Han Jisung alezredes hosszú ideje katonáskodik..Pozícióját kivívta és megérdemli ám nem léptetik elő ezredessé. A legmagasabban pozícióban álló katona valaki mást akar helyette.

-Üdvözlöm uram! Kéretett engem?- tisztelgett előtte majd mélyen meghajolt.

-Így van alezredes! Ma érkezik a katonaságba az új emberünk aki ezredesként fog helyt állni nálunk. A neve Know.- mondta majd egy aktát vett elő és Jisungnak nyújtotta.

-Se rendes név, se kép nincs uram! Születési dátum ismeretlen?- nézte az aktát azon gondolkodva, hogy egy senki, hogy lehet egyből ezredes?

-Titoktatos emberről van szó! Mindenki Know néven ismeri és az arcát még senki nem látta. Ma 14 óra 30 perckor érkezik a helikopter, légy ott és üdvözöld őt aztán vezesd hozzám!- nézett Jisungra majd elvette tőle az aktát és órájára mutatva elküldte őt.

A katonai helikopter 10 perc múlva száll le így Jisung komótosan indult meg a leszálló pályákhoz. Kíváncsi volt, hogy mégis ki lehet az az ember aki szó szerint senki mégis ezredes lesz náluk. 2 perc múlva megjelent egy helikopter a magasban és el is kezdte a leszállást.

-Maga Han Jisung?- kérdezte egy számára ismeretlen katona mire bólintott. -Know!- kiáltotta el magát mire szép lassan kiszállt a helikopterből az említett és a megszeppent fiú elé sétált.

Egy magas férfiről volt szó katonai ruhában felfegyverkezve. Fülein ott pihent a katonai rádiós fejhallgató is...de ami a legijesztőbb Jisung számára egy koponya maszk volt..a koponyának az arc része rá volt varrva a maszkra ami teljes mértékben elfedte a férfi arcát.

-A nevem Know. Te lennél Han Jisung?- nézett végig az alacsonyabb katonán rideg tekintettel miközben kezét fegyverén tartotta mellkasa előtt.

-Igen uram!- válaszolt majd a felszálló helikopterre pillantott.

Jisungot kirázta a hang amit hallott.. egyszerűen megbabonázta a férfi hangja és külseje egyaránt. Izmosnak gondolta és tudta, hogy a felszerelése alatt is nagy izmok rejlenek, nem csak a telepakolt mellény teszi őt azzá.

-Vár magára a vezérezredes úr!- mondta Jisung majd elindult a megfelelő helyre.

Know követte őt és alaposan körbenézett ezzel is feltérképezve a helyet.

-Know, örülök a találkozásnak...újfent!- mondta a vezérezredes mosolyogva.

-Üdv újra Chan!- mondta majd kissé oldalra döntötte a fejét.

Jisung értetlenül állt egy helyben hiszen nem gondolta volna, hogy ismerik egymást..
Elgondolkodott azon, hogy csak is azért lett ezredes egyből, mert jó kapcsolatot ápolnak.

-Ne aggódj, itt már jobb helyed lesz ha lehet így mondani!- kacsintott egyet Chan majd leült az asztalához. -Pár nap múlva kiderül, hogy hol lesz az új bevetésünk. A terroristák terveznek valamit.-rázta fejét a vezérezredes.

Jisung végig a titokzatos férfit bámulta és a rideg külsejétől kirázta a hideg. Valamiért tetszett neki a látvány. Ijesztő volt számára mégis szexi és rendkívül kíváncsi volt arra, hogy ki rejtőzhet a maszk alatt.

-Alezredes! Kísérd a szobájába!- nézett Jisungra aki feleszmélve tisztelgett majd el is indult.

-Cuki fiú!- nézett a zavarban lévő fiú után majd Chanra.

-Tudtam, hogy tetszeni fog!- mosolygott Chan sőt már vigyorgott.

-Teljesen mindegy! Csak az arcom érdekli őt is azt pedig nem mutatom!- rántotta meg vállait majd megindult ám arra nem számított, hogy Jisung visszafordult hisz nem látta maga mögött a férfit.

-Bocsánat!- kért bocsánatot azonnal amikor a férfinek ment.

Know lenézett a fiúra aki többször is meghajolt majd hüvelykujjával hátra bökött miszerint ideje indulni.

-Ez lenne a szobája ezredes úr!- nyitotta ki az ajtót Jisung majd arrébb is állt az útból.

