Fáj amikor szerelmes vagy egy csapattársadba akinek már amúgy is kapcsolatba van, igaz?

Nos Han Jisunggal is ez történt! Mindig is tudta, hogy az idősebb nem fog érezni iránta semmit soha mégis minden nap reménykedett benne, egészen addig a napig.

-Stray Kiss!- kiáltotta el magát Jeongin.

-Csókolózni akarsz?- kérdezte Seungmin felvonva a szemöldökét.

-Megszeretnél csókolni?- fordult Minho felé pimasz mosollyal az ajkain Hyunjin.

-Csókot akarsz? Gyere!- lépett hozzá közelebb csücsörítve.

-Én i..-szólalt volna meg Jisung, de szinte azonnal cserben hagyták őt hangszálai amikor Minho magához rántva Hyunjint megcsókolta őt.

Kezéből kiejtette a poharát ami apró darabokra tört lába előtt. Szinte mindenki azonnal ránézett, de ő csak sokkosan bámulta vérző lábait.

-Jól vagy?- sietett oda hozzá Chan hiszen tudta, hogy a fiú milyen érzékeny is tud lenni.

Jisung egy szót sem szólt csak arrébb lépett és a lépcső irányába sietett amin aztán fel is futott.

-Sungie, nincs semmi baj!- kiáltott utána aggódva. -Takarítsatok fel!- mondta mogorván majd a fiú után sietett.

-Még mindig ilyen érzékeny?- kérdezte motyogva a legfiatalabb.

Aznap Chan megtudta, hogy pontosan miért ejtette el a poharat a kisebb és a lábait is szépen lekezelte. Azóta a nap óta pedig a leader és a maknae line közül a legidősebb nagyon jóban vannak.

-Hyung..- nyitott be halkan a legidősebb szobájába hiszen tudta, hogy nem alszik.

Chan nem szólt egy szót sem csak felemelte a takaróját. Jisung nem habozott azonnal bebújt az idősebb mellé és jó szorosan hozzábújt. Chan a fejét kezdte simogatni és kedves kis semmiségeket suttogott a fülébe amíg el nem aludt.

Amióta a kisebb szinte minden este megjelenik nála sokkal többet alszik mint 3-4 óra szóval már szüksége van arra, hogy valaki szundikáljon mellette.

-Nem láttátok Jisungot? Nem volt a szobájában amikor mentem felkelteni őt!- szólalt meg a legkisebb az asztalnál ahol a leader és Sung hiányoztak.

-Mi nem láttuk sehol!- rántotta meg vállait Hyunjin majd tovább evett.

-Szép jó reggelt!- köszönt kivételesen kipihenten a legidősebb.

-Neked is hyung!- szólaltak meg egyszerre.

-Hogy-hogy ilyen kipihent vagy?- kérdezte Seungmin hiszen sose fordult még elő ilyen.

-Ő az oka!- mutatott Jisungra aki éppen akkor vánszorgott be a konyhába.

-Hulla vagyok!- lépdelt oda az idősebbhez majd magához ölelte őt.

-Legközelebb gyere hamarabb és többet tudsz aludni!- puszilt a fejére majd elengedte és megfogta a kedvenc bögréjét amibe öntött egy kis kávét.

-Szóval hyunggal aludtál!- bólogatott Jeongin mindent értve.

-Nem tudtam aludni az éjszaka valakik miatt szóval igen! Hyung szobája van a legtávolabb így nem lehetett hallani semmit!- válaszolta kissé mogorván majd újra BangChanhoz ment és fejét nyakába fúrta, hogy még véletlenül se lássák a könnyeit.

-Örülnék ha nem hajnali kettő órakor változnátok nyúllá! Legyetek figyelmesek Jisungra mivel az elválasztó fal szimpla pozdorja ami rohadt vékony!- nézett a Hyunho párosra miközben Jisung hátát simogatta.

-Költözzön át hozzád, ne hogy már miatta ne tudjam azt csinálni amit élvezek!- forgatta meg szemeit Minho.

Bár Jisung nem látta hangján mégis hallotta, hogy milyen gúnyos is volt az amit mondott. Nagyon gyorsan engedte el Chant majd végül sírva távozott a konyhából.

-Egyszer az életbe ne bántanátok meg! Tudom, hogy érzékeny és ez számotokra néha már idegesítő, de nem tudnátok finomabbak lenni? Felix, Seungmin, Jeongin türelmesek vele akkor ti miért nem tudtok?- akadt ki teljesen jogosan hiszen már neki fájt az, hogy a kisebb mennyire nem érzi magát jól.

