Han Jisung és Lee Minho már lassan fél éve járnak együtt bár erről csak Jisung családja és néhány barátja és Minho családja tud. Az iskolában úgy viselkednek mint a barátok ami Jisungnak minden egyes nap egyre jobban töri össze a szívét. Azt érzi, hogy az idősebb fiú szégyelli, hogy egy fiút szeret aki ráadásul a jó tanulók közé tartozott ellenben a párjával. Az utóbbi pár hétben Jisungot nap mint nap piszkálják Minho barátai és úgy érzi, hogy nem bírja tovább. Egy újabb ilyen pillanat következett be..

-El ne bőgd itt magad, te szánalmas nyomorék!- lökte meg az alacsony szőke fiút aki a földre esett.

Általában az iskola uszodájába vonszolják a szőkeséget és itt siratják meg őt minden nap amiről Minho nem tud, vagy talán mégis?..

-Nincs itt Minho, hogy megvédjen téged!- nevetett fel Lucas miközben leguggolt a könnyes szemű fiú elé.

Valójában ő volt az egyetlen fiú aki sajnálta Jisungot, de jobbnak látta Johnny mellett maradni. Eddig mindig ő beszélte le őket a fiú megveréséről is továbbra is ezt tervezi. Nem akarja, hogy a nála fiatalabb fiú megsérüljön azt meg végképp nem akarja, hogy Minhot dühösen lássák.

-Miért is védené meg ha egyszer szégyelli? Nem véletlenül kerüli őt az iskolában!- lökte meg ujjaival a teljesen összetört fiú fejét.

Igaza volt Johnnynak, Minho az elmúlt napokban elég feltűnően kerülte a párját. Lerázta őt ha boldogan ment oda hozzá mesélni valamit, elrántotta a kezét amikor a fiatalabb meg akarta azt fogni, elment mellette a folyosón és még csak rá se nézett pedig tudta, hogy ott van. Ha megbeszélték, hogy suli után megvárják egymást akkor általában Minho valamire hivatkozva elment és amikor Jisung várta őt egy ökölpacsi után már ment is tovább. Talán sose gondolt bele, hogy Jisungnak ez mennyire fáj. Talán sose gondolt bele abba, hogy egy ilyen cselekedete vagy döntése után Jisung sírva rohant haza vagy éppen az egyik közeli barátjához. Talán sose gondolt bele abba, hogy Jisung ezek miatt a szakítás mellett dönt.

-Intézd el Lucas, nekem most nincs kedvem!- indult meg Johnny az ajtó felé a többieket maga után hívva.

Jisung félt és már nem érdekelte, hogy Lucas a helyiségben maradt...Zokogni kezdett. Lábait felhúzva karolta át azokat miközben térdeire hajtotta a fejét. Kezébe marva szenvedett a mellkasában érzett kegyetlen fájdalomtól. Utálta a tudatot, hogy az akit mindennél jobban szeret, nem akarja őt felvállalni.

-Jisung..-szólította meg őt kedvesen amin a kisebb annyira meglepődött, hogy még a sírása is abbamaradt. - Ne hidd azt, hogy Minho szégyell téged! Szerintem erről szó sincsen!- ült le mellé majd magához húzta a kisebbet.

-Miért vagy velem ilyen? Hogy végül kiröhöghess, mert elhittem, hogy kedvesek is tudnak lenni az emberek?- döntötte fejét a magasabbik vállára hiszen már nem volt veszteni valója.

-Nem, dehogy! Sose szerettem ezt csinálni, de ha nem vagyok velük akkor te már rég össze verve feküdnél valahol!

Jisung nem szólt egy szót sem csak jobban kezdett sírni. Nem tudta, hogy ilyenkor hol van Minho, de jelenleg csak azért érdekelte őt, hogy véget vessen a kapcsolatuknak. Szereti és imádja őt, de ha ő annyira se képes, hogy ezt felvállalja ráadásul még szégyelli is akkor jobb ha mindennek vége.

-Mennünk kéne tökmag, már vége az összes órának!- simogatta meg a lassan alvó fiú haját.

