezúttal egymás kezét fogva. Liftbe szálltak majd a legfelső szint gombját megnyomva elindultak felfelé.

-Veszek neked új ruhákat, de amint fizetést kapsz visszaadod az árát!- szólalt meg Hyunjin.

Jisung szíve hevesen kezdett el verni és nem értette miért. Talán örült annak, hogy valaki látszólag törődik vele. Észreveszi ha baj van és cselekszik pedig nem is ismeri.

A lift egyenesen az irodába vezetett. Hyunjin megkopogtatta a falat mire a vezér engedélyt adott neki beljebb térni.

-Meghoztam a fiút!- mondta majd maga mellé húzta a fiút aki háta mögött állt.

A vezér azonnal félretette a munkáját majd felnézett Jisungra aki lehajtott fejjel álldogált. Alaposan végigmérte és kissé csalódott.

-Hát nem úgy néz ki mint ahogyan azt elmondták..-mondta.

Hangjában érezhető volt a gúny ami miatt Jisung összehúzta magát. Újra megjelent a mellkasában a szorító érzés és megbánta amiért nem ugrott le. Amiért hagyta, hogy Hyunjin lesegítse onnan. Meg kellett volna halnia.

Szemeiből újra eltűnt minden érzelem..üveges tekintete pedig a padlót pásztázta. Látta Hyunjin és a vezér drága cipőjét..valamint az ő ősrégi fehér koszos cipőjét.

-Vidd a szobájába! Még eldöntöm mit akarok.- ült vissza a székébe és újra a papírmunkának szentelte az idejét.

-Kikísérnéd Changbin?- kérdezte a főnök egyik legjobb emberét.

A férfi bólintott majd kikísérte Jisungot.

-Minho..- szólította meg főnőkét ki egyben legjobb barátja is volt. -Komolyan ezért hoztam el ide?- vágódott le Changbin székébe.

-Hamar meggondolom magam. Nem felelt meg az elvárásaimnak, de ez még nem azt jelenti, hogy nem fog énekelni a báromban amint megnyílik.- nézett fel Hyunjinra majd újra le a papírokra.

-Addig pedig kuksol a szobában?

-Nincs időm gondolkodni azon, hogy milyen feladatot adjak neki.- vonta meg vállait

Jisungot Changbin egyenesen szobájába kísérte ami gyönyörűnek bizonyult. Valójában egy egyszerű bézs falakkal ellátott szoba volt amiben egy szekrény és egy ágy foglalt helyett mellette két oldalt éjjeliszekrényekkel. A szobából nyílt egy fürdőszoba is.

-Hozok neked pizsamát..Ne mászkálj más nélkül. Amíg engedélyt nem kapsz arra, hogy ki gyere addig bent kell maradnod!- mondta szigorúan ám a külsejéhez képest kedvesen.

Jisung bólintott majd nézte ahogy a fekete hajú kimegy. Nem sokkal később visszatért egy törölközővel és egy fekete pizsama szettel. Jisung jelnyelven megköszönte majd azonnal megindult a fürdőbe. Jéghideg zuhanyt vett hiszen az összes porcikája lángolni kezdett. A jéghideg víz szinte égette bőrét ahelyett, hogy lehűtötte volna így feladva fürdött le. A fürdőből kilépve Changbin még mindig a szobában volt.

Kezeit azonnal háta mögé tette, hogy a férfi ne lássa a szúrásnyomokat karjain. Bár nem csak azokat nem szerette volna ha látja..az volt a legfontosabb, hogy ne vegyék észre.

Szakadt róla a víz és érezte a fájdalmat a csontjaiban, de tűrte egészen addig ameddig a fekete hajú nem távozott szobájából. Ahogy becsukódott a szoba ajtó összerogyott és a földre esett. A jéghideg padló kicsit lenyugtatta lángoló bőrét, de a fájdalom a csontjaiban nem múlt el. Leverte őt a víz és hányingere lett. A földön kuporgott órákig és csak szenvedett, de megérdemelte. Legalábbis Jisung úgy gondolta.

Egész éjszaka egyedül volt a sötét szobában a földön fekve. Úgy érezte, hogy ha befekszik a puha ágyba csak jobban fájna mindene. Kaparta a padlót a fájdalomtól és a fürdőbe is csúszva tudott eljutni, hogy kiadja magából a semmit. Hol a hátán, hol az oldalán, hol pedig a hasán feküdt. Ordítani akart, de nem tehette meg így csak csendben tűrte. Végül pedig annyira legyengült, hogy elaludt a padlón.

