A túlvilágon létezik egy iskola ahová vámpírok és démonok járnak. Egykor még minden rendben volt közöttük aztán megjelent Han Jisung és Lee Minho kik nem tudták elviselni egymás társaságát. Az igazgató ennek megoldására egy láthatatlan vonalat húzott az iskola közepén és tiltott volt a másik térfélre átmenni.

A két fiút ez sem állította meg és ugyanúgy szemétkedtek egymással ahogyan azt eddig is tették.

-Csak hagyjátok már békén egymást!- sóhajtott fel Felix amikor Jisung elgörbítette a kezében lévő kanalat Minho beszólásai miatt.

-Addig nem amíg meg nem döglik a kezeim közt!- mondta Jisung miközben szemei felvették a fekete színt.

Barátai nagy szemekkel nézték őt és Seungmin azonnal fel is pofozta.

-Ezt most miért kaptam?- kérdezte barna szemeivel nézve a fiatalabbra.

-Kezdődik! Nem sok napod van hátra sőt ha Minho így folytatja egy sincs!- válaszolta meg kérdését mire Jisung csendben maradt.

A démonoknak minden hónapban eljön az az időszak amikor teljesen kifordulnak magukból és nem az emberi énjük uralják testüket hanem a bennük lakozó gonosz démon. Ilyenkor nincsenek az eszüknél és olyat is képesek megtenni amit józan ésszel sohasem. Nem egyszer fordult elő, hogy egy démon megölte saját társát vagy egy vámpírt.

Erre találta ki az iskola a pincében lévő tömlöcöt ahol a falhoz vannak bilincselve és nem tudnak szabadulni sem. Ha a démon nem kapja meg azt amit akar akkor ez a folyamat másfél hétig is tarthat ami kínkeserves fájdalmakkal jár.

-Nem akarom!-suttogta kissé összehúzva magát hiszen volt már rá példa, hogy bántott valakit akaratlanul is hiszen nem tudták időben elvinni a tömlöcbe.

-Tudjuk Jisung, de mi itt vagyunk neked és támogatunk!- simogatta meg kezét Felix majd halványan elmosolyodott.

Jisung kissé megnyugodott ám tudta, hogy ez úgy sem tart sokáig. Hallotta ahogyan a vámpírok nevetnek rajta még mindig és egyre jobban idegesítette a felerősödött hang.

-Vigyetek innen ki!- mondta halkan hiszen hallotta a fejében démonja hangját.

Mindannyian egyből felpattantak és azonnal kisegítették Jisungot az ebédlőből.

Menj..öld meg!

Engedj ki végre..olyan jó buli lesz!

-Kussolj!- ordított fel fejéhez kapva az ajtóban mire csend telepedett a démon részlegre.

Barátai azonnal kivitték onnan hiszen nem akarták, hogy baj történjen idő előtt. Jisung emberi formája kedves és aranyos viszont a belső démonja  egy gyilkoló gép. Rosszabb mint bárki másé az iskolában.

Én csak védeni akarlak!

Ha ő nem lenne akkor nem lenne düh ami táplálna engem.

-Hallgass már!- ült le az egyik padra és igyekezett lenyugodni végre.

Unalmas vagy!

-Te meg egy gyilkos!- nevetett fel hitetlenkedve.

És akkor mi van?

Jisung már inkább nem is válaszolt hanem barátaira figyelt akik próbálták nyugtatni őt.

-Ne is hallgass rá Jisung!- mondta Jeongin miközben szorosan magához ölelte.

-Igyekszem!- mondta halkan miközben visszaölelt.

-Szia Jisung! Minden oké?- kérdezte az egyik démon mögötte egy nagyobb társasággal.

-Nem soká eljön az idő?- kérdezte egy másik.

-Köszönöm, hogy aggódtok értem. Sajnos igen és a vámpírok sem segítenek rajta!- mondta rájuk nézve.

-Sajnáljuk oppa, de mi itt vagyunk neked. A démonok  tartsanak össze!- szólalt meg az egyik lány mosolyogva.

Jisungnak nagyon jól esett az, hogy ennyien támogatják őt ilyen helyzetben. Tudta, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy milyen démon is lakozik benne.

...

Napok teltek el úgy, hogy Jisung igyekezett teljesen figyelmen kívül hagyni a vámpírokat, de a mai napon elszakadt a cérna.

