Előfordulhatnak helyesírási hibák ugyanis egy részét éjszaka írtam és azt se tudtam merre vagyok arccal 😅🥲

°°°°

A fiatal Han Jisung egy olyan iskolába jár ahol fontos a küzdelem és a győzelem. Diákok ezrei sérültek már meg, de az iskolát körülvevő szerencse miatt egyik sem szerzett súlyos sebeket.

17 éves omegaként kissé nehézkes számára a küzdelem viszont az omegák körében elég erős egyednek számít.

Egészen eddig nem is félt a küzdelmektől, de aztán..

-Fontos bejelentésem van a holnapi versennyel kapcsolatban. Feljebb valóink azt parancsolták, hogy ezen az alkalmon mindenki mindenkivel harcol. Nem számít a fajta csak a küzdelem és a győzelem. Felhívom az alfák figyelmét, hogy ha elveszítik a fejüket és súlyosabban megsérül ellenfelük az komoly következményeket von maga után!- jelentette be az igazgató a hírt.

-A párok ebben az osztályban már meg vannak adva így fel is olvasnám! - mondta az osztályfőnök miután a bejelentés lezajlott.

A tanárnő egy csomó nevet felolvasott és legtöbbször alfa volt alfával, béta omegával és omega omegával, de Jisung nevét még nem hallotta.

-Istenem ne...-suttogta maga elé amikor realizálta, hogy mégis ki nevét nem szólították még.

-Kizárásos alapon Han Jisung Lee Minhot kapta ellenfelül!- tette le a lapot a nő.

Jisung teljesen elfehéredett és azon nyomban ki akart futni a világból. Tudta nagyon jól ahogy mindenki az osztályban, holnap a halálával fog szembenézni. Szemei azonnal bekönnyesedtek, de próbálta visszatartani őket.

Lee Minho a legerősebb és legvadabb alfa az egész iskolában. Ő egyszer sem veszített még és mindenki tudja, hogy nem is fog. Mindenki hangosan beszélni kezdett arról, hogy mennyire sajnálják Jisungot és, hogy nem soká a sírja felett fog állni az egész iskola.

-Nem fogom megölni!- morogta Minho, de persze nem hitt neki senki.

Tudták, hogy ha bedurvul annak nem lesz jó következménye.

Teltek az órák míg nem elérkezett a verseny napja. Ma csak Jisung osztálya vesz részt ezen a versenyen így még csak szüleitől sem tudott elbúcsúzni. Tudta mire vállalkozik amikor jelentkezett az iskolába, de erről szó sem volt.

-Han Jisung és Lee Minho!- szóltak bele a mikrofonba mire Jisung remegve ment a pályára.

Kérlek ments meg istenem!

Amikor megszólalt a harang mindketten átváltoztak és a különbség kettejük közül szemmel látható volt. Jisung kisebb és vékonyabb volt míg Minho erősebb és nagyobb.

Tudta Jisung, hogy semmi esélye így csak állt ott és várta, hogy Minho megkezdje a marcangolását. Nem akarta dühbe hozni. Már nem érdekelte az sem, hogy mekkora szégyen vetődik rá ez miatt. A halál után már nem számít semmi a halott embernek. Nem igaz?

Minho várt. Várt arra, hogy Jisung tegye meg az első lépést aki észrevette ezt és nagy nehezen megindult felé.  Éppen 1 méter távolságban ugrott neki Minho így Jisung a földre került. Nyűszített hiszen Minho óvatos harapása is felért a kínokkal. Hiába ügyelt az alfa arra, hogy ne használja a teljes erejét mégis megtörtént a baj.

Egy rossz mozdulat Jisungtól és Minho szinte majdnem átharapta a fiatalabb torkát. Az omegából ömleni kezdett a vér és hamar eszméletét veszítve változott vissza emberi formájába. Minho is azonnal megtette ezt és ijedten nézett a földön fekvőre.

-J-jisung? Ne..ne...ne...ne!- nézett a fiú nyakára aminek kinézete felforgatta gyomrát is. -Jisung..kérlek!- sírta el magát min nem csak ő maga hanem mindenki meglepődött.

A segítség hamar érkezett és Jisungot azonnal az iskola műtőjébe vitték. Minho a földön térdelve nézte véres kezeit és teljesen sokkos állapotba került.

-Minho? Minho?- rázogatta legjobb barátja Changbin, de a fiú csak sírt.