-Ne magázz! Hívj Knownak, nem érdekel a rendfokozat!- csatolta ki a mellényét majd le is vette magáról pont úgy ahogyan a terepmintás zubbonyt is. Egy fekete pólóban volt immár Jisung pedig le sem tudta venni róla a szemeit.

-Talán buzi vagy, hogy ennyire bámulsz?- kérdezte Know kissé szemrehányóan mire Jisungot elöntötte a melegség...de nem a boldogságtól vagy az örömtől.

-Jó pihenést uram!- mondta tisztelegve miközben szemei könnyesek voltak.

Jisung az ajtót becsukva sietett el és bezárkózott saját szobájába. Tudta jól, hogy elrontotta hiszen elég feltűnően bámulta őt. Sejtette, hogy egy érzéketlen fickóval van dolga, de nem gondolta volna, hogy ezt vágja a fejéhez..

Remélem megölnek majd te rohadt buzi!

Menj katonának attól majd kigyógyulsz ebből!

Nem egy buzit neveltem!

Buzi vagy még fiam?

Az emlékek csak úgy pörögtek előtte és nem bírta tovább. Szemeit lehunyva markolt bele hajába és próbálta kiverni a fejéből a rossz emlékeket. Ez az egyetlen egy dolog ami megérinti őt...a szülei akik eldobták őt a mássága miatt.

Körülbelül 1 óra kínszenvedés után kopogtattak az ajtaján így felállt és remegő kezekkel kinyitotta az ajtót.

-Igen uram? Miben állhatok szolgálatára?- kérdezte tisztelegve ám ezek után azonnal háta mögé tette kezeit.

-Találkoztam Changbinnal aki azt tanácsolta sürgősen kérjek bocsánatot.- nézett a fiúra érzelemmentesen ám minden apró rezdülését megfigyelte. -Nem lehetsz jó katona ha egy ilyen dolog ennyire megbánt!- tette karba kezeit.

-Van neked egyáltalán szíved?- kérdezte Jisung hitetlenkedve miközben hátralépett.

-Egy jéghideg...

-Ha neked ez a bocsánatkérés akkor menj és baszd meg magad!-mondta idegesen majd meglökte és beakarta csapni az ajtót.

Know az ajtót megtartva lépett be a szobába majd ő maga csapta be a falapot. Jisung kissé megijedt hiszen gyenge volt ahhoz, hogy megküzdjön vele.

-Mit fogsz tenni? Megütsz? Rajta!- nézett fel a fickóra aki unottan felsóhajtott majd a fiú arcába hajolt.

-Nekem sem volt jó gyerekkorom Han Jisung. Sokszor még mindig kínoz a gondolata, de túléltem. Az az ember aki voltam meghalt és el is ástam jó mélyre. Ajánlom, hogy te is tegyél így!- mondta majd kiegyenesedett és távozott.

-Kibaszott koponyaarcú!- mondta Jisung majd leült az ágyára.

Mindeközben Know belefutott Jisung barátaiba akik gyilkos szemekkel néztek rá.

-Nem érdemes szórakozni az alezredessel!- szólalt meg Felix.

-Velem sem érdemes Lee!- nézett rá majd elment a kisebb csapat mellett.

-Amúgy szexi a pali!- mondta Jeongin megrántva a vállait.

-Szexi, de ne szórakozzon Jisunggal! Mindannyian tudjuk, hogy semmi sem érinti meg jobban mint a családja!- bámulta a maszkos férfit Hyunjin.

-Jisung neki fog esni és annak rossz vége lesz!- mondta Changbin majd az alezredes szobája felé bökött.

Jisung ki is rontott onnan és megindult a beszélgető Know felé. Barátai egyáltalán nem állították meg őt hiszen tudták, hogy nem véletlen lett alezredes belőle.

-Koponyaarcú!- kiáltott oda neki mire a férfi felé fordult.

Rideg volt mint mindig egyáltalán nem érdekelte a dühösen felé érkező alacsonyabb férfi. Várta, hogy elé lépjen..

-Mit akarsz?- nézett le rá unottan mire Jisung gyomron vágta őt.

-Ne szórakozz velem te faszfej! Megjelensz itt és azt hiszed, hogy mindenkivel úgy bánhatsz ahogyan akarsz?- motyogta dühösen és az sem érdekelte, hogy Know seperc alatt a földre teperte őt és pisztolyt szegezett a fejéhez.

-Halott vagy!-mondta Know teljes nyugodtsággal.

-Te pedig töketlen!- nyomta oda pisztolyát a férfi nemi szervéhez hiszen az volt az egyetlen amire célozni tudott és minden férfi gyenge pontja.