Kopogásra ébredt fel így feltápászkodott a földről. Úgy érezte, hogy majd meg fagy pedig tisztában volt azzal, hogy jó idő volt a szobában. Magára csavarta a takarót majd kinyitotta az ajtót. Egy ismeretlen férfi állt előtte aki betolta a szobába a reggelijét.

-G-gond lenne ha nem enném meg?- kérdezte az ételt nézve amit bármikor szívesen megevett volna..de nem ma.

Ahogy ránézett hányingere lett és továbbra is annyira fázott, hogy a vastag takaró se volt neki elég.

-Nem!- válaszolt a férfi majd távozni készült. -Hozzak magának valamit?- kérdezte kedvesen.

-Egy vastag pulóvert..vagy kabátot..

Nem akart beszélni, de tudta, hogy muszáj más különben megfagy a szobában. A férfi összehúzott szemöldökkel bólintott majd távozott.

-Jöjjön!- mondta a vezér unottan.

-Elnézést a zavarásért uram, de a tegnap érkezett fiúnak..egy vastag pulóverre vagy kabátra lenne szüksége!- mondta a cseléd.

-Mégis minek ilyen melegben?- kérdezte felhúzott szemöldökkel.

-Nem tudom uram!

-Vigye neki ami csak kell.- vonta meg vállait.

Jisung amint megkapta a kabátot felvette és meghajolt. Amint becsukták az ajtót a sarokba vonult ahová leült. Remegett sőt vacogott teste pedig lángolt. Nem érezte magát lázasnak. Végtagjai elkezdtek fájni és hirtelen úgy kezdte érezni mintha felgyújtották volna.

Mély levegőket véve kapott a kabát cipzárja után amit egyszerűen nem tudott megfogni remegő kezei miatt. Pánikolva próbálta leszakítani magáról a ruhadarabot, de nem ment sehogy. Mikor végre sikerült elkapnia a cipzárt egy határozott mozdulattal rántotta rajta. Akkora erővel tépte a cipzárt, hogy néhány foga a földre pattant.

Felpattanva a földről szedte le magáról a vastag kabátot amit a földre hajított. A falak egyre közelebb araszoltak hozzá és szédülni kezdett. Beszéltek hozzá..a falak szavakat suttogtak felé.

Jisung hajába tépve állt a szoba közepén és könnyekben tört ki. Nem tudta mi tévő legyen és rettegett a hozzá közeledő falaktól.

-Hallucinálok..csak beképzelem!- mondogatta magának folyamatosan, de a hangok nem hagyták abba.

Menj..

Kell neked..

Boldog leszel tőle...

Nem győzhetsz ellene..

Te nem akarsz nélküle élni..

Gyenge vagy!

Jisung egyre hevesebben vette a levegőt és térdeire esett. Kezeivel megtámasztva magát próbált levegőért kapkodni. Nem akart a hangokra hallgatni. Tudta, hogy csak hallucinál, de a fájdalom amit érzett a testében egyre gyengébbé tette őt. A szervezete egy újabb adagért kiáltott, hogy egy időre megnyugodjon majd újra követelje. Könnyei folyamatosan folytak az arcán és egyre kevésbé kapott levegőt. A falak egyre közelebb kerültek hozzá és úgy érezte hamarosan bekebelezik. Remegett, hányingere volt és szakadt róla a víz. Teste lángolt és ha nem fájt volna minden porcikája letépte volna magáról felsőjét. Szemeit összeszorítva próbált kizárni mindent, de amikor újra kinyitotta azt csak sötétséget látott. A bútorok és a falak a helyükre kerültek, de sötétség vette őt körbe.

-Megvakultam?- kérdezte magától hiszen egy idő után a bútorok körvonalát sem észlelte.

Lábait kinyújtva leült a padlóra amit körmeivel kapart nem olyan rég. Nem érezte a parkettát, de mégis tudta, hogy ott van. Hangokat hallott és nevetést majd rohanni kezdtek felé. Egy sötét árny akinek vörösen izzottak a szemei. Jisung azonnal felpattant a padlóról és futásnak eredt.

Nem tudta merre megy és egy hatalmas csattanás térítette őt észhez. Fejéhez kapva kinyitotta a szemeit és már nem volt sötét. Nem rohant felé senki, a hangok eltűntek és világos volt. Nagy levegőket vett majd felnézett és az ajtót látta maga előtt ami hamarosan ki is nyílt.

-Hangokat hallottam!

Changbin Jisung ajtaja előtt ment el amikor egy hatalmas durranást hallott. Szemöldökeit összeráncolva ment vissza majd kinyitotta az ajtót.

-Hangokat hallottam!- nézett le a padlón ülő fiúra.