-Nem akartam... Én megpróbáltam..De megmozdult és én... én nem akartam megölni!- dőlt neki Changbinnak aki azonnal magához ölelte.

-Tudom Minho! Semmi baj! Láttuk, hogy próbáltál vigyázni rá, nincsen semmi baj! Túlfogja élni, megígérem!- simogatta a fiú fejét aki hangosan zokogott.

-Én..nem..akartam!- motyogta továbbra is ugyanazt. -Nem akarom, hogy...meghaljon! Nem akarom, hogy miattam ne éljen tovább...-nézett Changbinra.

°°°°

-Vérátömlesztésre lesz szükség! Azonnal!- kiabálta a sebész miközben azon volt, hogy rendbe hozzá Jisung nyakát, vállát és mellkasa egy részét.

Hosszú órák teltek el a műtőben mire letették a sebészi eszközöket.

A doktor végül elhagyta a műtőt és odament az igazgatóhoz.

-A műtét sikeres volt! Életben van viszont nem sok esély van rá, hogy életben is marad. Súlyos sérülések keletkeztek a mellkasán, a nyakán és a vállán is. Ha egy kicsit beljebb harap az illető a helyszínen elvérzett volna és elhunyt volna. - mondta a sebész a hírt ami mindenkit lesúlytott, de talán a legjobban a "bűnöst" ki ismét sokkos állapotba kerülve kezdte el hajtogatni, hogy ő ezt nem akarta.

-Hyung! Tudjuk, hogy nem akartad. Nem a te hibád, te mindent megtettél. Minden a feljebb valók hibája hiszen ők akarták így!- mondta Felix ki Jisung legjobb barátja volt.

Nem haragudott a fiúra hiszen tudta, hogy ő mindent megtett annak érdekében, hogy Jisung ne sérüljön súlyosan, de az a rossz mozdulat mindent elrontott. Itt egyikük sem hibás, itt a feljebb valók az igazi bűnösek.

-Csak élje túl, könyörgöm!- sírt keservesen Minho kit többen is próbáltak vígasztalni úgy, hogy saját szemük is könnybe volt lábadva.

°°°°

Teltek a hetek és Jisung nem ébredt fel. Gépek tartották életben, de ahogy teltek a hetek sebei úgy gyógyulgattak és több esélyt adtak a túlélésre.

Minho minden egyes nap bent volt a szobában ahol Jisung pihent és elmondta milliószor, hogy mennyire nem akarta ezt és, hogy nem állt szándékában majdnem megölni őt. Elmondta, hogy ezt soha nem fogja megbocsátani magának és reméli, hogy Jisung mégjobban gyűlölni fogja őt ezek után ugyanis nem érdemel bocsánatot.

-Szia Sungie!- ült le Minho a székre majd hosszú idő után lassan remegő kezekkel fogta meg Jisungét.

Szemei könnybe lápadtak és elkapta a bűntudat amiért hozzá mert érni. Amióta kómában van a fiatal fiú azóta megszerette volna ezt tenni, de úgy gondolta, hogy bűn lenne ezek után hozzáérnie. Most is így gondolja viszont az akarat sokkal erősebb volt ebben a percben mint bármi más.

-Ma van 1 hónapja, hogy ennyire súlyosan megsebesítettelek és egy pillanatra sem múlt el az önutálatom vagy a bűntudatom. Sajnálom Jisungie és tudom, hogy egy sajnálom nem old meg semmit hiszen meg van rá az esély, hogy a fognyomom örökre a testeden marad. Nem tudom, hogyan tudnám ezt visszaadni magamnak. Hogyan lehetne visszaadni azt amit te éltél át akkor? Kérlek soha ne bocsájts meg nekem! Nem érdemlem meg, hogy valaha is megbocsáss nekem! Nem érdemlem meg azt sem, hogy ennyire szeresselek viszont azt megérdemlem, hogy örökre szenvedjek a hiányodtól és a viszonzatlan...szerelemtől! Nem tudom, hogy voltalak képes bántani miközben az életemet is feláldoznám érted. Nem tudom megbocsátani magamnak! Nem akartam ezt tenni veled! Nem akartalak a halálba sodorni, de még annak a közelébe sem. Nem akartam, hogy így tudd meg azt, hogy amióta csak megpillantottalak egyszerűen nem tudlak kiverni a fejemből. Eddig azért nem, mert gyönyörű vagy, kívül belül és még így is...sebesülten. Most pedig újra és újra lejátszódik előttem az 1 hónappal ezelőtt történt események. Nem tudom aludni, de tudod nem is érdemlem meg, hogy normálisan aludjak. Egyszerűen talán azt érdemlem amit tőlem kaptál és esküszöm az életemre bármikor megteheted. Állok elébe, mert igenis megérdemlem, hogy úgy szenvedjek ahogyan te most!

