– ÁLLJ MEG DEAN MOST! – emelem fel a hangom. – ÁLLJ MÁR MEG! – teszi, amit mondok és lefékez.

– Mi a szar történt?

– A rohadt életbe, nem hiszem el baszki.. – dörzsöltem meg a homlokom. – Lilith volt az és elkapta a barátnőmet. – kikerekedett szemekkel fürkésztek.

– Hol vannak? – kérdezte Sam, mire hisztérikusan felnevettem.

– Természetesen ott, ahol én 17 évig éltem. A házunkba, Coloradoban. Ironikus mi? – nevetek fel idegesen. – Azt mondta megfogja ölni őt, ha nem megyünk oda.

– Nyugodj meg, megfogjuk menteni. – mondta Dean, majd irányt váltott és kelet felé vette az irányt.

– Ugye nem fogja bántani? Nem akarom, hogy miattam baja essen. – néztem a fiúkra, mire Dean szomorúan rám pillantott.

– Kiszámíthatatlan. De ne aggódj, mindent megteszünk, hogy megmentjük. – nyugtatott Dean, mire én csak egyre inkább magamat okoltam az egész miatt.

– Tudnom kellett volna, hogy bajba kerülhet, de én csak eljöttem onnan, mindenkit leszarva. – mérgelődtem. – Az egész az én hibám, ha ott maradok most nem lenne ez.

– Ha ott maradsz holtan végzed. Anne ne legyél ennyire kemény magaddal szemben. – nézett rám a tükrön keresztül. – Nem tudhattad, hogy milyen élettel nézel szembe. Nem a te hibád. Ne aggódj, megfogjuk oldani együtt.

– De mi van, ha elkésünk? Ha meggondolja magát és egyből megöli? – idegeskedtem tovább.
– Le kell nyugodnod, mert ha félsz azt Lilith észreveszi és könnyű célpont leszel számára azt pedig nem szeretnénk. Arra gondolj, hogy megfogjuk oldani ezt az egészet. – néz rám bíztatóan Sam.

– Én nem félek, én rohadt mérges vagyok. – nyeltem egyet és beletúrtam a hajamba.

– De ne legyél mérges, főleg ne magadra. Nem tehetsz róla, ahogy Dean is mondta. – mondta Cas.

– Jó inkább csak siessünk. És srácok, tudom, hogy ez az egész egy csapda és hogy ti is miattam fogjátok kockáztatni az életeiteket, holott az én felelősségem. – vettem egy mély levegőt. – Úgyhogy, csak annyit szeretnék mondani, hogy köszönöm.

– Egy család vagyunk. Semmit nem kell köszönnöd, ez természetes. – mosolygott rám Sam.

– A lányom vagy még jó, hogy érted kockáztatom az életem. Fontos vagy nekünk és nem fogjuk hagyni, hogy ez a szuka bármit is ártson neked, vagy akár szeretteidnek. – jelentette ki Dean előre nézve az útra.

– Csak, hogy ti is a szeretteim közé tartoztok Dean. Jobban, mint bárki, nem szeretném ha nektek is bajotok esne. – motyogtam.

– Minket nem kell félteni, sok mindent átéltünk már és Cas is itt van mellesleg te is ügyes vagy. – nézett rám Dean egy mosollyal, amit viszonoztam.

– Meglátod egyet pislogsz és minden rendben lesz. – mondta Cas.

°°°

– Jó és itt most fordulj balra. – hajoltam előre és abba az irányba mutattam, miközben majdnem megcsaptam Samet.

– Én is itt vagyok ám. – nézett mérgesen rám az említett.

– Bocsi. – pillantottam rá bocsánatkérőn és visszaültem a helyemre és újra az útra figyeltem. – Bruh, de rühellem ezt az utcát. – kapott el a hányinger mikor az utcáról beugrottak az emlékek.

– Miért? – kérdezte Dean, miközben az útra figyelt erősen mivel elég göröngyös volt.

– Látod azt a sárgás színű emeletes házat, ami a dombos részen van? – mutattam a házra, ami az utca közepén állt, mire bólintott. – Na ott éltem 17 évig. – húztam el a szám, mire Dean megértően nézett rám a középső visszapillantó tükörből. – Nem mellesleg itt mindenki bunkó, úgyhogy ne lepődjetek meg ha kaptok pár csúnya pillantást a szomszédoktól. – a testvérpár kuncogott.

– Mintha az minket annyira érdekelne. – mondta Dean.

– Ezek már nem tudnak minket meghatni Anne. – fordult hátra Sam és rám mosolygott.

