Megkereslek, Tae. Kiáslak, és senki nem lesz, aki közénk állhat. 

____________________________________________

Elhatározom, hogy tényleg elmegyek. Este van, a levegő lehűlt, szóval semmi baj nem lesz, lehetőleg kevesen is vannak a temetőkben ilyen este. 

-Anyaa, Jungkook elmegy valahova! 

-Tudom, kislányom, és neked is el kéne! -kiabálja vissza, miközben a kezem már a kilincsen van. A húgom sértődötten fújtat, majd leviharzik, kidobva pár cuccot a kukába. Megvárom, míg Yuu fel nem viszi a seggét, és csak azután kezdek el matatni a szemetes tetején lévő cuccokba, kiemelve pár képet a szemétből. Csak a haverjaival van a képeken, ezért vissza is dobom őket oda, ahol voltak. Le kellene szállnom Arisáról, meg a kis, szaros ügyeiről. 

Felszállok a legközelebbi buszra, ahol rajtam kívül még három korombeli lány van. Rólam sugdolóznak. A busz ablakának halvány tükrében egy pillantást vetek magamra. Fekete, nagy pulcsi van rajtam egy rövidnadrággal, meg egy sportcipő. A fülemben három láncos fülbevaló van, a másikban pedig egy kis, fekete gombos. Fogalmam sincs, mióta szedtem ki a fülemből őket, de azt pontosan tudom, mikor vágtam magamra az utolsót. Tegnap este hatkor, miután kisírtam magamat. 

-Szia, cicafiú... Van kedved játszadozni? -kérdezi az egyik lány. Észre sem veszem, hogy idejöttek. Az egyiküknek hatalmas karika-fülbevalója van, a másikuknak pedig bűzlik a szája a cigitől. A harmadikuknak olyan rövid a szoknyája, hogy azt még Yuu is megirigyelhetné. Olyanok, mint a utcasarki kurvák, és szerintem azok is. Többen is ránk néznek a buszon, a gyerekes anyukák rosszallóan rám néznek. Miért rám? Nem én mászok rá mindenkire úgy, hogy leolvasható az arcomról, hogy "hű de megbasználak". 

-Nincs kedvem, bocsi. -sziszegem, és már szállnék le, de nem engednek el. 

-Gyere cicafiú, menjünk játszani. -húz magával, de kitépem a karomat. Lebiggyeszti a száját. -De cicafiúú.... Ne csináld ezt! 

-Te ne csináld ezt, kis kurva, hagyjál szépen békén, és nem lesz baj! -mordulok rá, majd kitépem karomat. -Ugye tudjátok, hogy nagyon taszító, amit műveltek? -kérdezem, majd az utolsó pillanatban leugrok a buszról, mikor annak az ajtaja már csukódna be és indulna el. Utánam kiabálnak páran, de nem foglalkozok vele. Ahogy a temetőhöz érek, átugrok a kerítésen, mint egy profi kommandós, hiszen a kapuk már rég be vannak zárva. Egyre beljebb megyek, egy sírt keresve, amire Kim Taehyung van írva. Hirtelen rálépek egy gallyra, aminek a reccsenése a szívbajt hozza rám. Óvakodva továbbmegyek, olyan halkan lopakodva, amilyen halkan csak tudok. Nem akarom, hogy meglásson valaki, főleg nem azt, hogy elvigyenek a diliházba, mert egy holttestet akarok kiásni. A legutolsó sorban végigsiklik a kezem a sírköveken, elolvasni próbálom a feliratokat, amikor is majdnem megáll a szívem: 

Kim Taehyung, nyugodjék békében. 

Nem hiszem el, hogy itt van. Lassan a földhöz nyúlok, hogy elkezdjem kiásni. Nyirkos a föld, ahogy hozzáérek.  Úgy lapátolom, mintha aranyból lenne, vagy üvegből, nehogy eltörjön. Vagy valami olyan anyagból, amit ha elejtesz, éktelen hangot csap. Néha-néha körbepillantok, nehogy valaki észrevegye, hogy mit csinálok. nem csak az én arcom égne, hanem az egész családomé. El kellene költöznünk, és sosem tudhatnám meg, mi lett Taehyung-gal. Sőt, valami seggfej a sulimból tuti ismerné az ottani osztálytársamat, tuti elmondaná neki az egészet, és ott sem hagyna békén ez az egész. Ahogy így belegondolok, nem nagyon bírom az osztálytársaimat. A suliban is egy csomó a kurva, a díszbuzi... Hányingerem támad arra a gondolatra, hogy régen még a haverjaimmal csajoztunk egy pohár sörrel, felhúzott pólóval, miközben homoszexuális voltam, könyörgöm! Ennyire gáz én sem lehettem. Inkább maradtam volna otthon. Hogyha otthon maradtam volna, talán megláttam volna, hogy Taehyung sír vagy vagdossa magát, és akkor talán elkezd nekem derengeni valami, hogy nagyon nincsenek rendben odaát a dolgok. Átmentem volna, és megvigasztaltam volna. Vagy megvertem volna a szüleit. Vagy felgyújtottam volna a fasz osztálytársait, akik annyit nyaggatták. Vagy egyszerűen csak elmenekülök vele, hogy együtt lehessünk, és szerelmesek lehessünk. Az sem lett volna baj, hogyha nem szerelmes belém, de megmenekült volna. Ott lettem volna neki. Alkonyattól pirkadatig. Jesszus, a fejembe szállt teljesen ez a dal. kaparásomból egy érintés ráz fel.