Végig kezeiket nézte hiszen nem mert Jisung arcára nézni. Nem merte látni a sok köccert és csöveket. Egyszerűen nem akarta látni őt így.

Jisung óvatosan szinte észrevehetetlenül szorította meg Minho ujját ki azonnal rákapta a tekintetét.

-Beképzeltem volna?- nézett ismét kezeikre és minden erejével azon volt, hogy lássa az apró mozdulatot ha megtörténik.

Jisung ismét szorított ujján ám most kicsivel több erővel. Minho azonnal felállt és szólt a nővérnek aki hívta a doktort.

Jisungból bő 20 perc alatt eltávolították a szükségtelen csöveket és próbálták beszéltetni. Minhot persze kiküldték így Jisung barátaival illetve Minho barátaival kint várakoztak.

-Min...ho. Minho...hyungh..-motyogta erőtlenül Jisung.

Szemeit égette a fehér fény és a falak színei is. 1 teljes hónapig csak a sötétség és a bezártság egyszerűen szörnyű volt számára. Ő maga is újra és újra megélte a sebesülésének pillanatait.

-Hol..vanh..Min..ho..hyungh?- nézett az egyik nővérre aki távozott a szobából.

-Jisung egy bizonyos Minho nevű férfit emleget. Valamelyikőtök az?- nézte a fiúkat mire Minho előrelépett. -Kövessen!- indult vissza a szobába a nővér.

-Jisung..-suttogta Minho miközben könnyei ismét elindultak.

-Min..ho hyung?- kérdezte erőtlenül mire az említett leült a mellette lévő székre.

-Én vagyok Jisung!- válaszolt halkan miközben torkában a gombóc elvékonyította hangját..

-Hyung..-szólalt meg halkan.

-Mondd Sungie!- fogta meg óvatosan kezét ami miatt ismét elfogta őt a bűntudat.

-Hol..vagyok?- kérdezte halkan.

-Az iskolában, a kórházban, mert 1 hónappal ezelőtt megsebesítettelek a versenyen..- mondta egyre halkabban.

Jisung nem szólt egy szót sem csak körbe nézett ahogy csak tudott. Nem sírt és nem is kiabált talán ereje se volt hozzá.

-Sajnálom..Tudom ez nem megbocsátható és nem is szeretném, hogy valaha is megbocsáss nekem, de szerettem volna elmondani neked úgyis, hogy eszméletnél vagy!- suttogta és ha Jisung nem figyel eléggé talán nem is hallja mit mond az idősebb.

-Hagydh abba...Mindennap...Ezt hallgattam majdnem 1 órán keresztülh...Kívülről fújom Minhoh hyu..ng!- fordította felé fejét nagy nehezen miközben egy halvány mosoly húzódott ajkaira.

-T-tessék?- kérdezte meglepve az idősebb.

-Hallottam... mindenkit aki csakh itt járt..-szorította meg óvatosan a fiú kezét aki nem tudta abbahagyni a sírást.

-Akkor tudsz..- kezdte el mondatát Minho, de Jisung közbevágott.

-Sosem..sosem gondoltam volna...,hogy Lee Min..ho szerelmes..egy alsósba!- mosolygott még mindig majd lehunyta szemeit hiszen kezdett fáradni.

-Sajnálom..-hajtotta le a fejét Minho majd amikor tudatosult benne, hogy Jisung elaludt felállt és kiment a teremből.

Kint közölte mindenkivel, hogy elaludt és, hogy nem tűnik úgy mint aki haragudna rá. Elmondta, hogy nem érti, hogy miért hiszen megérdemli, hogy a halálba átkozza és gyűlölje őt.

°°°°

-Minhot akarom!- mondta Jisung bő egy héttel azután, hogy felébredt.

Az idősebb már nem mert bemenni hozzá hiszen bármikor megtörténhetett volna a kiabálás és a szídása. Félt tőle és hiába érdemelte volna meg akkor sem szerette volna hallani. Felszeretett volna készülni rá.