Bögréjét a konyhapultra csapta majd végül elhagyta a helyiséget és a szobájába indult hiszen tudta, hogy ott lesz a kisebb.

-Jisungie, semmi baj!- ült le mellé az ágyra majd az ölébe húzta a fiút.

-Nem bírom azt ahogyan viselkedik velem! 1 éve vannak együtt és azóta mintha nem is lennék ha pedig mégis tud rólam akkor szemét velem!- sírta el magát jobban miközben közelebb bújt hozzá.

BangChan egy szót sem szólt hiszen tudta, hogy a kisebbnek igaza van. Mindig látta ahogyan a kisebb próbálkozik, de Minho folyton lerázta őt..

-Minho Hyungie, játszunk valamit?- ment oda hozzá Jisung izgatottan.

-Most nem, randira megyek Hyunjinnal!- válaszolt..

...

-MinMin Hyung, elmegyünk valahová?

-Sajnálom, de Hyunjinnal és Changbinnal megyünk gyakorolni.

...

-Min Hyungie ráérsz beszélgetni?

-Most nem! Nem soká megyünk el Hyunjinnal sétálni!

...

-Hyungie!

-Most nem érek rá.

...

-Minho hyung..kaphatok egy ölelést?

-Nem szeretek ölelkezni!

...

-Hyung, lennél velem egy kicsit...szorongok!

-Keresd meg Seungmint vagy nem tudom én Hyunjinnal vagyok elfoglalva..ja és ne motyogj!

...

-Minho..

-Tisztelet! Mellesleg a válaszom nem!

Azt akarta kérdezni, hogy szereti-e őt még, hiszen már nem volt biztos abban, hogy barátok-e.

...

-Hyu...semmi!

-Hm? Rendben, amúgy sem érek rá!

Jisung nap mint nap egyre jobban tört össze. Hiányolta a régi Minhot akit már talán soha többet nem fog visszakapni. A régi Minho sokat volt vele és sokat ölelgette őt. Segített neki ha szorongott és mindig mellette volt ha nyugtatni kellett őt. Ez mind eltűnt amióta kapcsolatban van Hyunjinnal hiszen a szerelem teljesen elvakította őt.

-Na most már ne sírj, a végén még kiszáradsz itt nekem!- szólalt meg Chan majd csikizni kezdte a fiút.

Persze Jisung azonnal nevetni kezdett és könyörögni, hogy az idősebb hagyja abba.

-Befejezd a sírást akkor?- kérdezte továbbra is kínozva a kisebbet aki csak bólogatni tudott, a nevetésen kívül.

Ekkor Chan abbahagyta amit csinált majd újra az ölébe húzta a fiút és jó szorosan megölelte őt.

-Köszönöm Chan hyungie!- ölelt vissza jó szorosan majd a nyakába bújt.

Jisung ha nem tettekkel akkor különféle becézésekkel mutattja ki a szeretetét a másik felé. Ilyen például a Hyungie vagy éppen a a fiatalabbak estében a bogyó, babó és a honey.

-Nincs mit köszönnöd, babó!- mosolyodott el a néven hiszen tudja, hogy Jisung szereti ha aranyos becenevekkel van illetve.

-Menjünk le, éhes vagyok!- szállt volna ki Chan öléből, de ő megragadta a derekát és felállt vele együtt.

Levitte a lépcsőn majd végül a konyhába ahol vér volt a földön.

-Itt meg mi történt?- kérdezte aggódva majd egyből le is tette Jisungot a földre.

-Ki sérült meg?- nézte a kisebb vérfoltot a földön majd végül körül nézett a társaságon és látta, hogy Seungmin épp Jeongin kezét próbálja legfertőtleníteni.

-Semmi baj babó, lehet, hogy fájni fog, de utána jobb lesz! Nem vagy már kisbaba!- ment oda hozzá azonnal majd fejére puszilt és a karját kezdte simogatni. -Ma este azt álmodtam, hogy te és én egy erődben sétálgattunk ahol minden ehető volt. A kedvenceinket mind felettük és végül konkrétan gurultunk a fák között míg nem én megakadtam kettő között. Te próbáltál kiszabadítani...- kezdett el mesélni majd amikor Seungmin végre ráfújt a sebre abbahagyta és megragadta Jeongin kezét, hogy tudjon valamit szorítani. - De nem ment így ott ragadtam, de te maradtál velem és te magad is beszorítottad magad a két fa közé!- folytatta majd amikor meghallotta Jeongin kuncogását, ő maga is felkuncogott.

