Han Jisung és nővére Han Hea-Won egy a leghíresebb maffiában tagok. Apjuk és anyjuk sose nevelték őket mindössze 3 éves korukig nevelték őket. Az ikerpár jelenleg betöltötték a 22. életévüket és a legjobb emberek közé tartoznak. Az életük az edzésből állt és saját maguk döntötték el, hogy ebben akarnak dolgozni. A szüleik nem kényszerítették őket arra, hogy a maffia dolgozói legyenek sőt nem is akarták. Az ikerpárt a leendő vezetőknek akarták, de ellenezték és azt mondták, hogy ha eljön az ideje kitanulják.

Az ikrek közel 7 éves koruk óta gyakorolnak és azon dolgoztak, hogy az összes létező fegyvert és mozdulatot elsajátítsák. Egy saját tervet is kidolgoztak miszerint mindig egyszerre mozdulnak és ugyanazt a mozdulatot csinálják. Fejlesztették azt is, hogy közelharcban biztosan ugyanazt a mozdulatot használják. Sok gyakorlás és egymás kiismerése volt a megoldás és elérték azt, hogy sose tudják meg, hogy mi lesz a következő mozdulat.

Nyilván ott van a kérdés a fejben, hogy ha mindenki tudja, hogy egyszerre mozdulnak és ugyanazt a mozdulatsort alkalmazzák akkor mégis, hogy nem veszítenek sohasem.

Egyszerű, nem haboznak! Azonnal cselekszenek és minél gyorsabban, hogy az ellenfelek ne tudjanak figyelni. Ha az egyik figyeli Jisungot akkor már csak egy vágást vesz észre valahol a testén és nem képes védekezni.

-Figyelj jobban!- szólalt meg Hea miközben Jisungot figyelte.

-Miért?-kérdezte értetlenül hiszen egyetlen hibát sem vétett.

-Jobb nem bal! Mi veszi el ennyire az eszed? Egy apró hiba és nekünk lőttek a bevetésen!- mondta nyugodtan, de Jisung tudta, hogy legbelül nagyon dühös.

-Minho is ott lesz a bevetésen! Mi van ha véletlen átpártol a másik Maffiához?- ült le a földre miközben a bordásfalakat bámulta.

-Minho hűséges a maffiához és amúgy sincs hozzá semmi közünk hacsak nem vagy belé szerelmes ismét!- forgatta meg szemeit a lány hiszen tudta, hogy Minho milyen durván utasította el Jisung közeledését minden alkalommal.

-Tudod, hogy semmit sem változtak az érzéseim!- sóhajtott fel gondterhelten.

-Tisztában vagyok vele, de figyelned kell! Nem szabad hibáznunk!- ült le mellé nővére majd felmutatva mutatóujját jelezte Jisungnak, hogy ne szólaljon meg.

Minho belépett az edzőterembe majd ledobta cuccait.

-Szia Minho, neked is!- szólalt meg a lány ridegen.

-Sziasztok!- mondta szintén ridegen majd belekezdett a nyújtásba.

-Mi a terved a bevetéssel kapcsolatban? Hogy akarsz a bizalmukba férkőzni?- érdeklődött az idősebb testvér.

-Miért kellene válaszolnom pont neked?- kérdezett vissza mire Hea felállt és hozzá sétált.

-Talán, mert még mindig feljebb vagyok a ranglétán mint te szóval köpd ki de kurva gyorsan!- vált keményebbé hangszíne, de továbbra is nyugodtságot tükrözött.

-Már a bizalmukba férkőztem és semmit nem sejtenek. Sima ügy lesz bejutni az épületbe és leigázni őket!- válaszolt majd a lány elé állt.

-Nehezedre esett tisztelni a feletted állót? Jegyezd meg Minho én nem vagyok pincsi! Engem nem érdekelsz és az sem izgat, hogy ki vagy meg mi vagy ebben az épületben. Megöllek ha nem bánsz tisztelettel velem vagy az öccsémmel!- bámulta az idősebb férfi szemeit aki bár nyugodtan kezelte a helyzetet tudta, hogy a lány sokkal fejlettebb a harcban mint ő.