-Micsoda?- fordult felé Felix aki egy pohár vízzel a kezében ült a széken.

-Minho hyungot akarom! Hiányzik...- nézett a fiúra könnyes szemekkel mire Felix nagy szemekkel nézett rá.

-Eddig szóba sem jött Minho, hogy hogy most hiányzik neked?- kérdezte kezét megsimogatva.

-Nem tudom..Egy hónapon keresztül mindennap itt volt. Hallottam minden szavát és nem tudok rá haragudni. Nem tudom utálni, mert nem az ő hibája. Én mozdultam akkor amikor nem kellett volna és tudom, hogy vigyázott rám. Nem használta a teljes erejét éppenhogy csak megcsípett, de ő egy alfa én meg egy omega. Esélyem sem lett volna ellene sehogy sem. Egy omegának egy csípés is fájdalmas.- magyarázta miközben óvatosan felült, hogy tudjon inni pár korty vízet.

-Valóban vigyázott rád ahogy tudott. Amikor megtörtént a baj teljes sokkba került. Ott sírt a pálya közepén és mindenki őt nézte. Soha életünkben nem láttuk még őt így hiába sebesített meg egy csomó farkast már életében. Nem tudom, hogy gondolták, hogy egy alfa egy omegával!- rázta a fejét értetlenül majd sóhajtva tette a poharat az éjjeliszekrényre.

-Megkéred tőle, hogy jöjjön el? Tényleg nagyon hiányzik nekem!- hajtotta le a fejét miközben könnyei is elkezdtek hullani.

-Jisung.. őszintén érzel valamit Minho iránt? Láttam, hogy mindig vársz valakit és amikor nem ő jött csalódott voltál. A telefonodon az ő képeit nézegetett és most is ezt csinálod!- nézett mobiljára ahol tényleg Minho virított.

-Nem igaz!- dugta el a telefont szégyenlősen. -Őszintén a verseny előtt sem volt számomra közömbös és amikor szerelmet vallott nekem míg kómában voltam erőt adott arra, hogy kinyissam a szemem. Annyira nagy örömmel töltött el, hogy így érez irántam!- mondta szinte már vigyorogva.

-Azt a szerelmes kurva eget!- nevetett Felix majd Jisung fejére puszilva köszönt el, hogy Minhot megkeresse.

°°°°

-Minho hyung!- kiáltott a fiú után aki barátaival beszélgetett.

-Mondd!- fordult hátra majd intett a fiúknak, hogy nyugodtan mehetnek tovább.

-Jisung látni szeretne téged!- közölte vele kerek perec mire az idősebb teljesen elsápadt.

-Nem akar tőled semmi rosszat! Csak..nem tudom, hogy elmondhatom-e.. Hiányzol neki, de nagyon!- nézett rá kínosan mosolyogva.

-Mi?-ráncolta össze szemöldökeit.

°°°°

-Sziaa Hyung!- mosolygott Han bő 4 nap után.

Amikor 1 hét után Minho újra megjelent nagyon sokat beszélgettek és aztán egy kisebb veszekedésen is mivel Minho továbbra sem gondolta azt, hogy megérdemli Sung társaságát.

-Szia Pici!- viszonozta a kisebb mosolyát. -Mehetünk?- kérdezte miközben közelebb ment hozzá.

-Igen!- kiáltott fel szinte majd felállt az ágyról.

Minho megfogta a táskát amiben a ruhája volt. Minho segített neki mindenben majd a kocsiba beülve lassan és elővigyázatosan vezetett egészen az iskola kollégiumáig. A lakásban kiapkolt a táskából majd rendbe szette a fiatal ágyát.

-Eresztek vízet a kádba addig pihenj!- mondta Minho majd már indult is a fürdőbe ahol langyos vizet engedett a nagy kádba.

Kissé habosra csinálta a vizet hiszen tudta, hogy Jisung szégyenlős és neki pedig muszáj segítenie. Amikor kész lett a víz kiment Jisunghoz aki magától akart elmenni a fürdőig. Minho hagyta neki hiszen nagyon erősködött.

-Elfordulok!- mondta a magasabb majd tényleg el is fordult amíg Jisung vetkőzött és beleült a kádba.

Minho nagy levegőt véve megfordult majd a kád melleti székre leült. Jisung kötszerének látványa megsíratta az idősebbet. Jisung nem szólt semmit hiszen tudta, hogy miért sír a magasabb.

