-Jó reggelt!- köszönt Jisung a gyakornokoknak ám Minhot figyelmen kívül hagyta.

Jisung egy elég jó tánctanár a JYP ügynökségnél és pechére exe Lee Minho is ebben a szakmában jártas. Évekig semmi gond nem volt vele hiszen egymásra néztek, nem beszéltek szimplán csak elmentek egymás mellett ha látták egymást, most viszont minden más. Ketten tanítanak egy koreográfiát egy felmérésre amin a gyakornokoknak muszáj átmenniük, hogy elérjék az álmaikat.

Lady Gaga- Applause számára kellett koreográfiát kitalálni amiben fellelhető némi intimitás is ugyanis JYP őket választotta erre a feladatra. Jelenleg az egyetlen gyakornok banda amiben van fiú is egyaránt azok ők. Nincs vele semmi problémájuk hiszen teljes mértékben jóban vannak egymással és nem tudnának máshogy egymásra nézni mint legjobb barátok. Nálunk nem tabu téma semmi így ezt is hamar megbeszélték. A probléma azzal van, hogy míg Jisung a lányokat addig Minho a fiúkat tanította egészen addig ameddig tökéletesen nem ment pár nélkül a tánc.

Az utóbbi pár órában viszont partnerrel kellett táncolniuk. Nyilván elsőre nem ment hiszen hozzá kell szokni a sok egyedüli gyakorlás után, de annyi idő alatt sem tudtak összehangolodóni amennyi idő alatt mások háromszor is.

-Srácok.. Őszintén, mi a probléma? Már egy jó ideje együtt táncoljátok ezt a koreográfiát és valahogyan az összhang még mindig nincs meg! Srácok..ott fogjátok meg a lányokat ahol kell. Fogjátok meg a derekukat és ne a hasukat, mert kicsit hülyén néz ki. Lehet, hogy kellemetlen, nekem is az lenne, de ez a felmérés fontos nektek!- állította le a zenét Jisung amikor már ötödjére próbálták el ugyanazt a lépést.

-Sajnáljuk, de egyszerűen furcsa! Nem azért, mert barátok vagyunk csak szimplán a berögzött mozdulatok vannak meg bennünk. A levegőben matatva más mint egy emberi testet fogni..- húzta el a száját Bihan.

-Igaza van Bihan oppának! Teljesen ahhoz szoktunk hozzá amit egyedül gyakorultunk és egyszerűen nem fogja fel az agyam, hogy kicsit lentebb vagy éppen fentebb kéne tennem a kezemet!- szólalt meg Subin is.

-Akkor mit tegyünk?- kérdezte Minho unottan.

-Jó lenne ha bemutatnátok nekünk, hogy hogyan kell csinálni. -mondta Haeun kissé félénken.

-Táncoljuk el együtt?- kérdezte az idősebb felhúzva a szemöldökét amire csak 6 bólintást kapott.

Jisung és Minho halálos tekintettel néztek egymásra majd beálltak a helyükre és zenét kértek. Egyáltalán nem akartak együtt táncolni főleg nem egy ilyen koreográfiát. Jisungot már a tudattól is kirázta a hideg, hogy az idősebb hozzá fog érni.

Azóta utálják egymást mióta középiskolában csúnyán szakítottak egy félreértés miatt. Jisungot sokkalta jobban megviselte az egész mint Minhot hiszen benne a harag égett és nem a bánat. Jisung pedig azóta sem mosta tisztára a nevét Minho előtt.

A tánc eleinte nem volt kínos számukra hiszen nagyrészt egyedül táncoltak aztán sorakoztak az olyan lépések amiket egymás közelében kellett csinálni. Ők maguk észre sem vették először, de a teremben csak úgy izott a levegő miattuk. Megvolt köztük a vonzalom és a szenvedély ami nem szimplán színészkedés és hamis érzelem volt hanem valós. Ahogy Minho többször is megragadta Jisung derekát és magához húzva táncoltak. Ahogy Jisung Minho háta mögé sétálva a mellkasára simította kezeit.

Már akkor is érződött a vonzalom amikor külön táncoltak egymástól kissé távol. Amikor pedig Jisung az idősebb kezét megfogva vezette a háta mögé aki szabad kezével a fiatalabb derekát megragadva követte csípőmozgását míg másikkal átölelte..szinte meglehetett fulladni a teremben. A zene vége felé közeledve az utolsó lépéseket megtéve Minho megragadta Jisung kezét, magához rántotta majd a szabad kezével combjára fogva húzta magához mégközelebb. Jisung csak az idősebb arcára simított levegőért kapkodva várták a zene végét.