-Fura álmaid vannak hyung!- mosolyodott el Jeongin teljesen félretéve a fájdalmat az ujjában.

-Álmodtam én már olyat is, hogy rányítottam Felixre zuhanyzás közben ő pedig hozzám vágott egy szappant!- mesélte majd rájött, hogy az valójában nem is álom volt.

-Az nem álom volt!- kuncogott fel Felix majd leült az egyik székre.

-Pedig esküszöm annak tűnt!- gondolkodott el egy pillanatra Jisung majd fejét megrázva puszilt Jeongin arcára amikor felszisszent.

-Kész!- állt fel Seungmin majd eltett mindent a helyére.

-Mit csináltál az ujjaddal?- kérdezte Chan majd felállította Jisungot és leült a helyére.

A kisebb azonnal helyet foglalt az ölében majd az idősebb mellkasának dőlt.

-Nem figyeltem mosogatás közben és elvágtam az ujjamat!- mondta lehajtott fejjel.

-Sokszor megesik, ne érezd magad rosszul miatta!- mondta Chan majd Jisung vállára tette állát.

-Gyere, menjünk fel Babó!- szállt ki az idősebb öléből majd megfogta Jeongin sebesülés mentes kezét és elindult vele fel.

-Ki és miért vonta el a figyelmed?- kérdezte miközben leült az ágyára.

-Azt hiszem szerelmes vagyok egy csapattársunkba aki kapcsolatban van!- harapta be alsó ajkát, hogy vissza tudja folytani a sírását.

-Hyunjin, Felix, Changbin, Minho?- sorolta a neveket akik kapcsolatban vannak.

-Hyun..Hyunjin hyung!- sírta el magát majd eldőlt az ágyon.

-Semmi baj nincs Jeongin!- feküdt mellé majd derekára fogva magához húzta.

-De, mert nem szeret és bűntudatom van amiért nem örülök annak, hogy boldog valakivel!- mondta majd letörölte a könnyeit.

-Minho hyung!- motyogta az idősebb amit nem értett a fiatalabb. -Szerelmes vagyok belé, de ő már barátként sem tekint rám mivel elvakította őt a szerelem!- vallotta be egy szomorú mosoly kíséretében.

-Szerencsétlenek vagyunk!- nevetett fel szomorúan majd végül szenvedve lehunyta szemeit abban reménykedve, hogy ha nem lát semmit majd a problémái is eltűnnek.

-Lehet!- sóhajtotta majd a pár centivel magasabb fiú haját kezdte simogatni.

Percek kellettek ahhoz, hogy Jeongin elaludjon és ne észlelje a problémáit. Jisung kimászott mellőle majd végül elhagyta a szobáját és megpillantotta a Hyunho párost akik szemmel láthatóan a szobába készülődtek.

-Jeongin alszik szóval kurvára nem akarom, hogy felkeljen! Vagy nem baszod meg sehol vagy a szobádba viszed ahol nem hallja, hogy konkrétan vonyítva dugtok!- mondta dühösen majd az említett szoba felé kezdte őket lökdösni.

Azt még elviseli, hogy ő hallja azt amit nem szeretne és zokogását elfolytva ül az ágyán, de azt már nem, hogy Jeongin is hallja azt amit. Idegesen trappolt le a lépcsőn majd a bejárati ajtó felé sétált ahol felvette cipőjét, kapátját és maszkját is.

-Nem soká jövök!- kiáltotta el magát majd elhagyta a házat.

Időközben felvette a szemüvegét is és a kapucniját is a fejére húzta, hogy még véletlenül se ismerjék őt meg. Sóhajtva szelte az utcákat bár még maga sem tudta, hogy mégis merre viszik őt a lábai. Nem akart sokáig odalenni viszont úgy érezte, hogy most kell neki a szabadság és az egyedüllét.

Délután három óra volt amikor végre hazaesett és egyből a konyhába vette az irányt ahol evett pár falatot. Minho megjelent és valami csoda folytán nem kiszívott nyakkal. Leült mellé és ő is enni kezdett miközben egy szót sem szólt.

-Tettem ellened bármit is?- kérdezett rá végül Jisung.

Minho nem szólt egy szót sem mintha meg sem hallotta volna így Jisung szólítgatni kezdte. Az idősebb figyelmen kívül hagyta őt..

-Hyung..-szólította meg őt utoljára. -Rendben, akkor csinálj úgy mintha itt sem lennék úgy ahogyan eddig is!- suttogta majd felállt és elhagyta a konyhát.