-Minden rendben Hyung!-fogta meg remegő kezét.

-Nem! Örökre rajtad marad a fognyomom..Ezt nem bírom csak így figyelmen kívül hagyni. Nem lehetnék melletted, mert egy szörny vagyok!- sírt keservesen.

Jisung hangosan felsóhajtva puszilt Minho arcára majd közölte veley hogy segítsen neki. Minho megszeppenve segített neki mindenben amit a fiatalabb kért tőle.

-Nem akarom!- húzódott el tőle, hogy még véletlenül se tudja odaadni neki a kisebb a fürdőrózsát.

-Hyung! Én nem tudom megtenni!- nyafogott a kisebb miközben felényújtotta a rózsát. -Ez csak a nyakam!- forgatta meg szemeit a fiú.

Minho nagy nehezen megfogta a rózsát és óvatosan megmosta Jisung sebesülés mentes részeket.

-Köszönöm!- mondta Sung majd elmosolyodott.

Miután a fiatal megtörölközött és felöltözött itt volt az ideje a kötés cserélésének. Minho könnyeivel küszködve fertőtlenítette le majd kötötte be sebeit miközben Jisung vígasztalta őt.

-Szerintem szexi! Így is úgyis viselnem kell majd valaki harapását a tarkómon akkor nem mindegy, hogy ott van a vállamon és a nyakam meg a mellkasomon!- nézett rá Minhora aki továbbra sem akarta elfogadni.

°°°°

Teltek a hetek mire Jisung sebei teljesen begyógyultak és már csak a hegek maradtak. Ma megy iskolába először és bár utálja az iskolát most mégis örömmel megy oda.

-Sziasztok!- köszönt Sungie boldogan a csapat fiúnak. -Szia Minho hyung!- köszönt külön az idősebbnek.

-Szia Jisung!- ment oda hozzá mindegyik kivéve Minho.

Jisung megölelgetett mindenkit majd odaszaladt Minhohoz akinek konkrétan karjaiba ugrott. Minho kuncogva fogott combjaira majd végül feneke alá nyolva tolta feljebb, hogy le ne csússzon.

-Hogy vagy hyung?- kérdezte aranyosan miközben közvetlen közelről figyelte a fiú szemeit.

-Jobban vagyok azt hiszem! Te viszont nagyon jól vagy ha már ugrálsz és szaladgálsz!- szorította magához a fiút majd egy apró csókot nyomott ajkaira.

-Mi a fasz!- kiáltotta el magát az összes fiú baráti körükben.

Nos igen. Kicsit visszatekintve a múltra eléggé összemelegedett a két fiú a több mint 2 hónap alatt. Körülbelül két hete történt az első csókuk amit Minho teljesen elakart felejteni. Tudta, hogy nem érdemli meg. Nem érdemli meg azt, hogy Jisung ajkait érintse.

Nincsenek együtt hiszen Minho nem akarja elfogadni, hogy igenis Jisung szereti őt és vele szeretne lenni. Továbbra is ugyanazt hajtogatja miszerint nem érdemli meg őt.

-Ti együtt vagytok?- kérdezte Felix azonnal.

-Nem! Minho hyung még mindig úgy gondolja, hogy nem érdemel meg engem.- sóhajtott fel Jisung miközben leszállt Minhoról. -De holnap elvisz randizni!- kezdett el pattogni mint egy kis gumilabda.

-Ne ugrálj ennyit!- fogta meg derekának két oldalát Minho, hogy megállítsa tettében.

-Rendben!- húzta össze magát azonnal hiszen érezte, hogy mennyire is vonzotta őt ez a tett.

-Vigyázat! Jisung lassan tüzelni fog!- kacsintott egyet Felix mire Jisung arca tűzpiros lett.

-Te is szóval meg se szólalj!- nézett rá mérgesen mire a fiatalabb be is fogta a száját és vörösödve ment Changbin mögé.

°°°°

-Srácok én félek a tüzeléstől!- szólalt meg halkan Felix amikor a négy omega elment Jisung házába iskola után.

-Én is, de rettentően! Nem csak azért, mert fáj hanem azért is, mert bármikor megjelenhetnek alfák a háznál és bár nem az első alkalommal szeretném elveszíteni, de ha mégis úgy döntenék akkor Hyunjin hyungot szeretném magam mellett tudni.- mondta a legfiatalabb.