-Know!- kiáltotta el magát a vezérezredes.

Know Jisung szemeibe nézve szállt le róla majd helyére tette pisztolyát. A kisebb is így tett majd felkelt a földről.

-Mehetsz!- nézett Jisungra aki azonnal ment is. -Ne szórakozz vele! Mit csináltál? A gyerekkorával kapcsolatban történt valami?- nézett a magasabbra mérgesen.

-Nem értem miért fontos ez annyira. Nekem sem volt fényes gyerekkorom!- szűkítette össze szemeit majd hátra nézett a fiúra akit barátai nyugtattak meg.

-Jisung más mint a többi katona. Ő az összes traumatikus élményét percek alatt elfelejti, de a gyerekkorában történteket nem. Mondhatni olyan mint te viszont neki még vannak érzései!

-Nekem is vannak érzéseim csak én képes vagyok nemet mondani!

Know tisztelgett majd végül elment. A lelke mélyén megérintette az, hogy bántott egy személyt lelkileg, de nem engedte meg magának, hogy érezzen.

Napokkal később Jisung telefonhívást kapott. Érdeklődve vette fel a készüléket a főnök irodájában majd beleköszönt.

-Szia Han!- köszönt bele apja.

-Mit akarsz? Évek után képes vagy felkeresni?- nevetett fel gúnyosan.

-Bocsánatot akarok kérni amiért tönkretettem a gyerekkorodat..Nem volt helyes amit veled tettem.

-Azt hiszed egy bocsánatkérés mindent megold?

-Jisung...az apád vagyok igazán megérdemlem a megbocsátást!

-Sose voltál az! Csak egy senki vagy Gu-Seok!

-Han! Te kis...

-Buzi? Menj a picsába és soha többet ne keress fel! Pénz kellene? Elfogyott? Nincs pia? Nincs ember akit bántani tudnál? Te mocskos féreg!

A fiú idegesen csapta le a készüléket majd bocsánatot kért Chantól hiszen az az ő tulajdona.

-Az apád volt az?- kérdezte a vezérezredes mire Han bólintott majd azonnal távozott is.

Chan csak sóhajtva figyelte az alezredest és kicsit sem érdekelte, hogy tisztelgés nélkül távozott. Tudta, hogy ez volt az utolsó csapás a fiúnak.

-Han...-szólt utána Chan mire a fiú megfordult és elindult.

Úgy gondolta, hogy megrovást kap amiért tiszteletlen volt, de nem így lett. A férfi fiókjába nyúlva kivette a hajfestéket és a szőkítőt majd letette az asztalra.

Jisung nagy levegőt vett és a vezérezredesre nézett. Ő maga is úgy gondolta, hogy itt az ideje..

-Majd akkor festem szőkére a hajamat ha már végleg feladtam a küzdelmet és nem fog érdekelni semmi sem!- mondta Han barátainak főnökük társaságban.

Jisung megfogta a hajfestéket és a szőkítőt majd tisztelgett és távozott ismét. Szobájába sietve a fürdőbe indult ahol elkezdte hajának szőkítését. Szemeiből folytak a könnyek és az emlékek a fejében csak rontottak a helyzeten. Utálta a tudatot, hogy a családja egy másik embert faragott belőle.

Egészen másnap reggelig ki sem mozdult a szobájából. Már mindenki a leszálló pályán sorakozott míg Jisung a tükörben bámulta szőkére festett haját. Utálta, de be kellett vallania magának, hogy rendkívül jól állt neki.

-Hol van már az alezredes? Már a katonák előtt itt kellett volna lennie!- nézett Chanra Know azokkal a rideg szemekkel.

-Most elnézzük neki! Majd megérkezik amikor készen áll rá, addig pedig nem megy senki sehová!- nézte a katonákat a vezérezredes.

-Hol van már Jisung?- suttogta Hyunjin a mellette álló Changbinnak.

-Nem tudom!- suttogta vissza majd a vezérezredesre nézett aki sapkáját levéve szívéhez szorította azt.

A katonának abba az irányba fordítottak fejüket amerre vezérezredesük és megértették reakcióját. Évekkel ezelőtt meg lett beszélve, hogy ha eljön ez a pillanat úgy kezelik mint egy bajtársuk halálát hiszen Han Jisung... belülről meghalt..

A szőke férfit megpillantva mindenki sapkájáért nyúlt és szívükhöz szorították azt. Know értetlenül bámult mindenkit miközben a szőke fiút bámulta aki szép lassan megérkezett.

