Émelyítõen meleg ez a június.

Elfekszem az ágyamon, kifújva a cigifüstöt. Nem is szabad cigiznem, de nem érdekel.

Kiengedtek a suliból, dúl a nyáriszünet, minden happy és funny, csak egy baj van:
minden barátom elment. Vagy nyaralni, vagy nincs kedve hozzám. Hát, köszi.

A nikotinnal együtt a még megmaradt életkedvem is elszáll az ablakon kifelé. A falaimra nézek, melyeken pár dögös srác képe van, meg egy csomó rockbandáéi is.

-Jungkook, gyere le! -dörömböl a húgom, Yuu, én pedig villámgyorsan az ágyam alá dugom a cigit, nem foglalkozva azzal, hogy még ég. Ha anyáék vagy ez a kis dög rájönne, az egész életem még jobban megkeserülne.

Lesétálok, szembesülök anyuék szemrehányó tekintetével. Hát, igen, nem nagyon nézik jó szemmel, hogy az egész napot végig gépezem, telefonozom és -persze csak titokban- cigizem.
-Gyere segíteni, megjöttek az új szomszédok! -utasít anyám, én pedig kelletlenül, de kilépek a vakító napsütésbe.

A házban csak egy hete nem lakott senki, mégis szinte rohadt dohos minden. Az ablakokon szinte kinõttek a pókhálók, a párnák porosak, a virágok pedig szarrá rohadtak. Yuu a virágokhoz hasonlóan, kókadtan sétál be a házba utánam.
-Fúj, ez poros! -nyávogja, nekem pedig -nem tudom, hogy a hangja vagy az én antiszociálisságom miatt- kedvem lenne arcon rúgni. Vagy vágni, tök mindegy, csak elkussoljon.

-Lányok-fiúk, mutatkozzatok be a mostmár itt lakó Arisa Azumának! -int anya, én meg kelletlenül odafordulok, zsebemben a cigimet basztatva. Egész szép csajszi, hosszú, fekete haja van és barnásabb bõre, amit a bronzosítóval ért el tuti, mivel a nyaka hófehér. Kedvem lenne beszólni neki is, de az túlságosan rossz hatással lenne a belépõmre.
-Szia, Jungkook vagyok, becézést mg ilyeneket mellõzzük. -rendezem le gyorsan, adva egy öklöst tenyerére. Teljesen megértem, miért fordul ezután Yuu-hoz.
-Nyugi, Arisa, Jungkook egy faszfej, ne foglalkozz vele. Tudod, fiú, de épp megvan neki. -húgom gúnyos szavaira egyidõben nevetünk fel Arisával, csak míg õ teljes szívbōl nevet, én legszívesebben kifeszíteném húgomat egy keresztre a suli felé, amíg ki nem szárad, és össze nem töpörödik, mint egy szilva.
Visszafordulok Yuu-hoz, mókásan barackot adva neki.
-Persze, ha van kedved letörni Yuu mūkörmeit, örömmel engem, mintegy segítségképpen! -mondom túlszínészkedett jókedvvel, leszaggatva Yuu egyik körmérõl azt a mūanyag szart. Persze nem állja meg, hogy ne visítson. Hogy bírnak ilyeneket aggatni a kezükre?

-Rendben, gyerekek, kell egy terv, hogy hogy takarítsuk ki a házat! -áll elõ apukám és egy másik férfi -gondolom Arisa apja- egy szerintük nagyon jó ötlettel.

-Én és Arisa takarítjuk a fenti szobát, ami Arisáé lesz! -fogja meg Yuu a lány kezét, majd felrohannak, elkapva a takarítószereket. A szülõk megboldogult arccal néznek, majd rám merednek.

-Nekem akármi jó. -mondom megvonva vállamat.

-Akkor szerintem... a garázs ideális lesz neked. -kösz, Arisa mamája. Most aztán kicseszettül feldobtad a napomat.

Nagyokat sóhajtva bevágom magamat a garázsba.

Amíg a dobozokat pakolom, az ablakot pucolom, a földet söpröm vagy a port törölgetem a pokcokról, van idõm elgondolkozni azon, hogy mennyire nincsenek haverjaim. Mármint igaz barátaim. Ha lennének, akkor kint csövelnénk az egyik bolt elõtt a lányokat stírölve -vagy éppen a fiúkat-, vagy szendviccsel dobálnánk a cigányokat valamelyikünk kocsijának platójáról.

Nagy elmélkedésem közepette észre sem veszem az egyik buckát, így kezemben kábé 20 kiló szilárd valamivel, arcra bukok.
Véletlenszerūen kikapom az egyik cuccot a dobozból, hozzávágva a falhoz.
-A picsába! -szitkozódom, fejemet tapogatva.

Mialatt anyáékat és az eget szidom, elolvasom a feliratot a doboz oldalán:

Taehyung, 2018

Ja, az csak a velem egyidõs srác, aki itt lakott. Elég antiszociális volt szegényem, mindig bent volt a szobájában, a suliban nem láttam az utolsó hetekben. Lehet, hogy kiíratta magát a körzeti orvossal. Akkor viszont graru neki, ugyanis nem sikerül ám mindennel lekenyerezni a dokit.

Mielõtt az elõttem álló dobozkupacra raknám ezt is, megállnak a karjaim a levegõben.

Ha már itt van ez a sok holmi, stalker-kedjünk egy picit, úgysem tudja meg.

Leveszem a doboz tetejét. Teljesen átlagos, már-már unalmas dolgok vannak benne, felhagy a harci kedvem. Azonban mikor arrébb rakok pár könyvet, egy DVD akad a kezembe. Nincs rajta cím, csak egy szám. 4. Hogyha viszont ez a negyedik, biztos van elsõ része is.

A dobozban kutakodva negyedóra múlva összesen még tizenkettõt találok, az elsõ a legalján volt a doboznak. Cseles vagy, Tae. Ha valaki nem elég kitartó, simán feladja a keresést.

Lassan kitekerem a DVD-t, majd az összeset belesüllyesztem pulóverem zsebébe.

-Köszöntem, megtettem minden tõlem telhetõt! -intek hátra sem nézve, átsétálva a saját házunkhoz.

Bevágom az ajtómat, levágom magamat a gépemhez, leporolgatva a DVD-t, berakom a lejátszóba.

Pár percig csak akadozik, mire jó dühösen rábaszok egyet a gépházra. Egybõl bekapcsol, én pedig leülök a házimozihoz.

Egy barna hajú, fényes szemū srác bámul vissza rám. Párszor köhög egyet, kedvem lenne rászólni, hogy kezdje már el.

-Szia, kedves idegen. Taehyung vagyok. -kezd bele hirtelen. Hangja rekedtes. Azon kapom magam, hogy visszaintegetek. Egy kis csend után újra belekezd.

-Ha ezt a videót nézed, akkor... én már nem élek.