A szobájába vette az irányt ahol már nem volt ott Jeongin szóval nyugodtan magára tudta zárni az ajtót és az ágyára ülve kitudta sírni magát. Végül elaludt és egy rémálom miatt kelt fel csak hajnali 3-kor. Érezte, hogy zsibbadnak a végtagjai ami számára csak egyet jelentett, pánikrohamot. Sietősen elindult és meg sem állt az alaksorig. Becsukta az ajtót majd elindított egy tetszőleges számot és elkezdett táncolni. Sokszor mondták már neki, hogy ha úgy érzi jön akkor mozogjon hiszen az csökkenti majd az esélyét a rohamnak. Szemeit lehunyva tartotta és próbált nem engedni a rohamnak ami végül nem sikerült. A földre zuhanva sírta el magát majd végül remegő kezeivel a hajába túrt. Félt, de nem tudta, hogy mitől úgy érezte, hogy a hely egyre kisebb és ez megőrítette őt. Sírása erősödött már fura hörgő hangokat adott ki. Nem tudott más tenni mint várni arra, hogy elmúljon hiszen segítséget nem fog kapni.

-Hé, semmi baj, itt vagyok! Minden rendben lesz!- ült le mellé hyungja majd az ölébe húzta és jó szorosan magához ölelte. -Hyungie itt van még akkor is ha egy hülye és rossz ember! Akkor is szeret téged ha mással van és próbál elfelejteni. -suttogta a fülébe miközben fejét simogatta.

-Valaki mentsen meg..-préselte ki magából nagy nehezen a szavakat.

-Itt vagyok Pici Baba!- ölelte magához szorosabban a fiút.

-Minho hyung!-zokogott fel majd megszorította az említett pólóját.

-Itt vagyok, semmi baj!- nyomott egy puszit arcára.

Jisung szépen lassan megnyugodott és teljesen ellazította az izmait.

-Jobb?- kérdezte Minho miközben fejét simogatta.

-Köszönöm!- mondta könnyezve ami már csak annak volt köszönhető, hogy vele van.

-Ne köszönj semmit! Sok mindent eltudok nézni annak érdekében, hogy felejtsek még ha nehéz is viszont azt már nem ha pánikrohamod van!- húzta magához közelebb ezzel is jobban magához ölelve őt.

-Álmos vagyok!- motyogta a kisebb majd lehunyta a szemeit.

-Gyere!- állt fel a földről vele együtt majd felment a lépcsőn.

Egyenesen Jisung szobájához ment ahová bevitte őt és lefektette az ágyra. Jisung szenvedve nyúlt a nadrágja gombjához mivel nagyon melege volt még mindig. Minho sóhajtva segített neki majd miután ez megvolt befeküdt mellé és betakarta magukat.

-Hiányzott már ez!- mosolyodott el Jisung, de nem mert csinálni semmit sem.

Nem mert hozzábújni se a mellkasára hajtani a fejét. Amiután pedig beállt a csend meg sem mert szólalni, pedig annyi kérdése lett volna.

Minho nagyot sóhajtva fordult felé majd tenyerét Jisung karjára simította. Érezte ahogyan remeg ami sose jelentett jót.

-Megteheted!- szólalt meg halkan és mosolyogva fogadta ahogyan a kisebb azonnal hozzábújik.

Minho karjait dereka köré fonta és kicsit magára húzta őt. Jisung lábát átvetette rajta majd szemeit lehunyva próbált aludni.

-Hyunjin haragudni fog amiért nem vele vagy!- szólalt meg halkan.

-Lehet, de én most veled akarok aludni!- simogatta meg fejét majd egy apró puszit nyomott rá.

-Ennek örülök! Jó éjszakát MinMin Hyungie!- mosolyodott el majd fejét mellkasára hajtotta.

-Jó éjszakát Jisungie!

{...}

Másnap reggel Jisung gyengéd simogatásra kelt fel amit a felsője alatt érzett oldalán. Nyöszörögve bújt közelebb hyungjához és nem volt hajlandó felkelni.

-Mindenhol kerestelek már, de nem gondoltam volna, hogy pont Jisungnál talállak!- nyitott be a szobába Hyunjin kinek hangjában egy apró kis gúny is megtalálható volt.

-Ne kezd el, tegnap végig Jeonginnal voltál amíg aludt!- vágta hozzá majd jobban betakarta a szuszogó fiút.

-Semmi rossz szándékom nem volt! Hónapok óta nem megy köztünk ez az egész hiába akartuk helyrehozni szóval mi legyen? Maradjunk együtt és próbálkozzunk tovább felejteni vagy végre leszarjuk, hogy nem viszonozzák azt amit érzünk és bevalljuk?- ült le az ágyra miközben Jisungot nézte aki valójában mindent hallott.