Szemeit mindenkin végigvezette majd elkezdte mondani a holnapi bevetéssel kapcsolatos dolgokat. Sapkáját fejére tette majd csendben ismét végigvezette a sorban állókon a tekintetét.

-Ti vagytok a családom!- mondta büszkén majd tisztelgett és távozott.

-Mi volt ez?- kérdezte Know Chantól aki éppen akkor vette vissza sapkáját.

-3 évvel ezelőtt azt mondtuk neki, hogy fesse be a haját szőkére. Utálja a szőke hajat valamilyen oknál fogva így azt mondta, hogy majd akkor teszi meg ha lelkiekben teljesen feladta a küzdelmet. Az apja tegnap felhívta délután és bocsánatot kért tőle.- válaszolt a vezérezredes szembefordulva a maszkos férfival.

-Csak bántani akarta vagy éppen kellett neki valami. Én már évek óta egy telefonhívást sem veszek fel!- rántotta meg a vállait majd végül ő is elment.

Másnap reggel mindenki a leszálló pályán sorakozott ahol egy harci repülőgép várakozott rájuk.

-Mindenki vigyázzon magára és jelentkezzetek amikor csak tudtuk! A tervet mindenki tudja..Nem sok a terrorista, de bármikor képesek gyilkolni vagy robbantani. A cél az, hogy az összes meghaljon és élve jussunk ki onnan!- mondta Know majd elindult és felment a repülőgépre.

Mindenki sorban követte a férfit majd helyet foglaltak és felszállt a repülőgép. A hely csak fél órára volt és amint leszálltak már szaladt is kifelé mindenki. Mindenki tudta, hogy arról a bázisról van szó ahonnan Know alig 1 hete érkezett.

Jisung sóhajtva indult meg a helyére és lelőtte azt aki az útjába került.

-Han! Vétel!- hallotta meg Know hangját a golyóálló mellényére akasztott adóvevő eszközből.

-Igen?- szólalt meg miközben lelőtt egy késsel támadó férfit.

-Menj be a vezérezredes irodájába és hozd el az asztalon lévő aktákat!- mondta miközben a terepet figyelte.

-Ezért még tartozol nekem!-sóhajtott fel majd irányt váltva elindult az iroda felé.

-Mivel?

-Megoldjuk egymás problémáit!-mondta miközben feltörte az iroda zárát.

-Mi az én problémám?- kérdezte érzelemmentesen.

-A maszk..Vedd le!

-Mutassam meg az arcom?

-Igen, uram!-lépett be a kicsiny irodába és körbe nézett.

-Negatív!-válaszolt ridegen ami idegesítette a fiatalabbat.

-Ronda vagy?- lépett az asztalhoz ahol ott voltak az akták.

-Épp ellenkezőleg!

Jisung nem válaszolt ugyanis feltűnt neki egy akta a sok közül. Nagy szemekkel figyelte azt és nyelt egy nagyot.

-Lee Minho? Ez lenne a neve?- nyitotta ki az aktát amiben a születési dátumán és a nevén kívül minden ismeretlen volt.

Fejét megrázva megfogta az aktákat majd a parancsot hallva elhagyta az irodát és később az épületet is.

Utolsónak ért a repülőhöz és meglepődött, hogy már sötét van. Azt gondolta, hogy alig telt el 1 óra míg bent voltak az épületben és megölték a terroristákat. A harci repülőgép felszállt míg Jisung Know kezébe nyomta az aktákat és leült Felix mellé.

-Azok minek?- kérdezte azonnal, de az idősebb csak vállait rántotta válaszul.

A bázisra érve mindenki szétszéledt míg Jisung Know karját megfogva kényszerítette megállásra.

-Mit akarsz?- kérdezte megfordulva.

-Szép neved van. Minho.. Egyszerű de nagyszerű!- mondta halványan elmosolyodva mire az említett golyóálló mellényénél  fogva rántotta közelebb magához.

-Te beleolvastál az aktámba?- emelte ütésre öklét, de Jisungot nem érdekelte.

-A fiamat is így hívják!- mondta könnyedén miközben a férfi szemeit nézte amik kitágultak. -Te is tudsz olyat amit más nem..Kvittek vagyunk!- fogta meg Minho kezét majd lefejtette magáról és távozott.

Tudta jól, hogy olyan dolgot mondott el egy számára idegennek amit még a legközelebbi barátai sem tudnak róla, de szerette volna, hogy az idősebb megnyugodjon. Ha elmondja valakinek a nevét, ő elmondhatja, hogy van egy 2 éves kisfia.

