A gondolataim mindig csak azokra a pillanatokra lépett vissza. Képtelen volt felfogni vagy elfogadni magam sem tudom, de azt akartam, hogy eltűnjön. Nem akartam, hogy az eszembe jusson valaha. Végignézni ahogyan a legjobb barátom szerelembe esik és kezdek elhalványulni a szemeiben. Örülnöm kellene a boldogságának mégsem vagyok rá képes. Belülről kezd felzabálni engem a bűntudat és még csak küzdeni sem tudok ellene.

A napokban kiadásra került egy zene amit innen onnan hallottam. Olyan érzésem volt miközben hallgattam mintha rólunk szólt volna a dal. A dal címe Heather és a nő aki ellopta a legjobb barátom szívét is Heathernek hívják. Azt hiszem nem volt olyan részlet amiben nem ismertem volna magamra és rá. Minhora..

Akaratlanul is a kedvenc számommá nőtte ki magát a sok közül és nem is telt el úgy nap, hogy ne szólt volna a telefonomon. Az iskolában is elég sokan kedvelik. Művészeti iskolába járok azon belül is zene szakon Heatherrel együtt míg Minho táncszakon mulatja az idejét. Pár nap múlva énekverseny lesz tartva az iskolában amire a tanár 5 legjobb diákja indulhat. Kérdés nélkül az elsők között voltam és a listán Haether neve is szerepelt. Hetek óta erre készülünk az órákon, de a napokban megváltozott bennem valami. Nem a saját dalommal akartam fellépni és ezt közöltem is a tanárommal. Nem örült neki hisz mindig büszke volt arra, hogy nem más dalával akarok tündökölni hanem a sajátommal. Végül megértette és a szervezők közül is értesült mindenki viszont kértem, hogy más előtt ezt ne hirdesse. Nem akarom, hogy bárki más tudjon arról, hogy nem a saját dalomat adom elő. Az összes barátom rábólintott a dalra amit hosszú napokig írtam, mert sehogy sem gondoltam tökéletesnek. Nem lennének boldogok ha megtudnák, hogy képes vagyok kidobni az ablakon egy vallomás kedvéért. Mert arra készülök..elmondani mindent egy dal segítségével. Nem volt veszteni valóm hisz a legjobb barátomat már nem érezhettem annak. Akkor mi értelme lenne titkolnom tovább az egyértelműt.

Látni őt mellette állni miközben a kezét fogja..átkarolja a vállát. Azt mondja neki, hogy szeretlek miközben a lányon az a pulóver van ami egy decemberi napon még rajtam volt. Amire azt mondta rajtam jobban áll..most pedig ezeket a szavakat Neki mondja. Képtelen vagyok utálni Őt hiszen egy igazi angyal aki én soha nem lehetek. Nem vagyok olyan szép mint Ő és Őt jobban kedveli Minho mint engem valaha. Neki adta a pulóvert amire azt mondta, hogy csak az enyém..

Legbelül meghaltam..minden olyan pillanatban amikor együtt látom őket, meghalok. Eltűnik egy darab belőlem és úgy érzem már soha nem kaphatom vissza. Ő akarok lenni..Bárcsak Haether Lee lehetnék. Bárcsak olyan ember lehetnék mint Ő, mert Minho ideálja. Ő az az ember aki teljesen képes volt elvarázsolni. Én egy szikrát sem vagyok képes okozni benne míg Ő egy egész tábortüzet gyújtott.

Minho biszexuális..ezt már a megismerkedésünk alatt közölte velem mire én azt feleltem..nem baj én pedig meleg vagyok. Egyszer már megakart engem csókolni. Ő talán nem realizálta ezt magában, de az arca egyre közelebb és közelebb került hozzám. Amikor már majdnem megtörtént elvette mögülem a távirányítót és úgy tett mintha nem történt volna semmi. Én is úgy tettem hiszen miért akarta volna megtenni? De legbelül egyszerűen csak éreztem, hogy megakarja tenni.. de nem tette!

A fellépésemre készülve forgattam gitárom alját a földön egy széken ülve. Jelenleg Heather áll a színpadon és biztos vagyok benne, hogy Minho nem lesz ott az enyémen. Haether előtt megígérte, de most az életében van én pedig már alig. Nagyot nyelve álltam fel amikor az előttem lévő lesétált. A lépcsőre állva vártam, hogy a tanárom szólítson engem.