Valamihez hozzáértem. Valami ijesztően emberihez. 

Hatalmasat nyelek, továbbásva. Olyan gyorsan lapátolom a földet, amilyen gyorsan csak tudom. Már bánom, hogy még egy rohadt lapátot sem tudtam magammal hozni. Persze most már késő bánat, de azért mégis gyorsabb lett volna. Valamint semmi hányingerem sincs. Tae már elég rémséget mutatott ahhoz, hogy megijedjek egy halott testtől. Olyan, mintha aludna. 

Lassan megtapintom haját, arcát nem látom még teljesen. Olyan érzésem van, mintha áram futna végig testemen. Megérintem kezét. Nem csontos, teljesen puha. Furcsa, öltöny van rajta. A szülei ennyire adnának rá? Azután, hogy öngyilkos lett? Nem hinném... Ennek utána járok. Úgyis le kell söpörnöm a földet, hogyha el akarom vinni. Megfogom az utolsó marék homokot, és leszedem arcáról. 

Majdnem megáll a szívem. Nem Taehyung az. 

Olyan gyorsan ugrok el, ahogy csak tudok. A szívem úgy ver, mintha ki akarna törni testemből. Mintha egy mixerbe lenne berakva, és darálnák, kegyetlenül. Jobban megnézem, és tényleg nem Tae az. Egy jóval idősebb úr. Ezzel megmagyarázható az öltöny és a puha kéz. A haja már őszes. 

Lépteket hallok meg, azután pedig egy zseblámpa fényét a fák mögött. 

Észrevettek, basszameg. 

Olyan gyorsan dobálom a homokot a testre, amilyen gyorsan csak tudom, de nem tudom befedni teljesen. Próbálom visszatolni az árokba, amiből kiszedtem, de vajmi kevés esélyem van. Kétségbeesetten lecsordul egy könnyem, teljesen becsavarodok, a végén már csak rugdosom rá a homokot. 

-Van ott valaki? -hallok egy férfi hangot. 

Még jobban pánikolni kezdek, a kezeim remegnek. Még egy utolsó adag homokot rúgok a testre, mellyel el is találom a kupacot, a másik oldalról jó sokat lesöpörve, de már teljesen leszarom. Olyan gyorsan kezdek futni, amilyen gyorsan csak tudok, már az sem izgat különösen, hogy meghallanak, csak el akarok tűnni innen. Hallom, ahogy a manus utánam fut, azt kiabálva, hogy ki vagyok. Sírva fakadok, némán törlöm le könnyeimet, teljesen vörös lesz a szemem. Útközben majdnem nekimegyek egy fának, majd felbotlok, de ez sem érdekel, egy ideig térden állva haladok tovább, majd felpattanva tovább rohanok. Olyan gyorsan ugrok át a kibaszott kerítésen, amilyen gyorsan csak tudok, mint egy kommandós, letörve magam után egy jó nagy fadarabot. 

A földre esek, lehorzsolva kezemet, érzem, ahogy arcomhoz vér tapad, újra meg kell törölnöm szememet. Most már kurvára nem vicces ez az egész. A szívem még mindig százzal ver. Kifulladva rohanok még a megállóig, lábaim szinte vonszolják testemet a kimerültségtől, de az agyam kontrázza, hogy nem kaphatnak el, Jungkook, siess! 

A mellettem eljövő busz zaja csapja meg a fülemet, ez az én buszom, ami hazavisz. Nem tudom, hogy a felbőszült őr vagy a busz motivál jobban, de majdnem összecsuklok félúton. 

Felpattanok a buszra, fejemre húzva kapucnimat. Véres kezeimmel bekapcsolom a telefonomat. Éjjeli tizenegy van, hamarosan éjfél. Hátradöntöm a fejemet az ülésen. Mindenki egy métert hátrál, ahogy felülök. Csak nem hihetik, hogy bűnöző vagyok. Lehajtom fejemet, lélegzek párat. Magam mögött hagytam azt az idiótát, és békésen megyek haza. Mondjuk, anyám tuti elver, de most kisebb gondom is sokkal nagyobb ennél. Például, hogy miért nem Taehyung volt odatemetve. Vagy lehet, hogy sokkal korábban, évekkel ezelőtt történtek ezek a dolgok, amiket most hallgatok tőle? Nem, nem lehet, ott volt a suliban, láttam őt! Biztos csak névazonosság. 

Letörlöm homlokomat, érzem, ahogy elalszok. A busz ide-oda fordulása elringat, érzem, ahogy lassan lecsukódnak szemeim. Keservesen rágom meg utoljára számat.

Semmivel sem kerültem közelebb Taehyung-hoz. 

Utána egy új gondolat villan be agyamba. 

Illetve, ha Taehyung nincs eltemetve... Akkor hol van?