Jisung kinyitotta a szemeit amik a sírástól vörösek és duzzadtak voltak. Sóhajtva nézett Lucasra aki csak kezét megfogva vonszolta ki a fiút az uszodából. Az udvar szerencséjükre üres volt így senki nem láthatta azt ahogyan Lucas a kezét fogva sétál vele. Nem érdekelte volna ha meglátják hiszen egyáltalán nem szégyellte a fiút. Szerinte egy nagyon aranyos teremtés akit meg kéne becsülnie Minhonak. Lucas tudta...Lucas mindent tudott. Tudta, hogy együtt vannak, de sose zavarta ez őt. Azt kezdte el piszkálni a csőrét, hogy az iskolában egyáltalán nem viselkedtek egy párként. Már azóta tervezi a fiú megvigasztalását amióta Minho miatt minden nap sírva megy haza a fiú.

-Elengedsz hyung?- utalt kezükre mivel már bent voltak az iskola épületében.

-Nem tudom, hogy mennyire jó ötlet. Félek, hogy ha elengedlek összeesel! Nem nézel ki valami jól..- nézett a kisebbre akit nagyon meglepte Lucas gondoskodása.

Jisung sóhajtva bólintott egyet majd újra elindultak. Lucas kocsijához indultak és mikor odaértek az idősebb tisztelettudóan kinyitotta Jisungnak az ajtót. A fiatalabb elmosolyodott majd beült az autóba, Lucas is így tett majd ismét megsimogatta a fiú fejét.

-Nem tudok olyan szeretetet ajándékozni neked mint Minho, de ígérem, hogy elérem, hogy ne legyél szeretethiányos!

Jisung hálásan elmosolyodott majd becsatolta a biztonságiövet. A mókus fiú már megbeszélte a magas fiúval, hogy vigye Minhohoz ugyanis szakítani akar.

-Megvárlak itt, rendben?- parkolt le a ház elé Lucas.

-Nem tudom meddig fog tartani, de ha 20 perc múlva nem jövök akkor menj haza nyugodtan!

Jisung remegő kezekkel csatolta ki a biztonsági övet majd kiszállt az autóból. Minden bátorságát összeszedve kopogott az idősebb ajtaján aki egyből ki is nyitotta. A kocsiban ülő Lucasra nézett majd felvont szemekkel nézett az előtte állóra.

-Mondani szeretnék valamit!- adta meg a választ a fiú fel nem tett kérdésére.

Minho beljebb invitálta majd egy hosszabb csókot nyomott a fiú ajkaira. Jisung szemei bekönnyeztek, de erős maradt.

-Tudod, nagyon szeretlek és sajnálom, hogy nem vagyok olyan akit te megérdemelsz. Az utóbbi hetekben még barátként is kerülsz engem és nekem ez nem megy tovább. Nem akarok mindennap sírva hazamenni csak, mert nem akarsz felvállalni. Sajnálom, hogy fiúnak születtem és sajnálom, hogy olyan ember vagyok akit szégyellned kell...Nekem ez nem megy tovább és bízom benne, hogy sokkal jobb lesz neked is és nekem is ha külön utakon megyünk tovább!

-Megértem és elfogadom a döntésedet!- lépett közelebb a könnyes szemű fiúhoz majd az arcára simított. -Szabad egy utolsó csókra?- kérdezte egy-két könnycseppet hullajtva amit a nappaliban lévő sötétségtől Jisung nem láthatott.

-Szabad!- suttogta megtörten majd hagyta, hogy Minho egy lágy és érzelmes csókba hívja őt.

Minho amióta távolságtartó az iskolában azóta lágy és érzelmes. Akkor is ha egy csókról volt szó, akkor is ha szeretkezésre került a sor és akkor is amikor csak szimplán tévét néztek együtt. Talán így próbált bocsánatot kérni a sok bántó tette miatt?

-Ne menj el..-suttogta a fiatalabb ajkaira majd még egy utolsó puszit nyomott a párnácskákra hiszen tudta, hogy el fog menni.

-Sajnálom hyung!- döntötte homlokát a nála pár centivel magasabb volt párjának homlokához.

-Én sajnálom Jisungie!- simított a fiú pufók arcára majd egy újabb csókba hívta volt párját.

