Azon az éjszakán Jisung mosollyal az arcán sétált haza még akkor is ha tudta, hogy az a kendő amivel Minho letörölte vérét méregdrága volt. Barátainak nem mondott semmit sem arról ami kint történt szimplán csak azt hazudta, hogy együtt dohányoztak egymáshoz se szólva. Valamiért furcsán megdobogtatta a szívét az idősebb szavai miszerint cuki fiúnak gondolja. Természetesen a másik fele nem engedte, hogy így érezzen hiszen nem akart ismerkedni senkivel sem. Senki nem érdemli meg, hogy olyan fiú szeresse aki mocskos ügyekbe folyt bele. Nem engedhette meg magának, hogy elködösítse az agyát a rózsaszín köd. Amióta tiszta mindenkit ellökött magától akivel alakult volna valami. Hiába érzett irántuk valamit akkor sem engedett a kísértésnek hiszen nem érdemli meg, hogy valaki feltétel nélkül szeresse. Barátait is nehezen engedte a közelébe mikor igyekezett kimászni a mocsokból.

Nagyot sóhajtva nyitott be lakásába ahol feloltva a villanyt ledobta a táskáját és leült a kanapéra. A dohányzóasztalon lévő dobozkát kinyitotta majd kivette az érmét és végigsimított rajta.

-Remélem egyszer 10 év fog rajta állni!- suttogta majd visszatette és lecsukta a dobozt.

Viszonylag hamar álomra hajtotta a fejét hiszen a holnapi nap folyamán már rengetegen lesznek a bárban. Talán mégsem tartotta olyan nagy gondnak, hogy két napra is lefoglalták a bárt. Egész éjszaka csak négy embert kellett kiszolgálniuk és nem kellett kapkodniuk sem.

A reggel hamar elérkezett így Jisung nyűgösen kelt ki kényelmet nyújtó ágyából. Elvégezte a reggeli rutinját és sebeit is lekezelte. Remélte, hogy hamarosan elmúlnak hiszen elcsúnyította arcát és így nem fog kapni borravalót sem. Alapozót nem mert használni hiszen csak ártana vele így egy tiszta maszkot kikészített a délutáni műszakjára.

-Az egész havi fizetésem fog rámenni erre a kendőre!- mondta amikor megpillantotta Minho kendőjét amit összevérezett. -Kurvának kellett volna állnom!- húzta el a száját majd kiment a fürdőből és a konyhájába indult.

Villámgyorsan megreggelizett majd leült a tévé elé hiszen bőven volt még ideje az indulásig. Amikor rájött, hogy semmi érdekes nincs a tévében telefonját vette elő és meglepődve vette észre, hogy kapott egy üzenetet.

Remélem senki nem vert össze az éjszaka. Egy pénteki napon szeretném hallani a hangod anélkül, hogy vérezni kezdene a szád..

Mr.Lee? Mégis honnan van meg a számom?

A főnököd adta meg. Talán gond?

Nem,dehogy!

Jisung szinte azonnal választ kapott ami meglepte őt. Nem értette, hogy a főnöke miért adta meg a telefonszámát, de nem zavarta túlságosan. Érdeklődött Lee Minho iránt amivel kapcsolatban érezte, hogy teljesen pofára fog esni.

Nem vertek meg! Manapság ez már nem mindennapos!

Mert minden napos volt, hogy megvertek téged?

Mondhatni igen!  Sok olyan embert ismertem meg akiket nem kellett volna.

Ennek nem örülök..Annak viszont igen, hogy  manapság nem esik bajod rendszeresen.

Egy ilyen gyönyörű fiúért kár lenne!

Jisung boldogan olvasta Minho üzeneteit bár félt beleélni magát. Sok mindent nem értett Minhoval kapcsolatban. Nem értette miért ilyen vele ahogy azt sem, hogy miért kérte el főnökétől a telefonszámát hiszen csak úgy nem adta volna meg. A kanapéról felállva átöltözött majd elpakolt mindent és megindult a munkahelyére. Köszönt barátainak majd az öltöző felé indult.

-Changbin randira hívott!- jelent meg az öltözőben Felix.

