Azokon a dolgokon gondolkozok, amiket Arisa vagy Yoongi tehetett Taehyung-gal. Nem nyugszom bele, hogy ezek ketten összejátszanak.... De lehet, hogy tényleg nem tudnak semmit Taehyung-ról, csak Yoongi. 

Rezeg a telefonom. 

Ismeretlen szám

Gyere át, Arisa vagyok

Mégis miért?

Csak. Megmagyarázom

Nem is válaszolok. Hogyha Arisa tényleg ennyire akarja... Legyen. 

*timeskip*

Kopogok az ajtón, de mielőtt még másodikat kopogtatnám, Arisa nyitja az ajtót. Kezemnél fogva behúz. 

-Arisa, mit akarsz? Remélem, fontos dolog, mert nekem is éppen intéznivalóm van... -mondom, a DVD-re gondolva. 

-Milyen intéznivaló? -kérdezi, nagy szemeket kerekítve magának. Úristen, ha tudná, hogy kurvára nem jön be... -Na mindegy, mert csak azt akartam elmondani, hogy mi is van Yoongi-val meg velem. 

A szobájába megyünk, ahol tegnap gyomorszájon tapostam. Körbenézve mindenhol csipke van, a párnákon, a takarókon, még a függöny is csupa, csupa... csipke. Játékállatok a takarón, az ágyon, a barátaival készített képek, amiken.... ki vannak satírozva az emberek arcai. Ez nem gyanús a szülőknek? Hogy olyan, mintha Arisa azért nem akarná látni a barátai arcát, mert elfelejteni akarja őket? 

-Mi van azokkal a képekkel? -kérdezem, a képekre mutatva. A karomba kapaszkodik, fülembe súgja. 

-A barátaim mint becsaptak. Remélem, hogy te nem akarsz, igaz? Az ők arcai nekem semmit nem érnek, de a tiéd... Olyan vagy, mint egy mestermű. 

-Értem... Elmondanád végre, mi van veletek? -kérdésemre elégedetlenkedni kezd, majd leül ágyára. Kisimítja takaróját, elrendezgetve a kisállatokat. 

-Yoongi és én egy buliban ismertük meg egymást, és kerítők voltunk a másiknak. Mindössze ennyi lenne, de egyszer nagyon megbántott, én pedig... Hát, mondjuk úgy, hogy rossz hírbe hoztam. Azóta fújunk a másikra, és nem nagyon keressük egymást. 

Minden világos.

-Ó, értem... -mondom, azonban Arisa újra közelít. 

-De... vannak elég köztes infók is, amiket elmondott a kis Tae-ról, csak nagyon személyesek... 

Kellenek azok az infók. Mindennél fontosabb. De számítok rá, hogy bele kell mennem Arisa piszkos kis játékába. Nem hiszem el, hogy ezt csinálom, vagy hogy egyáltalán összefekszek egy lánnyal. Ez nem csak hogy a nemi hovatartozásomat, hanem a büszkeségemet is sérti. 

Mégis, megteszem. 

Ajkaimat lassan nyaka felé közelítem, majd hozzáérintem. Bőrének eper íze van, amitől mindig hánynom kell. Majdnem felfordul a gyomrom, és ellököm, de Taehyung-ra, és a körülötte lappangó titkokra gondolok. Most legyél ember, Jeon Jungkook, hogyha belementél ebbe a faszságba. 

-Akkor ideje megmutatnod, Arisa... -suttogom, bevetve minden csáberőmet. Hátraveti fejét -én legszívesebben a falba verném a sajátomat, amíg el nem ájulok-, és tovább teszem a dolgomat. 

*timeskip*

Két óra tömény.... izgalom és izzadság után -nézőpont kérdése- felkelek az ágyról, úszva a csipkés takaró fodraiban. Hogyha egy fiúval, vagy Taehyung-gal csinálnám, sokkal jobb lett volna. 

Arisa még alszik, mint a tej. Lassan felkelek, felvéve alsómat, meg a többi ruhámat. Olyan, mintha valami ágyas lennék, aki lelép, miután megtette a kényszerűt. De most, hogy Arisa megkapta, amit akart, én következek. Akarom azokat a képeket, adatokat és dolgokat. 

Felmarom az asztalról, majd becsukom az ajtót, kilépve a házból. 