Nem tartott sokáig hiszen Minho tudta jól, hogy ennyitől nem javulnak meg a dolgok, de ő nem ezért csinálta. Valójában Minho nem tud Jisung nélkül élni. Kiakarja élvezni és a fejébe akarja vésni, hogy milyen édesek és puhák Jisung ajkai amiket egészen eddig a pillanatig csak ő érinthetett meg.

-Szeretlek hyung, de muszáj mennem!- törölte le az idősebb könnyeit majd lehámozta magáról Minho karjait.

-Én is szeretlek Jisungie!..- nézte végig ahogy a fiú kilép az ajtón.

Jisung amint becsukta maga után az ajtót sírva szaladt a kocsi mellett álló fiúhoz aki magához ölelte őt. A mókus fiú rettentően szomorú volt és üresnek érezte magát az idősebb fiú nélkül.

-Így lesz a legjobb, nem?- szólalt meg Jisung két szipogás között.

-Talán igen!- simogatta meg utoljára a hátát miközben az ablakot nézte.

Minho ott állt és nézte őket ahogy ölelkeznek. Látta, hogy Jisungnak is ugyanúgy fáj ez a szakítás mint neki, de ő nem akarta, hogy a fiatalabb sírjon. Előkapta a telefonját majd pötyögni kezdett valamit.

Tedd őt boldoggá, Lucas!

Lucas kivette a telefonját a zsebéből majd megnézte az üzenetet. Újra az ablak felé nézett ahol Minho erőszakosan törölte le könnyeit. Amikor abbahagyta ránézett Lucasra majd halványan elmosolyodott. Vetetett egy utolsó pillantást élete szerelmére majd elhúzta a függönyöket és letelepedett a kanapéra.

Miért vagy ilyen jó színész, Lee Min Ho?

Jisung fejében csak ez az egy kérdés fogalmazódott meg. Nem tudott hinni a fiú könnyeiben és abban sem, hogy tényleg szereti őt. Ha szeretné nem tagadná le őt!

Lucas sikeresen rávette Jisungot az indulásra így most már a kocsiban üldögélnek és várnak a zöld jelzőlámpára. Jisung még mindig sírt hiszen Minho volt az első szerelme akit mindennél jobban szeretett.

-Itt is lennénk, kérlek ne csinálj semmi hülyeséget!- állt meg Jisung lakása előtt.

-Áthívtam Felixet szóval nem lesz bajom!- mosolyodott el halványan majd egy kisebb ölelés és köszönet után elhagyta a kocsit.

Bement a lakásba majd levette magáról a cipőit. Felix és Jisung édesanyja már sietett is oda az összetört fiúhoz és megölelgették.

-Minden rendben lesz, fiam!- simogatta meg a fia fejét majd adott rá egy kisebb puszit.

-Nélküle semmi nincs rendben! Anya én nagyon szeretem őt és nem tudok nélküle élni!- sírta el magát újra mire Felix magához húzta őt.

Végül Jisung és Felix felmentek a mókus fiú szobájába ahol levették az összes Minhoval közös képet a falról. Eltették egy dobozba a cuccait amit majd Felix fog visszaadni az idősebb fiúnak ugyanis Jisung nem áll rá készen még egyszer látni a fiút. Az iskolába se akar bemenni nemhogy kettesben találkozni vele.

-Akkor ezt az ágyad alá?- kérdezte Felix kezébe véve egy cipősdobozt ami teli volt a közös képeikkel és néhány ajándékkal amit az idősebb adott neki.

Jisung bólintott egyet majd az ujján lévő gyűrűt kezdte el nézni. Azon gondolkodott, hogy levegye-e magáról vagy sem, de végül úgy döntött, hogy ez az egy rajta marad hiszen megígérte neki, hogy akkor se veszi le ha szakítanak.

-Nem mész fürdeni?- kérdezte Felix miközben ő is a gyűrűt nézte.

-De megyek!- állt fel az ágyról majd keresett magának valami pizsamának alkalmas pólót.