Másnap reggel kissé fáradtan jelent meg a reggeli edzésnél hiszen alig aludt az éjszaka a bevetés után. Egész végig Minhon gondolkodott és azon, hogy miért nem használja a saját nevét.

-Jó reggelt alezredes! Késtél!- nézett az alacsonyabbra a koponyás maszkú férfi.

-Jó reggelt ezredes! Tisztában vagyok vele.- mondta majd a futó barátaira nézett.

Szerencsére ő már elérte azt a tisztséget, hogy nem kell a katonákkal edzenie így csak nézte őket Minho mellett.

-Nem hallottam még senkitől, hogy lenne egy fiad!- szólalt meg hosszas csend után Know.

-Senki sem tud róla rajtad kívül.- nézett a maszkos férfire aki szintén rápillantott.

-Miért?- kérdezte kíváncsian hisz a szülők általában büszkélkednek ha van egy gyermekük.

-Nem akarom hallgatni a sajnálkozásokat! Akiknek itt gyerekük van szinte állandóan azt hallgassák, hogy milyen rossz nekik, hogy félévente egyszer láthassák csak. Nem szeretem a feltűnést.- válaszolt miközben intett egyet Felixnek aki boldogan integetett neki vissza.

-Szóval a fiad neve Minho.

-Igen! Lee Minho!-nevetett fel halkan miközben továbbra is a katonákat nézte.

-Ne nevetess!- fordult felé a férfi teljesen mire Jisung is így tett.

-Tényleg így hívják! Az anyja vezetéknevét kapta, mert a Han Minho nem hangzott valami jól!- mondta mosolyogva hiszen boldog emlék számára a fia névválasztása.

-Valóban nem hangzik valami jól. Nem akarok bunkó lenni, de nem meleg vagy?- lépett egyet hátrébb ha véletlen neki akarna ugrani a fiatalabb.

-Biszexuális vagyok, talán gond?- kérdezte felhúzva egyik szemöldökét komoly arckifejezésre váltva.

-Nem! Én is buzi vagyok!- rántotta meg vállait mintha azt mondta volna, hogy a fű zöld.

Jisung álla a földet verdeste amikor meghallotta Minho szavait és egyszerűen nem tudta elhinni.

-Hogy tudod ezt ilyen komolyan mondani? Hazudsz, igaz?- nézett végig a férfin hiszen ő az az ember aki mindenkiről megmondja ha van valami ferdehajlama.

-Nem hazudok! Nem szokásom.- nézett a fiúra értetlenül hiszen gyanakvó szemekkel méregette.

-Futás van!- ordított a katonákra akik álltak és bámulták a náluk magasabb rangú férfiakat.

A katonák azonnal futni kezdtek mire Jisung újra Minhonak szentelte minden figyelmét.

-Nem mondtam volna meg rólad pedig én mindenkiről tudom, hogy ha nem heteroszexuális!

-Egy nagy titok vagyok az emberek számára.

Szinte az egész edzést végig beszélgették és észre se vették ha a katonák nem csinálták a kiadott feladatokat. Jisung rengeteget nevetett hiszen Know egy komoly ember mégis nagyon jó humora van.

-Ahhoz képest, hogy soha nem nevetsz és mosolygsz elég humoros ember vagy!- mondta Jisung miközben oldalra döntötte a fejét.

-Flörtölni próbálsz velem?- kérdezte összeszűkített szemekkel.

-Eszemben sincs!- nyújtotta ki a nyelvét mint egy kis gyerek.

Know szemeit megforgatva karba tett kezekkel állt Jisunggal szembe majd megkérte, hogy meséljen a fiáról.

-Októberben tölti a 3. életévét. Kis szemtelen kölyök, de akárhányszor meglátogatom őket mindig a legjobb gyerek a világon. Az anyja állandóan panaszkodik rá, de ha ott vagyok akkor nincs vele semmi baj. 1 hét múlva meglátogatnak engem, de mindenki úgy tudja, hogy a nővérem kisfia.

Know csendben hallgatta őt és figyelte ahogyan Jisung szemei újra és újra felcsillanak.

-Miért gondolod, hogy a Minho szép név?- kérdezett rá hirtelen Know.

-Nem tudom! Egyszerű és gyakori név, de meg van a maga szépsége. A nagyapám is Minho volt és imádtam őt. Ő nevelt fel engem aztán amikor elhunyt itt kötöttem ki.

Jisung szemei kissé bekönnyeztek nagyapja említésére, de nem engedett az érzéseinek.

