Három nap telt el azóta a videó óta. Azóta a bizonyos videó óta.

Naponta edzettem, reggel és este, valamint inkább házon kívül voltam. A szobámba is csak hullaként beesve aludtam el, rázuhanva az ágyra, mint egy fadarab.

Hullák.

Nos, még mindig nem tudom túltenni magamat azon, hogy Tae mit tett. Senkinek nem mertem elmondani, mert ha ez anya fülébe jut, ezer százalék, hogy elküld valami jógára, reikire, tai-chi-ra vagy hasonló faszságra. Apa meg simán elégeti a kazikat, ami nem a legpraktikusabb.

Meg kéne néznem a legközelebbit. De mi van, ha valami még brutálabb van benne?

Tovább vagdostam magamat. Egyszerūen csak menekülni akartam a helyzet elõl, hogy egyetlen barátom sincs, a húgomnak is több szociális élete van, mint nekem, és a szüleim pedig egyszerūen csak fogyatékosak. Meg hát, nem mindenki lát videókat fiúkról, akik hullákat pakolgatnak ide-oda.

Bekapcsolom a következõ DVD-t, felkészülve arra, hogy Taehyung esetleg a saját máját fogja kimūteni egy vajazós-késsel.

Ez nem ötlet volt!

-Ez a videó neked fog szólni, Yoongi.

Taehyung a hideg kád vízben ül, halkan suttogva beszél. Csak arca látszódik, mintha olyan szörnyū dolgok lennének a háttérben, hogy nem engedi, hogy más is lássa.

-Nos, Yoongi. Neked alapból egy videót szántam, mert te megérdemled. Nem úgy, mint egyesek, de inkább haladok. Ha megnézed ezt a videót, én már egy ideje nem élek. Szerintem ez neked még jó is, hiszen csak távolról figyeltelek, hehe. Aztán egyszer odajöttél hozzám. Álmomban sem gondoltam volna, hogy felém sétálsz, és megfogod a kezemet. Megtetted. Egy pillanatra minden öngyilkos gondolatom elszállt. Utána persze rögtön a sárba tipródtam, mert jött az az idióta haverod, Kyung, és mindent elbaszott. Csak mosolyogni bírtam, mert ha megszólaltam volna, zokogni kezdtem volna.
Aztán volt alkalom, hogy máskor is kerestél. Mikor rám írtál, azt hittem álmodok. Egy csomót beszélgettünk, imádtam a nevetésedet a telefonban hallgatni. Emlékszem, hogy elhívtál sok helyre randizni. Mindig veled mentem. Rám adtad a kabátodat. Szinte bevontál a szereteteddel, amiért nagyon hálás vagyok neked.
Aztán persze beütött a krach, vagyis a szüleid, a szüleim. Nem nagyon bírták egymást, talán mert két meleg csávó összefutattva egy helyen nem jó, függetlenül attól, hogy még több száz meleg jár a suliba, igaz? Gyökerestül kitéptek minket egymástól, mi tagadás, te elmentél, én meg itt maradtam. Itt ragadtam, a saját redvás elmémben. Megrohadtam nélküled, YoonGi.

Taehyung a kezét a kamerára teszi.
-Segíts, Yoongi. Segíts nekem, ne hagyj el! Ne hagyj magamra, kérlek. Nem akarom, nem akarom, nem akarom! Gyere vissza hozzám, és minden olyan lesz, mint régen.

Lekapcsol a DVD. Kikapom a gépházból.
Felveszem a pulcsimat.
Megkeresem azt a Yoongi-fiút.

*timeskip*

Taehyung-ék szomszédjában -az erdő körül- sétálgatva a kavicsokat rugdosom. Küldtem egy SMS-t a fiúnak, hogy jöjjön ide. Már most megbántam a döntést, de nincs visszaút.
Kocsi nyikorgást hallok. Egy fekete kocsiból kiszálló, felnyírt hajú fiú egyből meggyőz. Biztosan ő lesz az, akit keresek.

Közelebb megyek hozzá, azonban megállok a fák mögött.
-Van ott valaki? -kérdezi a srác. Félénken elősétálok. -Jaj, te lennél a Jungkook-fiú, igaz?
Bólintok.
-Egy nagyon rövid kérdésem lenne csupán. -felelem halkan, kezem között tartva a DVD-t.
-Mondjad, tesó.
-Tudsz valamit Taehyung-ról?

Kérdésemre ledermed, szemei tágra nyílnak.
-Tae... hyung?
Még egyszer bólintok.
Levágja kabátját a földre, majd szinte toporzékolni kezd.
-Nem, nem tudok. Semmit nem tudok, ne kérdezd! Sőt, ha akarnád, se válaszolnék, mert soha nem fogok válaszolni senkinek Taehyung-gal szemben! -üvölti.
-Rebdben, csak megkérdeztem... -suttogom, aztán idejön felém. Vállaimba kapaszkodik, arcomhoz vészesen közel hajol.
-Hogyha megkérdezik, ki vagyok, vagy hogy ismersz-e, ne mondj semmit! Ha mondasz, nagyon megbánod. Az életednél is jobban megbánod. -hangja olyan halk, hogy szinte meg kell kérnem, hogy ismételje meg, amit mondott.
-Rendben, nyugi. -meg akarom érinteni vállát, de olyan gyorsan hajol el, hogy esélyem sincs.

Visszasétál a kocsihoz. Majd még egyszer egyszer felém bök kocsikulcsával.
-És ha kérdezik, hogy ismerem-e Arisát... Őt sem ismerem.

Lassan bólintok, ahogy elhajt a kocsi. Felveszem a földről a névkártyáját, amit a nagy sietségben itt hagyott.

Mit rejtegetsz, Yoongi?