– Ó, higgyétek el, nem akarjátok tudni milyen a szomszéd nyanya. – borzongtam meg az emlék hatására, majd mikor a kocsi leparkolt a ház előtt félve néztem ki a kocsiból. – Vitte inkább volna a suliba. – szálltam ki a kocsiból. A srácok is követték a tettemet, majd a feljáróra léptem és a házat szemléltem. Rengeteg emlék jutott eszembe, köztük az is, ami az anyámmal kapcsolatos. Hirtelen beugrott az a nap amikor elvitetett az intézménybe az ápolókkal. Mikor előző este az alkoholos üvegeket dobálta a felém, amik a falon értek célba csak azért, mert nem voltam hajlandó önként elmenni. Dean mellém lépett, szomorúan rám pillantott és a kezét a vállamra tette.

– Tudom, most mit érzel, de higgy nekem, ő már többet nem tud ártani neked. Erről én magam gondoskodom. – nézett mélyen a szemembe, mire hálásan rámosolyogtam.

– Dean, ő is itt lesz. Nicole. – nyeltem egyet, mire lehajtotta a fejét.

– Igen, sejtettem.

– Megoldjuk hidd el. – lépett Sam is mellénk az angyallal együtt. – Minden rendben lesz, ne aggódj.

– Megmentjük a barátnődet. – szólalt meg Castiel is. Hálásan pillantottam rájuk, majd elindultam.

– Vigyázzatok a lépcsővel, nem olyan stabil. – néztem figyelmeztetően a srácokra. Elindultam a kis lépcsőn, ami a bejárati ajtóhoz vezet. Amint lenyitottam volna a kilincset, a lépcső hangosan reccsent, mire mérgesen hátra pillantottam.
– Most komolyan? Ennél hangosabb nem lehetnél Sam? – kérdeztem összehúzva a szemöldököm. Karjait lóbálva nézett rám az említett.

– Nem tehetek róla.

– Mamlasz. – motyogtam, majd beléptem a házba és felidéztem az itt töltött napokat. – Hányni fogok, ha sokáig leszünk itt. Boldog születésnapot nekem. – mosolyogtam gúnyosan.

– Hol lehetnek? – kérdezte Castiel.
– Mögötted. – szólalt meg egy kislányos hang. – Sammy örülök, hogy újra találkozunk. – vigyorgott a kislány Samre.

– Lilith? – nézett döbbenten rá.

– Ki más lennék édes szívem? – nevetett fel.

– Te rohadt szuka! Hol van Amber? – emeltem fel a hangomat.

– Na na, hátrébb az agyarakkal kis Winchester ivadék. Talán azt akarod, hogy meghaljon itt valaki? – tette keresztbe a kezeit és szomorú kislányos arcot vágott.

– Winchester ivadék a te szaros.. – mondtam volna végig, ha Dean nem ragadja meg a kezem. Rám pillantott és fejét rázva jelezte, hogy ne csináljak hülyeséget.

– Apádnak igaza van. Bírj a véreddel vagy bajok lesznek. – lépett közelebb. – Talán indulhatnánk is a drága két főszereplőnkhöz. – emelte ki a két szót.

– Két? Ketten vannak? – nézett rá Cas meglepetten.

– Igen angyalkám ketten vannak. – sejtettem, hogy anyám is itt lesz, de reménykedtem benne, hogy talán most is másnál húzza meg magát. – Van számodra meglepetésem Deanne. – csettintett, majd kettő megkötözött ember jelent meg a semmiből. Amber és az anyám. Döbbenten meredtem a barátnőmre, akinek a keze csúnyán megvolt sebezve és az anyámra, akit már régóta nem láttam. Deanre pillantottam, aki szintén meredten nézett rájuk, főként az anyámra.

– Nicole? – szólítottam meg a számomra egyáltalán nem kedves személyt, aki nem reagált.

– Amint látod egyik sem tud most megszólalni, szóval én nem erőlködnék a helyedben. Deaaan.. – vékonyította el a hangját és az említett elé ugrott. – Hát nem csodálatos, hogy ismét találkozhatunk. Tudom, hogy múltkor is volt egy emlékezetes eseményünk, de jó ismét látni téged. Egyébként szívesen várnak vissza téged, emlékszel milyen jókat mulattunk akkor is?

– Én meg szívesen megmutatnám, hogy mi vár rád odalent. – nyelt egyet Dean. – Mit akarsz? – amíg Lilith az apámmal volt elfoglalva addig Sam hátsó zsebébe nyúltam a démon késért és próbáltam észrevétlenül figyelni. Lilith elkomolyodott és felém lépett, mire gyorsan a hátam mögé rejtettem a kést.

– Azt akarom, hogy válassz. Az anyád vagy a barátnőd. Melyiket öljem meg? – vett elő egy kést. Gondoltam, hogy erre ment ki a játék, megforgattam a kést a kezemben.

– Rendben választok és az pedig te leszel. – léptem közel hozzá és beleszúrtam a démon kést. Lilith összegörnyedt, mire hátra léptem. Kihúzta a kést, majd felállt.
– Mi a szar?! – kijelentésemre, nagyot sóhajtott.

– Téged többre becsültelek egyébként. – hirtelen meglendítette a kezét, a három férfit pedig a falnak repítette. Felém lépett és megfogta a nyakam és a falnak nyomott.