-Hé! Mióta álltok ott?- fordult a katonák felé Know dühösen.

Az összes katona szinte azonnal a feladatát kezdte el csinálni hiszen Knowval nem érdemes packázni.

Jisung nyelt egy nagyot Minho hangja miatt hiszen kissé mélyebb volt az eredetinél. Amikor Know ismét felé fordult fejét megrázva tért észhez és a magasabb szemeibe nézett.

-Az apám nevét kaptam meg a születésemnél. Gyűlölöm az apámat és a nevemet is!- szólalt meg Know, Jisung pedig nagy szemekkel figyelte őt.

-Nem utálhatod a nevedet csak mert az apádé! Utálnom kéne az öcsém nevét, mert az apám neve? Ne az apád neve határozzon meg téged hyung, mert nem attól leszel Minho, hogy ő is Minho. -lépett hozzá közelebb és kissé halkabban beszélt nehogy meghallja valaki Know valódi nevét.

-A saját szavaidat neked is meg kellene fogadnod néha. Bölcs dolgokat mondasz és segítesz mindenkinek még nekem is aki már az első napon bunkó volt veled. Jó srác vagy és azért váltál ilyen jó emberré, mert láttad a saját szemeddel mit ne csinálj. A kisfiad nagyon büszke lesz rád!

Know komoly szavai Jisung lelkéig hatoltak. Szemei könnyesek lettek majd egy hatalmas mosoly húzódott ajkaira.

-Köszönöm!- mondta majd pipiskedve egy apró puszit nyomott a maszkra.

Sietve távozott mielőtt Know neki ront és nevetve indult meg az ebédlő helyiségbe. Tudta, hogy olyat csinált amit nem kellett volna, de ő már csak ilyen.

-Szereti így kimutatni a szeretetét.- mondta Felix az ezredes mögött aki azonnal megfordult.

Know bólintott egyet majd mindenkit távozásra intett. Fejét rázva ment szobájában és ott töltötte a reggeli szünetet.

-Jót elbeszélgetettek!-ült le Jisung mellé Hyunjin aki bólintott egyet.

-Kedvesebb mint aminek tűnik!- rántotta meg vállait majd mindenről is elkezdtek beszélgetni.

Mindennapuk így telt. Reggeli edzés, reggeli, lövés gyakorlása, ebéd majd végül esti futás és vacsora.

Jisung és Minho jót beszélgettek és bár ő nem tudott meg túl sok mindent a maszkos férfiről, Jisung rengeteg mindent elmesélt a férfinek. Az edzéseket végigbeszélgették, a saját edzéseiket pedig együtt csinálták.

-Várod a holnapot?- kérdezte Know miközben újra töltötte fegyverét.

-Nagyon! Hiányzik már a kisfiam és én is neki. Tegnap hívott Haneun este 11-kor és beszélnem kellett Minhohoz, mert nem volt hajlandó aludni.- mondta miközben a férfit nézte aki célzott és lőtt.

-Nehéz lehet neki, hogy alig lát téged.

-Nehéz mindhármunknak, de igyekszek mindennap beszélni velük. Haneun tudja, hogy miért lettem katona és nem is akarja, hogy leszereljek.

Know figyelmesen hallgatta a fiút majd letette a fegyvert és közelebb lépett a fiatalabbhoz.

-A nagyapád miatt lettél katona?- kérdezett rá finoman.

-Igen, részben. Ő is katona volt és felküzdötte magát dandártábornoknak. Nagyon sokat mesélt nekem és már 6 évesen tudtam, hogy katona akarok lenni. Aztán amikor apám megtudta hozzám vágott mindent. Azt gondolta, hogy ha katona leszek akkor kinevelik belőlem a ferdehajlamot, de nem így lett.

-Tipikus homofób szöveg!- rázta meg fejét Know Jisung pedig bólintott.

-Te miért lettél katona?- kérdezte Jisung kissé félve.

-Nem tudom. Távol akartam lenni a családomtól aztán végül katonának álltam. Több bázison is voltam már, mert jobb voltam mindenkinél. Így kerültem ide is. Az ottani vezérezredes úgy gondolta, hogy jobb helyem van itt és én is ezt gondolom.-  válaszolt Jisungnak aki nagy szemekkel figyelte ahogyan a férfi beszél.

-Ha tényleg jobb vagy mindenkinél akkor lassan altábornagy leszel!- kuncogott fel Jisung majd ő maga is letette a fegyverét.