*timeskip*

Kiveszem a csomagot a kabátom zsebéből, lerakva az asztalomra, majd bezárom az ajtómat. Kicsomagolom, számítva arra, hogy ez az egész egy hatalmas szívatás. Hogyha tényleg az, esküszöm, Arisa nagyon megjárja. 

Azonban egy halom információ jut a kezembe. Lapok, képek, tárgyak... Talán most az egyszer megbocsátok Arisának, de még erősen gondolkozok rajta. 

Először a lapokat veszem a kezembe, amiken Taehyung sulis papírjai, naplóból való lapjai és egyéb adatai vannak. Rajta van, hogy mikor nem ment utoljára suliba. Május 12. Félrerakom őket, berakva egy mappába, hogy nehogy eltépjem őket. A következők a képek. Gyönyörű mindegyiken, gyönyörű, gyönyörű, még gyönyörűbb. Mégis, fáj a gondolat, hogy milyen elhagyott, vagy épp ellenkezőleg, mi van, hogyha ezek a képek még a boldog időszakából vannak? 

Egy pillanatra tagom állni kezd, majd nem hagyja abba. Ez a kép... hűha. 

És ez mégy csak pár darab, abból a kötegből. Elrakom őket, ám a legelsőt az ágyamra dobom. Lehet, hogy lesznek még vele akcióim. 

A tárgyak a legizgalmasabbak, ezért hagytam őket utoljára. Beletúrok a zsákba, amibe bele lettek rakva. Ruhák, pár nadrágja, a gyűrűi (fogalmam sincs), és a telefonja. Ugyanaz a modell, mint az enyém, így nem tétlenkedve felrakom töltőre. 

Mik lehetnek még ebben a dobozban, hogyha a családja elvileg mindent elrakott róla? Ennyit csak ért nekik Tae, hogy megőriztek pár dolgot. 

Félrerakok mindent, csakis az érdekel, hogy mi van azon a telefonon. Imádkozok, hogy bekapcsoljon, hogy Taehyung ne karcolja szét a telefont. Öt percig ülök felette, majdnem hogy lélegzetet is elfelejtek venni. 

Bepittyeg.

A telefon fel volt töltve, csak PIN-kód kell hozzá. A dobozban kutakodok, újra. Megvan a telefonkártyája, ami papírok között volt. Beütöm a kódot, megnyitva a telefont. Sima fekete mindenhol a háttérkép, belenézek az alkalmazásaiba. Kakao Talk, pár játék, Instagram. Instájába lépve öngyilkos, önmagukat vagdosós embereket követ, sőt, három új üzenete is van különböző emberektől. Kilépek, mielőtt még többet is látni akarnék, galériájába lépek. Még az előzőeknél is ijesztőbb képek jönnek be. Mindenhol vagdosott karok, lábak, hátak, kiálló csontok, cigiző , betépő és beállt emberek, mindegyik sötétben. Plusz egy kép, amin emberek rohannak egy házból kifelé, egy pink melltartót és egy hasat látok, meg egy csomó pulcsit, a félelem elmosódik a rossza fényviszonyok miatt az emberek arcán. Megrázó egy este volt, az biztos. Rámegyek a Yoongi nevű albumra, ahol egy csomó kép van Yoongi-ról, ahogy ül, ahogy iszik, ahogy akármit csinál. 

Kilépek a telefonból, lerakom, hogy nyugodjon egy kicsit. Eddig is tudtam, hogy Taehyung öngyilkos, meg ilyenek, de azért ez mégis nagyon durva. A szülei hol voltak ilyenkor? Mit csináltak, hogy ennyire telibe szarták azt, ahogy Taehyung élt? Figyeltek rá? Vagy szerették egyáltalán? Emlékeztek rá? Eltemették? Siratták? Imádkoztak érte? 

Nem, gondolom. 

Teljesen felbaszom ezen az agyam, elindulok lefelé a lépcsőn. Aztán mégis visszamegyek, levetve magamat az ágyamra. Semmit sem érne, ha elkezdenék törni-zúzni. 

Üzenetem jön. 

Wonho

Itt vagy? 

Mi. A. Fasz. Wonhónak elvileg a börtönben kéne rohadnia, vagy nem? 

Szia

Aha

Jönnöd kéne

Holnap délután három, a börtönben várlak

Jah, így már érthető. 

Ok

Fogalmam sincs, mekkora és milyen baromságokat folytat a fejében, de elmegyek. Már csak azért is, mert a buli nem hagy nyugodni. Meg az a kép. 

Egyre többet kell megtudnom, és nem félek.