-A következő ember aki díjért jött, Han Jisung! Ez alkalommal nem saját szöveget hozott, de így is sok ember kedvencét. Conan Gray Haether című számát adja elő nekünk!- mondta majd amikor végre felléptem a színpadra tapsolt néhányat.

Meghajoltam majd leültem a kitett székre és kezembe vettem gitáromat is. Nagy levegőt véve kezdtem el pengetni a húrokat majd a közönségre nézve kezdtem énekelni a számot.

I still remember the third of December, me in your sweater
You said it looked better on me than it did you
Only if you knew how much I liked you
But I watch your eyes as she
Walks by
What a sight for sore eyes
Brighter than the blue sky
She's got you mesmerized while I die..

Szemeimmel Minhot kerestem, de nem találtam így feladva azt hunytam le lélektükreim. Elkönyveltem magamban, hogy nincs itt és nem néz engem. Könnyebb volt így a szívemnek. Könnyebb vallomást tenni egy olyan embernek aki nincs a sorok között. Kitudtam adni magamból az összes érzelmet ami a hetekben kavargott bennem. Megkönnyebbülés volt..

Why would you ever kiss me?
I'm not even half as pretty
You gave her your sweater, it's just polyester
But you like her better
Wish I were Heather
Watch as she stands with her, holding your hand
Put your arm 'round her shoulder, now I'm getting colder
But how could I hate her? She's such an angel
But then again, kinda wish she were dead as she
Walks by
What a sight for sore eyes
Brighter than the blue sky
She's got you mesmerized while I die..

Lehunyt szemeim mögött láttam..elképzeltem azokat a pillanatokat amiket énekeltem hiszen egykor valóban megtörténtek. Minden úgy volt ahogyan azt leírták ebben a dalban. Fájt..de még mennyire! Minden porcikámban éreztem azt a jellegzetes fájdalmat amit csak a szerelem tud okozni az embernek. Bántam, hogy hagytam megtörténni.

Why would you ever kiss me?
I'm not even half as pretty
You gave her your sweater, it's just polyester
But you like her better
I wish I were Heather
I wish I were Heather
Wish I were Heather
Why would you ever kiss me?
I'm not even half as pretty
You gave her your sweater, it's just polyester
But you like her better
Wish I were..

A dal végeztével felálltam majd magam mellett tartva a gitárt meghajoltam. Hangos tapsvihart kaptam mint minden fellépésemnél ha megnyertem ha nem. Most nem számított. Nem volt ott a legjobb barátom akinek mindez szólt. Bántott a tudat, hogy most is Vele lehet engem teljesen elfelejtve. A színpadról lesétálva most nem gratulációt kaptam hanem meglepett tekinteteket. Orromon kifújva a levegőt léptem el mellőlük és az egyik sarokba ültem. Ott egyedül lehettem bár társaságban is annak éreztem magam a legjobb barátom nélkül.

Mindent megadtam volna azért cserébe, hogy Minho magától lépjen elém és szóljon hozzám. Nem jön oda hozzám ha én nem teszem, nem intéz felém szavakat ha én nem teszem. Nem kapok tőle semmit azok után, hogy éveken keresztül mellette álltam. Éveken keresztül mindenemet odaadtam neki és nem csak azért, mert szerelmes voltam. A fél karomat is odanyújtanám felé ha arra lenne szüksége, mert a legjobb barátok ezt teszik.

Mire észbe kaptam már a karomnál fogva rángattak a színpad elé. Fejemet megrázva sétáltam fel a többiekkel együtt és újra a közönség előtt álltam. És megpillantottam őt aki minden bizonnyal akkor tért vissza amikor Heathernek is vissza kellett jönnie. Most sem miattam áll ül ott ahogyan azt megígérte nekem.

-A nyertesünk nem más mint..Han Jisung a Haether című számmal!- mondta mosolyogva a tanárom a mikrofonba.

Egy kéz simult a hátamra ami meglökött egy picit így a tanárom mellé sétáltam. Valójában fel sem fogtam mi történik. Csak kezet ráztam és az újabb díjammal a kezemben vigyorogtam. Tudtam, hogy Ő lökött rajtam, hogy átvegyem a díjat. Valóban egy igazi angyal és én ezt utáltam. Én akartam az angyal lenni..legalábbis Minho életében.