Többnyire egyszerre fognak tüzelni hiszen korban már mindannyian érettek hozzá és mind a négyen tapasztaltak már néhány arra utaló jelet, hogy napok kérdése és megtörténik. Felix és Jisung szinte ugyanabban az időpontban tapasztalták a furcsa érzést.

-Jisung minden rendben?- kérdezte Seungmin amikor látta, hogy a legidősebb a társaságban nincs valami jól.

-Csak szerintem van itt ilyen kurva meleg?- fogta meg pólóját és azt rángatva legyezte magát.

-Most, hogy mondod tényleg kezd egyre melegebb lenni itt bent!- törölte meg homlokát Felix.

-Tök jó idő van idebent!- ráncolta homlokát mindkét fiú ki nem tapasztalt semmit.

-Megsülök!-mondta szenvedve Jisung miközben már pólóját is levette magáról.

-Jisung hyung, nem érzel semmi mást?- kérdezte Jeongin aki arra tippelt, hogy mindkét fiúnál elindult a tüzelés folyamata.

-Ettől a melegtől alig kapok levegőt és kezd fájni a hasam is. - mondta nehezen majd ránézett a legfiatalabbra.

-Hyung te szerintem tüzelsz! -nézett Jisung szemeire mik arany sárgára változtak egyik pillanatról a másikra.

Szem színe színe másodpercenként változott barnáról sárgára és sárgáról barnára. Seungmin hozzáért az idősebb bőréhez ami szinte lángolt. Felix szintén szenvedett és az ő szemei is furcsa villanásokkal váltott át egyik színről a másikra.

-Mit tegyünk?- kérdezte Jeongin kissé pánikba esve hiszen nem tudták, hogy hol van a bizonyos gyógyszer ami csillapítja a tüneteket.

-Hozd ide a gyógyszert. A fürdőben van!- válaszolt Jisung nehezen majd felordított és szinte elsírta magát a fájdalomtól és attól az égő érzéstől.

Seungmin telefonja megcsörrent mire azonnal felvette azt miközben a fürdőbe sietett.

-Mond Hyung!- szólt bele a telefonba miközben keresgélte a gyógyszert.

-Melyikőtök tüzel? Itt vagyunk a ház előtt és alig bírjuk lefogni Changbint és Minhot.- kérdezte aggódva Hyunjin.

-Jisung és Felix. Jobb ha elmentek, mert alig pár perce kezdődött nekik és még nem vették be a gyógyszert!- kapta a kezébe a gyógyszeres dobozt majd már szaladt is a földön fekvőkhöz.

-Mennénk, de nem bírjuk őket elrángatni! Minhoval nem bír el még Chan hyung sem. Én egy kézzel még letudom fogni Changbint nagy nehezen, de Minhoval már a földön fetrengenek. -sóhajtott fel majd egy nagy csattanást lehetett hallani.

-Mi volt ez?- kérdezte Minnie kissé ijedten.

-Csak arcon csaptam ezt a faszfejt! Majdnem betörte az ablakot!- sóhajtott fel gondterhelten.

-Most vették be a gyógyszereket aminek 5 percen belül hatnia kell szóval addig kitartást. Utána már nem fog érződni az illatuk ennyire és talán a hyungok sem lesznek ilyen bolondok!- rázta a fejét majd Jisung fejét kezdte simogatni aki kezdett megnyugodni hiszen hasfájása fokozatosan csökkent.

-Minho ne!- ordított fel Hyunjin és Chan egyszerre majd csak az ajtó csapódását lehetett hallani.

Seungmin ijedten nézett Jisungra és Felixre és azonnal  magához ölelte hyungját. Jisung még észnél volt és teljes félelem vette át rajta az irányítást. Az alfák bármire képesek ilyenkor hiába normálisak szémélyiségileg. Ilyenkor bebolondulnak!

Jisung hiába szerette volna annyira Minhot egyszerűen nem akarta még elveszíteni azt amit 17 éve tartogat. Akkor szeretné amikor Minhoval már hivatalosan együtt vannak.

-Kérlek neh..- sírta el magát az alacsony fiú miközben összeszorított szemekkel bújt Seungmin ölelésébe..