Minho Jisungra nézett aki boci szemekkel bámulta őket. Légtöbbször nővérét bámulta és azonnal felállt. Cuccaikat felkapva indult az ajtó felé pont ugyanabban a pillanatban mint nővére is.

Minho értetlenül állt egyedül az edzőteremben és nem tudta felfogni, hogy mégis hogyan csinálják. Amikor Jisungot nézte nem tűnt úgy mintha elemezné nővére tetteit, de mégis tudta, hogy elakarja hagyni a termet.

-Furcsák!- szólalt meg majd folytatta az edzést.

Egész végig azon pörgött az agya, hogy hogyan sikerült ennyire kiismerni a másikat. Az ember sose tudja teljesen kiismerni a másikat akkor sem amikor rokoni vagy baráti kapcsolatban állnak vagy legyen szó bármilyen kapcsolatról.

-Őszinték lennének egymással teljes mértékben? Mondjuk ez sem magyarázza meg azt, hogy honnan tudják előre a másik mozdulatát minden pillanatban. Milyen lehet közöttük a kő papír olló?- bámult maga elé értetlenül majd fejét megrázva kérdezte magától, hogy miért gondolkodik ezen..

-Han Jisung és Han Hea-Won jöjjenek a páncéltermekbe!- szólalt meg a mikrofonban az egyik asszisztens.

-Kisérleti majmok lettünk?- kérdezte egyszerre az ikerpár amikor beléptek a liftbe ahol Minho is ott volt.

-Csak tudni akarják a titkotokat!- rántotta meg vállait az idősebb.

-Soha nem fogják megtudni!- nevetett fel Jisung.

Amikor leértek a páncéltermekhez Jisungot és nővérét két külön szobába zárták. Az idősebbre egy szemkendőt raktak, hogy még véletlenül se lásson semmit. Hea sóhajtva fordult meg és tisztában volt azzal, hogy ez egy kibaszott labirintus.

-Heavel minden rendben?- kérdezte Jisung azonnal amint a nővére szemfedőt kapott.

-Minden rendben van vele, ne aggódj!- szólalt meg az asszisztens majd indulásra intette az ikreket.

Hea nem szarozott pont ahogy Jisung sem. Egyszerre ugrottak és kapták el a vas falat amire felmásztak. Hea Jisungra volt bízva aki tudta jól ezt. Lassan lépkedett a vasfalakon és azon volt, hogy ne essen le.

Hae nem félt sőt bátran lépkedett amikor úgy érezte, hogy Jisung is így tette. Hosszú percek után egyszerre ugrottak le a vasfalról és kiléptek a kijáraton. Hea letépte a szemeiről a kendőt majd elindult a rövid folyosón.

Jisung is így tett majd egyszerre fogták meg a kilincset és nyitották ki az ajtót.

-Kurva vicces!- szólaltak meg egyszerre.

-Nagyon jó kisérleti patkányként kezelni minket, igaz?- kérdezte gúnyosan a fiatalabb.

-A szüleink kértek titeket meg erre? Mert akkor esküszöm itt hagyom ezt a putrit!- folytatta Hea majd leült a székre.

Jisung most nem tett így és ezt jól meg is figyelték. A fiatalabb szemeit forgatta majd nővérére nézett.

-Nem vagyunk kísérleti nyulak, de patkányok sem! Semmi közük az életünkhöz ez a mi dolgunk. Ikrek vagyunk az ikrek sok mindent csinálnak egyszerre egyfajta kötődés van közöttünk.. ennyi! Többször is elmondtuk és többet nem megyünk bele ilyenekbe, mert ez faszság!- mondta az idősebb idegesen majd végül felállt és öccsével együtt elhagyták a termet.

-Biztos több van itt mint egyfajta kötődés! Mindent egyszerre csinálnak és tudatosan! Teljesen ismerik egymást és tudják, hogy mikor mit fog mondani vagy tenni a másik! Ilyen nincs a földön...Valami különleges van az ikrek között és ezt még a saját szüleik sem tudják. Azt mondták, hogy egészen 6 éves korukig semmit nem csináltak egyszerre sőt sose volt ugyanaz az érdeklődési körük.- beszélt sétálgatva az asszisztens.