Lesétálva a színpadról elraktam gitáromat a tokjába majd hátamra kaptam és a hátsóbejáraton keresztül távoztam. Minho volt az egyetlen ember aki hátrasietett hozzám köszönteni. Ha nem nyertem vígasztalt ha pedig igen akkor velem együtt örült. Most pedig Őt fogja ölelni vigasztaló szavait az Ő fülébe suttogja. Egy apró könnycsepp hullt ki a szememből amit azonnal letöröltem. Kint az aulában már tolongtak az emberek, hogy távozzanak az iskolából. Barátaimat kerestem a szemeimmel akiket azonnal megláttam hiszen siettek felém.

-Mi lett a saját számoddal?-vont kérdőre Chan azonnal.

-Nem ez a fontos!-csapta meg párja Seungmin. -Minden rendben ott bent?- mutatott szívemre.

-Minden rendben lesz idővel!- mosolyodtam el szomorúan mire azonnal magához ölelt.

Seungmin ritkán ölelt meg bárkit még Chant is így ha ezt teszi az igazán megtisztelő. Innen is tudja mindenki, hogy nagy a baj. Baráti köröm többi tagja is ölelésbe vont egy már egy nagy csoportos ölelésbe volt részem.

-Jisung!- szólított nevemen valaki.

Bárhol és bármikor felismertem volna ezt a hangot és be kellett valljam magamnak, hogy most nem akartam hallani. Amikor azt mondtam, hogy bármit megadnék cserébe, hogy újra magától jöjjön hozzám nem a most azonnalra gondoltam. Heather elmondhatta neki mit énekeltem és nem nehéz rájönni arra is, hogy miért valamint kinek szólt a dal.

-Mondd!- fordultam hyungom felé.

Arcáról semmiféle érzelmet nem tudtam leolvasni. Manapság ez már szokássá vált. Ha rám nézett nem tudtam meg egyből mit érzett. Csak az üres és rideg tekintetét kaptam ahogyan mindig.

-Gratulálok!- mondta majd Heather kezét megfogva távozott.

Szemeimet le kellett hunyom egy pillanatra, hogy visszatudjam fojtani a könnyeimet. Kaptam tőle egy semleges gratulációt amivel nem megyek semmire. Talán csak annyit értem el vele, hogy még ridegebb lesz velem mint eddig. Barátaimra nézve csak egy szomorú mosolyt küldtem feléjük majd intve én magam is távoztam. Csak haza akartam menni és sírni az ágyamban rá gondolva.

A legrosszabb az egészben, hogy megnyertem a versenyt. Elő kell adnom ugyanezt a dalt két nap múlva egy nagyobb iskolában. Másnap reggel mint ahogyan azt vártam az énektanárom karon ragadott és átbeszéltünk mindent. Órákig beszélt hozzám majd végül gyakoroltam is és végül hazaküldött. A következő verseny holnap lesz és aki akar az iskolából is eljöhet. Egyszóval rengetegen ott lesznek csak, hogy ne kelljen az iskolában ücsörögni. Nem akartam..sőt legszívesebben kitépném a hangszálaimat is. Nem sokat aludtam az éjszaka hiszen Minhon gondolkodtam. Azon, hogy mit ronthattam el, hogy Heather mellett már nem tart a legjobb barátjának. Én csak őt akartam visszakapni. A legjobb barátomat, de a vallomásom után lemondhatok róla teljesen. Bár nem érzem úgy, hogy vissza akarna térni hozzám.

Az ágyamon ülve énekeltem miközben a tőle kapott plüssömet szorongattam. Szemeimből azonnal folyni kezdtek a könnyek amiket már meg sem próbáltam letörölni. Egyedül voltam így nem számított. Hangom néha néha megremegett így azzal vontam el a figyelmemet, hogy próbáltam rá figyelni. Az ablakon kinézve láttam felkelni a napot és ismét Minho jutott eszembe. Sokat néztük a naplementét együtt amikor rossz kedvem volt hiszen az mindig felvidított..de valójában csak a közelsége volt rám gyógyító hatással. Most pedig Ő vele nézik a gyönyörű narancsos színekbe boruló eget. Ez már a kettőjük elfoglaltsága lett én pedig el lettem felejtve.

-Jó reggelt Mr. Park!- köszöntöttem a tanáromat aki visszaköszönt.

-Te vagy az utolsó aki fel fog lépni szóval addig szedd össze magad!- paskolta meg vállamat.

Bólintva mentem a pihenőbe ahol a többi versenyző már ott volt. Mindenki gyakorolt és az előadott dalok sorait memorizálta. Én meg csak ültem és néztem ki a fejemből. Nem éreztem azt, hogy mindent bele akarok adni ebbe a produkcióba. Nem érdekelt az sem ha nem jutok tovább. Azt sem bántam volna ha fel sem jutok a színpadra, de nem hagyhatom cserben a tanáromat. Ő számít arra, hogy újra az iskolát képviselem és szép eredményekkel térek vissza.