-Mi van?- kiáltotta el magát és a táskát is kiejtette a kezéből.

-Tegnap maradtam még takarítani ő meg visszajött, mert bent hagyta a telefonját és megkért, hogy menjek el vele kávézni. Kérdeztem viccből, hogy akkor ez most egy randi és teljesen komolyan rávágta, hogy igen! 2 napja ismerem a fickót és randizni fogok vele!- járkált fel alá az öltözőben.

-Hát ez csak egy randi! Érezd magad jól és beszélgessetek. Megérdemled, hogy elmenj valakivel egy kicsit kettesben, mert amióta szakítottál azzal a kiálló fülű pasiddal azóta nem voltál randizni senkivel. Annak meg egy éve.

Felix kétségbeesetten nézett rá ezért egy hatalmas ölelésbe vonta majd elengedte és vállát megveregetve közölte vele, hogy el kell mennie vele a randira.

-És ha utána soha többet nem fog keresni?- kérdezte aggódva miközben Jisung után ment.

-Akkor velem gyűlik meg a baja! 1 perc alatt feltöröm a kocsiját és elhajtok vele.- válaszolt ami megnevetette Felixet.

-Jisung..Lee Minho téged keres!- ment oda hozzá Jeongin majd a pultnál álló férfire mutatott.

Jisung nyelt egy nagyot majd odament hozzá és kíváncsian nézett rá. Egy fekete inget viselt egy fekete nyakkendővel ami rendkívül vonzó volt Jisung számára. Haja vörös színben pompázott ami meglepte Jisungot hiszen tegnap még barna hajkoronával rendelkezett.

-Új hajszín?- kérdezte miközben hajára pillantott ismét.

-Kell a változtatás!- vonta meg vállait majd a pultra könyökölt. -Nem írtál nekem vissza!- nézett a fiú szemeibe.

-Elfoglalt voltam és nem is nagyon tudtam volna mit írni.- válaszolt majd elővett egy sört amit felbontott és a Minho melletti ember elé tette.

-Egészségedre Hyun!- mondta a fickónak aki megemelte az üveget majd ajkaihoz emelte.

-Miért dolgozol így?- kérdezte Minho miközben ujjaira mutatott.

-Ha maradni akarok a lakásomban akkor fizetnem kell és az étel sincs ingyen.- mondta a férfire nézve. -Ha nem lenne priuszom két állásom is lenne. - vonta meg vállait.

Minho meglepve hallgatta a fiút aki oly könnyedén ejtette ki száján, hogy volt már börtönben. Napról napra egyre többet tudott meg a fiúról és szeretett volna még többet. Nem rettente el őt Jisung múltja.

-Börtönbe voltál?- kérdezett rá amire egy bólintást kapott.

-1 évet kaptam lopásért. Többet kaptam volna, de csak 2 lopást tudtak rám bizonyítani.- ült le hisz Felix megérkezett és kiszolgálta a vendégeket.

-Mit loptál el?-kérdezett ismét óvatosan majd kért Felixtől egy pohár italt.

-Legtöbbször ételt loptam, mert sose volt pénzem aztán, hogy legyen valami keresletem autókat törtem fel és indítottam be pénzért. Nem vagyok rá büszke, mert csak drogokra költöttem el, de ez is én vagyok.

Minho lehúzta a kért piát majd Jisungra nézett. A fiú tekintete nem árult el neki semmit és ez aggasztotta. Úgy érezte mintha elakarná ijeszteni a gazdag férfit magától és nem értette, hogy miért.

-Érdekes múltad van az biztos!- állt fel majd intett egyet és távozott a bárból.

Jisung nagyot sóhajtva kapta kezébe a rongyot majd odament az egyik asztalhoz ahol kiöntötték az üdítőt. Feltakarította majd visszament a pult mögé ahol Felix furcsán tekintett rá.

-Miért vagy szomorú?- kérdezte odalépve hozzá.

-Még magam sem tudom Lix!