Csak egymás szemeit bámulták majd végül Minho tért észhez kisse ellökve magától Jisungot aki egyensúlyát elveszítve elesett.

-Jisung oppa. Jól vagy?-siettek hozzá a lányok míg a fiúk csak aggódva nézték őt.

-Persze!- mosolyodott el halványan.

Minho bocsánatot kérve sietett ki a teremből becsapva maga után az ajtót. Jisung nem lepődött meg hiszen nem várt mást tőle csak ellenszenvet.

Szíve hevesen vert és egyszerűen nem tudott lenyugodni. Folyamatosan a tánc jutott eszébe és Minho közelsége. Érezte...érezte a vonzalmat iránta és átkozta magát legbelül, hogy még mindig perzseli a bőrét az idősebb érintése. Gyűlölte a tudatot, hogy hosszú ideig nem érzett iránta semmit sem most pedig minden újra előbújt szíve mélyéről. Minden amit elég mélyre eltudott ásni, hogy ne tudjon felbukkani újra most előtört a sötét bugyrából.

-Hyung, nagyon izzott köztetek a levegő! Azt hittem megfulladok..- szólalt meg kissé zavarban a legfiatalabb fiú.

-Igen, oppa! A fangörcsben majdnem elhaláloztu!

-Shippelek titeket!

Ezeket és ehhez hasonló mondatokat kapott Jisung aki az enyhe fájdalmát elrejtve mosolygott kínosan. Természetesen egy szót sem szólt hiszen nem tudott volna mit mondani nekik csak hallgatta ahogyan arról beszélnek a lányok, hogy muszáj írniuk erről egy kis regényt.

Az órának vége lett, Jisung pedig indulhatott haza. A parkolóban összefutott Minhoval aki idegesen dobálta be a kocsijába a cuccait majd beülve a volán mögé szinte azonnal el is hajtott. Jisung sóhajtva ült be az autójába majd tárcsázta Felix számát.

-Szia Lix!-köszönt bele a mobilba bánatosan.

Lix azonnal megkérdezte, hogy mi a baj és Jisung el is mondta neki, hogy úgy érzi előtört benne a Minho iránt érzett szerelem oly' hosszú idő után. Természetesen nem kellett több Felix szólt Seungminnak és Jeonginnak is akik azonnal indultak Jisung lakására.

Jisung sírva fogadta őket és egész este nem aludtak szinte semmit csak hallgatták Jisungot, jó tanácsokat adtak neki és vígasztalták ahogyan csak tudták. Fagyit ettek és sorozatot néztek. Egyikőjüket sem érdekelte az, hogy holnap dolgozni kellene menniük szimplán írtak a főnöküknek egy üzenetet miszerint nem érzik valami jól magukat így holnap nem tudnak bemenni.

-Szeretlek titeket!- mondta Jisung újra bekönnyezve.

-Mi is szeretünk Jisung és nincs semmi baj! Előttünk már rég tisztára mostad a nevedet és valójában sejtettük is, hogy az van a dologban. Megértem Minhot is hiszen amikor azt gondolja valaki, hogy megcsalták nagyon sok harag és bánat gyűlik fel benne, de értelmetlen 8 év után is utálni egymást. Ez neked is szól, mert egészen eddig a napig utáltad őt és még csak rá sem bírtál nézni. Ha úgy érzed, hogy nem múlik el ez az érzés akkor mi állunk a szolgálatodra illetve lehet jót tenne ha megpróbálnád tisztázni a dolgot Minhoval. Nem érez irántad már úgy ahogyan akkoriban, de talán hinne neked és nem utálna ennyire!- mondta Seungmin miközben végig Jisung fejét simogatta aki elkezdett sírni.

Eltelt néhány nap az eset óta és Jisung érzései nem változtak. Azt gondolta, hogy ha elfogadja és továbblép a közös táncukon akkor majd az érzés is elmúlik miszerint szerelmes az idősebbe. Az érzés egyre erősebb lent és rettenetesen elkezdett neki hiányozni az idősebb. Eszébe jutottak a középiskolai emlékek és nevetségesnek tartotta, hogy 8 év után ismét szerelmes az idősebbe egy közös tánc miatt.