-Nem lenne köcsögség azok után bevallanom az érzéseimet, hogy konkrétan leszartam őt a felejtés érdekében? Nem fog nekem hinni sőt az is csoda, hogy jelenleg engem ölelve alszik. -nézett le Jisungra aki ezek után nyammogva fordított hátat Minhonak, de hiányzott neki az idősebb közelsége.

-Hyung..- nyöszörögte majd végül visszafordult és magához ölelte őt.

Fejét mellkasába fúrta, hogy ne láthassák az arcát, hevesen verő szívét pedig próbálta csillapítani. Nehezen hitte el, hogy Minho szereti őt..

-Mondd baba!- nézett rá majd fejét kezdte simogatni.

-Most már alszom!- motyogta majd kezével az idősebb pólója alá férkőzött.

-A kis huncut!- sóhajtott fel Hyunjin majd újra minden figyelmét Minhora terelte.

Jisung végül tényleg elaludt így nem hallhatta, hogy a két idősebb mégis miről beszélgettek. Amikor újra felkelt Minho még mindig mellette volt.

-Hány óra van Hyungie?- kérdezte fáradtan majd megdörzsölte a szemeit.

-9 óra van szóval ideje lenne felkelned, a reggelit is kihagytad!- támaszkodott meg alkarján és úgy nézte a kába Jisungot.

-Hyungie..- szólalt meg halkan mire az idősebb csak hümmögött egyet.

-Adhatok egy puszit?- kérdezte édesen.

Minho belement hiszen régen nagyon sokat puszilgatta őt a kisebb. Arcon, orron, állon vagy esetleg homlokon. Jisung beharapta alsó ajkát mire Minho tekintete szinte egyből oda terelődött.

Jisung végül elmosolyodott majd közelebb hajolt és az idősebb ajkaira nyomott egy puszit. Minho meglepetten nézett le rá és nem gondolkozva hajolt most ő a kisebb ajkaira. Nem csak egy apró csók vagy éppen puszi volt ez hanem egy lágy és érzelmes csók ami eléggé hosszúra nyúlt. Az idősebb végül elmélyítette a csókot és teljesen a kisebb felé kerekedett. Jisung közelebb húzta magához Minhot így teljesen hozzásimult.

-Hallottam majdnem mindent! Tudod ha hamarabb megtetted volna ezt akkor megúsztam volna azt a sok rossz napot!- nézett a szemeibe miután elvált tőle.

-Sajnálom Jisungie! Annyira, de annyira szeretlek és túlságosan is féltem attól, hogy te nem!- bújt bele nyakába és próbált nem teljesen ránehezedni.

-Én is szeretlek hyung és most csak az számít, hogy boldogok vagyok nem a múlt! Nem kell sajnálnod csak tedd jóvá!- mondta majd jó szorosan magához ölelte Minhot akit soha nem akart elengedni.

-Hyung, kérdezhetek valamit?- kérdezte Jisung halkan. -Mégis, hogy működik a dolog két domináns között?- tette fel a kérdését miután Minho hümmögött.

-Miért kérdezed? Nem úgy tűnik, hogy én fogok alattad nyögni bármikor is!- tolta fel magát, hogy aztán végig tudjon nézni Jisung nőies vonásokkal megáldott testén.

-Rád és Hyunjin hyungra gondoltam!- fordította el a fejét pirulva amikor arra gondolt, hogy egyszer ő és Minho lefognak feküdni.

-Dominánsabb vagyok nála és közöltem, hogy engem nem fog seggbe rakni! A legtöbb esetben nem is volt szex!- magyarázta el Jisungnak majd egy apró puszit nyomott vörös arcára. -Nem kell ennyire zavarban lenned!- kuncogott fel majd mellé feküdt és magára rántotta.

-Már miért ne kellene?- nézett rá még mindig piros arccal.

-Mert egyszer mi is szeretkezni fogunk és tudod mondták már egy páran, hogy jó a csípőmozgásom! Velem nagyon jó szexben lesz részed!- fogott a fiú derekára és bőrét kezdte simogatni.

-Szóval azt mondod, hogy te fogod nekem okozni életem legnagyobb orgazmusát?- mondta teljesen ártatlanul boci szemekkel.

-Egyenlőre mondom aztán majd megtapasztalod!- fordított helyzetükön majd megcsókolta a kisebbet.

A többit pedig a fantáziátokra bízom!

VÉGE!