A napok teltek és múltak majd eljött a péntek este. A bárban ismét kevés vendég volt akik pókerezés helyett csak az asztalnál ülve beszélgettek. Amikor éppen úgy tartott a kedvük akkor rendeltek egy-egy italt. Jisung igyekezett távolságtartó lenni Minhoval. Már csak azért is, mert egy csinos hölgy ült mellette. Érezte, hogy az idősebbnek nem közömbös,de megérzései csaltak. Persze nem is akarta, hogy egy gazdag férfi egy ilyen fiút szeressen mint ő.

-Nem lesz semmi előadás?- kérdezte nő a színpad felé nézve majd Seungminra.

-Az énekesünk eltűnt mint a kámfor!- válaszolt Seungmin majd letette az asztalra az italokat és távozott.

Jisung mindeközben hátul ült a földön és józansági érméjét figyelte. Kissé szomorú volt, hogy sikerült elüldöznie magától az idősebbet a múltjával. Haza akart menni és a fizetés sem érdekelte őt. Ha megtehette volna már rég az ágyában feküdne és nem érdekelné semmi sem, de nem teheti meg.

-Azokat majd én fizetem?-mutatott a törött üvegekre Jeongin.

-Menj vissza Jeongin!- tette zsebre érméjét majd felállt a földről.

-Nem hagylak magadra hyung amikor szükséged van valakire. Neked is vissza kellene jönnöd, mert azt akarják, hogy énekelj!- sétált oda hozzá.

-Nem lennék képes rá!- rázta a fejét miközben szemei bekönnyesedtek.

-Elhúzzuk a függönyt és kiadhatod magadból mindazt amit érzel! Nem lát senki csak hallanak és minden jó lesz.- ajánlotta fel majd a fiú kezét megfogva vezette be a bárba.

A pult mögé érve Jeongin megnyomott egy gombot mire a színpad előtti függönyök azonnal megmozdultak és eltakarták a színpadot. Seungmin felkísérte a színpadra majd kezébe adta a mikrofont.

-Nem kell mindenkit ellöknöd magadtól!- suttogta majd megölelte a fiút.

Jisung megszorította a kezében lévő mikrofont majd elengedte Seungmint és igyekezett felkészülni. Úgy érezte, hogy egy hang sem jönne ki a torkán ha énekelni akarna, de amikor megszólalt a zene reflexszerűen emelte szája elé a mikrofont.

-Sose fog közel engedni magához senkit sem!- mondta Seungmin amint visszatért a pulthoz.

-Te se engednél senkit sem közel magadhoz ha olyan múlttal rendelkeznél mint ő. Bármelyik pillanatban visszaeshet és nem akarja, hogy valaki ezt végig is nézze.

Jisung erőt véve magán kezdett el énekelni és ahogy teltek a percek egyre magabiztosabb volt a hangja. Felix mosolyra húzta ajkait, de mégis aggódott a fiúért hiszen sebei még mindig nem gyógyultak be teljesen.

-Miért nem láthatjuk azt a kis drogost?-ment oda a pulthoz a nő Jisungra utalva.

-Nincs olyan állapotban, hogy lássák.- válaszolt a hölgyre sem nézve Jeongin. -Hallják, nem? Legyen ennyi elég.- válaszolt kissé feldúltan.

-Kirúgatom innen ha továbbra is így fog velem beszélni.- nézett rá a nő dühösen.

-Nyugodtan, de ne gondolja, hogy bármelyikünk is hagyni fogja, hogy így beszéljen róla. Semmi köze az életéhez és ajánlom is, hogy tartsa magát távol tőle. Nem tud róla semmit!- emelte meg hangját a fiú. - Te pedig szégyellhetnéd magad, hogy ilyen embereket hozol ide!- mutatott Minhora majd távozott az öltözőbe.

Seungmin és Felix nem szóltak egy szót sem csak a színpadot figyelték hiszen Jisung is abbahagyta az éneklést. A mikrofont letéve lesétált a színpadról majd a nőhöz indult.

-Takarodj innen ki!-nézett a nő szemeibe és az ajtó felé biccentett.-Nem fogod fenyegetni a barátaimat azzal, hogy kirúgatod őket innen. Rólam azt mondasz amit akarsz úgy rúgatsz innen ki ahogy akarsz, de őket hagyd békén. Nem vagy senki csak egy mocskos díler aki most szépen kisétál azon az ajtón akár a kanjaival együtt.