-Te sem maradsz örökké alezredes!- rántotta meg vállait Jisung szemeibe nézve.

A fiatalabb nyelt egy nagyot és csak bámult a rideg szemekbe. Az elmúlt majdnem 1 hétben próbálta megfejteni a férfit, de egyszerűen képtelen volt. Mindig olyan dolgokat mond el magáról amiből semmit sem tud kideríteni.

-A vezérezredes..-jelent meg Felix majd csendbe is maradt amikor meglátta a két férfit akik csak állnak egymás előtt és bámulják a másikat.

Halkan kihátrált majd visszasietett a vezérezredeshez aki értetlenül bámulta őt.

-Egymást bámulják éppen és nem mertem őket megzavarni benne!- mondta kínosan tarkójára simítva.

-Nem gondoldod, hogy kicsit közel kerültek egymáshoz? Mármint az edzéseken is beszélgetnek és a katonák elsumákolják a dolgokat.- nézett Felixre aki elpillantott oldalra.

-A sumákolás nem az ő hibájuk, uram! Attól mert ők nem figyelnek nekünk ugyanúgy kellene csinálni a dolgunkat. Nem fog előfordulni többet!- hajolt meg mélyen majd tisztelgett.

-Úgy legyen! Az összes szemem rajtatok!- figyelmeztette játékosan majd elmosolyodott. -A tisztelgést pedig hagyd! Most barátként beszélgetünk.

-Rendben hyung! Mellesleg valóban sok időt töltenek el együtt. Ahhoz képest, hogy az első nap egymásnak rontottak. Know ezredes mindenkivel rideg, de amikor Jisunggal van kicsit enged a rideg stílusából.

...

-A fiadnak is ilyen pufók arca van?- szólalt meg hirtelen az idősebb mire Jisung arca elkomorodott.

Idegesen gyomrozta meg a férfit majd amikor észrevette mit is tett alsó ajkába harapott. Idegesen túrt hajába amibe bele is tépett.

-Ne haragudj!- mondta majd minél gyorsabban akart távozni a lőtérről.

-Minden oké?-fogta meg Jisung csuklóját az idősebb megállásra késztetve.

Mivel Jisung erőlködött, hogy távozni tudjon így Minho magához rántotta és lefogta. Jisung orrát megcsapta Know parfümének illata és kissé lenyugodott.

-Ha olyat mondanak amit gyerekkoromban hallottam..Nem tudom mit csinálok csak cselekszem és bántok másokat. Elpattan valami és..

Jisung szemei bekönnyesedtek és már esze ágában sem volt szabadulni. Csak Minho tartotta őt, mert nem tudott a saját lábain állni.

-Fogadd el végre a traumáid! Ha csak elnyomod magadban nem lesz jobb csak rosszabb. Mindig van valaki akinek elmondhatod azt ami történt.- fordította maga felé a síró fiút aki kétségbeesetten figyelte a maszkos férfit.

-Csikis vagy valahol?- kérdezte hirtelen Jisung.

-Látod? Most is tereled a témát! Nem vagyok csikis.- rázta a fejét hitetlenkedve.

A másnap hamar eljött és Jisung izgatottan várta, hogy végre megjelenjen Haneun és Minho. Know mellette állt hiszen Jisung megkérte, hogy legyen vele ott.

-Apa!- sikoltott fel a kis Minho majd szaladni kezdett Jisung felé aki guggolva várta őt.

Szorosan magához ölelte majd felállt és köszönt Haneunnak is aki mosolyogva nézte őket.

-Egész úton hisztizett!- forgatta meg szemeit az anya majd megsimogatta fia fejét.- Ő meg kicsoda?- nézett a maszkos férfire kissé aggódva hiszen hallotta, hogy apának hívja a kisfia.

-Ő Know ezredes! Tud róla, hogy a fiam!- nézett a nőre aki halványan elmosolyodott.

-Örvendek!-nézett Minhora aki bólintott egyet.

-Megfogod?- kérdezte Jisung Minhotól aki az őt bámuló gyermeket nézte.

-Nem valami beszari kölyök!- nevetett fel Minho majd végül vonakodva, de kezébe vette a fiút.

Jisung szemei felcsillantak és szája is tátva maradt amikor meghallotta az idősebb nevetését. Újra és újra lejátszódott a fejében és igyekezett teljesen a  fejébe vésni. Soha nem akarta elfelejteni.

-Csukd be!- mondta Know az alezredest nézve miközben hagyta, hogy a fiú a maszkját piszkálja.

...