Ma van az első nap, hogy ismét munkába áll szinte 1 hét kihagyás után és egyszerűen nincs felkészülve arra, hogy lássa Minhot. Lassan sétált a terem felé aminek ajtaját kinyitva hat fiatal rontott neki egy nagy öleléssel.

-Minden rendben hyung? Hallottuk, hogy nagyon rosszul vagy mostanában.- szólalt meg elsőnek Bihan.

-Jobban vagyok, köszönöm szépen. Jól esik, hogy aggódtatok értem!- mosolyodott el fáradtan hiszen az éjszaka semmit sem aludt a stressz és a szorongás miatt.

Ujjait egytől egyik sebtapaszok fedik hiszen az összes körménel felszakította a bőrt idegességében. Amint megpillantotta Minhot szíve nagyot dobbant mind a látványtól mind a fájdalomtól.

-Szia!- köszönt halkan Minhonak, de ő rá se hederített.

Jisung nagyot nyelt majd megkérdezte a gyakornokokat, hogy miről maradt le. A tagok dicsekedtek, hogy most már nagyon jól megy párban is a tánc így több a szabadidejük is. Jelenleg ebédelni indultak így pár perccel később már Minhoval maradt kettesben.

A termet a kínos csend, a kellemetlenség és a frusztráció töltötte be. Jisung csak leült a földre és elgondolkodva tépkedte a sebtapaszt az ujján hiszen oly' stresszes volt mint tegnap éjjel. Minho csak a telefonját nyomkodta és néha felkuncogott.

Jisung gondolatai csak úgy cikáztak és ő maga sem tudta, hogy mégis min. Annyi gondolatmenete volt, hogy egyszerűen képtelen volt követni azt. A sok emlék, a sok fájdalom amit érzett, a sok gyűlölet és harag, a sok bántalmazás és rosszindulat, az ítélkezés és a sok verés, a sok boldogtalanság és tönkrement kapcsolat. Szinte minden egyszerre jutott eszébe és képtelen volt felfogni azt a kuszaságot ami az agyában forgott le.

-Jisung..Jisung!- szólítgatta Minho miközben leguggolt elé. -Térj észhez!- rázta meg egy kicsit hiszen kezdte idegelni, hogy tizedjére szólt neki, de meg sem hallotta csak bámul maga elé. -Jisung!- kiabált rá ami eltörte a fiatalabbnál a mécsest.

A kisebb hevesen kezdte venni a levegőt és hiába próbált lenyugodni ahogyan azt tanulta nem ment neki. Nem kapott levegőt és könnyei egyre gyorsabban folytak le az arcán.

-Jisung! Bassza meg! Ne magyarázkodj a kurva életbe..Megcsaltál!

-Jisung..a kis nyomorék aki megkapta az iskola legjobb fiúját, de még azt se tudta megbecsülni.

-Péppé verlek te kis kurva!

-Remélem megdöglesz ott ahol vagy! Ezt Minho oppa miatt kaptad!

Jisung kapkodta a levegőt ahogy az emlékek sorra pörögtek le a szemei előtt és halálfélelme volt. Nem kapott levegőt bármennyire is szeretett volna egy nagy levegőt venni. A terem egyre jobban szűkült mintha össze akarná nyomni őt.

-Sung...Han..- szólítgatta Minho a fiút most már sokkal nyugodtabban. -Sungie, nincs semmi baj, rendben?- ült le elé és megfogta a fiú remegő kezeit.

Jéghideg volt mint két keze amiket az idősebb enyhén megszorított hiszen tudta, hogy ha Jisungnak pánikrohama van akkor muszáj kisebb jeleket adnia ahhoz, hogy kitudjon lépni ebből a borzalmas állapotból.

-Hannie, nézz rám! Minden rendben lesz, oké? Nincs semmi baj. Nagy levegőt! Tudod..be és ki..- beszélt hozzá nyugodtan hiszen nem szabad azt éreznie a fiúnak, hogy a mellette lévő egyetlen ember is pánikol.

Jisung nagy nehezen Minhora vezetette a tekintetét, de csak homályosan látta azokat a nyugtató tekinteteket ami miatt csak jobban kitört belőle a sírás.