Minho állt ott és csak bámulta a fiút aki sírt a félelemtől. Félt..tőle. Minden akarat erejét összeszedve türtőztette magát és a földre esve eresztette ki könnyeit. Nem akarta, hogy Jisung valaha is féljen tőle. Ismét előjöttek benne az emlékek a verseny napjáról hiszen akkor is félt tőle. Retteget tőle és a haláltól most pedig ismét retteg attól, hogy bántani fogja őt.

-Sajnálom Sungie..-suttogta megtörten majd kezeibe temette arcát.

-Jobb ha most elmész!- mondta Jeongin miközben Felixet pátyolgatta hiszen ő még teljesen biztonságban volt.

Minho nem szólt egy szót sem csak felállt és könnyeit letörölve indult el az ajtó felé amit nem rég olyan hevesen nyitott ki. Utálta, hogy így reagált Jisung édes illatára ami oly hívogató volt számára.

-Mango..-szólalt meg Jisung amitől Minho úgy érezte mintha kést döftek volna szívébe.

-Az lesz a beceneved, hogy Mango! - mosolyodott el szélesen a kisebb az ágyán ülve.

-Mango?- kérdezte nevetve az idősebb majd arrébb tűrt egy zavaró hajtincset ami Jisung szemébe lógott.

-Igen! Olyan mint a Minho csak cukibb hiszen te is az vagy Hyung. Szeretem a mangot és téged is szeretlek!- nézett mélyen az idősebb szemeibe kinek lélektükrei bekönnyeztek.

-Én is szeretlek!- suttogta majd jó szorosan magához ölelte a fiút.

-Szeretlek..- mondta érthetően ám mégis halkan.

-Én is szeretlek Mókuskám!- válaszolt ugyanolyan halkan majd mielőtt újra elveszítette volna a fejét távozott a lakásból és Changbint maga után rángatva indult a kocsihoz amibe beültek.

-Olyan rossz, hogy nem lehetek vele!- szipogott Jisung majd végül szemeit lehunyva sírta magát álomba.

°°°°

A napok teltek viszont elég lassan. Míg Felix túlesett a tüzelésen 1 hét alatt addig Jisung már másfél hete szenved vele. Azóta nem is volt iskolában hiszen hirtelen törnek rá a görcsök és az illata sem gyengült ahogyan azt kellett volna.

-Hyung ez már nem okés! 1 hét után el kellett volna múlnia ahogyan nekem is, de neki már másfél hete tart! Ha nem teszünk valamit akkor tovább is húzódhat!- aggódott Felix miközben Minhoval beszélt.

-Nem mehetek a közelébe Lix szóval nem tudok vele ott lenni, hogy támaszt nyújtsak! A szűzességét pedig nem fogom elvenni, mert a legjobbat érdemli amit én nem fogok tudni neki megadni!- válaszolt lehangoltan majd a hajába túrva tépte meg lila tincseit.

-Vagy elveszed a szűzességét, vagy csinálsz valamit ami segíti elhozni a végét vagy hagyod hogy szenvedjen! Téged kívan és te is őt kívánod szóval nem fogja más megtenni helyetted!- szólalt meg Changbin amit mindannyian helyeseltek.

Minho tanácstalanul meredt maga elé és egész áldó nap csak ezen gondolkodott.

°°°°

-Bassza meg!- nyúlt hasához Jisung amikor ismét görcsök törtek rá.

Szinte már mozdulni sem tudott annyira erős volt. Ahogy telt az idő csak egyre erősebb lett és már 3 napja, hogy a gyógyszer sem segít neki.

Minho az ajtót kinyitva azonnal a szenvedő Jisungra nézett aki már teljesen kiéhezett állapotában volt mégsem vetette magát rá az alfára. Ő elhatározta, hogy nem adja oda magát senkinek akkor sem ha kínok között éli meg ezeket a napokat.

-Jisung! Nem akarok neked ártani, de ez így nem mehet tovább. Ígérem vigyázok rád és teljesen szűz maradsz, de hagyd, hogy segítsek rajtad, mert szeretnélek végre magamhoz ölelni és törődni veled!- nézett a fiúra miközben mindenáron azon volt, hogy ne essen neki a kisebbnek.

Jisung bízott az idősebben így bólintott egyet. Minho megindult felé majd karjaiba kapta a kisebbet és ajkaira marva vitte fel egészen a szobáig ahol az ágyra tette őt.  Nem tudta, hogy mégis mit kellene tegyen ahhoz, hogy a tüzelése abbamaradjon, de mégis teljesen szűzként maradjon a fiú.