Miután kezébe vette a pólót és a boxerét bement a fürdőbe és sietősen lefürdött. Nem akart sokat időzni hiszen még a szüleinek és Felixnek is le kellett fürdenie. Megtörölközött majd felöltözött és belenézett a tükörbe. Szomorúan felsóhajtott amikor meglátta puffadt arcát és szemeit majd inkább elhagyta a fürdőszobát.

-Mehetsz!- nézett az ágyon fekvő fiúra.

Felix másodpercek alatt hagyta el a szobát így hát Jisung egyedül maradt a gondolataival. Hiányzott neki Minho jobban mint kellett volna. Az utolsó csókukra gondolva elkapta őt a sírás így megpróbált nem arra gondolni. Betakarózott majd elővette a telefonját. Rájött, hogy ideje lenne leváltani a háttérképét ugyanis ő és Minho volt a képen. Boldogok, fogják egymás kezét a vidámparkban. Jisung nem értette, hogy miért szégyelli őt az iskolában ha az utcán és egyéb helyeken normálisan viselkedik vele. Könnyei útnak eredtek amikor lecserélte háttérképét egy egyszerű fekete képre. Felix amint meglátta Jisungot sírni odasétált hozzá és befeküdt mellé. Magához húzta a síró fiút majd fejét kezdte simogatni.

Hajnali 1 óráig fent voltak és vicces filmeket néztek. Felix elmondta, hogy tegnap ő is szakított a barátjával ugyanis nem tud lemondani a verekedésekről. Changbin tipikusan az a fajta ember volt akibe ha belekötöttek nem bírt magával és neki ment az illetőnek. Felix megelégelte, hogy folyton veszélybe sodorja magát és őt is így jobbnak látta ha véget vet a lassan 1 éves kapcsolatuknak.

-Túl leszünk rajtuk!- ölelte magához Felix a már majdnem alvó fiút.

-Te is tudod, hogy nem leszünk túl rajtuk!- motyogta Jisung majd az álmok világába zuhant.

Felix még nem aludt csak gondolkodott azon amit Jisung mondott. Igen, talán igaza van abban, hogy nem lesznek túl a fiúkon, de muszáj megtenniük. Neki azért, mert a volt párja nem tud normálisan viselkedni míg Jisungnak azért, mert az egykori szerelme nem akarja felvállalni őt az iskolában.

*Napokkal a szakítás után*

Jisung a napokban próbálta túltenni magát a szakításon, de nem igazán ment neki. Aggasztotta őt az, hogy volt párja nem járt be az iskolába már lassan 1 hete. A piszkálódás alábbhagyott, de sajnos minden jónak vége szakad. Lucasnak dolga akadt így nem tudott bemenni a suliba, hogy megvédje az új legjobb barátját Jisungot és ezt egyesek ki is használták.

-Nézzenek oda, ki van itt?- lépett Jisung elé Johnny aki kiverte a fiú kezéből a telefonját.

Sungie ijedten nézett Johnny szemeibe hiszen tudta, hogy most nincs aki megvédje őt. Felix edzésen van, Lucas nincs az iskolában, a többi barátja pedig Felix edzésén unatkozik.

-Jaj, ne kezdj el itt bőgni!- nevetett fel gonoszan amikor látta, hogy a mókus fiú könnyeket hullajtott. - Oh, mit látnak a szemeim?- vette fel a földről Jisung telefonját ami fel volt oldva.

A háttérképet pár napja vissza változtatta a telefon tulajdonosa. Johnny egy aranyosnak mondható képet láthatott amin Minho hátulról átkarolja az alacsony fiút és puszit nyom az arcára.

-Nagyon édes lenne ez a kép ha Minho tényleg szeretett  volna téged! Hányszor kellett végig hallgatnom, hogy mennyire nehéz neki színészkedni és, hogy mennyi erőfeszítés kell neki ahhoz, hogy ne fintorodjon el amikor hozzád ér!- lépett közelebb a fiúhoz akinek még több könnycsepp hagyta el szemeit.

Jisung hitt a szavaknak annak ellenére is, hogy a szíve próbálta elhitetni vele, hogy minden rendben van és Johnny szavai hazugság.