Jisung nevetve nyitotta ki fémszekrényét és amint megpillantotta a benne lévő tárgyat arcáról lefagyott a mosoly.

-Jisung!- szólaltak meg halkan barátai.

-Ennek nem lesz jó vége!

-Hogy került az oda?

-Biztosan a vámpírok voltak!

A démonok hangos beszélgetéseit lehetett hallani csak. Aggódva nézték a fiút aki meredten bámult a szekrényében lévő démonfejszére. Senki nem mert a közelébe menni hiszen tudták, hogy bármikor megtörténhet a baj.

Jisung kezei ökölbe szorultak és nem tudott ellenállni.

Na végre.. Eljött az én időm!

Jisung összeszorította a szemeit a hang hatására majd amikor kinyitotta a démon teljesen átvette az irányítást felette. Hirtelen nyúlt a szekrénybe és a kezébe vette a fejszét ami szinte azonnal elkezdte égetni a bőrét.

-Han..-suttogta Felix ijedten.

Jisung szó nélkül indult meg a láthatatlan vonal felé és mindenki elállt az útjából hiszen tudták mire képes a belső démonja ráadásul a démonfejszével a kezében bármelyik démont megtudta volna ölni másodpercek alatt.

-Lee Minho..-suttogta a benne lakozó démon miközben rászorított a fejszére aminek hatására szinte füstölt a bőre.

Az erei  egyre jobban feketedtek be és bőre is hófehérebb lett az átlagosnál mi lassan kezdett vöröses árnyalatot felvenni. Félig átvette a démoni alakját ami nála sosem jó jel.

Mielőtt a vonalat elérte volna a démon tudta jól, hogy kinél van tőr a biztonság kedvéért. Leszakította az egyik fémszekrény ajtaját majd kivette belőle a tőrt és könnyűszerrel lépte át a láthatatlan vonalat.

A vámpírok a tőrt meglátva szinte azonnal szétszéledtek és utat engedtek a démonnak aki szemeivel egy valakit keresett.

-Meg vagy!- szólt belőle a démon majd a fejszét belevágta a földbe.

Minho próbálta nem mutatni a félelmét és barátai elé állva védelmezte őket hiszen ő volt az aki jó bulinak gondolta szekálni a fiatalabbikat.

-Utálom ezt a kis srácot, de tisztelem szóval ne merj vele ujjat húzni még egyszer, különben legközelebb bűntudat nélkül öllek meg téged!- mondta a démon miközben a tőr hegyét Minho nyakához szorította.

Az idősebb bőre égni kezdett és átkozta Changbint amiért kitalálta, hogy tegyenek démonfejszét a szekrényébe.

-Pszichopata vagy Jisung!- mondta halkan miközben összeszorította a szemeit.

-Nem! Nem ő a pszichopata...Jelenleg én irányítom őt.Maradjunk annyiban, hogy ő most alszik. Olvass utána ha ennyire tudatlan vagy!- vette el a tőrt a nyakától vagy el is dobta azt ugyanis látta az őröket akik lassan a tömlöcbe viszik. -Mázli, hogy jó kedvemben vagyok, nem?- nevetett miközben hagyta, hogy elvonszolják egyenesen le a pincébe.

Mindenki nagy szemekkel nézte a jelenetet és bár parancsba kapták, hogy mindenki menjen a dolgára nem volt olyan könnyű elfelejteni ezt az egészet. Jeongin sírva fakadt hiszen utálta, hogy Jisung démonja ilyen kegyetlen. Felix és Seungmin szimplán csak bekönnyeztek hiszen tisztában voltak azzal, hogy Jisung mihelyst erőre kap küzdeni fog és a világ legfájdalmasabb időszakát fogja átélni a tömlöcben.

-Felix!- kiáltott rá Minho mire felkapta fejét és megindult a vonal felé.

-Mit akarsz ezek után? Hogy gondoltátok, hogy démonfejszét raktok a szekrényébe? Normálisak vagytok? Meg is halhattál volna! Jisung démonja egy kibaszott gyilkológép..- emelte fel a hangját hiszen teljes mértékben kifordult magából.

-Furák vagytok! Csak egy rossz viccnek indult az egész. Nem gondoltuk, hogy kihozza belőle a démonját vagy mit!- válaszolt Changbin a főbűnös.

