-Rémes dolgot tettem, idegen. Rémeset.

Mintha nem lenne az is rémes, amit eddig elmondtál. Ó, Taehyung....

-Én... Aish, még egy kamerának is nehéz elmondani ezt az egészet, nem hogy egy embernek! Nos, kedves idegen....

Majdnem a gépre ordítok, hogy folytassa már. Türtõztetem magamat. Taehyung szellemével tisztelettel kell bánni, valamint akkor is ordibálnék, ha élõben nyökögne elõttem? Milyen rémes voltál, Jungkook. Mindig ezt csináltam, ha valaki ijedtében dadogott, vagy tétovázott. Istenem... Le kéne szoknom az erõszakról.
-Én... Én öngyilkosságot kíséreltem meg.
Kezdjük ott, hogy az egész napom rosszul kezdõdött. Mint általában, haha...
Rajzórán voltunk, ahol sniccerrel kellett kivágni mintákat a kartonból. Arra gondoltam, hogy... Miért mondom ezt most el? Inkább tartanád meg magadnak az öngyi gondolataidat, Tae... De akkor már befejezem, hisz hamarosan így is úgy is vége.
Na, a sniccer ugye elég éles ahhoz, hogy felvágd az ereidet. Egy egész, nem is olyan csenevész fát lehetne vele kivágni. Mintha az emberek fák lennének. Folytatnád, Taehyung? Upsz, fogy a kazi, szóval inkább rövidre fogom. Nos.
Csendben a mosdó felé araszoltam, mikor képzeljétek, ki ugrott elém! Nos, ha most azt hittétem, hogy Jin vagy Jimin, akkor koppantatok, mert Namjoon volt az. Namjoon elég fasza gyerek ahhoz, hogy velem jöjjön a mosdóba, ezért vállamat megfogva elindult. Ugrott az egész tervem, sõt még vécéznem se kellett. Szerintem a tökéletes öngyilkosság az az, hogy az ember bezárkózik valahova, oda, ahol senki nem tudja látni õt, majd leülve -vagy egy kádba, vagy az ágyra, vagy egyszerūen csak a földre, a falnak dõlve, és vagy nevetve, felvágja az ereit. Én személy szerint boldogan, nevetve vágnám fel. Örülnék, mert hamarosan kifolyna az összes. Ahogy kifolyna, érezném, hogy a lelkem valami sokkal jobb helyre száll. Ma is... eret vágtam, meg ilyesmik. -felhúzza pulcsija ujját, egész karján egyenletes, egymáshoz közel álló vágások vannak. Mint valami vonalkód.
-Azért ilyenre csinálom, mert így jobban fáj, meg majd úgyis leolvassák a mennyben a kódomat, és beküldenek valami szobába, hogy... aish, biztos nem így fog történni. Besuvasztanak valami hasonlóan szar, embertelen helyre, mint ez a föld, afféle "tessék, hülyegyerek, erre aztán nem számítottál"-felszólítással. Mondjuk, így belegondolva nem akarok meghalni. De mégis, ez az egyetlen megoldás. Annyira sajnálom azokat, akik velem együtt szomorkodnak, de nem merik megtenni az utolsó lépést. Annyira... sajnálom. -kikapcsol a kamera.

Felállok. Nem érzem a lábamat, nem érzem a lábujjaimat, de még a tüdõmet se.

A vonalkódon jár az eszem.

A fürdõszobába megyek. Én is csinálok magamnak vonalkódot, hogy ugyanoda juthassak, mint Taehyung.

Lassan a kád szélére ülök, kezembe véve anyám egyik tiszta borotváját. A csuklómhoz teszem, de valahogy másképp képzelem ezt az egészet el. Elkezdem szétfeszíteni a borotvát, viszont a húrok többszöri érintése miatt felserken a vérem az ujjamon. Nagy nehezen kihámozom az egyiket, a szétmarcangolt borotvát pedig zsebembe süllyesztem.
A pengét fogva újra csuklómhoz közelítek. Hátradöntöm fejemet a falnak, hagyom, hogy belecsússzak a kádba.

Komolyan akarod ezt, Jungkook? Ezt akarod?

Meghúzok egy egészen apró részt. Még bõrt is alig ért, a kezem viszont reszket. Erõsebben bõrömbe nyomom a pengét, majd egy határozott mozdulattal újra meghúzom a csíkot.

Olyan élesen hasít a fájdalom a kezembe, hogy a hányinger és a remegés egyszerre fog el. Kiejtem kezembõl a kis, apró, éles eszközt, mely véremtõl csillogva a fehér márványlapra esik.

Ahogy megpróbálok hozzáérni sebeimhez, olyan, mintha ostorral csapták volna meg a karomat, ugyanazon a helyen. Felszisszenve hátravágom fejemet a falnak.

Kis remegés után újra megközelítem sebemet. Ugyanolyan, mint elõbb. Csak mintha most tízszer csaptak volna rá egy helyett.

-Baszki! -kiabálom, félrefordulva a kádban.

-Mi a bajod, Jungkook? -dörömböl anyám az ajtón.

Elfog a pánik. Ha most meglát, nem hogy a tüdõmet, hanem a megvágott karomat is kitépi a helyérõl.

-Semmi, semmi, csak majdnem elcsúsztam! -ha most bejön, nekem annyi. Kibaszottul annyi.

-Szerintem csak kiverte magának, aztán most jött rá, hogy buzi!

Yuu, egyszer meg foglak ölni. De nem ma lesz.

-Yuu, ne beszélj így! -inti le anyukám, én pedig leveszem pólómat, nadrágomat is, hajamat pedig bevizezve adom meg a hatást, hogy lezuhanyoztam.

A szobámban ülve a DVD-ket nézem, amik a gépház mellett fekszenek egymás mellett. Aztán karomra pillantok. Rögtön megbántam, hogy ezt tettem.

Pizsamámba bújva -nem foglalkozva a ténnyel, hogy még csak délután hat van- befelé fordulok az ágyamban.

Pár napig nem nézem meg azokat a kurva videókat.