-Nem véletlen került téged az iskolában! Undorítónak tart téged és nevetségesnek amiért elhitted, hogy bármikor is képes lenne téged szeretni. Ugyan már Jisungie! Egy ilyen helyes fiú miért szeretne pont téged? Mindennap csak a panaszkodását kellett hallgatnom!

Johnny meglökte a gyenge fiút aki a fémszekrényeknek esett. A fejébe nyilalló fájdalom se tudta őt érdekelni csak az, hogy odaadta magát egy olyan személynek aki csak kihasználta őt. Fájt neki a tudat, hogy naivan elhitte Minho minden kedves szavát.

-Fáj? Úgy látszik Minho megnyerte a fogadásunkat! A fél év alatt megfektetett már téged, igazam van? Nem tudom, hogy bírta ki anélkül, hogy zsákot ne húzott volna a ronda fejedre! Találkoztunk tegnap és soha nem láttam még ilyen boldognak!

Jisung csak sírt és sírt, nem érdekelte a vérző feje ahogy azt sem, hogy mindenki őket nézte. Senki nem mert odamenni hozzájuk csak remélték, hogy végre megjelenik egy tanár.

-Ohh, ahogy elnézem Minho is örömmel nézi ahogyan itt sírsz mint egy ötéves!- nézett  Renjun kezében lévő telefonra ugyanis élőben közvetítették a történéseket. -Nem mellesleg azt a gyűrűt amit tőle kaptál valójában nem neked szánta, de hát a gyönyörű volt barátnője elköltözött!

Jisungnak fájtak Johnny szavai és az is, hogy Minho talán nevetve nézi a fiú  összetört lényét.

-5 perc és itt van csak azért, hogy lásson téged összeverve, milyen aranyos! A drága barátom biztos nem akar kimaradni a buliból!- nézte a telefonját ahol Minho üzenete virított.

Eltette a mobilját majd intett egyet Yutának és Jenonak akik csak erre a pillanatra vártak. A két fiú megindult a vérző fiúhoz majd egy gonosz mosoly után ütni kezdték. Jisung nem védekezett hiszen már feleslegesnek tartotta. Nem tudták sokáig verni a fiút hiszen megjelent Minho és Hyunjin is.

-Johnny!- szólította meg a fiút Minho aki érzelmek nélkül indult meg feléjük.

-Hagyjátok abba fiúk!- fordult Minho felé majd intett egyet a két fiúnak.

Jisung megkönnyebbülten sóhajtott fel amikor már nem érezte a öklöket és a lábakat a testéhez érni. Vérzett a szája és a feje is hiszen nem voltak restek még párszor a fémszekrénybe verni a 17 éves fiú fejét.

-Jisung, nézz a volt párodra!- guggolt le Johnny, hogy egy magasságba legyen a szétvert fiúval aki a szekrények dőlve szenvedett a fájdalomtól.

Jisung nem akart Minhora nézni, de félt, hogy ha nem teszi akkor csak még rosszabb lesz a helyzet. Ránézett az immáron narancssárga hajú fiúra akinek a rideg tekintete csak még jobban összetörte és megijesztette őt. Ahogyan ránézett csak azt súgalta, hogy Johnny szavai igazak voltak. Jobban rákezdett a sírásra ami csak még nagyobb fájdalmat okozott neki. 

A folyosón csend honolt, már nem ment a live hiszen Minho kikapcsoltatta Renjunnal. Hyunjin és az időközben megérkezett Changbin aggódva figyelte Jisungot hiszen ők se tudták, hogy mi következik most.

Minho Jisung elé lépett aki annyira megijedt, hogy nagy nehezen maga elé emelte a kezeit.

-Ne bánts, kérlek!- húzta össze magát még jobban majd összeszorított szemekkel viselte a mozdulatainak köszönhető fájdalmat.

-Baby, sose tudnálak bántani!- nyúlt a fiú hónai alá, hogy feltudja őt emelni.

Jisung annak ellenére, hogy már nem bízott meg a fiúban és utálta őt amiért átverte őt, derekára kulcsolta lábait és nyakába bújva talált magának menedéket.