-Hát nagyon rossz vicc volt az tény! Ha nincs ez a rossz vicc akkor Jisungot időben viszik le a tömlöcbe és nem hirtelen tör ki belőle. Nagy szerencsétek van, hogy nem húzta fel magát ezen a kurva szar viccen. Jisung démonja kiszámíthatatlan...Ha előjön nem érdekli semmi és senki. Megjegyez minden rossz tettet és szólást és nem érdekli, hogy Jisung megbocsájtotta e vagy sem. Tiszteli és védelmezi. Nem éri meg ujjat húzni vele bármennyire is utáljátok Jisungot. Bármelyikünkkel baszakodhattok, de vele nem! Értve vagyok?- akadt ki Seungmin, szinte már nekik akart menni.

Mindig is csendes és visszafogott volt, de ez a tett, ez a rossz vicc most túl ment minden határán amit csak átlehet lépni.

-Sajnáljuk!- mondta ki nehezen Minho.

-Tőle kérjetek bocsánatot ne tőlünk és jobban jártok ha most teszitek meg. Ha Jisungtól kértek bocsánatot a démon haragudni fog rátok és jövő hónapban lehet, hogy nem lesz  ekkora szerencsétek!- mondta Jeongin majd mindhárman távoztak hisz kezdődik az óra.

-Nem értem ezt az egész folyamatot náluk!- mondta Hyunjin miközben leült a terembe az egyik padhoz.

-Havonta egyszer a bennük lakozó démon átveszi az irányítást. Ha a démon kitudja élni a vágyait akkor azonnal távozik ha nem akkor akár másfél hétig is szenved az illető. Pont ezért lett kifejlesztve a tömlöc ugyanis így se maguknak se másnak nem tudnak ártani. A kínzó fájdalom csak akkor múlik el ha a démon lenyugszik vagy az ember sikeresen leküzdi. Jisung egy teljesen más helyzet ugyanis ő rendelkezik a legerősebb, a legharagosabb és a legjobban gyilkolni vágyó démonnal. Ezzel a démonnal senki nem tudott még eggyé válni és örökre élni. Kérlek legyetek vele tisztelettudók és viselkedjetek mindannyian!- jelent meg a tanár aki elmagyarázta a dolgokat a vámpíroknak.

...

-Szia Jisung!- köszöntek mindhárman a cellához érve.

Felix, Jeongin és Seungmin minden hónapban meglátogatják Jisungot és ez természetesen fordítva is így volt. Nehéz ez az időszak főleg Jisungnál hiszen neki kell a legtöbbet küzdenie.

Barátai már eggyé váltak démonjaikkal akik immáron azt teszik amit ők diktálnak, de Jisungnak nem ilyen könnyű.

-Tudod, tisztelem benned, hogy ennyire véded őt azok ellenére is, hogy gyűlölöd, de hagyd őt pihenni.- mondta Seungmin a falhoz bilincselt szenvedő fiút nézve.

-Túl gyenge és nem szeretem a gyenge személyeket!- vette át hirtelen az irányítást a démon.

-Nem igaz! Ő a világon legerősebb!- kiáltott fel Jeongin hisztérikusan.

A démon csak nevetett egyet majd hagyta, hogy Jisung újra próbálkozzon vele. A három fiú szörnyülködve nézték izzadt, leláncolt, a fájdalomtól ordibáló barátjukat.

-Sziasztok!- köszönt Minho majd végül a többiek is.

-Ne erőlködj ennyire a végén bajok lesznek!- jelent meg ismét a démon miközben felsóhajtott. -Tűnjetek el, mert ő fogja bánni!- nézett a vámpírokra.

-Bocsánatot kérni jöttünk!- mondta Bangchan magabiztosan.

A démon kíváncsian nézte őket majd kissé meglepve fogadta Jisungot aki nagy erővel kezdett el küzdeni ellene.

Lehetetlen...

-Nem kellett volna ezt tennünk. Sajnáljuk, hogy kihoztuk belőled a démont és azt is, hogy démonfejszét tettünk a szekrényedbe. Egy rossz viccnek indult hiszen azt gondoltuk majd nekünk esel és nevetünk rajtad egyet. Nem gondoltuk volna, hogy ennyire rosszul sül el a dolog!- hajtotta le a fejét Hyunjin hiszen rá se bírt nézni a szenvedő fiúra.