-Megölellek rendben?- törölte le a fiú könnyeit majd óvatosan az ölébe húzta és gyengéden magához ölelte.

Minho lassan kezdte el venni a levegőt. Az orrán be és a száján ki ezzel is ösztönözve Jisungot arra, hogy lassítson a levegővételén.

-Ügyes vagy Jisung! Nincs semmi gond!- simogatta a fiú fejét és ő maga is elmerült a gondolataiban amíg ringatta a fiút.

Hirtelen felindulásból Minho óvatosan letette öléből majd a géphez indulva bekapcsolt egy számot. Odament a remegő fiúhoz akinek kezeit megfogva segítette fel majd magához húzva elkezdett táncolni. Tudta, hogy Jisungot a tánc mindenből képes kizökkenteni. Eleinte csak Minho vezette, de amint átvette a ritmust már magától mozgott.

Csendben egymás szemeit figyelve táncoltak egymást vezetve. Néhány lépét kissé távol egymástól folytatták a koreográfiát, de mivel a koreográfia szintén egy páros feladat miatt jött létre így hamar egymás karjaiba vezették a lépések.

Félévvel ezelőtt még Minho tanította meg a koreográfiát egy fiatal párnak akiknek ugyanaz volt a feladatuk mint a gyakornok bandának. Egy szenvedélyes tánc amiben több az intimitás viszont igényes és nem undorítóan erotikus. A zene szövegéhez megfelelően olyan koreográfiát talált ki Minho amiben nem csak a szenvedély hanem az ellenszenv is fellelhető. A szám lényegében arról szól, hogy egy nő számára már semmit nem jelent a férfi ám bevallja, hogy ő maga is hibás volt.

Kisebb emelések, ajaktávolság, szoros ölelésben való tánc, aprób ellökések. Jisung szíve hevesebben kezdett el verni hiszen hamar tudatosult benne, hogy 8 év után az idősebb törődik vele. Jelenleg pedig alig pár centire vannak egymástól.

A zene végeztével Jisung szorosan megölelte az idősebbet még akkor is ha sejtette, hogy a férfi jószíve miatt törődött vele. Hangos sikolyok miatt húzodott el szinte azonnal az alacsonyabb és nagyot nyelve nézett a gyakornokokra.

-Ti meg a hülye fanolásotok!- rázta a fejét Minho sóhajtva majd azonnal próbára intette a fiatalokat.

-Ezek után elég nehéz lesz koncentrálni oppa! Végignéztük az egészet csak úgy mondom!- vigyorgott Haeun.

-Hát nagyon örülök neki!- forgatta a szemeit Minho majd elindította a zenét és remélte, hogy tudnak koncentrálni a fiatalok.

Jisung kissé elmerülve a gondolataiban egyre jobban érezte a mellkasában a szorító fájdalmat. Tudta, hogy nem kellett volna hagynia, hogy Minho segítsen rajta. A férfi egy rendkívül jószívű és segítőkész ember aki azt se hagyja magára akit nem kedvel. Pont ez történt most is és eddig tartott. Amikor rájött, hogy ez csak egy pillanatig tartott a szíve darabokra tört és nem is igazán figyelt a gyakornokok mozgására vagy esetleges hibáira.

-Elmegyek mosdóba!- szólalt meg amikor érezhetően újra sírni támadt kedve.

Senki nem szólt egy szót sem így azonnal távozott és a mellékhelyiség felé sietett. Úgy érezte, hogy a gyomra teljesen felfordult. Nagy nehezen befutott az egyik wc fülkébe majd kiadta magából mindazt az ételt amit reggel sietősen magába tömött. Szemeiből folyni kezdtek a könnyek és nem mert moccani sem nehogy egy rosszabbik pillanatban kelljen megint kidobni a gyomra tartalmát.

-Minden rendben Jisung hyung?- kérdezte Bihan amire Jisung felkelte majd lehúzta a wc-t.

-Persze Bihan! Ne aggódj!- mondta majd alaposan kiöblítette a száját.

-Ha beteg vagy még miért jöttél vissza munkába? Maradhattál volna otthon pihenni!- nézte a sápadt fiút aggódó szemekkel.

-Nincs semmi baj csak az égő gyomor ilyenekre képes!- mondta majd bekapott egy rágót és a fiúval együtt visszamentek a terembe.