-Nincs semmi baj! Most szépen megverem ezeket a rossz fiúkat amiért bántani mertek téged! Tudnod kell, hogy szeretlek téged és mindig is őszinte voltam hozzád!- simogatta a fiú hátát majd eltolva magától nyomott egy csókot sebes ajkaira, mindenki előtt. -Ezért nem akartam, hogy tudjanak rólunk..- motyogta Jisung arcát figyelve.

Jisung nem hitt a szavainak, de csak bólintott egyet és hagyta, hogy Hyunjin a karjaiba véve elvigye a kórházba. A mókus fiúnak nehezen ment a légzés és féltek, hogy valami nagyon komoly baja is van.

Changbin már nem igazán bírt magával így elkezdte püfölni Yuta arcát aki persze vissza is ütött. Ekkor érkezett meg Felix és a többiek. Nem értette, hogy mi van, de amint meglátta volt párját verekedni, nem is nagyon akart foglalkozni vele.

-Mi történt itt?- kérdezte Chan az egyik ott álló diáktól.

-Jisungot megverték és livera is vették. - válaszolt a fiú.

-Nem igaz, hogy nem tudtátok volna megállítani őket!- mérgelődött Felix majd megindult Jenohoz aki hátulról akarta megtámadni Changbint. Volt párja még mindig Yutával verekedett így nem tudta volna megvédeni magát.

-Eszedbe se jusson, köcsög!- gyomrozta meg az idősebb fiút aki ennek következtében összegörnyedve fogott hasára.

Felix kihasználta azt, hogy Jeno védtelen és a földre lökte. A végzős diák csípőjére ült és úgy kezdte püfölni az arcát. Jeno sokadik próbálkozása után lelökte magáról az alacsonyabb fiút. Felix határa érkezett így szerencséjére láthatta Jeno minden mozdulatát. Az idősebb felkelt a földről majd megindult Felix felé.

-Azt gondolom, hogy belőled egy is elég!- nevetett fel Felix majd megtámaszkodva rúgta tökön Jenot.

Minho sem maradt tétlenül, ő Johnny arcát vette kezelésbe hiszen ő tette tönkre legjobban az ő mókuskáját.

-Azt hiszed, hogy majd viszonzom a hülye szerelmedet? Azok után, hogy bántottad életem szerelmét még csak barátnak sem tekintelek, bár valójában sose gondoltalak annak!- kente fel a falra a magasabb és idősebb fiút.

-Nem érdekel! Nem arra ment ki a játék, hogy viszonozd azt amit érzek. Ha én nem lehetek boldog akkor az a nyomorék se legyen az!- mosolyodott el gonoszan mire Minho elengedte őt és behúzott neki egyet.

-Boldog lesz! Vagy velem vagy nélkülem, de boldog lesz!- rúgott bele a fiúba.

A tanári értekezletnek vége lett így két tanár is megjelent a folyosón miközben Felix és Jeno még mindig verekedtek. Changbin már elintézte Yutát ahogy Minho is Johnnyt.

-Az igazgatóiba!- ordította el magát az igazgatónő.

Felix még behúzott egyet a földön fekvő Jenonak majd leszállt róla és elindult az igazgatói irodához. Changbin csak most vette észre, hogy Felix is verekedett és nagyon meglepte őt az amit látott.

Mióta tud verekedni?

Az igazgatóiba ült a 6 jó madár ahol a 40-es éveiben járó nő lenyomott egy hegyibeszédet majd végül közölte, hogy a 6 fiúból 3 repül az iskolából. A maradék 3 fiú kapott egy igazgatóit és már el is hagyhatták az irodát.

-Irány a kórház!- nézte meg a telefonját Felix aki valami csoda folytán egész nyugodt volt.

Nem érdekelte, hogy verekedésbe keveredett ahogyan az sem, hogy igazgatóit kapott aminek a szülei biztos nem fognak örülni. Egyedül barátja érdekelte akit nem tudott megvédeni még a baj előtt.

Minho autójával mentek a kórházig amit Changbin vezetett ugyanis a kocsi tulajdonosa túlságosan is ideges volt. Féltette Jisungot és attól is félt, hogy a fiú nem szívesen látja őt.
A kórházba érve megérdeklődték, hogy hol van Jisung majd el is indultak a szoba felé amint megkapták a választ. Hyunjin pont akkor hagyta el a fiú kórházi szobáját így hát letámadták őt.