Jisung tépte az idősebb ajkait és haját, de ezt az alfa egy cseppet sem bánta. Pólója alá nyúlva simogatta oldalát és érezte ahogyan Jisung teljesen libabőrös lett. Mosolyogva vált el tőle a hosszas nyálcsere után majd nyakára áttérve kezdte el kényesztetni apró csókokkal és szívásfoltokkal a területet. Csípőjét előrebillentve felmordult az érzésre majd ezt folytatva tovább hallgatta a kisebb gyönyörűnek mondható hangját. Mindkét fiúnak merev volt nemessége és nehéz volt tűrtőzetni magukat és megállni a jelenlegi helyzetnél.

-Hyung...-nyögte Jisung teljesen eszét vesztve miközben egyre közelebb és közelebb húzta magához az idősebbet.

Minho a kisebb nadrágjába nyúlva markolt tagjára miközben abbahagyta csípőjének mozgatását. Jisung csalódottan ám, de kélyesen felnyögött majd Minho szemeibe nézett. Az idősebb szinte olvasott a kisebb gondolataiban és kivette kezét onnan majd folytatta csípőjének észvesztő mozgását.

Minho levette a fiúról a melegítőt majd végül magáról is lekapta a farmert. A csípőmozgást így folytatta és mosolyogva figyelte, hogy Jisung így sokkal jobban élvezi a kialakult helyzetet.

-Én...elfogok..menni!- nyűszítette a kisebb mire Minho lerántotta a boxerét, hogy még véletlenül se legyen olyan.

Mivel Minho is közel volt már így magáról is lehúzta azt és tagjára fogva mozgatta kezét amilyen gyorsan csak tudta. Jisung mintha tudta volna mikor megy el az idősebb bekapta nemességét így az összes a szájába ment amit kétségesen le is nyelt.

Minhot rendkívül meglepte eme tett, de inkább foglalkozott a teljesen elfáradt omegával mint azzal amit tett. Visszahúzta rá az alsónadrágját miután pár puszit nyomott fedetlen alhasára. Minho saját boxerét is felhúzta majd a nadrágját is.

-Köszönöm hyung!- suttogta a fiú majd jó szorosan hozzá bújt az idősebbhez aki mosolyogva nézte a fáradt Jisungot.

-Azt tettem amit jónak láttam. Nem akartam, hogy tovább szenvedj!- simított pólója alá majd a hegeket kezdte el simogatni.

Különös mód tetszettek neki, hogy a fiún vannak, de tudta nagyon jól, hogy ez mind csak a hév és az izgalom hatására volt. Valójában még mindig nem békélt meg fognyomaival Jisung testén.

-Szeretlek Mango!- motyogta miközben a takaróért nyúlt volna hiszen bő másfél hét után végre egyszer az életben fázott.

Minho felült majd betakarta a fiút aki annyira bújt hozzá mint még soha. Egyszerűen eszméletlen aranyosnak gondolta a fiú viselkedését és eldöntötte, hogy nem vár tovább.

-Jisung!- szólította meg a kisebbet aki azonnal felfigyelt rá. -Tudom, jobbat érdemelsz és hosszabb szöveget is, de ígérem ezt még megkérdezem tőled mégegyszer romantikus körülmények közül. Szóval...Lennél a párom Han Jisung?- nézett végig a mókus arcú fiú szemeibe aki életében nem volt még annyire boldog mint abban a pillanatban.

-Igen Mango!- kiáltott fel hangosan majd mégszorosabban préselte magát Minhohoz aki megkönnyebbülve puszilt az alacsony omega fejére.

Immáron mindketten rendkívül boldogak voltak és őszintén szólva nem is tudta volna elrontani a kedvüket semmi. Jisung tüzelése teljesen abbamaradt és illata is teljesen eltűnt. Összejött azzal az alfával aki majdnem megölte őt, de tudjátok ez egy  izgalmas szerelmi történet.

Talán Minho is elfogadja végre a tudatod, hogy nem hibás abban ami Jisunggal történt hiszen tette amit kellett és ő ügyelt arra, hogy ne legyen baj.

°°°°

Mondanám, hogy vége, de tervezek ennek egy második részt is szóval hamarosan azzal is érkezem! Lehet, hogy közben kijön egy oneshot, de mindenképpen sietek a megírásával.

Byeee!