Minho elküldött mindenkit hiszen egyedül akart beszélni hozzá. Nem akarta, hogy Jisungon és a démonján kívül hallja bárki is azt amit mondd.

-Sajnálom, hogy idáig fajultak a dolgok. Tudod eleinte csak kötözködésnek indult hiszen nem voltál szimpatikus a nagy szád miatt. Utálom ha valaki úgy beszél velem ahogyan azt tetted. Sokszor gondolkodtam el azon, hogy miért teszem ezt hiszen semmi okom nincs rá. Nem utállak sőt épp ellenkezőleg és rájöttem, hogy pont ez az oka annak, hogy rosszindulatú vagyok veled szemben. Egy vámpír nem lehet egy démonnal, nem igaz? El kellett taszítanom téged magamtól, de hiába minden ha az érzéseim nem csillapodnak irántad.

-Utálatból szerelem? Ellenségből szerető? Milyen klisés!- nevetett fel a démon majd kicsit közelebb hajolt a rácsokhoz amennyire a láncok engedték. -Nem tudom mit eszik rajtad ez a barom! Kicsit sem érdemled meg a bocsánatát. Tudod..Nem is értem, hogy miért nem haragszik rád. Sír minden éjszaka miattad, de nem képes haragudni. Gyenge. A szerelem gyengévé tesz és ez a rakás szerencsétlenség eleven az. - forgatta meg szemeit.

Minho nem szólt egy szót sem csak távozott hiszen kissé megijesztette a Jisung és a démon közötti hirtelen váltások, de távozása előtt még mondott valamit ami a szőkének rengeteg erőt adott.

Napok teltek el úgy, hogy Jisungot nem látogatta senki hiszen nem tudták nézni ahogyan folyamatosan szenved. Küzdött minden erejével, de be kellett látnia, hogy igaz amit démonja mondott.

Gyenge.. és a szerelem még jobban gyengévé teszi őt.

-Utállak!- kiáltotta Jisung miközben minden erejével a démon ellen küzdött.

Azt akarta, hogy ő irányítson..Hogy az égő mérhetetlen nagy fájdalom végre megszűnjön és ne kelljen szenvednie.

Jisung! Nem vagy gyenge! Ne hallgass rá, rendben?

Csak ezek a szavak hangoztak fejében. Nem gondolta volna, hogy Minho lesz az a személy aki elég erőt ad neki ahhoz, hogy folyamatosan küzdjön.  A benne lakozó démon folyamatosan kigúnyolta őt ami bár sírásra késztette őt mégis elég erőt adott ahhoz, hogy ne adja fel  a küzdelmet.

Hivatalosan is démon akart lenni és nem akart idő előtt meghalni, mert a benne lakozó démon öngyilkosságba kergette őt. A szülei már réges-régen felkészültek arra, hogy Jisung még a 80. életévét sem fogja betölteni. Nem akarta, hogy a szüleinek, a családjának és a barátainak fájjon pont ezért igyekezett minden alkalommal megküzdeni a démonnal aki még csak nem is erőlködött azért, hogy minden alkalommal nyerjen.

-Én irányítok!-suttogta Jisung miközben összeszorította szemeit a fájdalomtól.

Nem tudsz irányítani! Gyenge vagy és ennek a hülye ficsúrnak a  szavai sem elég ahhoz, hogy legyőzz engem. Fogadd el a sorsodat! 

-Nem! Én irányítok...Én...-kiáltott fel hangosan miközben kezeit elkezdte rángatni.

Az összes emlék lepergett szemei előtt majd végül a halála is amit mindennél jobban szeretne elkerülni. Szemeit továbbra is összeszorítva hagyta és egyre idegesebb lett ahogy a halálára és a temetésére gondolt. Minho szavai folyamatosan ismétlődtek a fejében és tudta, hogy nagy csalódást okozna mindenkinek ha ismét elbukna.

Ne erőlködj, mert nem fog menni! Sokkal erősebb vagyok nálad.

-Én irányítok! Én..Én..Én!-ordította az 'én' szót ismételgetve.

A láncok kiszakadtak a falból így mint két keze szabaddá vált. Szemei kikerekedtek és érezte, hogy a fádalom múlni kezd. Lihegve nézett maga elé és látta ahogyan egy fekete árny előtte áll.