-Nyugalom! Szerencsére nincs semmi komoly baja! A fején lévő sebek kicsik és van pár zúzódása, de hamar rendbe fog jönni!

Changbin és Felix be is mentek a szobába Minhot meg se várva. Jisung volt párja nem is mert bemenni a helyiségbe ugyanis nem tudta, hogy reagálna rá Jisung.

-Menj be, ne félj!- tette kezét Hyunjin, Minho vállára.

-Nem hiszem, hogy ezek után látni akarna.- pillantott fel Hyunjinra aki az utóbbi majdnem 1 hétben sokat volt Minhonál.

-Mondd el neki az igazat! Biztos vagyok benne, hogy hinni fog neked elvégre Johnny a hazugságairól híres!

Minho bólintott majd megvárta míg Felix és Changbin kijönnek a szobából.

-Menj!- biccentett az ajtó felé Felix majd leült Hyunjin mellé.

Minho félve nyitotta ki az ajtót és egyből el is szomorodott amikor meglátta Jisungot ahogy leveszi az ujjáról azt a gyűrűt amit ő adott neki.

Jisung már nem tudott hinni Minhonak. Szerette, de a szerelem nem ér semmit ha az nem viszonzott. Azt gondolta, hogy Minho kihasználta őt ezért nem érdemli meg, hogy foglalkozzon vele. A gyűrűt a kezében tartva nézte meg jobban a tárgyat. Egy egyszerű vastagabb acél gyűrű volt vagyis Jisung ezt hitte amikor felhúzták az ujjára. Amióta megkapta azóta nem vette le így a belsejébe vésett szót sem láthatta, pontosabban a saját nevét.

Johnny azt mondta, hogy ezt Minho a volt barátnőjének szánta...Persze, hogy hazudott!

-Szia Jisung!..- szólalt meg végre az ajtó előtt álló Minho.

Jisung egyből a fiúra kapta a tekintetét és könnyezve nyújtotta ki felé a kezeit. Szeretett volna tőle egy ölelést, egy percekig tartó ölelést amit lehunyt szemekkel élvezhet.

Minho mosolyogva indult meg a fiatalabb felé majd miután odaért hozzá leült az ágy melletti székre. Közelebb húzódott Jisunghoz majd hagyta, hogy a fiú nyakába borulva ölelje magához.

-Sajnálom hyung!- szipogott jobban bújva az idősebbhez.

Hiányzott neki Minho férfias illata, az ölelése, a csókja, az érintése, a hangja. Hiányzott neki Lee Min Ho!

-Nem kell sajnálnod semmit! Én sajnálom amiért fájdalmat okoztam neked! Próbáltalak megvédeni, de csak nagyobb fájdalmat okoztam neked mint kellett volna! Sajnálom Jisungie!- ölelte magához jobban a sebesült fiút.

-Nem érdekel, hogy fájt és, hogy rossz volt. Azt szeretném ha boldogok lennénk együtt!- húzódott el az idősebbtől, hogy szemeibe tudjon nézni.

-Boldogok leszünk együtt és mostantól kezdve nem fogok veled rosszul bánni!- simított a fiú arcára. -Meg sem érdemellek téged!- rázta meg a fejét majd homlokát a kisebb homlokának döntötte.

-Ne mondj ilyet!- fogta meg az idősebb szabad kezét majd összekulcsolta az ujjaikat.

Minho boldog volt amiért Jisung nem küldte el őt. Boldog volt amiért hitt neki és nem gondolta azt, hogy Johnny szavai igazak. Mosolyogva fogta meg a fiú kórházi ágyán lévő gyűrűt majd felhúzta az alacsonyabb ujjára, úgy mint 4 hónappal ezelőtt.

-Szeretlek, hyung!- nézett le a gyűrűre majd a párja szemeibe.

-Én is szeretlek téged, édesem!- mosolyodott el Minho majd birtokba vette a kisebb ajkait.

Boldog vagyok amiért újra veled lehetek.

Boldog vagyok amiért újra az enyém vagy!

VÉGE