Az embereket körülöttem sorba hívták fel a színpadra majd bő 3 perc múlva már jöttek is vissza. Amikor meghallottam a nevemet gitáromat felkapva indultam meg. Felsétáltam a színpadra majd elmosolyodtam a fütyüléseken és a kiabálásokon. Az iskolatársai kik bírják és a barátai akiknek még számít..nem úgy mint Minhonak.

Leültem a kitett székre majd nagy levegőt vettem és elkezdtem pengetni a húrokat mint ahogyan az iskolában is. Amikor elkezdtem énekelni a szöveget újra a tömeget kezdtem pásztázni mintha észrevehetném az emberek között Minhot. Szemeimet lehunyva koncentráltam a dalra és ki sem nyitottam azokat egészen a dal végéig. Mint ahogyan azt megszoktam hatalmas tapsot kaptam, de úgy éreztem nem érdemeltem meg. Meghajoltam majd lesiettem a színpadról. A pihenőben várakozva azon voltam végig, hogy ne sírjam el magamat. Egyre nehezebb volt visszatartani könnyeimet, de tartottam magamat hiszen hamarosan már a színpadon álltam.

Egyáltalán nem számítottam helyezésre hisz azt éreztem, hogy a hangom közel sem volt tökéletes. A harmadik és a második helyezett már elől mosolygott a kezükben lévő díjjal. Arra vártam, hogy végre kinyögjék az első nevét, hogy aztán menekülhessek haza.

-Han Jisung!- kiáltották nevemet mire kissé meglepődve sétáltam díjamért.

A kezemben a díjat ahogyan az két oldalamon lévő lányok is a magasba emeltem. Ajkaim egyre jobban remegtek és úgy éreztem bármelyik percben kirobbanhat belőlem. Meghajoltam majd egyszerűen csak lesiettem a színpadról. Amikor már nem látott senki sem szemeiből potyogni kezdtek a könnyeim. Elakartam dobni a kezemben lévő díjat, de tudtam, hogy ez az iskoláé. Nem az enyém amit majd hazavihetek a többi közé.

Fejemet felemelve tekintettem el a díjról majd megpillantottam őt. Azt aki miatt nem érzem jól magam. Aki magamra hagyott miközben nekem szükségem volt rá. Legszívesebben odamentem volna hozzá és megütöttem volna, de nem tettem. Csak álltam vele szemben miközben jobban rákezdtem a sírásra.

Minho megindult felém majd egy hirtelen mozdulattal megfogta kezem és magához rántott. Haragudtam rá mégis úgy szorítottam magamhoz fél kézzel mintha az életem múlott volna rajta. Hetek óta nem éreztem a gyógyító ölelését és szükségem volt rá. Rá volt szükségem senki másra. Nem tudtam, hogy miattam jött vagy azért mert Heather nem akart iskolába menni és őt is elrángatta magával. Azt tudtam, hogy engem várt.

Eltolt magától ami csak újra összetörte a szívem mi amúgy is darabokban volt. Nem akartam, hogy elengedjen, de megtette. Kezeit arcomra téve törölte le könnyeimet mi csak még többet csalogatott ki szemeiből. Meg akartam szólalni. Megkérdezni tőle, hogy miért teszi ezt velem, de nem tudtam.

Ajkait enyéimhez nyomva csókolt meg ami megdobogtatta szívemet. A darabok újra felakarták venni a szívem formáját, de nem akartam. Nem akartam, mert féltem, hogy újra összetörik és ezentúl még kisebb darabokra. Nem kezdte el mozgatni ajkait helyette eltávolodott tőlem.

-Miért?- kérdeztem halkan.

-Mert én soha nem akartam, hogy Ő legyél. Azt akarom, hogy önmagad legyél akit jobban szeretek mint Heathert valaha..- nézett szemeimbe.

Szavait nem értettem. Nem értettem mire akar utalni velük. Nem kérdeztem csak néztem őt egészen addig ameddig meg nem értettem. Ajkai adták meg nekem a választ ami nekem bőven elég. Bőven elég volt darabokra tört szívemnek, hogy újra felvegye eredeti formáját.

Heather Lee...

Úgy tűnik mégis csak én nyertem azok ellenére is, hogy te értél célba elsőnek!

VÉGE!