-Ezt...te csináltad?-kérdezte Jisung nem is törődve azzal, hogy mi folyik itt éppen.

-Ez komoly? Hülyébb vagy mint hittem!- akadt ki a démon majd lenyugodva és bár kelletlenül, de megtette azt amit egyetlen egy gazdatestnek sem.

Jisung szemeiből hullni kezdtek a könnyek amikor az árny térdre ereszkedett és meghajolt előtte. A fiatal fiú nem hitte el azt ami történt vele, de mérhetetlen nagy boldogság járta át egész testét.

-Ezennel hivatalosan is démon vagy! Minden parancsodat teljesítem Han Jisung!- mondta a démon majd kiegyenesedett. -De ez nem azt jelenti, hogy minden hülyeségben benne vagyok!- tette hozzá  majd kinyújtotta jobb kezét.

Jisung azonnal megfogta azt, így ő és a démon immáron eggyé váltak. 

Másnap reggelig várnia kellett arra, hogy kiszabadulhasson hiszen nem volt senki sem a tömlöcben. Amikor végre lekerültek róla a láncok nagyot sóhajtott. Elkísérték őt a zuhanyzó részleghez majd tiszta ruhát adtak neki. 

Hát ez most nekem is jól esik! Enned is kéne majd..Gondoltam szólok, mert képes vagy azt is elfelejteni!

-Ne gondolj már ekkora ostobának!- csattant fel a fiú mire a démon röhögni kezdett. -Fogd be amíg azt nem mondom, hogy beszélhetsz!

Tényleg..El is felejtettem, hogy hivatalosan is démonná tettelek. Baszódj meg!

Jisung nem szólt egy szót sem szimplán amint végzett megtörölközött és felöltözött. Szinte rohant felfelé, hogy végre láthassa barátait akik már beleőrültek a stresszbe és az aggódásba.

-Jisung!- kiáltottak fel néhányan.

A három fiú azonnal odarohant a fiúhoz aki boldogan ölelte át őket.

-De még csak 4 nap telt el? Kiélte magát a démon?- kérdezte kissé ijedten Felix.

-Nem! Talán mégsem olyan gyenge mint ahogyan azt gondoltam!- jelent meg mögötte a démon majd azonnal el is tűnt amikor Felix, Jeongin és Seungmin a szőke nyakába ugrott.

-Ez az!-sikoltoztak ami nem csak a démont, de Jisung fülét is zavarta.

Mosolyogva tűrte a nagy örömöt majd meghallotta Minho hangját. Azonnal a vonal felé sietett majd megállt a magasabb előtt.

-Szia Hyung!- köszönt mosolyogva. -Szeretném neked megköszönni!- nézett fel rá.

-Micsodát?- kérdezte értetlenül.

Fura volt számára, hogy Jisung ilyen kedvesen viselkedik vele hiszen Seungmin azt mondta neki, hogy nagy valószínűséggel semmire sem fog emlékezni ami a folyamat alatt történt..Így a vallomására sem.

-Sokat segítettél nekem a szavaiddal szóval szeretném megköszönni, hogy ott voltál és elmondtad azt amit érzel irántam. Köszönöm, hogy nem tartottál gyengének azok ellenére, hogy tudtad milyen erőszakos és erős belső démonnal küzdök. Hivatalosan is démon lettem és ezt neked köszönhetem!

Minho nagy szemekkel nézte a fiút és nagyot nyelt a mondatok hallatára. Nem tudta elhinni, hogy ő segített neki abban, hogy eggyé válhasson a belső démonjával.

-Én is szeretlek, hyung!- mondta majd átlépve a vonalat ragadta meg az idősebb gallérját.

Egy érzelmes és szenvedélyes csókba hívta az idősebbet hiszen őt egyáltalán nem érdekelte az, hogy Minho egy vámpír. Az idősebb másodpercek alatt tért észhez és viszonozta Jisung édes csókját.

Nem az számít, hogy melyik fajba tartozik valaki hanem az, hogy szeretik egymást, nem igaz? 

Undorítóak vagytok és ezt a te szemeiddel látva még undorítóbb...

-Fogd be!- motyogta Jisung a csókba amin Minho felkuncogott hiszen most már egyáltalán nem furcsállta, hogy a fiú magában beszél hiszen tudja, hogy  a belső démonjával kommunikál.