-Semmit sem változtál azóta Jisung-ah! Ugyanolyan függője vagy a drognak és az italnak mint akkoriban. Nem lepne meg ha egy nap újra az utcán találkoznánk.

-Ha így is történne nem lenne hozzá semmi közöd. Úgy teszem tönkre az életemet ahogy csak akarom. Ha lopni akarok akkor lopok. Ha inni akarok akkor iszok. Ha beakarom lőni magam akkor befogom! Ha börtönbe akarok menni akkor majd teszek róla, hogy visszakerüljek, de neked ehhez semmi közöd. Nem tudom, hogyan kerültél Minho oldalára, de ha nem vette észre, hogy ki vagy valójában akkor meg is érdemelte.

Seungmin boldogan nyitotta ki az ajtót és várta, hogy a hölgy végre távozzon a bárból. Jisung állta a nő tekintetét egészen addig ameddig az meg nem fordult és nem távozott a bárból.

-Jisung!- állt fel Minho és odament hozzá.

-Legközelebb ha idehozol valakit akkor nézz utána, hogy ki is az. Ugyanolyan vagy mint az összes férfi akivel találkoztam az életem során. Elhitetik az emberrel, hogy érdekli őket majd jól beletaposnak a lelkükbe. Azt gondoltam, hogy egy megértő ember vagy, de tévedtem.

Jisung dühös volt és csalódott. Nem érdekelte amit Minho mondani akart neki ahogy az sem, hogy barátai aggódva néznek rá. Volt még mondanivalója a férfinek, de lenyelte minden dühét és hátrament lenyugodni.

-Honnan kellett volna tudnom, hogy egy díler?-akadt ki a bár közepén álló Minho.

-Nem csak az zavarja, hogy egy díler akit ismer. Ezek szerint jól be is csaptad.- nézett rá Felix majd az ajtóra pillantott ahol Jisung távozott.

-Ugyan már! Mindent megtett volna azért, hogy távol maradjak tőle akkor nem édes mindegy, hogy kivel vagyok?-ment vissza székéhez amire levágódott és lehúzta a poharában lévő italát.

-Igen, mindent megtett volna azért, hogy távol maradj tőle. A legsötétebb titkát is elmondta volna talán még hazudott is volna azért, hogy ne menj a közelébe, de az nem azt jelenti, hogy nem jössz be neki! Jisung nem hagyja senkinek, hogy szeresse. Mi is csak azért lehettünk a barátai, mert a legrosszabb állapotában is láttuk, de azonnal kilépne az életünkből ha visszaesne.- magyarázta feldúltan Seungmin miközben a poharakat csapkodta a pultra.

-Vele maradnál ha visszaesne? Kitudnád húzni abból a mély gödörből amibe beleesne? Féléve tiszta és ő maga is tudja, hogy bármikor visszaeshet. Vele maradnál amikor a földön találnád meg belőve vagy berúgva? Vele maradnál ha meglopna csak azért, hogy heroint vagy éppen kokaint vegyen magának? Vele maradnál ha egy díler kopogtatna az ajtódon, hogy tartozik neki méghozzá nem is kis összeggel? Sok dolgot tudnék neked sorolni Minho és hidd el, hogy azonnal elhagynád. Híres vagy és gazdag..nem kellene neked egy olyan fiú aki bármikor ronthat a hírneveden és ezt te is tudod.

Felix szavai Minho lelkéig hatoltak és elgondolkodott azon amit mondott. Minden eshetőség végig futott az agyán és az is, hogy mekkora felelőséggel is járna ha tényleg randira szeretné őt hívni.

-Mellettem nem esne vissza!- válaszolt a szőke fiúra nézve.

-Miért vagy ebben olyan biztos? Ha kiderülne az egész ország szégyenítené meg ami pont elég ahhoz, hogy elszívjon egy füves cigarettát a lenyugvás érdekében. Onnan pedig csak a keményebb cuccok jönnek. -mondta megtámaszkodva Jeongin ki visszatért az öltözőből.