-A főnökök akarják kideríteni azt, hogy mi áll a dolog mögött?- kérdezte Minho érdeklődve.

-Igen! Amikor betöltötték a 7. életévüket valami történt. Egy nap az egyik teremben a fönök úr bátyja megakarta őket ölni, mert tudott valamit amit mi nem! Nem hallott senki semmit egészen addig ameddig egy hangos ordítás nem történt meg egy lövés kíséretében. Siettünk, de nem tudtuk melyik terembe voltak. Amikor megtaláltuk őket Jisung egy lőtt sebbel feküdt a földön, Hea csupa vér volt mindenhol és a fönök úr bátyjának a holttestét figyelte pánikba esve. Nem találtunk egyetlen sebet sem a lányon és lehetetlennek tartottuk, hogy Shint ő ölte meg. 7 éves törékeny lány volt, nem mondott semmit sem az esetről és Jisung is hallgatott. Heat a pszichiátriára kellett vinni mivel megviselte az eset Jisung pedig 1 hónapig élet halál között volt. Hea teljesen magába fordult amíg Jisung fel nem kelt aztán mikor megtörtént mintha semmi nem történt volna. Elkezdtek egyszerre csinálni mindent. Egyszerre mozogtak, egyszerre mondták ugyanazt néhány szó különbséggel, a bevetéseken ugyanazt a mozdulatot csináltak és egyszer sem történt olyan, hogy ne ugyanazt a mozdulatot használták. Ők sose terveltek előre semmit, de tudták, hogy mikor veszik elő a fegyvert vagy mikor fognak lőni. -magyarázott az egyik biztonsági őr amit Minho figyelemmel hallhatott.

-Mi van ha ez számukra csak egy terápia! Így estek túl rajta azon ami történt és ez megmaradt mint egy szokás.- mondta Minho hiszen úgy volt vele, hogy nem kell ezt ennyire túlbonyolítani.

-Többről van szó mint egy terápia vagy egy megmaradt szokás. Valami történt velük abban a szobában ami nem az emberölési kísérlet utáni trauma okozott. Akárhányszor kérdeztük őket róla enyhe traumatikus jeleket mutattak viszont amikor arról kérdeztük őket, hogy mi történt Shinnel sokkal durvább szorongásra utaló jeleket tapasztaltunk. - ült le az asszisztens.

-Érdekes egy testvérpár tény és való!- sóhajtott fel Minho majd végül ő is elindult szobája felé.

-Elegem van ebből, érted?- hallotta meg Jisung hangját amiről messzire hallatszott az, hogy sír.

-Szerinted nekem nem? Titkolni azt, hogy mi történt aznap. Titkolni azt, hogy kik is vagyunk valójában. Nekem is nehéz Jisung, de nem mondhatunk semmit, mert pszichopatának néznek minket. Ez az egyetlen mentsvárunk ha abbahagyjuk és megsérül valamelyikünk ugyanaz lesz mint azon a kibaszott napon. Én sem akarom Jisung! Nem akarok vadállat módjára gyilkolni!

Minho alatt megreccsent a padló így az ikerpár azonnal kinyitotta szobájuk ajtaját és berángatták Minhot.

-Mennyit hallottál?- kérdezte idegesen Hea.

-Nem hallottam semmit sem!- próbált meg hazudni.

-Mondd el!- rángatta meg Jisung Minho ingének gallérját.

A fiú szemei könnyesek voltak és egyértelműen látszott rajta, hogy elpattant valami az agyában.

-Mindent hallottam, de nem mondok senkinek semmit sem! Nem kell tőle tartani!- sóhajtott fel Minho majd lefejtette magáról Jisung remegő kezeit.

Amint hozzáért mintha történt volna valami Jisunggal. Megnyugodott és vele együtt Hea arca is kisimult. Egyszerre néztek egymásra és bólintottak egyet. Minho zavarodottan nézte őket és nem értett semmit.

-Ha bármit is mondasz meghalsz!- szólalt meg Hea.