Minho újra elindította a táncot majd a gyakornok ott folytatták ahol abbahagyták. Az óra végeztével a srácok és a lányok elköszöntek majd távoztak. Amikor Jisung is ezt tervezte Minho megállította őt.

-Mi történt?- kérdezett rá arra amire kíváncsi volt.

-Miért kérdezed?- kérdezett vissza miközben lesütötte a szemeit.

-Csak úgy nem kapsz pánikrohamot!- kereste a kisebb tekintetét, de még mindig nem volt hajlandó ránézni.

-Miért viselkedsz úgy mint akit érdekel, hogy mi történt? 8 éven keresztül szartál bele abba ami velem történt most pedig érdekel, hogy mi történt?- nézett rá végre könnyes szemekkel.

-8 év ide vagy oda, de előttem kaptál pánikrohamot baszd ki! Naná, hogy érdekel ha még egyszer sem láttam ennyire elhatalmosodni rajtad!- emelte fel a hangját.

-Nem akarod tudni, hogy probléma Minho!- mondta miközben szabadulni akart ám az idősebb nem engedte.

-De akarom tudni!

-Szeretlek! Megint belédszerettem és minden annak a hülye koreográfiának a hibája! Sikeresen elnyomtam magamban mindent most pedig 8 év után újra előtört bennem. Csak hagyj megfulladni a saját könnyeimben és majd egyszer sikerül újra elnyomnom magamban mindent. Csak viselkedj velem úgy ahogyan eddig is gyűlölj úgy ahogyan csak tudsz!

Jisung könnyei megindultak arcán és hangját felemelve beszélt a férfihez aki egy szót sem tudott szólni a meglepettségtől.

-Megcsaltál engem Jisung, rémlik? Ha akarnék se tudnék rád ismét úgy tekinteni mint akkor..Egy idegen leszel számomra akkor is ha időnként támogatlak téged!- mondta halkan majd kisietett a teremből egyedül hagyva a síró fiút.

Jisung a földre zuhant és halkan zokogni kezdett. Fájt neki amit az idősebb mondott még akkor is ha valamilyen szinten megértette. Fájt neki, mert tudta, hogy oktalanul van büntetve.

Hosszú percek kellett ahhoz, hogy összeszedje magát és a géphez sétálva bekapcsoljon egy random zenét amire kitudja magából adni az összes fájdalmát.

A zenék folyamatosan váltották egymást és ahogyan az egyik befejeződött és elkezdődött a következő Jisung is úgy változtatta a lépéseit. Hol dühösen mozgott, hol pedig érőtlenül. Hol lassan, hol gyorsan. A lejátszási lista egész éjjel ment, Jisung csak annyira állt meg, hogy zenét váltson ha véletlenül nem tetszik neki valamelyik.

Ruhája már teljesen átázott az izzadságától még sem tudta érdekelni. Egyszerűen nem érezte magát fáradtnak. A sok érzelem, a fájdalom, az összes gondolat, emlék..eltűnt amikor táncolt és szépen lassan kezdett megnyugodni és beletörődni, hogy mindent elrontott.

-Szia Jisung! Mikor érkeztél?- nézett rá Bangchan meglepetten hiszen Jisung sosem érkezett meg idő előtt főleg nem reggel 5 óra előtt.

-El sem mentem!- válaszolt amikor vége lett a zenének amire táncolt.

Másodpercek múlva jött a következő amire azonnal el is kezdett táncolni. Bangchan összeráncolt szemöldökkel és aggódó tekintettel mérte végig a fiút akinek minden porcikája remegett miközben táncolt mégis teljes mértékben tudta tartani az egyensúlyt és tökéletes mozdulatok végezni.

-Mióta táncolsz megállás nélkül?- tette fel az újabb kérdést amikor úgy gondolta közeledik a dal vége.

-Nem tudom! Kérdezd meg Minho hyungot mikor távozott a teremből.- mondta megvakarva a fejét és izzadt tincseit is megigazította.

Chan aprót bólintott majd elindult volna a stúdió felé amikor megpillantotta Minhot.

-Minho!- sietett felé. -Véletlen nem emlékszel, hogy mikor mentél el tegnap?- kérdezte amit láthatóan a fiatalabb furcsállt.

-Azt hiszem este 7 óra felé. Miért?- húzta fel jobb szemöldökét, de Chan nem válaszolt csak szaladt vissza a terembe.