Az idő sajnos gyorsan telt Jisung sajnálatára. Tudta, hogy Haneunéknak estére a városba kell érniük, de nem akarta elengedni a kisfiát. Kisfiával végignézték az edzéseket majd hagyta, hogy barátai és néhány katona babusgassák picit. Bűntudata volt amiért barátainak sem mondta el az igazat, de egyszerűen nem akarta, hogy mindennap azt hallgassa, hogy milyen rossz.

Elég ha átéli milyen rossz a hiánya nem kell még emlékeztetni is rá.

-Szia Minho!- ölelte meg szorosan fiát aki amint anyja karjaiba került sírni kezdett.

Az ő szemei is bekönnyesedtek hiszen utálta ha a fia sír. Egyszerűen nem tudta elviselni a látványát és a tudat, hogy miatta sír. Szörnyű volt számára.

Amint távoztak Jisung Know karjaiba vetette magát és hangosan kezdett sírni. Az ezredes hátralépve tartotta meg egyensúlyát és tanácstalanul nézte a fiút aki szorosan ölelte őt. Évek óta nem ölelte meg őt senki és nem is tartott rá igényt.

-Nem tudom, hogy kell vígasztalni!- mondta halkan az idősebb.

-Ölelj vissza te barom!- nyomta fejét a férfi mellkasába aki nagy nehezen, de a kicsiny test köré fonta karjait.

Aznap este Jisung mindent elmondott a gyermekkoráról Minhonak. Csak ültek a földön és Jisung könnyek között öntötte ki a lelkét hosszú idők után. Jól esett neki, hogy elmondott mindent ami csak történt vele és az sem érdekelte, hogy Minho nem mondott egy szót sem.

Erre volt szüksége! Arra, hogy elmondja a traumatikus élményeit a gyerekkorából anélkül, hogy valaki egy szót is szólna. Anélkül, hogy tanácsokat adnának neki. Anélkül, hogy sajnálkoznának.

-Köszönöm Minho hyung!-mosolyodott el majd a csillagokat kezdte el nézni.

Nyugodtság öntötte el testének minden pontját hosszú évek után újra. Hálás volt a koponyás maszkú férfinek méghozzá nagyon.

Minho nem mondott semmit csak csendben lehúzta az egész fejét takaró maszkot és ledobta a földre. Jisung nagy szemekkel figyelte a földön lévő maszkot.

-Hyung?- nézte továbbra is a földön heverő maszkot hisz egyszerűen nem mert ránézni a férfire.

-Kvittek vagyunk?- kérdezte mosolyogva az alezredest nézve aki le se merte venni szemeit a földről.

-Nem kell ezt tenned csak, mert megnyíltam neked! Nem várok el érte semmit sem.- rázta a fejét miközben kezeibe temette arcát.

-Megbíztál bennem annyira, hogy elmondj mindent. Megérdemelsz annyit, hogy lásd kivel osztottad ezt meg.

Jisung nagyon lassan vezette fel tekintetét a férfi arcára és nagyot nyelt amikor meglátta azt. Lélegzete elakadt és arcának összes szegletét elemezni kezdett csakhogy minél pontosabban vésse fejébe.

-Nagyon helyes vagy, hyung!- suttogta továbbra is arcát bámulva.

Az idősebb elmosolyodott amitől Jisung lélegzete ismét elakadt. Kíváncsi volt az arcára már az első naptól kezdve, de igyekezett elnyomni magában ezt, hiszen nem minden a kinézet.

-Ennyire nem nézek ki jól!- mondta kissé feléfordulva.

-De!- vágta rá azonnal majd hirtelen felindulásból rávetette magát az idősebbre. -Köszönöm!- suttogta az idősebb fülébe.

-Túl közel vagy!- fogott derekára és próbálta eltolni magától.

-Miért gond?- kérdezte megtámaszkodva felette.

-Nem vagyunk mi olyan jóba!

Jisung durcásan figyelte Minhot aki mosolyogva figyelte őt. Csak egy pillanat volt az egész..

Szinte egyszerre hajoltak egymás felé, de végül Minho szüntette meg közöttük a távolságot. Jisung meglepődött hiszen nem gondolta volna, hogy Minho megcsókolja majd.

Mondhatni hosszas ajakízlelgetés után váltak el egymástól és Jisung vörös arccal állt fel. Minho felkapta a maszkját a földről majd megragadta a menekülő Jisung derekát. Magához rántva csókolta meg újra a fiatalabbat aki nyakát átkarolva élvezte a csókot.

FOLYTATJUK!