-Mi történt azon az éjszakán?- kérdezte Minho halkan mire Jisung és Hea leültek az ágyra.

-Megakartak minket ölni. Shin tudta, hogy van velünk valami gond amit eddig senki nem látott. Megakart minket ölni. Nem tudtunk menekülni , mert bezárta az ajtót. Jisungot meglőtte az én agyam pedig...pedig..- nézte lábait Hea, de nem volt képes folytatni.

-Teljesen elborult..Mintha teljesen más ember lett volna. Shin nyakába ugrott.. szó szerint és kitörte a nyakát. Megszúrta egy párszor és addig lőtte őt utána amíg teli nem volt lyukakkal a holtteste. Szörnyű látvány volt őt úgy látni és mintha visszatért volna a valóságba csupa véresen hátrahőkölt és nagy szemekkel nézte Shint. Szólítgattam, de nem hallott semmit majdnem összeesett, de aztán megtaláltak minket. Az volt az első és az utolsó kirohanása Heanek.

-Viszont azon voltunk mindenáron, hogy uralkodjunk az érzéseinken. Tudtuk, hogy mindketten ilyenek vagyunk, nem csak én. Már azelőtt elkezdtük kiismerni egymást és azon voltunk, hogy mindenféleképpen megvédjük magunkat és egymást is, de utána sokkal komolyabban vettük. Rájöttünk, hogy ha egyszerre csinálunk mindent azzal megzavarhatjuk az ellenfelünket. Minél gyorsabban cselekszünk annál kevésbé tudják kiszámítani mi lesz a következő lépésünk. Egyfajta terápia volt számunkra és a leghatásosabb módszer arra, hogy egyikünk se sérüljön meg. Vadállatok leszünk ha valamelyikünk megsérül. Túlságosan kötődünk egymáshoz ami egyikünk számára se lenne probléma, de nem vagyunk normálisak ha valamelyikünk súlyosan megsérül. - folytatta Hea aki bár nehezen beszélt róla, de megtette.

-De miért titkoljátok ezt az egészet? Nem lenne egyszerűbb elmondani és megoldani a problémát?- kérdezte Minho értetlenül.

-Bezártak a pszichiátriára egy teljes hónapra amikor megtaláltak minket. Ha ezt megtudják örökre ott maradok és nem tudom azt csinálni amit szeretek. Ez lett az életünk. A harc és az, hogy minden létező fegyvert használni tudjunk. A gonosz embereket akarjuk ölni, de legbelül mélyen bennünk lakozik egy gonosz.- mondta Won kicsit feszülten miközben Minho szemeibe nézett.

-Biztonságban van a titkotok viszont ezesetben mindenképpen vigyáznotok kell egymásra a bevetések. Évek után ez az alsó komolyabb bevetésünk és bármi megtörténhet.- mondta a legidősebb mire a két testvér bólintott egyet. - Hogy sikerült ennyire egymásra hangolódni?- kérdezte kíváncsian.

-Csak arra gondoltunk, hogy muszáj teljesen kiismerni egymást. Azon voltunk, hogy mindent tudjunk a másikról. Elmeséltük, hogy sok esetben mit tennénk és átvettük egymás szokásait. Nehéz volt viszont volt egy célunk ami miatt sikerült. 15 évesek voltunk amikor teljesen egyszerre csináltunk mindent és sokkal jobban éreztük magunkat!- mesélte Jisung miközben Minho szemeit bámulta amikben folyamatosan elveszett.

-Durva, hogy ennyire sikerült kiismerni egymást. Érdekes ez az egész tény és való!- mosolyodott el halványan Minho.

-Most menj holnap bevetés!- szólalt meg Hea majd mikor Minho elment ők lefeküdtek aludni.

-Mi lesz ha megsérül valamelyikünk?- kérdezte Jisung halkan.

-Bármi is történjen velünk tartsunk össze és ha valamelyikünk súlyosan megsérül ígérjük meg egymásnak, hogy akárhová is kerülünk..összetartunk ahogy mindig is..- mondta Hea majd lehunyta a szemeit..

(Hamarosan második rész!)