Minho nem válaszolt hisz nem érezte szükségét. Egyszerűen csak tudta, hogy mindent megadna azért, hogy Jisung jól érezze magát mellette. Minden egyes nap azon lenne, hogy a fiatalabb ne érezze szükségét visszatérnie a múltjába. Pár nap alatt megkedvelte a fiút és bár elhamarkodottnak gondolta mégis elakart menni vele egy randevúra. Aztán érezte, hogy Jisung elakarja magától lökni őt. Nem értette hisz látta, hogy a fiatalabb is másképp viszonyul hozzá.

-Jobb lesz ha megyünk Minho!- szólalt meg Changbin amikor nyílt a hátsó bejárat.

-Igazad van!- mondta majd fel is állt a székről.

-Ha most elmennek nem kapunk mára fizetést azt még nem akarom!- ment el a pult előtt Jisung egyenesen be az öltözőbe.

-Nem szükséges a távozás!- mondta Felix majd töltött mindenkinek egy-egy italt.

Seungmin kivitte az italokat míg Jeongin közölte, hogy megnézi Jisungot. A fiú szomorú mosollyal lépett be az öltözőbe ahol Jisung a földön ült és érméjét nézegette.

-Tudom, hogy nem akarsz hallani semmi vigasztalót és tanácsot sem, de nem kell mindig attól félned, hogy ki kell dobnod a kukába és újra kell kezdened.- mondta majd a józansági érmére mutatott.

-De félnem kell Jeongin! Mindennap érzem a késztetést, hogy magamnak töltsek egy pohár italt. Minden egyes nap érzem a csontjaimban a fájdalmat amik azért kiáltanak, hogy lőjem be magam. Bármikor elveszíthetem az irányítást és győzhet a késztetés amit érzek. Ha akarnék sem tudnék nem rettegni attól, hogy egy nap valaki holtan talál, mert túladagoltam magam.

Jisung szemeiből záporoztak a könnyek amit az előtte álló szomorúan figyelt. Tudta, hogy bármit mond az nem fogja megvigasztalni a fiút. Valójában nem is tudta mit kellene tennie, hogy Jisung megnyugodjon.

-Legyen erősebb a félelmed mint a késztetés. Gondolj bele minden alkalommal, hogy milyen volt az elvonón lenni kétszer is vagy abba, hogy hogyan is néztek rád a kórházban amikor alkoholmérgezésed volt hetente háromszor. Úgy akarsz kinézni ahogyan a függők nagy része? Megint börtönbe akarsz kerülni, mert loptál? Agresszív akarsz lenni akinek semmi nem számít csak a drog és a pia? Aki ölne is érte? Emlékszel amikor késsel fenyegettél meg egy dílert, hogy adjon neked cuccot? Amikor megloptad a nagybátyjád aki befogadott téged?Ez akarsz lenni Han Jisung? Újra az a mocskos ember akarsz lenni?

-Hagyd abba!- kiáltott rá Jisung dühösen. -Soha nem akartam az az ember lenni aki akkor voltam. Kidobtak otthonról és olyan társaságba keveredtem az utcán amibe nem kellett volna..De tudod hálás vagyok nekik a mai napig, mert felneveltek engem és volt hol aludnom. 15 évesen még nem gondoltam, hogy egy slukkból baj is lehet. Igen..megindultam a lejtőn lefelé, de azok az emberek soha nem hagytak cserben úgy ahogyan a családom tette. Én mentem bele olyan dolgokba amikbe nem kellett volna, mert nem magyarázta el nekem senki, hogy ez tönkre teheti az életemet. Magamat hibáztattam azért, mert a családom sose szeretett. Azt hittem, hogy én vagyok az oka annak, hogy mindennap megvernek, de akkor még nem tehettem semmiről.

Jeongin karjait kitárva várta, hogy Jisung ölelésbe vonja ami azonnal meg is történt. Soha senkinek nem mesélt arról, hogy miért kezdett el drogozni. A gyűléseken sem mondta el a teljes történetét. Barátainak is csak egy-egy részletet árult el múltjából, de mindennek a kezdetét soha.

-Sajnálom hyung!- suttogta fülébe miközben jobban magához szorította őt. -Őszintén sajnálom!

FOLYTATJUK!