-Jisung..Jisung!- sietett az ájult fiúhoz majd letérdelt mellé.

-Mi a fasz Chan!- sietett utána Minho majd nagy szemekkel nézte ahogy Chan a mentősökkel beszélgetve próbálja ébresztgetni a földön fekvő fiút.

Minho lábai földbe gyökereztek és nagyot nyelt. Emlékei előtörtek arról a napról amikor Jisung az iskolában esett össze a tornaterem közepén és végül végig nézte ahogyan elviszik a mentősök. Nem ment oda hozzá csak messziről nézte ahogyan a vérveszteség és az alultápláltság miatt eszméletlenül fekszik..a szakításuk miatt.

Amint feleszmélt egyből odament hozzá és szinte magától mozdultak kezei. Megnézte a fiú karjait ahol nem látott semmi féle sebet majd az arcára pillantott.

-Jisung..mit tettél már megint?- kérdezte dühösen miközben ő is próbálta ébresztgetni.

-Táncolt..este héttől egészen addig ameddig el nem ájult.- válaszolt Bangchan mire Minho hajába tépett.

-Miattam van!- könnyeztek be a szemei.

-Ugyan, miért lenne miattad?

-Pánikrohamot kapott tegnap... én támogattam aztán mikor vége lett a táncóráknak marasztaltam. Megkérdeztem mi a baja és azt mondta nem akarom tudni, de én mindenképpen tudni akartam és kitört belőle, hogy szeret engem és megint szerelmes belém. Én meg...azt mondtam neki, hogy számomra egy idegen marad és nem tudok úgy ránézni ahogyan akkor. Megcsalt Chan, érted? Imádtam..szerettem és mindent megadtam neki amire csak szüksége volt.. igyekeztem, de így sem voltam elég jó számára!

Sírt..Keservesen hiszen a 8 év alatt egyszer sem gondolt a bánatára, a fiú hiányára, az elveszett szerelemre...csak is a haragra és a gyűlöletre ami szinte lyukat égetett benne.

-Minho.. Miért vagy olyan biztos benne, hogy megcsalt? Végighallgattad valaha? Beszélj Seungminékkal!- simogatta meg a vállát majd végre megérkeztek a mentősök.

Seungmin, Bangchan, Felix, Jeongin és Minho a szoba előtt ültek és várakoztak.

-Tényleg megcsalt engem vagy félreértés volt az egész?- kérdezett rá a kisírt szemű Minho.

A kérdés meglepte mind a három fiút ám azonnal válaszoltak hiszen nem akartak hezitálni.

-Jisung sosem tudott volna megcsalni téged hyung. Megakarta magyarázni, de te nem hagytad így feladta. Nagyon szeretett téged és még most is sőt őszintén szólva az egész 8 év alatt is odáig volt érted. A képek kint vannak a falon, az ajándékok a polcokon, a macik az ágyában, a mai napig a pólódban alszik, de annyira elnyomta magában azt, hogy szeret téged, hogy ezeket észre sem vette.- kezdte el Seungmin.

-Nem akartunk szólni neki hiszen szerettük volna ha valamilyen szinten biztonságban érzi magát és nem kell újra és újra átélnie azt a fájdalmat amit a szakítás okozott neki. Ha akkoriban nem kezd el barátkozni azzal a lánnyal most nem lenne ez. Szerintem a mai napig boldogok lennétek együtt!- folytatta Felix néhányszor apró szomorú mosolyt ejtve.

-Amikor ránézek a képekre amiken ti vagytok boldog leszek. Látom, hogy Jisung hyung majd kicsattan az örömtől és boldog melletted. Igazán szerelmes volt és sajnálom, hogy ez történt veletek. Nem jó, hogy ezt pont 8 évvel a szakításotok után kell megtudnod, de igen.. félreértés volt, mert azokat az üzeneteket nem Jisung írta hanem a lány saját magának.- fejezte be Jeongin miközben körmeit piszkálta.

Minho teljesen megsemmisülve ült a kényelmetlen székben. Egyszerűen nem tudta felfogni, hogy csak egy félreértés miatt volt 8 év bosszúvágy és gyülölet. 8 kínkeserves év anélkül akit valójában ő maga is..azóta is szeret.

Faszom...

Néhány hónap múlva a két fiú ismét egymásra talált a szerelemben. Boldogan éltek és tanítottak együtt újra!

VÉGE!