Szemei vörösek voltak, haja kuszán állt és arcán karmolás nyomok voltak. Körmei beszakadtak és némelyik ujja vérzett is. A szobában körbe nézve csak a kabátot pillantotta meg ami a szoba másik végébe volt dobva. Az ágy pedig úgy volt ahogyan azt megcsinálták a cselédek.

Jisung csak fejét rázta ezzel jelezve, hogy nincs semmi baj majd felállt a földről. A fájdalmaktól szenvedő teste ellenezte a mozdulatot, de Jisung minden erejét beleadta.

-Minden rendben!- jelelte nehezen majd megindult a fürdő felé.

Changbin furcsán nézte majd kiment és becsukta az ajtót. Uta azonnal Hyunjin felé tartott hiszen tudta, hogy konyít valamelyest a jelnyelvhez.

-Ez mit jelent?- utánozta le Jisung mozdulatait.

-Azt, hogy minden rendben! Miért?- tette le Minho asztalára a papírokat amiket át kell néznie.

-Ezt jelelte nekem a fiú akit hoztál, de nem úgy néz ki mint aki jól lenne. Neki rohant az ajtónak és elég rossz passzban volt.- válaszolta Changbin mire Hyunjin szó nélkül sietett el.

Bin utána futott hiszen nem értette mire ez a nagy siettség. Hyunjin szinte azonnal kinyitotta Jisung szobájának ajtaját majd amikor hallotta a zajokat a fürdőből se szó se beszéd berontott oda.

Jisung a nagy zaj hatására felnézett majd a hideg csempének döntötte a fejét. A tusolóban ült ruhában és fojasztotta magára a hideg vizet. A teste lángolt és abban reménykedett, hogy ez segít neki. Hyunjin azonnal elzárta a csapot majd megragadta Jisungot és kiszedte a zuhanyzóból.

Kezébe vett egy törölközőt majd a fiúra terítette. Érezte, hogy a teste forró és igyekezte eltakarni Changbin elől a fiú karjait is.

-Ha lázasnak érezted magad akkor igazán szólhattál volna!- mondta Hyunjin majd kivezette a fiút a fürdőből.

-Hozz neki másik ruhát!- mondta Hyunjin mire Bin megindult kifelé.

-Te mit keresel ennyire?- jelent meg Minho.

-Ruhát Jisungnak!- válaszolt majd egy újabb kupacot kezdett el nézni.

-Reggel kért egy kabátot most meg új ruha kell neki?-lett egy kicsit feszült.

Changbin elhúzta a száját, de nem mondott semmit sem csak meghajolt majd a ruhákkal a kezében elindult.

-Jisung!- fogta le Hyunjin a fiút minden erejével.

A fiú ijedten nézte a szőke magas karjait amiket ő egészen máshogy látott. Olyan érzése volt mintha maga a sátán akarná lefogni majd elvinni őt a pokol mélyére. Újra hallani kezdte a hangokat és nem látott semmit csak az ijesztő karokat amik lefogták őt. Nem hallotta Hyunjin hangját ahogy próbálja megnyugtatni őt.

Changbin mit sem sejtve ment be a szobába majd meglepve fogadta Hyunjint aki kézzel és lábbal fogta le a fiút. Jisung a semmibe meredt és minden áron próbált kiszabadulni Hyunjin fogságából. Sírt és látszott rajta, hogy valami olyasmit lát amit más nem. Retteget és valakit követett a szemeivel míg nem összeszorította lélektükreit.

-Valaki megmondaná, hogy mi folyik itt?- jelent meg Changbin mögött Minho is.

-Hát főnök ha lehetne akkor nem most!- szorította erősebben Jisungot aki ordítani tudott volna a fájdalomtól.

Minho megunta azt ahogy Hyunjin próbálkozik lefogni a fiút így odament és kirángatta őt Hyunjin karjaiból.

-Utálom azokat akik gondot okoznak nekem!- hajolt bele Jisung arcába.

Jisung rémülten nézett a férfire hisz magát a halált látta ha ránézett. Minho unottan engedte el mire a szőke fiú a földre zuhant.

-Vigyétek a déli szárnyba! Nekem nem kell egy őrült ember.- mondta undorral az arcán majd nyakkendőjét megigazítva ment ki a szobából.

Hyunjinnak ideje sem volt ellenkezni Changbin megragadta a fiút és már vitte is.

-Nem teheted ezt vele! Nem őrült!- sietett utána.

-A vezér parancsa..ha megszegjük meghalunk. Nem ér annyit ez a fiú!- mondta majd mikor a kocsihoz ért beültette a fiút a hátsó ülésre.

-De..-próbálkozott Hyunjin, de Changbin elhajtott.

FOLYTATJUK!..